[SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep (üzenet: 31878, Kutya) |
|
|
|
 T.Anna

Tagság: 2004-03-22 06:47:47 Tagszám: #9558 Hozzászólások: 12721 |
26432. Elküldve: 2011-12-14 06:19:34, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5576.] |
Rex...
Az idén is meghirdette Négylábú szeretetfutár című karácsonyi akcióját a magányos állatbarátoknak a Rex Kutyaotthon Alapítvány. „Ahogy tavaly, most is várjuk azok jelentkezését, akik az ünnepek idejére befogadnának egy kedves és nyugodt menhelyi kutyát vagy macskát” – közölte a szervezet szóvivője.
Szabó Zsuzsanna elmondta: a december közepén kezdődő program célja, hogy az állatok segítségével örömet csempésszenek az egyedülálló emberek életébe. „Tavaly is sok jelentkező akadt, ám többen megijedtek az utolsó pillanatban – emlékezett vissza a szóvivő, majd arra figyelmeztetett: – Erre azonban semmi ok, hiszen jól nevelt állatokat közvetítünk ki, emellett pedig az ünnepek idejére a befogadott négylábúak élelmezéséről az alapítvány gondoskodik.”
– A menhelyre került idősebb kutyáknak és macskáknak kevesebb esélyük van az örökbefogadásra annak ellenére, hogy jól szocializáltak, sőt esetenként alapfokú kiképzésben is részesültek – hangsúlyozta Király Péter, a kutyaotthon alapítója. – Mi most ezeknek az idősebb állatoknak szeretnénk elsődlegesen esélyt nyújtani arra, hogy megtalálják új otthonukat. A Rex alapítványtól több mint 250 kutyát, csaknem 90 macskát és 8 tengerimalacot fogadtak örökbe az idén. Most 109 kutya és 21 macska várja leendő gazdáját. Aki az ünnepekre vagy akár örökre befogadna közülük egyet, a 06-1/230-4080-as telefonszámon jelentkezhet.
forrás: Magyar Nemzet
|
| | | [válaszok erre: #26433] |
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 m a x

Tagság: 2003-11-19 18:32:14 Tagszám: #7419 Hozzászólások: 31262 |
26431. Elküldve: 2011-12-13 23:07:55, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5577.] |
Egyáltalán nem más téma
Ezt én is számtalanszor leírtam a saját szememmel látottak illetve ismerősök beszámolója alapján, ezért én vagyok a szemét, és nem ők a hülyék
|
| | |
[előzmény: (26427) Maryke, 2011-12-13 19:17:39] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 nyunyola

Tagság: 2003-08-25 14:40:53 Tagszám: #6317 Hozzászólások: 6687 |
26430. Elküldve: 2011-12-13 21:53:05, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5578.] |
komolyan mintha követelmény lenne bizonyos állatvédő körökbe a 30-as íkú.
"This is an environment of welcoming, and you should just get the hell outta here."
You roll the dice you play the game
The weak will fall the strong remain
No pain no gain
|
| | |
[előzmény: (26419) m a x, 2011-12-13 09:45:00] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Dóri88

Tagság: 2009-12-16 13:12:03 Tagszám: #80717 Hozzászólások: 2049 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 TacsiAncsi

Tagság: 2006-07-25 12:26:24 Tagszám: #32998 Hozzászólások: 2544 |
26428. Elküldve: 2011-12-13 20:56:45, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5580.] |
A BVSC uszoda 14.kerület.
"Minél több emberrel találkozom,annál jobban szeretem a kutyámat."
|
| | | [válaszok erre: #26429] |
[előzmény: (26424) Dóri88, 2011-12-13 17:44:08] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Maryke

