Este nem aludtam otthon, így a helyem az ágyban üresen volt a fal mellett. Párommal beszéltem reggel telefonon és mesélte, hogy arra ébredt, hogy Eddy a helyemen alszik nagy nyugalomba!!! Namármost nálunk a kutya nem jön fel az ágyra( elvileg) nem hogy ott is aludjon.
Most két lehetőség van:
-annyira hiányoztam Neki, hogy érezni akarta az illatomat mert csak úgy tudott nyugodtan aludni - elég valószínűtlen
-örült, hogy végre elhúztam és átveheti a helyemet és teljes mértékben igényt tarthat Joci szeretetére!!
helló, Isten hozott!
Dobj rá egy hátizsákot bele 1-1 kiló cukrot a két oldalára aztán majd pont olyan fáradt lesz mint amikor az ember két teli szatyorral jön haza a melóból. Ne félj nem fog húzni, elég lesz neki a lábán megállni aztán ha 500 méter után elfáradt jön szépen láb mellett CSak akkor veddis le róla mert felszántja az aszfaltot.
Ez Bodza esetében úgy 5-8 évre tehető (nem mellesleg, Dögike hogy áll ehhez a kérdéshez )
Panettone javaslatait inkább nem írnám fel, de mindenképp érdemes úgy éjfél körül felkelteni ezzel a kérdéssel, nagyon tanulságos
Ha sétánál húz a kutya, a gazdinak mindig irányt kell váltania, az első időkben úgy festhettek, mint a kerengő dervis, de eredményes. A kutya rájön, hogy csak akkor halad, ha téged követ. Ez úgy csináld, ha megfeszül a póráz, megállsz. Ha lazul, tovább mész - egyben dicséret, jutifalat esetleg - ha nem lazul, jöhet a fentebb is írt drasztikusabb módszer: az állandó irányváltás. Sok türelem kell hozzá, és sok időt kell 1-1 sétára szánni, mert így persze 10 perc alatt teszünk meg kb. 2 métert.
A fojtót hanyagoljátok, mert csak hozzászokik a kutya idővel, de megállni, lassulni tuti nem fog tőle.
Háááát...azt kéne a kutyusok helyére beköltöztetni, aki ott és úgy tartotta őket. Biztosan élvezné a koszt, a "kényelmes" fekhelyet a padlón. Kérdés, ha valakinek van ötlete, Bodzika házon, kerten belül, mint a kezesbárány, de séta közben mint a gőzös (bár azt az egy esetet leszámítva nem akar azóta sem senkit megkóstolni), nem én sétáltatom, hanem ő engem. Kb. úgy festünk mint Károly bácsi Frakkal. Kipróbáltam a jutifalatot, úgy gondoltam egy ilyen kis zabagéppel ez tuti siker, hát nem, folytó nyakörv, hát az sem. Ötlet, tanács....?????
Érdekes A hivatalos leadási indok az volt hogy a néni találta őt, de a saját kutyával nem jött ki és ezért adta le gondolom ez is egy kamu volt a sok közül Szemei nagyon gáznak tűntek nekem!
"Ha állat lennék, soha nem tartanék embert a lakásban, mert lármázik, piszkot csinál és egészségtelen"
Megjött (csak a gépfejeim még nem ). Köszönte a vacsit, köszönte, hogy nyakon öntöttem (de hogy miért kellett Neki szaladgálni, mikor kiöntöttem a felmosóból a vizet ) és majd ezzel a csupa víz testével lazán befeküdt az éppen 5 perce frissen áthúzott kutyapárnára Szóval jól indulunk , de mivel a többiekkel nem balhézott össze, ezért aztán
A kislány már vissza is érkezett (együtt műtödött Mártonkával és Artúr2-vel). Minimum 5 kiskutya volt Benne, de a legelkeserítőbb, hogy a babák nélkül szegény Egyeske súlya az egy harmadára csökkent Ha már erre járt a dokibácsi, átkötözte Tigike fülét, akinek tegnap eltávolított a hallójárat bejáratából egy daganatot (ennek köszönhetően a daganat mögötti rész teljesen el van rohadva), és egyenlőre elégedett a műtét sikerével. Tehnap ivartalanítódott Palkó is, akinek még mindig volt 4 toklász a mellkasában és természetesen mindkét fülében is egy-egy, valamint műtődött Noname kisasszony.
