[SZERVEZETEK] Szentendrei Árvácska Menhely

Egy négylábú Karácsonya



Írja egy Kutya az Angyalkának 2003 Karácsonya előtt két héttel.



Kedves Angyal!



Rojtos vagyok Pestről. Az Emberem nevezett engem így és így nevezik ezt a várost, ahol élek. 16 évvel ezelőtt – a kétlábúak időszámítása szerint – születtem egy kutyamama harmadik kölykeként. Életem első két hónapja evéssel, alvással és rengeteg játékkal telt. Gondold el, hat alomtársam volt! Micsoda birkózásokat rendeztünk! Mama próbált fegyelmezni több, kevesebb sikerrel, aztán egyre több kétlábú jelent meg körülöttünk, kézbe vettek bennünket, egy-egy testvéremet el is vitték, én ilyenkor Mamához bújtam az udvar legtávolabbi sarkába, de nem kerülhettem el a sorsom és egyszer csak én is bekerültem egy táskába, majd egy lakásban landoltam. Egy ősz hajú, szemüveges, bicegő néni lett az én Emberem és a szememben ő volt a legjobb gazda a világon!

Még ekkor – réges-régen – oltási könyvvel, lakással és gazdával rendelkező koromban hallottam Rólad. Akkor még nem gondoltam, hogy valaha szükségem lesz Rád, hogy valaha Hozzád kell, hogy forduljak segítségért. Most már csak Rád számíthatok. Senkim sincs. Mármint senki kétlábú. Nincsen Emberem. Senki, aki megsimítana, akivel sétálhatnék, akinek a lábához bújhatnék esténként, aki megvédene engem a hidegtől és a melegtől, a betegségektől, az éhségtől és a szomjúságtól. És megint jön ez az ünnep. Tudom, mert olyan ünnep-szag van. Csillognak a kirakatok, nagy a tömeg, boltból ki, boltba be, az utcákon jó illatú, zöld fákat árulnak, gyertyák gyúlnak hétről hétre és amúgy is. Tudod, az a jellegzetes hangulat van a levegőben. Az előző ilyen ünnepen még a Gazdival voltam. Mi is állítottunk karácsonyfát és nekem is jutott egy kerek doboz a fa alá, ami telis-tele volt húsdarabokkal és szafttal. Gazdám főzött hozzá tésztát és remek vacsorám volt belőle! Néha egy csont is jutott a Gazdi tányérjáról. Aztán elfújtuk a gyertyákat és elballagtunk egy olyan helyre, ahol sok kőtábla áll és elmúlás-szag van a levegőben. Gyújtottunk egy mécsest és a Kétlábúm kitörölte azt a sósat a szeméből. Ezután egy olyan házba mentünk, amit az Isten házának neveznek az emberek, te biztos tudod ennek a helynek a becsületes nevét, én csak az érzést ismerem, ami ott mindig elfogott. Jó érzés volt. Nem is tudom kutyanyelven kifejezni. Az Emberem lábához bújtam, ő a fejemre tette a kezét, a másikkal a sósat törölgette a szeméből, és azt mondogattuk egymásnak, hogy mindig együtt leszünk, hogy egymáson kívül senkink nincs. Én úgy bántam, Angyalka, de úgy bántam, hogy soha nem tudtam semmi ajándékot adni, semmi manccsal foghatót, de a Gazdám érezhette ezt, mert mindig mondogatta, hogy én vagyok neki a legnagyobb ajándék. Ezen a helyen énekeltek az emberek egy kis Jézusról, aki jászolban, állatok között született és azért élt itt valaha, hogy az emberek rosszaságait jóvátegye (így magyarázta a Gazdi). Mikor innen hazaballagtunk, nagy pelyhekben hullott a hó és én boldogan ugráltam körül az embereket. Akkor még bíztam bennük.

Aztán egy reggel egy nagy, fehér, kéken villogó doboz vitte el a Gazdámat és én az utcára kerültem. Egy ideig (napokig, hetekig, hónapokig, ki tudja?) ültem a házunk előtt, idegenek jöttek, mentek, és én senkinek sem kellettem. Már nem voltam olyan szép, mint régen, alig volt fogam, ősz a szőröm és a szemem sem a régi már. Kinek kellenék így?! Otthagytam a háznak még a környékét is. Az utcán lévő kollégáim tanítottak meg kukázni, a jó embert megkülönböztetni a gonosztól, megmutatták a búvóhelyeket és azokat a hússzagú boltokat, ahol néha-néha, nagy ritkán vetnek nekünk egy-egy cubákot.

Eltelt egy év. És újra itt ez az ünnep. Az Isten háza előtt tegnap belém rúgtak. A kőtáblás helyről, ahol már a Gazdi szaga is ott van, erős, gyors kutyákkal kergettek el. Ünnepelnék, de nincs kivel. Ezért azt kérem Tőled, Angyal, hogy egy adj nekem egy Kétlábút, akinek így öregen és csúnyán is kellek, aki nem üt meg, nem rúg belém, nem dobál kővel, nem kerget el, aki enni ad, meleget ad, akinek kezét megnyalhatom, aki velem van öreg koromra, aki csak az enyém és én csak az övé. Elég volt a romlott, büdös ennivalóból. Elég volt a pocsolyák vizéből. Elég volt a koldulásból. Az örökös reszketésből. A hőségből. A hidegből. És elég volt a magányból!

Angyal! Én már öreg vagyok, sokat láttam és hidd el nekem, hogy a legnagyobb fájdalom az életben, szeretet nélkül élni! Adj nekem valakit, aki szeret, és akit én is szerethetek! Adj gazdát minden társamnak! És tudod, mit? Ne csak a négylábúaknak. Hisz’ nem számít, hogy szőröd, vagy tollad van, vagy esetleg csupasz a bőröd, nem számít, hogy négy lábon, szárnyakon, vagy két lábon haladsz, a lényeg itt van, belül. Én nem tudom, mi a neve. De olyan furcsán ver. Úgy dobog. És folyik az a sós a szememből…

Adj nekünk, Angyal, békés, boldog karácsonyt!