Na itt vagyok, mert a személyzet bariton tagja nem hagy nyugodni, folyamatosan valami falatkával próbál rávenni, hogy írjak.
Eleget kell tennem neki, mert a végén hordó formám lesz a sok noszogatástól, és így mégsem mehetek ki a fess kanokhoz. Visszautasítani meg nem merem a fincsi tápot, mert a végén megsértődnek ezek a roppant érzékeny lelkületű kétlábúak, aztán ki tudja mi történik.
Szóval itt vagyok egy ideje, egész jól kijövök a személyzettel, kapom a masszázst és a jobbnál jobb ellátmányt, vannak érdekes foglalkozások, és ha ügyesen alakítom az életet, akkor még a séta alatt is kapok finomságokat. Ugyan néha elég sokat kell rohannom ide-oda azért, hogy egy falatkát adjanak, de hát C'est la vie!
Nem hagyják, hogy kedvemre rohangáljak a madarak után, és az erősebb kétlábú, feltételezem, az emberek között ezt a típust hívják kannak, szóval ez a példány ma rettentő módon kitolt velem.
Épp mentem volna szokásos ellenőrző körutamra, amikor éles hangon jelez a nevemet kiabálva, és látom, megy az ellenkező irányba. Azt hittem nem látok jól! Én itt vagyok, ez az alak meg lemaradva maratoni messzeségből kurjongat!
Kicsit rosszul esett, mert végtére is eddig mindent megtettem a szórakoztatásuk és a jó viszony érdekében, még a fekszik parancsuknak is engedelmeskedem, erre ez a hála! Jól faképnél hagy, és nem érdekli, hogy esetleg egy nagy madár elragadna. Vajon tényleg annyira szeretnek ezek engem, mint ahogy azt folyton bizonygatják, átlépve néha a jó ízlés határát a túl intim testkontaktusukkal?
Nem volt mit tennem, mentem utána, hogy kérdőre vonjam.
Rohantam, ahogy a csövön kifért, mert gyorsan le akartam rendezni a dolgot, hogy a kiszemelt rigócsordát kellőképpen el tudjam zavarni.
Odaértem mellé, mire ez az ember lehajolt és nagyon kedves hangon csak annyit kérdezett, hogy "Merre jártál?".
Összeszaladtak a szemeim az orrom irányába!
Normális, hogy kérdezhet ilyet, amikor pontosan látta, hogy honnan rohantam vissza hozzá!
Ráadásul a kérdéseimre nem volt hajlandó válaszolni, hanem csak kezdte volna a masszázs programot. Lehet, a hosszan tartó nagy meleg gátolja a józan gondolkodásban? Nem értem, eddig olyan normális volt!
Na mindegy, vártam, hogy kell-e ennem újra, de amikor mondta, hogy "Mehetsz", azonnal tudtam, itt az idő, uzsgyi a rigók után.
De nem mehettem messze, mert megint az előző jelenet játszódott le.
Nem értem, mi baja ennek?
Ezt csinálta vagy 80-szor ma délután, ami roppant a terhemre volt!
Elég ciki egy ilyen emberrel nyilvános helyen mutatkozni! A békés szemlélődő sem tud kiigazodni rajta, hát akkor én hogyan tudnék!
De ahogy mondtam eddig, C'est la vie! A végén már egész elvette a kedvem a madárkergetéstől, így csak mentem mellette szomorúan.
De azért roppant nagy mágus ez az ember, a végén csak megnevettetett és megenyhítette bánatom, a játékkal mindig le tud venni a lábamról. Ezt mondjuk nagyon szeretem benne!
Vigyáznom kell velük, roppant agyafúrtak. Kicsit is nem figyelek oda, és máris az történik, amit ők akarnak. Mondjuk nem járok rosszul, ha jó viszonyt ápolok velük, mert a maguk nemében egész jó fejek, néha már szórakoztatónak is lehet őket mondani, de résen kell lennem!
Azt, hogy mi mindent tudok, nem árulom el nekik, mert egyfelől a végén nem hinnék el, hogy mikre vagyok képes, másrészt pedig ki kell érdemelniük tudásom legjavának bemutatását.
Majd idővel, ahogy fejlődésük a nevelésem hatására engedi.
Addig még sok tollat kitépek a rigókból, és néhányszor jól megugatom a gördeszkásokat az utcán.

Nem könnyű a kutyaélet a kétlábúak társaságában, de majd idomítom őket!
Most meg késik a vacsival, hát ennyi, megyek és rendet csinálok!
Persze csak óvatosan, a végén még belegázolok abba az érzékeny lelkükbe!