Helyi állatvédő szervezetként szerintem minden kutya érdekét képviselnünk kell. Nyilván a 40 cm -es láncon kikötött földön fekvő kutyájét is!
Nálunk van legalább 10 olyan kutya jelenleg, akiknek a megváltást momentán a sintértelepre kerülés jelentené. Amit tehetünk, hogy megpróbáljuk bejuttatni a jegyzői hivatal segítségével a gyepire őket, mert olyanok a gazdáik, hogy a tartási körülmények javítása nem érhető el náluk, mert abszolut nem együttműködők.
Ha együttműködő a gazda próbálunk kajával, kutyaházzal segíteni. Sokszor az is elég, ha odamész szólsz, beszélsz az emberrel, megkérdezed, hogy miért kell, hogy így tartsa a kutyát, nem tud neki normálisabb körülményeket teremteni!?
Mert vannak akik "csak" lecsúszottak, általában full alkeszek már, és velük sem törődik senki, és ezért válnak igénytelenekké saját magukkal szemben, meg a környezettükkel szemben is. Ezek még hálásak is, hoogy odafigyelsz rájuk, és visszamész ellenőrizni, ő meg büszke, hogy milyen király kis házat ácsolt a kutyájának, meg még szerzett egy hosszabb láncot is . Általában elpanaszolja, hogy neki nem is kell ez a három kutya, csakhát elvitetni pénzbe kerül, az meg nincs neki, kitenni meg nincs szíve,mert ő annyira jófej! "Szeressükminkakutyákat."
A mérlegelés tárgya az, hogy kap - e az állat egy lehetőséget, arra, hogy ne a földön fekve, megbéklyózva, tehetetlenül kelljen várnia a halált mondjuk ebben a hidegben!?
Persze gondolhatják, akik jártak már a palotai gyepin, hogy mi aztán mekkora görények vagyunk, kutyát oda!? Soha!
Hát én erre meg azt mondom, hogy elviszem a kétkedőket az ilyen láncos, nyakándrótos helyekre... Ehhez képest a száraz fekhely, mindennapi élelem és víz nem is olyan rossz alternatíva, hozzátéve, hogy számunkra és együttműködő szervezeteink számára is hozzáférhetővé megmenthetővé válik az állat!
De azt hiszem, hogy akik ezt a forumot olvassák nem gondolják, hogy mi mekkora görények vagyunk, mert ők pontosan ugyanannyira tisztában vannak a mai magyar valósággal, ideértve az alkalmankénti altatások elkerületetlenségét a sintértelepeken, mint mi Várpalotán.
Ezzel a hsz-sal nem kívánok parttalan vitát gerjeszteni, csak leírtam azt, amitől mi is szenvedünk, és tudom, h mindnyájan don quijote-k vagyunk a magunk városában, ami a rossz körülmények között tengődő állatokat felkutatását illeti.
És szerintem mindnyájan nagyon hálásak vagyunk minden segítségért, amit a "nagyoktól" kapunk, viszont ezekben a döntésekben senki nem fog nekünk segíteni!
Mielőtt feljelentést teszünk végig kell gondolni,hogy a kutya egy gyepmesteri telepre kerül ahol a 14 nap letelte után elaltatható. A mi helyzetünk különleges hiszen mi gondozzuk a gyepin lévő kutyákat.Nálunk nincs altatás csak nagyon sok kutya van.
32!:((nagyon sajnálom,nem tudom mit tegyek.
Valamennyire már belelátok az állatvédők munkájába,mivel Pesten lakom már ott is figyelem,+ ahogy írtam neked egypár kutyit már én is találtam és már saját bőrömön érzem mennyire nehéz gazdit találni nekik, és mennyire megterhelő lelkileg, ha nem akar azonnal sikerülni.Olyan mintha Mo-on az állatvédelem egy helyben toporogna,minden erőfeszítés ellenére egyre több a kidobott megunt,feleslegessé vállt kutya:((Szőrnyű ami folyik,folyamatosan olvasom az eltűnt kutyák+az Illatos topikját hátha valamelyik szerencsétlent felismerem és meg tudom mondani, merre lakik. Néha amikor a sajátjaimnak mindent megadok,elgondolkozok más kutyának még a töredéke se jut,de miért??egyáltalán nem megterhelő szeretni őket,az nem kerül semmibe.Az a kis összeg amit meg rákölt az ember,csak a kötelezőkre gondolok azt meg úgy is elköltené másra.