Tagság: 2007-06-04 19:23:29 Tagszám: #45719 Hozzászólások: 5212 |
26427. Elküldve: 2011-12-13 19:17:39, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5581.] |
Bocsánat, hogy beleszólok, egy ici-picit más a téma, de hasonló. Én is így jártam illetve az egyik kolléganőm is. A sztori a következő: Annak idején megfogadtam, hogy csak az Illatos útról fogok örökbe fogadni, természetesen max 1 éves korig szerettem volna és kisebb testű kutyát. Elmentem elmondtam, hogy számomra egy kutya nem csak dísz akit néha megsimogatok, hanem mindent meg szeretnék neki adni lelkileg is és a mozgásígényét is kiszeretném elégíteni, különböző sportokkal. Ami ugye tudjok hogy a kutya kedvéért sok lemondással jár, hajnali keléssel és sorolhatnám. Erre a válasz az volt, kölyökkutyát és kisebb testű kutyát nem adunk ki, vagy nagyon meggondolják, hogy kinek, és rám akartak "sózni" egy német juhász nagyságú 7 éves kutyát. Mondtam, hogy köszönöm, nem ismerem a múltját és hasonló akkor ezt kihagyom. Aztán a vonaton felejtődött az én Hektorom 5 éve már és azóta is nálam van, nem fogom fényezni magam a sikereinkről erről ennyit. A másik kutyám is amit tavaly fogadtam örökbe köszöni jól van.
És ugyanez a sztorija a kolléganőmnek is. Megbízható jól szituált, nő két gyerekkel felelősségteljes gondolkodással, szeretett volna a CSALÁDNAK és nem a gyereknek örökbe fogadni egy kutyát hasonló szöveggel rázták le. Én teljesen egyetértek, hogy egy 6 éves nagyobb testű kutyát nem fogadott örökbe a két kisebb gyermekéhez, lehet bután hangzik és akkor ezt fel is vállalom, de két gyerek mellé én sem fogadnék be egy olyan kutyát akinek fongom sincs a múltjáról. NEm az az idősebb kutyák ellen szól a hozzászólásom, hanem azért elég gáz, hogy a hiperpigmentált egyedeknek kiadják a kisebb kutyákat, mert kiverik a balhét, normális, felelősségteljes gazdiknak nem. Hát no commentt.... Ennyi a véleményem az Illatos útról
"Értékesebb az az erő, amit vereség edz, mint az, amely csak győzelmet látott."
|
| | | [válaszok erre: #26431 #26434] |
[előzmény: (26419) m a x, 2011-12-13 09:45:00] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Dóri88

Tagság: 2009-12-16 13:12:03 Tagszám: #80717 Hozzászólások: 2049 |
26426. Elküldve: 2011-12-13 18:09:04, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5582.] |
Az hogy reggel a kutya még a III/15-ös kennelben volt, azóta elképzelhető, hogy átették másikba, így üresedett meg a kennel ennek. Nem akarok szőrözni, igazából mind1 is. Ha lesz fénykép, kiderül. Nem véletlenül írtam a végére, hogy személyes bevitel volt, a nevemet és mi volt az eredeti kennel... :P
Tudom mi alapján keresnek vissza ha átteszik a kutyát
--
A gödöllői gyepmesteri telep gazdikeresői
http://allatorvosgodollo.hu/
|
| | |
[előzmény: (26425) -bat-, 2011-12-13 17:48:27] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 -bat-

Tagság: 2011-04-11 17:34:32 Tagszám: #93144 Hozzászólások: 916 |
26425. Elküldve: 2011-12-13 17:48:27, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5583.] |
III/15-ös kennel, XIV. kerület.
Nem is arra gondoltam, hogy te tévedtél a korát illetően.
|
| | | [válaszok erre: #26426] |
[előzmény: (26424) Dóri88, 2011-12-13 17:44:08] |
|
Törzstag
|
|
 Dóri88

Tagság: 2009-12-16 13:12:03 Tagszám: #80717 Hozzászólások: 2049 |
26424. Elküldve: 2011-12-13 17:44:08, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5584.] |
Nem vagyok orvos... én annak tippeltem... elképzelhető, hogy tévedtem, de szerintem a két kutya nem ugyanaz, ugyanis 15 óra után vittem be, és ha minden igaz akkor a kenneljére XI. kerület lett írva, mert a BVSC előtt csíptük nyakon.
--
A gödöllői gyepmesteri telep gazdikeresői
http://allatorvosgodollo.hu/
|
| | | [válaszok erre: #26425 #26428] |
[előzmény: (26423) -bat-, 2011-12-13 17:38:45] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 -bat-