A mai műtétesek közül Artúr2-nek kifelé fordul a két hátsó lábán kifelé ficamodó patellája van (vagy valamii ilyesmi, mert én nem értettem), a lényeg, hogy műtenii nem kell, marad ilyen kis táncoslábú, Mártonkának pedig egy kicsit kiigazították a felső szemhéját.
Zselé kisasszony osztja az észt, jön-megy-intézkedik, alszik az ágy közepén és Szerinte úgy lenne igazságos, ha a nap 24 órájában egyfolytában ehetne
Ja meg még az is eszembe jutott, hogy ha esetleg a fürdetésükben kell segíteni arra is szívesen jelentkezem ha gondoljátok! Ennyi kutyát mire megfürdettek
Indy gazdija is jelezte, hogy ő neki sajnos nincs semmi gyógyszere,de egy kis anyagi támogatással hozzájárulna. Jövőhét elején behozza hozzám, vagy utalja.
Minden segítség jól jön, hiszen jelenleg van a gondozásunkban 38 kutyus, és most erre jött még a hatvani 16 - akik közül 4-et már el is kellett hozni, tehát folymatosan nő a létszám. Írj nekünk e-mailt kérlek az info@spanielmentes.hu címre, hogy mit tudnál felajánlani, mindent köszönünk, és egyeztetünk. Az e-mail azért fontos, hogy lássuk, milyen felajánlások érkeznek, és tudjuk jelezni, mire van esetleg még szükség.
Köszönjük!
Annyira fáj a szívem ilyenkor, hogy nem merek még egy kutyát befogadni Sajnálom nagyon de így is örülök, hogy Eddyre van aki figyel nap közben, nem terhelhetem le mégjobban Amiben viszont tudok segíteni:
Szállításban mindenféleképpen!!! Ahányszor csak szükségetek van rá!
Rizs, húsdarálót is biztos tudok szerezni(esetleg még a darálásba is tudok segíteni)
Sampont is tudok adni és törölközőt is!
Takarót is tudok keríteni valamit biztosan!
Szóljatok,hogy mikor mire lenne szükségetek!
Ahogy korábban írtuk, Hatvanban 15 spániel mentéséhez kért segítséget tőlünk Aranka, a helyi Kutyaszív Alapítvány szíve-lelke-motorja. Egy héttel korábban az önkormányzat és Aranka helyszíni szemlét tartottak és a tulajdonost felkérték, hogy mondjon le a tulajdonjogáról, elkerülendő a komolyabb hatósági eljárást.
Délután Aranka felvezetésével érkeztünk a házhoz, és bár még az utcán álltunk, a kutyák az udvar hátsó részében, a terjengő szagról eltéveszthetetlenül beazonsítható volt a hely, de hogy biztosak legyünk a dolgunkban, egy lesoványodott cavalier fogadta nagy örömmel érkezésünket.
Míg Aranka, panettone és Bea fényképezett és szörnyülködött, megkezdtük a lemondó nyilatkozatok kitöltését, majd a kutyák bepakolását. Ekkor derült ki, hogy bár 15 kutyára készültünk, bizony 16-ot találtunk, de természetesen nem hagytunk ott senkit.
Már útban a panzió felé eldöntöttük, a 2 cavaliert, az aprócsak cavalier-angol cocker keveréket, valamint a vemhes kislányt nem fogjuk otthagyni, Őket, bár mindannyiunknak van otthon nem egy ideiglenese, mindenképp magunkkal hozzuk, míg a többi 12 kutyát nehéz szívvel, de egyenlőre a panzióban szállásoljuk el.
