újabb változás állt be Pablo életében, ezért gondoltam, megírom. Elkezdtem behordani dolgozni, amit ő is nagyon élvez és szerencsére a munkatársaim is. Egész nap lót-fut a hatalmas, egyterű irodában, és szaladgál a szintén nagy teraszon. Egyre kevesebbet alszik bent, ezért mire hazaérünk, teljesen kifárad. Így már könnyen elviselhető vele az itthoni lét is. Amikor viszont itthon kell hagynom egy-egy napra, akkor még kártékonykodik, főleg a tévékábelt szereti megrágni, most már nézhetetlen az adás :). Nagyon sokat sétálunk, rengeteg kutyával találkozik, mindegyikkel baromi bátor, inkább ő hódol be először, de azért nem hagyja magát, ha nagyon le akarják nyomni. Még szeret odaszaladgálni az emberekhez is, remélem erről hamarosan leszokik, bár mindenki jó néven veszi, ha ilyen édes kölyökkutya megy örülni neki. Képzeld, összetalálkoztunk az utcában egy másik szálkásszőrű tacsissal, akivel beszélgettem, és kiderült, hogy nyomon követte Som és Berkenye sorsát a blogodon, úgyhogy nagyon megörült, hogy élőben is találkozhatott vele. Egyébként itt a környéken már több szálkásszőrűvel is talákoztunk, mindegyik felnőtt már, és állati helyesek. Alig várom, hogy Pablonak is hosszabb legyen a szőre, már a feje tetején szépen növöget, meg a szakálla, de a hasa még elég bébis. Egyre jobban viseli, ha nem lát éppen a lakásban, viszont pár napja elkezdett ugrálni rám, meg más emberekre is és párzó mozdulatokat csinál. Úgy olvastam, hogy ez a dominancia kérdése nála, úgyhogy szigorúan rászólok, és igyekszem még következetesebb lenni vele. Még egy furcsaságot csinál mostanában: elindulunk sétálni, és alig pár pár perc múlva elkezd ugrálni, hogy vegyem fel. Nem tudom, hogy valóban nincs kedve-e sétálni ilyenkor vagy csak próbálkozik a hisztivel, mindenesetre nem engedek neki. Meg aztán mikor nagy nehezen kiérünk így a Margit-szigetre, ott már vígan rohangászik akár 1-2 órát is. Egyébként elég szófogadó, megáll a járdánál, ha szólok és megvárja, míg azt mondom, hogy mehetünk, és ha póráz nélkül van, visszajön, ha hívom.

újabb változás állt be Pablo életében, ezért gondoltam, megírom. Elkezdtem behordani dolgozni, amit ő is nagyon élvez és szerencsére a munkatársaim is. Egész nap lót-fut a hatalmas, egyterű irodában, és szaladgál a szintén nagy teraszon. Egyre kevesebbet alszik bent, ezért mire hazaérünk, teljesen kifárad. Így már könnyen elviselhető vele az itthoni lét is. Amikor viszont itthon kell hagynom egy-egy napra, akkor még kártékonykodik, főleg a tévékábelt szereti megrágni, most már nézhetetlen az adás :). Nagyon sokat sétálunk, rengeteg kutyával találkozik, mindegyikkel baromi bátor, inkább ő hódol be először, de azért nem hagyja magát, ha nagyon le akarják nyomni. Még szeret odaszaladgálni az emberekhez is, remélem erről hamarosan leszokik, bár mindenki jó néven veszi, ha ilyen édes kölyökkutya megy örülni neki. Képzeld, összetalálkoztunk az utcában egy másik szálkásszőrű tacsissal, akivel beszélgettem, és kiderült, hogy nyomon követte Som és Berkenye sorsát a blogodon, úgyhogy nagyon megörült, hogy élőben is találkozhatott vele. Egyébként itt a környéken már több szálkásszőrűvel is talákoztunk, mindegyik felnőtt már, és állati helyesek. Alig várom, hogy Pablonak is hosszabb legyen a szőre, már a feje tetején szépen növöget, meg a szakálla, de a hasa még elég bébis. Egyre jobban viseli, ha nem lát éppen a lakásban, viszont pár napja elkezdett ugrálni rám, meg más emberekre is és párzó mozdulatokat csinál. Úgy olvastam, hogy ez a dominancia kérdése nála, úgyhogy szigorúan rászólok, és igyekszem még következetesebb lenni vele. Még egy furcsaságot csinál mostanában: elindulunk sétálni, és alig pár pár perc múlva elkezd ugrálni, hogy vegyem fel. Nem tudom, hogy valóban nincs kedve-e sétálni ilyenkor vagy csak próbálkozik a hisztivel, mindenesetre nem engedek neki. Meg aztán mikor nagy nehezen kiérünk így a Margit-szigetre, ott már vígan rohangászik akár 1-2 órát is. Egyébként elég szófogadó, megáll a járdánál, ha szólok és megvárja, míg azt mondom, hogy mehetünk, és ha póráz nélkül van, visszajön, ha hívom.