Tagság: 2011-04-11 17:34:32 Tagszám: #93144 Hozzászólások: 916 |
26423. Elküldve: 2011-12-13 17:38:45, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5585.] |
Ők 7 évesnek tippelik...
Kor:
7 év
0 hónap
Szín:
rajzos
Fajta:
németjuhász keverék
Kerület:
XIV. kerület
http://www.ebtelep.hu/allat/2011-1323786184-26-a
|
| | | [válaszok erre: #26424] |
[előzmény: (26422) Dóri88, 2011-12-13 16:46:12] |
|
Törzstag
|
|
 Dóri88

Tagság: 2009-12-16 13:12:03 Tagszám: #80717 Hozzászólások: 2049 |
26422. Elküldve: 2011-12-13 16:46:12, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5586.] |
Ma, vagyis 2011.12.13-án a délutáni órában, a Mexikói úton a kis földalattinál, majd az M3-as bevezetőjének a túloldalán kóborolt a képen látható németjuhász keverék, fiatal szuka kutya. Nyakörv, chip nincs. Ápolt, de a szaga alapján kint kutya. Járda szélén autómatikusan leül, autóba magától beszáll. Sajnos hazahozni így a vizsgaidőszakban nem tudtam, Illatos útra bevittem. III/15-ös kennelben, a megfigyelőben van. (ha átrakták, akkor személyesen vittem be, 2011.12.13-án, Krajczár Dóra).
Gondolom a XIV. kerületi kertes részről bandukolt el.
SOS gazdiját keresem!!
0620-5548450
<IMG src=" " border="0">
--
A gödöllői gyepmesteri telep gazdikeresői
http://allatorvosgodollo.hu/
|
| | | [válaszok erre: #26423] |
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 m a x

Tagság: 2003-11-19 18:32:14 Tagszám: #7419 Hozzászólások: 31262 |
26421. Elküldve: 2011-12-13 10:31:28, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5587.] |
Egy frászt!
A május óta érvényes örökbefogadási szabályzatuk szerint kikérdezik és tesztelik a leendő gazdát, és annak alapján megtagadják a kutya kiadását, vagy megfelelő kutyát ajánlanak.
A 80 éves néninek a kölyök kutya... Azt meg tudjuk, hogy számtalan esetben adtak el nagytestű kölyköt tacskó keveréknek, mert 10 hetesnek adták el a 6 hetes kölyköt, fingjuk nem volt mit adnak el.
|
| | |
[előzmény: (26420) B.Pista, 2011-12-13 09:56:48] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 B.Pista

Tagság: 2007-12-31 09:06:41 Tagszám: #53509 Hozzászólások: 24519 |
26420. Elküldve: 2011-12-13 09:56:48, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5588.] |
Nem védem öket , hiszen tudod mi a véleményem róluk. De azt ök se tudhatták , hogy a mamival lesz a kutya. Az ha a mamit elviszi szállni majd, az legyen annak a hibája, és gondja aki kihozta. Szerintem ebben nem hunyók. De ha beteg a kutya abban viszont igen, De ez nem új dolog már.
"Ha meghalok ne kérdezd, hogy miért hideg a lábam"
|
| | | [válaszok erre: #26421] |
[előzmény: (26419) m a x, 2011-12-13 09:45:00] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 m a x

Tagság: 2003-11-19 18:32:14 Tagszám: #7419 Hozzászólások: 31262 |
26419. Elküldve: 2011-12-13 09:45:00, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5589.] |
Na megint beleszartak a saját utasításaikba...
Eladtak egy kölyköt, ugyan tényleg gondos gazdiknak, csak épp a 80 éves mamával lesz a kiskutya.
Hab a tortán, hogy 5000 Ft-ért a kutya taknyos, köhög. Azt elfelejtették közölni, hogy ez alsó hangon 10 rongy lesz még, ha szerencséjük van. Ha nincs, akkor 40-50 ezer...
Aztán ha véletlenül a kölyök túléli, akkor már csak abban reménykedem, hogy a kistestű kutyát kereső embernek nem egy roti keveréket adtak el, mert abból lesz a horror, ha felborítja a nénit a főútvonal kellős közepén...
Ismét gratula a nagy állatvédő "Szolgálat"-nak.
|
| | | [válaszok erre: #26420 #26427 #26430] |
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
 TacsiAncsi