Az ottmaradottak az orvosi rendelőben chipet, féreghajtót és bolhacseppet kaptak. Aranka szerette volna elhitetni a kis csontkollekciókkal, hogy többet nem kell éhezniük. Bár tudtuk, majdhogynem felesleges, mégis adtuk és adtuk Nekik a tápot, így 10 perc alatt a 12 kutya elfogyasztott egy zsákkal.
A négy ideigleneshez kerülő kuytusok immáron megfürödtek, jóllaktak többször is, Ők is megkapták a chipet, féreghajtót, bolhacseppet és éjszaka élvezték a puha ágy melegét.
Majd éjjel számbavettük, kik szabadulhattak. Ahogy fent írtuk, 2 cavalier (egy szuka, egy kan, 8 évesek), két cavalier keverék (szintén egy szuka, egy kan, 4 évesek) és 12 angol cocker (9 szuka, 3 kan, 5 és 9 év között vegyesen). Egy kislány, bár fájdalmai nincsenek, biceg, és egynek gyulladt a füle. Egy kislány teljesen vak, egy másik az egyik szemére, de mindketten remekül tájékozódnak. Két kislány, akik testvérek, szeretnének együtt maradni. Egyelőre ennyit tudunk Róluk.
Bár még nem tudjuk, az alultápláltság mellett milyen betegségekkel érkeztek, azt már látjuk, szükségünk lenne immunerősítóre (Immunovet, Calopet paszta...), el fogunk használni sok sampont, mire mindannyian megszabadulnak borzasztó szaguktól, takarókra, kutyafekhyelyekre, hisz bárova kerülnek ideiglenesen, ott ennek kényelmét biztosan szeretni fogják. Részletek ITT: http://www.spanielmentes.hu/index.php?option=com_content&view=section&layout=blog&id=7&Itemid=5
Továbbra is nagy szükségünk lenne ideiglenes befogadókra elsősorban Budapesten és környékén. A 12 kutyának szeptember 29-ig a hatvani Polgármesteri Hivatal fizeti a panziódíját, de utána sajnos nekünk nincs anyagi keretünk erre, tehát onnan el kell hozzuk Őket. Aranka (akinek tényleg nem győzünk hálásnak lenni), igyekszik bennünket folyamatosan tájékoztatni Róluk, fényképezni fogja Őket és nyomon követi fejlődésüket. Ha valaki szeretné Őt ebben segíteni (megsétáltatni, fényképezni, kicsit megszeretgetni egyet-egyet, kérjük jelentkezzen, hisz Aranka a nekünk nyújtott felbecsülhetetlen segítsége mellett menti a helyi kóborkákat, rendezi a sorsukat). Tehát ha valaki Hatvanban vagy a közelben lakik és szeretne egy kicsit kutyát szeretgetni, bátran jelentkezzen, hisz első benyomásunk alapján ezek a kutyák végtelen hálásak minden jó szóért, simogatásért. (Arra azért gondoljon, aki ezt válllalja, hogy Ők borzasztóan elhanyagoltak külsőleg is, tehát gyerekekkel egyenlőre ne menjenek, fel kell készülni, hogy a kutyák 4-8 évig a saját mocskukban éltek, szőrük büdös.)
A készülő fényképek segítségével szeretnénk, ha 29-én valamennyi kutyát olyan családhoz tudnánk kihelyezni (természetesen addigra megfürdetve, beoltva), ahol vállalni tudják a naponként 2-3 szori etetést, az állatorvoshoz jutást és rengeteg türelemmel megtanítják Nekik, milyen családban élni.
Ha bárkinek kérdése merülne fel, segítséget ajánlana, forduljon hozzánk bizalommal az info@spanielmentes.hu címen.
Bocsi, tudom, hogy most ez egy kicsit off, de nézzétek mit kaptam??? Egy Indy képet Katától. Most költöztek új lakásba és remekül érzi magát a kiscsaj ott is. Kata szinte mindenhova viszi magával, egy városjáró törp ő.
És mindenevő, köztük a kukoricát is szereti...
<IMG src="" border="0">