Előre is elnézést, amiért talán kicsit offolásnak fog tűnni, amit írok. A cane corso -hogyan tovább? témakörre nincsen rálátásom, de kíváncsian olvasom az álláspontokat. Mindig tanul az ember -más fajtákból is akár.
Azonban amit ismerek és tapasztaltam, azzal kapcsolatban mondanám el a véleményemet:
Idézet:
csak idéz valahonnan
Szerintem becsülendő, ha valaki utánaolvas annak, ami érdekli, és megfelelő elméleti háttérrel rendelkezik.
Idézet:
ez jelenthet valamit
Igen... az elméleti tudás mellett gyakorlati hozzáértést is...
Sokan foglalkoztak/foglalkoznak a kutyámmal, és carolnak is sokat köszönhetek. És rajtam kívül még sokan mások...
Kedden biztosan élménybeszámolóznak a lányok! Részemről röviden-tömören: Merlo nem okozott váratlan meglepetést, hozta a stabil szokásos formáját. Hogy ez most jó-e, vagy rossz... majd kiderül mire elég. Viszont egyre rutinosabb, így egyre nagyobb paraszt néhány szituációban...
Idén, Magyarországon az önkormányzatok NEM permetezhetnek kullancs ellen. Azt a készítményt, amivel eddig a védekezést végezték, kivonták a forgalomból. Bíztunk benne, hogy a mögöttünk álló, néha igen zord téli hőmérséklet majd megtizedeli a vérszívók túlélését, de nem így lett.
A helyzet katasztrofális!!!
Rengeteg, elképesztő mennyiségű a kullancs, és ezen belül óriási a fertőzött, betegséget (különösen Babesiát és Lyme-kórt) hordozó és terjesztő egyedek száma.
Érzékelik ezt a kutyatartók, a kisgyereket nevelő családok, a kirándulók, a kiskertet gondozók is. Az állatorvosi rendelőben különösen feltűnő a robbanásszerű növekedés.
A kialakult helyzetben minden eddiginél lényegesebb, hogy valamilyen módon védjük a kutyát a kullancs-csípés ellen, de tisztában kell vele lenni, hogy olyan készítmény nem létezik (legyen az „cseppentős" vagy nyakörv), ami 100% biztonságot nyújtana. Egyre magasabb lesz az ún. „rezisztencia": a kullancsok-bolhák -finoman szólva- gyakran rá sem bagóznak a (különösen régebb óta forgalmazott) tuti-biztos fegyverként hirdetett készítményekre.
Sajnos ez csak a jéghegy csúcsa.
Egyre többször tapasztaljuk, hogy a kullancsok által terjesztett betegségek (és nem csak azok) nem a „klasszikus", jól felismerhető, tankönyvi formában jelennek meg. Előfordul, hogy láztalan (a Babesiára tipikusan jellemző tünet), néhány napig csak „nem az igazi mostanában" típusú, enyhe bágyadtságot mutató kutyáról derül ki, hogy valójában súlyos, életveszélyes beteg, Babesiás.
A fertőzött területek országos eloszlása összekeveredett. Még mindig igaz, de nem ok a nyugalomra, hogy a rendezett, gondozott, és ugyanilyen telekszomszédokkal rendelkező kertekben jóval ritkább az előfordulásuk, mint a gazos, vadregényes telkeken. Az átvonuló macskák és sündisznók messze elhurcolják a hívatlan vérszívókat.
Ne higgyünk a szemünknek sem! Soha sem biztos, hogy nem volt kullancs a kutyában. A kullancsok több fejlődési alakja a 0,2 mm-t (!) sem éri el, tehát kisebb, mint egy gombostű feje. Észrevehetetlensége nagy bajt okozhat.
MIT TEGYÜNK?
1. A kertet, udvart, lakókörnyezetet tartsuk rendezetten, a gazt rendszeresen nyírjuk le.
2. Gazdaboltokban elfogadható áron, remek készítmények kaphatók, amivel a kertet permetezve, ideig-óráig megszabadulhatunk az illegálisan ott tartózkodó ízeltlábú „vendégeinktől".
