Legelőször is le kellett szoktatnunk a kutyát a székletevésről. Megoldásképpen a következőt javasoltam: ha éppen ráér valame¬lyikük, menjen ki a kutyával, amikor az a dolgát végzi. Várja meg, míg befejezi, majd pedig rögtön hívja oda magához egy kis jutalom segítségével. A jutalom és a dicséret, „jól van, okos!", sohase késle¬kedjen. Amíg D'Arcy a falattal bíbelődik, van idő a hulladék eltün¬tetésére.
Meg kell említenem, hogy a tisztaságra szoktatás egyike azon kevés alkalmaknak, amikor a gazda is odamehet a kutyához, hogy megjutalmazza. Ez nem fogja összezavarni a kutyát a vezérséggel kapcsolatosan, ellenkezőleg, további megerősítésként szolgál, hogy amit tett, jól tette. Olyan különleges helyzetet idézünk elő ezzel, amely még erősebb igyekezetet fog eredményezni a kutyánál, hogy további jutalmakhoz jusson a helyes magatartás révén. Ugyanak¬kor a jutalmazást nem kell sokáig folytatni, csak amíg a kölyök rá nem jön, mi a dolga. D'Arcy hamar felhagyott kellemetlen szokásával. (A leszokást tovább gyorsíthatjuk, ha ananászt keverünk a kutya eledelébe. Ez valamilyen oknál fogva ehetetlenné teszi számukra a székletet.) Erre a sikerre építve továbbléphettem, most már arra biztatva a csa¬ládot, hogy ha itt az idő, vezessék D'Arcyt valamely megfelelő helyre üríteni. Persze most is megkértem őket, hogy bármi történjék is, őrizzék meg a higgadtságukat. Ha a kutya mégis bent végezné el a dolgát, ne csináljanak nagy felhajtást, egyszerűen szedjék föl a szék¬letet. Ugyanez az eljárás követendő, ha nem „rajtakapták" az ebet, hanem csak az „eredménybe" botlottak bele. Elmagyaráztam, hogy teljesen értelmetlen dolog a kutyát jóval az esemény után megfe¬nyíteni, hiszen az már nem emlékszik, mit is követett el, és csak ártanak neki a hirtelen dühkitöréssel. D'Arcy megint csak jó nebu¬lónak bizonyult, és két hét múlva mindig a kertnek ugyanazon ré¬szén végezte el a nagydolgát, majd a hulladékot érintetlenül ott¬hagyta. A család végre fellélegezhetett.