Oké, köszi! Szerintem gyűjtök energiát, és kiviszem még Maflát! Szerintem csütörtökön egyedül megyek (eddig nem volt még más jelentkező), így olyanokat vinnék ki, akik mellett nincs más sétáltatható. Mondjuk Mafla mellett pont ott van Gréti és Lufi, akik sétáltathatóak. Na, majd ha marad energiám, őket is kiviszem!
Holnap meg visszük Ágival a szokásos bagázst. Vagy gondolkodom még másokon is.
Juj de örülök a mai híreknek!!
Hányan voltatok kint végül?
Meg ha sikerült rendezni soraidat, leírnád, hogy kik voltak ma sétálni? Próbálnék olyanokat vinni holnap és holnapután, akik nem voltak!
Terveim közt szerepel mindenképpen, hogy Kodakot kiviszem, a máik két kennellakóval, Bográccsal meg Kicsi Bogyóval meg ismerkedek. Szerintem ők sem reménytelenek!!
A mai nap nagyon jól sikerült. Most elsőre nem is tudom, hogy ki sétált :)
A legfontosabbak: 1.
Fifi ma sétált az volt a legnehezebb, hogy a kennel ajtón kívül juttassuk a hölgyet, utána már úgy sétált a réten, mintha mindennapos tevékenysége ez lett volna (a képekkel még várni akarok, mert Ildi fotóival akarok egyeztetni, az ő képei úgyis ezerszer jobbak).
Fifi hempergett a fűben, pergett-forgott a határban, rohangált, nagyon nagyon élvezte a sétát. Mondtam neki, hogy mesélje el a kenneltársaknak, hogy mennyire jó sétálni, legközelebb őket is jó lenne kivinni
2.
Ma közösen meglátogattuk Brit és Zuzut - kennelen belül. Első körben rendet raktunk a kennelben, négyen kellettünk hozzá, de Ildi vállalta a legnagyobb részt Került a kuckókba finom, illatos szalma is ami melegíti őket a hideg éjszakákon.
Bri és Zuzu nagyon félnek, gyakorlatilag rettegnek az embertől. Terápiánk során sikerült azt elérni, hogy a foglalkozás végére kézből egyenek! Nagyon nagy dolog náluk, hiszen először olyan messzire menekültek előlünk, amennyire tudtak - de a kíváncsiság és a jutalomfalatok győztek. Zuzu sokkal félénkkebb, Bri viszont úgy vette el a legelején a falatot, hogy vitte az egész csuklómat is. Nagyon lelkes vagyok, mert tudom, hogy ahogy Piténél, Slobinál és másoknál sikerült, ők is hamarosan élvezni fogják a simogató kezeket és a nagy sétákat - és ki tudja? Lehet hogy valaki pont beléjük szeret és idős napjaikat egy gazdi oldalán tölthetik el. Megérdemlik, mert nem sok jó jutott nekik eddig ebben az emberek uralta világban.
3.
Van egy kb 4 hónapos új kanocska (Karamell lett a neve). Nagyon kedves, játékos, először volt nagy visítás a póráz és a nyakörv miatt. Gyönyörű, selymes, karamella színű bundája van. Jelenleg az egyes kennelben van.
4.
Egy fiatal pár behozott 3 kölyökkutyát.. (nem kívánt szaporulat). A kölykök 2011.08.25-én születtek, egy oltással rendelkeznek már, illetve ma a menhelyen megkapták a következőt is (oltási könyvet is leadták a gazdák). Mamájuk pointer, papájuk boxer (de a papa nem biztos). Kettő kislány és egy kisfiú. Egy egyik kislány tiszta Bonnie!! A fiúcsak már megkapta a Rodrigo nevet.
5.