Tagság: 2006-07-25 12:26:24 Tagszám: #32998 Hozzászólások: 2544 |
26418. Elküldve: 2011-12-12 21:16:25, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5590.] |
Pedig szerintem van annyira német juhász mint az a 23.kerületből befogott,nem messze tőle.
"Minél több emberrel találkozom,annál jobban szeretem a kutyámat."
|
| | |
[előzmény: (26412) Morvai Kriszti, 2011-12-12 20:19:30] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Pentz Kati

Tagság: 2008-11-18 15:03:08 Tagszám: #65722 Hozzászólások: 9705 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Pentz Kati

Tagság: 2008-11-18 15:03:08 Tagszám: #65722 Hozzászólások: 9705 |
26416. Elküldve: 2011-12-12 20:52:25, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5592.] |
tényleg bár az ebtelepes kép nekem egy sötét pacaként látszott csak.
De sikerült kicsit világosítani a képen és már látom.
Noé Állatotthon
Mudi Fajtamentő Egyesület
Mivel mindig az okos eng
|
| | |
[előzmény: (26414) borsó3, 2011-12-12 20:44:12] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 kutyaslany01

Tagság: 2006-11-22 14:08:44 Tagszám: #37595 Hozzászólások: 3234 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 borsó3

Tagság: 2005-11-05 17:18:23 Tagszám: #23477 Hozzászólások: 6834 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Pentz Kati

Tagság: 2008-11-18 15:03:08 Tagszám: #65722 Hozzászólások: 9705 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 Morvai Kriszti

Tagság: 2007-04-07 11:23:21 Tagszám: #43679 Hozzászólások: 7163 |
26412. Elküldve: 2011-12-12 20:19:30, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5596.] |
Mire beért az Illatosra, az autóban átlényegült ...jellegűvé.
Nincs róla még kép.
2011/1323702510/26-A
Kennelszám: III/64
Beérkezés dátuma: 2011. december 12
Elvihető: 2011. december 27
Faj: Kutya
Méret: Közepes
Ivar: kan
Ivartalanított: Nem
Kor: 10 év 0 hónap
Szín: világos rajzos
Fajta: németjuhász jellegű
Kerület: X. kerület
Adószámunk: 18195376-2-42
www.állatésember.hu
Számlaszámunk: 12010453-01006150-00100004
|
| | | [válaszok erre: #26418] |
[előzmény: (26391) TacsiAncsi, 2011-12-12 10:59:31] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 -bat-

Tagság: 2011-04-11 17:34:32 Tagszám: #93144 Hozzászólások: 916 |
|
Törzstag
|
|
 kasznakata

Tagság: 2006-07-18 21:19:19 Tagszám: #32799 Hozzászólások: 33130 |
26410. Elküldve: 2011-12-12 18:26:32, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5598.] |
Köszi! Akkor ezt ketten az új tárhelyszolgáltatóval el tudják, gondolom, intézni. (kb. erre vonatkozott a kérdésem, mert ezekben nem vagyok otthon, nem tudom a módját).
kasznakata Adószámunk: 18195376-2-42 www.állatésember.hu Számlaszámunk: 12010453-01006150-00100004
|
| | |
[előzmény: (26409) m a x, 2011-12-12 17:40:34] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 m a x

Tagság: 2003-11-19 18:32:14 Tagszám: #7419 Hozzászólások: 31262 |
26409. Elküldve: 2011-12-12 17:40:34, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5599.] |
OFF
A tárhely nem oszt, nem szoroz, de a domain lemondó nyilatkozatot a Next-doornak kell aláírnia, mert most náluk van.
|
| | | [válaszok erre: #26410] |
[előzmény: (26406) kasznakata, 2011-12-12 13:42:00] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
 m a x

Tagság: 2003-11-19 18:32:14 Tagszám: #7419 Hozzászólások: 31262 |
26408. Elküldve: 2011-12-12 17:15:38, [SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep
|
[5600.] |
Most mééééé szólsz be nekik?
Ők mindent jobban tudnak, az állatvédő szervezetekkel is csak akkor kötnek megállapodást, ha a birka állatvédő elfogadja, hogy ők adják a szakmai irányítást.
Aztán csodálkoznak, hogy senki sem köt velük megállapodást
|
| | |
[előzmény: (26407) kutyaslany01, 2011-12-12 15:04:20] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
[SZERVEZETEK] Illatos úti Ebrendészeti telep (üzenet: 31878, Kutya) |
|
|
|
|