Én úgy gondolom,hogy ha egy állat megtisztel a szeretetével engem akkor nekem máris sokkal több jó jutott az életben mint egy olyannak akinek ez a csoda nem adatott meg.
Belenézek a tőletek hozott gyepis Tarám szemébe és 1000 hálát adok az égnek,hogy kihoztuk őt!Bárcsak minden kutyának sikerülne egy gazdi.
Elkobozni nem tudnak állatvédők,sajnos ez nem Amerika.
Egyet tehetsz(az állatvédők sem tudnak mást tenni):feljelented állatkínzásért.
Ha szerencséd van,kap pár hónap felfüggesztettet meg egy kis ejnye-ejnyét,és annyi.A kutyákat legfeljebb elkobozzák és a helyi gyepire viszik,ott elaltathatják őket helyhiány esetén.
Segítsen valaki!
Tegnap mentem sétálni a kutyáimmal, az utca vége felé van egy alkoholista férfi,már nincs agya se.Van neki 3 kutyája,két felnőtt és egy kölyök.Az egyik kutya kb 40cm láncra van kikötve és egy felfordított doboz a háza,ami egy fadarabbal van kiékelve,hogy alá tudjon bújni,a csupasz földön fekszik a kutya:((!!!!.Ő szuka, a régi kutyája az alkesznak kan, és a kölyök pedig a két kutya gyümölcse,tuti volt több kiskutya is de ő az utcába az ügyeletes kis kutya agyon csapó!!!:(((
Nem tudnátok elkobozni tőle a kutyákat???Tudom,hogy mindenütt teltház van:((Szívesen megmutatom, a házát.Biztos veri is szegényeket mert elég ha a férfi egyet üvölt a 3 kutya egyből abba hagyja az ugatást:((
Ebben a hidegben meg is fagynak szegények, a másik kettőnek se láttam kutyaházat vagy valamit.Az etetésről meg nem is beszélek:((
A cím: Ajka padragkút Szivárvány utca (pontos házszámot nem tudok de megnézem ha kell)
Ezek a kutyusok GAZDIT szeretnének KARÁCSONYRA!
Pápa mellett ideiglenes befogadónál
vannak,chipesek,oltottak.Érd:06-70-283-2940
BOLKA:németjuhász keverék,3 éves kan.Szombathelyi gyepiről mentett,kicsit félénk,lassan
barátkozó.Befogadójával már bújós,játékos,egy türelmes gazdi mellett hamar elfelejtené a sok rosszat ami vele történt.Lánykutya melllé vagy egyedüli kutyának.
KEHES:Németjuhász keverék,10 év körüli szuka.Kikötve találták egy út szélén.Nevével ellentétben egészséges,jó étvágyú bár hallása,látása már nem a régi.Csendes,szelíd,nincs nagy mozgásigénye,csak egy meleg kuckóra és sok szeretetre van szüksége.Egyedüli kutya szeretne lenni.
NEGRÓ:labrador-vizsla keverék kb. 2 éves ivartalanított szuka.Farkasgyepű melletti erdőben találták október elején frissen ivartalanítva,a varratok még benne voltak.Játékos,barátságos emberekkel,kutyákkal egyaránt.Sportos,kirándulós családot szeretne.
ZSANI:puli,kb.3 éves ivartalanított szuka.Kicsit félős,de nem agresszív,igazi pulitermészet.Idegeneket jelzi.Kutyákkal általában jól kijön.Nagyon szeretne már egy saját gazdit.
LISZKA:szálkásszőrű tacskó szuka,5 éves.Idős gazdái otthonba költöztek,ezért keres új gazdát.Kutyákkal,emberekkel barátságos,a cicákat viszont nem szereti.Eddig kertben élt.
Köszi!De én csak az"értelmi szerző"voltam,a Feri nevű srác akivel vittük volt aki azonnal hagyta a munkáját és jött,övé az autó,Ő fizette a benzint,és Ő mondta hogy vigyünk hozzátok is,vállalja az utat.Csak Feri nem netezik,majd tolmácsolom az üzenetedet!Remélem a kutyusoknak ízlik,bár karácsonykor már ne is azt,hanem egy GAZDI főztjét egyék!!
"Vahur" oldalán találtam ennek a kutyának a képét,ő Paffy.Érdeklődnék,hogy vágott farkú-e,mivel hasonlít a mi keresett Lisa kutyánkra.
Előre is köszönöm.