Van kb 20 csípésem - de megérdemlem, nem kentem be magam
Ma végre, végre kijutunk mi is, elmentek a vendégek és rendeztük a sorainkat! kb. 1-re érünk ki. Esztim teljesen odavan Izauráért, már este mondta, hogy őt feltétlen vigyük ki, ugyhogy ha kihozhatjuk, akkor nagyon jo dolga lesz :) Sétáltatos naphoz mire van még szükség, amiben segithetünk?
Iza
A Zsuzsa azt mesélte, hogy a Tetovált Állatmentők ketté váltak, és az egyik fele maradt tetovált, a másik meg átkeresztelte magát Budapeti Állatmentők névre, és úgy folytatják a pályafutásukat.
Ma voltunk kint a menhelyen Ivetta, Tomi,Orsi és én.
Az első körben babáztunk,míg Éváék megcsinálták a kicsiknek a szupimupi új helyet!
Nem tudom,hogy van-e már nevük,de adogattunk nekik :)
Szóval:a zsemle színű lett Lujzi, a barna-fekete:Lali, az egyik fekete,amelyik leül és simogasd és kicsit kerekebb a feje,mint a többinek lett Lujzi,ill. lehetne egy Levi, v Lóri,nem tom,milyen a fiú-lány eloszlás.És van egy aki mindenkit szét akar tépni... :) Neki a Gyilkos nevet javasolnánk :)
Az egyik fekete véreset kaksizott,szóltunk Évának,mondta,hogy ez a sok csonttól van,de majd figyeli...
Aztán kivittük Bátort,Bellát,Bonniet és Imi kérésére Izaurát.Aki egy hisztigép.Komolyan azt leste,hogy kinek mehet neki.A két B-vel :) nem sikerült összeakaszkodnia,azért állandóan hátrafelé nézegetett,hogy ugathasson Bonnie-ra.Na ott nem néztük meg,hogy mi lenne a találkozásból...khmkhm.... :)
Ivettáékkal megbeszéltük,hogy akkor 6-án kimegyünk filmezni és akkor csinálnánk riportot is az állatvédőkkel.Jól gondolom,hogy ők uazon állatvédők,akik kint voltak 8-án is?
Ja igen,ha mentek holnap esetleg Robi fülére ránézhetnétek,míg kint voltunk vmi történt vele,Imi lekezelte,de azért....
Köszönjük a segítséget oklevelet tudnátok még csinálni?
Próbáltam ide kiírni tegnap 2x is begépeltem, de valami hibaüzenetet írt ki, és most is csak reménykedek hogy nem dob le. Ezért írtam a FB-ra.
Nov 5 munkanap, Zsuzsa dolgozik. Én is szabit vettem ki, szóval nálam ugyanaz a helyzet mint Zsuzsinál. Vasárnap meg az Állatvédők építik a kenneleket.
No, felmentem a facebook-ra, és onnan sikerült informálódnom. Úgy látszik, megint gondok vannak az információáramlással. Ami azért fura, mert alig vagyunk aktív segítők, és még így se jut el hozzánk időben az infó. Nagyon szépen kérek mindenkit, ha vmi fontos esemény történik, legyen már szíves itt is megosztani velünk a fórumon!!!
Sétáltatós nap 13-án lesz?
Azt hittem hogy múltkor az 5-ben egyeztünk ki. Vagy Zsuzsának nem volt jó?
Én sajnos nem tudok ott lenni, mert az 5. kifejezetten ezért kértem ki szabadnapnak és cseréltem el kollégámmal, segget már nem csinálok a számból. Így jártam, majd oelőzőleg odaadom a teához valókat Dorcinak, azt ígértem hogy azt én állom. Bográcsot elvileg Andi tud vinni.
Haver albuma is frissült. Ez a kutya egy szenzáció! Hihetetlen okos, biztos hogy foglalkoztak vele. (most az én képeimet töltöm fel)
http://gallery.site.hu/u/gyomro/gazdikeresok/felnott/haver/ Haver kísérőkutya szintjén dolgozott az RKKI vezetőjével Ildikóval, majd kölyökként játszott ez a drága kutya.