hozok nektek egy pár képet, kicsit unom magam május 1.-én voltunk Karcagon kiállításon, 6. lett Hubi lehet másnak ez nem jelent olyan nagy dolgot de nekem igen mert első ilyen nagyobb kiállítása és mert a bírálati lapon is csupa-csupa jó dolgok voltak, köztük hogy jó kutya-gazda kontaktus
na ja..bár pontosat és biztosat én se tudok mondani, mert Hubival mondhatni nagy szerencsém volt. soha se volt az a tipikus makacs bigli hogy semmit nem csinál...sajnálatos módon kiskorába nem volt vele annyit foglalkozva mint amennyit kellett volna és ez látszik is most rajta. 3 évesen kezdtem el nevelni. de ahhoz képest, sokan mondták azt hogy milyen okos korához képest, mindenki csak nézett amikor mondtam hogy mikor lett vele komolyabban foglalkozva. szóval én igazából nem tudom milyen egy olyan kutyával ami tényleg nagyon nevelésre szorul. tényleg nem tudom hogy kellene vele bánni. de Hubival is megvolt kellő képpen az akkori bajom, bőven elég volt. most pedig kijelenthetem hogy az elvárásaimnak majdnem megfelel(mert azért még van rajta mit csiszolni ).
hát ehhez annyi a mondandóm hogy ha előttünk a járdán elmegy valaki akkor Hubi is elég baromállat módom fut a kerítésnek, széttudná kaparni, ugat mint egy vérengző kutya. de azonban ha már bejön valaki és megszagolgatja örök barátságot köt, szóval ő ilyen lényeg egyébként hogy hagyni kell hogy elsőnek ő menjen oda valakihez, majd ez táborba jusson eszetekbe ugyanis ha egyből letámadják akkor attól a személytél mindig tartani fog na de nagyon eltértem a témától :D mondjuk a kuvaszokról én is csak rosszat hallok és bárkit kérdezek azt mondja hogy vadak meg idős korokra bekattannak nem tudom igazából honnan szedik ezt, mert ez is mind a nevelésen múlik.. :)
nyilván nem is szerencsétlen kutyát ítélem el azért mert olyan amilyen, csak úgy megjegyeztem mellékesen hogy nem egy ilyen border van..sajnos... a legelszomorítóbb pedig az hogy a gazdit nagyon nem is érdekli, csak szép legyen a kutya, kiállításon legyen jó, de az hogy morog a többi kutyára meg minden az nem is lényeg...
ezt még az Eszter küldte át nekem a múltkor... nagyon megváltozott a showborderekről a véleményem:
és igen, nem egy példát tudnék én se mondani hogy milyen egy bc-k vannak manapság... teljesen antiszoc, morog gazdára, kutyára, totál magukon kívül vannak...
én Biggienél szeretem ha ugat, kifejezetten agility közben akkor nem az van hogy ugat és megáll, hanem ugat és fut tovább(vagyis futás közbe ugat) tiszta cuki :P
jaa, hát kb ez nálunk is meg van amíg van energia Hubiba ő is ügyesokosan megcsinál mindent, de ha fárad vagy ha nem ért valamit akkor ő is ugat, de ezt csak most kezdtem el tapasztalni nála :D na ja, bár eddig Hubi és a kaja két külön világ volt, most meg mindent képes megcsinálni érte