3. Lehetőleg ne vigyük sétálni a kertünkben elegendő mozgástérrel rendelkező kutyát.
4. A lakásban tartott kutyát lehetőleg ne erdős-gazos területen, vagy árokparton sétáltassuk.
5. Kedvenceinket folyamatosan(!!) kezeljük valamilyen kullancs-ellenes készítménnyel. Jó tudni, hogy a cseppentős készítmények kullancsra minden esetben csupán 1 hónapos védelmet biztosítanak (bolhára néhány készítmény többet), a nyakörvek 5-7 hónapot. A választásnál azt is érdemes figyelembe venni, hogy az egyes készítmények eltérően reagálnak a vízre: néhányuk kifejezetten lerövidül úszás, vagy tartós, áztató eső hatására. A készítmény kiválasztásánál ezúttal ne az ár legyen a fő szempont, az idei tapasztalatok azt mutatják, hogy a nagyon olcsó nyakörvek és a gyógynövényes hatóanyagú cseppentők ebben a „cudar" időszakban (sajnos!!!) nem nyújtanak elegendő védelmet. Érdemes tudni, hogy a szerek többsége minimum 2-3 nap után fejti ki hatékonyságát, és samponos fürdetéstől számított 2 napon belül nem célszerű alkalmazni. Gondoljunk erre akkor is, ha kiállításra vagy kutyaiskolába készülünk.
6. Igyekezzünk otthonunktól távol tartani a sünöket (sűrű kerítés).
7. Kezeljük kullancs-ellenes készítménnyel a kijáró macskánkat is. Szerencsére náluk jóval ritkábban találkozunk (egyelőre...) kullancs által terjesztett betegséggel, de szőrükön behurcolják a vérszívókat. Nehéz ügy a macskák kezelése: Magyarországon jelenleg egyetlen spot on készítmény alkalmazható macskákra, a többi nem. Pont emiatt elég jól ismerik már ízeltlábú ellenségeink is... Jó megoldás lehet a kullancs elleni nyakörv, de pont az az előnye, ami a hátránya: ha szorosra húzzuk, veszélyesen fennakadhat a cica a kerítésen, ha meg lazán hagyjuk, rövid időn belül elhagyja a nyakából...
8. Ha kiemelten fertőzött területre (pl. a Börzsönybe, Zalába, Baranyába, a Balaton-felvidékre) utazunk a kutyával, érdemes egyszerre több készítményt (egyidejűleg spot on-t, nyakörvet és külsőleg alkalmazható spray-t is) segítségül hívni.
9. Lehetőleg naponta nézzük át a kutya-macska szőrét alaposan. A kullancsok a vékonyabb bőrű, szőrrel ritkábban fedett területeket kedvelik: a fülkagyló, orrok, szemek, végbélnyílás környékére, a talppárnák közé, a kutya pocakjába, vagy a hajlatokba fúrja be magát szívesen.
10. Oltassuk be a kutyát Lyme kór ellen. Ez az első évben két alapozó, majd évi egy ismétlő oltást jelent. Az első két oltás között 3-4 hét telik el. A Lyme kór elleni oltás nem olcsó, általában 6-9000 Ft, de összehasonlítva azzal a költséggel, ami egy Lyme-kóros kutya kezelésére a minimum 8 hetes kúra alatt ki kell fizetni (50-150 ezer Ft) jelentős megtakarítást jelent.
11. Amennyiben mégis kullancsot találunk a kutyában, azt speciális eszközzel, vagy ennek hiányában egy szemöldökcsipesszel mihamarabb távolítsuk el! Ezután néhány napig-hétig fokozottan figyeljük kedvencünket. Ha bármikor azt tapasztaljuk, hogy a kutya bágyadt, étvágytalan, levert, rosszkedvű, „nem az igazi", hány, sokat vagy keveset pisil, esetleg sötét színű a vizelete (vagy bármelyiket ezek közül), haladéktalanul forduljunk állatorvoshoz. Ez különösen a Babesia nevű betegség miatt fontos, ahol időben, egyetlen (csípős!) injekcióval meggyógyítható a kis beteg, de a késlekedés (a néhány nap alatt) kialakuló vesekárosodás miatt az állat életébe kerül.

Úúúúúgy sajnálom, hogy ilyen rosszul telt a nyaralásod.... Azért remélem a boldog nevess napos Bogi és a gyerekeket nem tetted ki a társaságodnak ilyen zord körülmények között...
Sziasztok!
Örülök, hogy épségben hazaértetek! Én holnap nem tudok menni, idegen pályázni megyek, de Szedreskét örömmel átadom, ha van kedved vele tölteni egy kis időt!
Csütörtökön lehet egy rövid ovi és engedelmes, ha van rá igény... de utána nem leszek egy hétig.
Mi is aktívak voltunk hétvégén... klasszat tréningeztünk idegen pályán! Fotókat majd hozok... persze nem a tréningről, mert sikerült a gépet otthon felejteni...
Nekünk a tuti helyünk a tihanyi révnél van ! A képeket nagyon várom!
Ki kell használni a testedet...? Hát ezzel a lehetőséggel muszáj élnünk... ... jó sokat pihentesd öreg megfáradt testedet péntekig, hogy formában legyél...