Találatok száma: 19394 üzenet |
|
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
183. Elküldve:
2007-05-08 11:10:02 |
[15651.] |
Harcos birodalmak az AndokbanÍrta: Virginia Morell
Fényképezte: Kenneth Garrett
Terjeszkedtek, népeket hajtottak igába, embert-állatot áldoztak isteneiknek: a huarik és a tiahuanacóiak már jóval az inkák előtt megtanulták a hódítás, a birodalomépítés fortélyait. A legyőzöttek hitét kihasználva, az ősök csontjait elkobozva óriási területeket tartottak uralmuk alatt.
Ezernégyszáz éve már két hatalmas, hódító birodalom is létezett az Andok vonulatai között. Északon a huarik építettek örök életű utakat, alkottak csodálatos remekeket, délen, a Titicaca-tó partszegélyén a tiahuanacói nép fiai emeltek nagyszerű templomokat.
Csákánnyal és lapáttal törtek be a haszonra éhes fosztogatók az Andok egykori birodalmi fővárosa, Huari királysírjába. Kötélhágcsójukon leereszkedtek a kőtömbökkel kirakott aknába, aztán összeszedtek és elhordtak mindent, amit a huarik hátrahagytak halottaik tiszteletére. Most éppen azon igyekszem, hogy elemlámpával a kezemben átpréseljem magam a sír szabálytalan alakú bejáratán – látni szeretném a letűnt birodalom kőfaragóinak mesterművét.
A huari nép hatalmas államot teremtett már jóval azelőtt, hogy az inkák kiépítették az Andok hegyláncát átfogó birodalmukat. Az inka kultúra alig száz évig maradt fenn, a huarik i.sz. 600 táján alakot öltött gyarmatbirodalma viszont több mint négyszer annyi ideig létezett, csakúgy, mint a mai Bolívia területén létrejött szomszédos királyság: Tiahuanaco (Tiwanaku). Ez a két kultúra teremtette meg az Andok összes későbbi birodalmának alapjait.
William Isbell a New York Állami Egyetem (SUNY) binghamtoni fakultásának régésze. Mögötte ereszkedem, vagy inkább csúszom lefelé a hevenyészett kötélhágcsón. A nyílás, amely a sír ásító sötétjébe vezet, talán másfélszer másfél méteres lehet. Öt méterrel alattunk törmelékkel teli kőpadló dereng föl a homályban. Felkattintom a lámpámat, körbenézek. A falat tökéletesen illeszkedő, simára csiszolt kőlapokkal rakták ki.
Isbell odalentről dirigál: "Van maga mögött egy szűk nyílás, azon másszon le! Fejre vigyázni!" Levilágítok a lyukba, aztán a lábam alatt meginduló törmelékben bukdácsolva lekecmergek a felső kamra alatt másfél méterrel nyíló kisebb üregbe. A mennyezetet hatalmas kövek tartják, a padló itt is törmelékkel van tele. A kamra olyan alacsony, hogy csak meggörnyedve tudunk körbenézni.
"A sírt úgy formálták meg a huarik, hogy egy fekvő láma alakját adják ki az egymáshoz csatlakozó üregek, a falakat pedig kőlapokkal rakták ki. Most éppen a láma fejében vagyunk. Mögöttünk a másik üreg a láma füle. Ami előttünk van, az a hasa meg a négy lába" – mutat körbe Isbell, közben lámpájával végigpásztázza a kőfal szögleteit.
A nagydarab, őszülő tudós nyögve-szuszogva kúszik be a láma gyomrába. Négy kisebb helyiség - a láma négy lába - ágazik ki a hosszabb központi kamrából. Benézünk mindegyikbe. Újabb törmelékhalmokon, olykor állati és emberi csontokon átvergődve jutunk a legkisebb kamrába: a láma farkába.
"Valószínűleg magát a királyt temették ide" – Isbell meg van győződve arról, hogy a különleges alkatú, lámát formázó föld alatti sírkamrát a legfőbb huari méltóság számára építették. Igaz, uralkodóhoz illő, díszesen megmunkált tárgyak, eszközök egyik üregből sem kerültek elő. Négy méterrel alattunk, még egy szinttel lejjebb, a sír fenekén kövekkel szegélyezett verem tátong. Több mint ezer évvel ezelőtt talán itt feküdt az uralkodó múmiája, mellette pedig finom falatokat rejtő cserépedények, áldozati ajándékként leölt lámák maradványai, mívesen megmunkált ezüst-, türkiz- és aranytárgyak sorakoztak.
http://www.geographic.hu/ngm/0705/index.php?m=200705&;s=1
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
187. Elküldve:
2007-05-07 22:28:00 |
[15653.] |
Szia, jó éjszakát, jó receptjeid vannak!
|
|
[válaszok erre: #188]
|
[előzmény: (186) skarma, 2007-05-07 22:16:17]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
80. Elküldve:
2007-05-07 22:01:33 |
[15654.] |
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
6449. Elküldve:
2007-05-07 21:58:25 |
[15655.] |
Süti:
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
6448. Elküldve:
2007-05-07 20:13:55 |
[15656.] |
Aa tibeti terrieres majális:
Desdemona:
Hupp:
Vica:
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16263. Elküldve:
2007-05-06 19:17:29 |
[15657.] |
Artur és Balu unokaöccsei Toto és Bobo!
|
|
|
[előzmény: (16262) Zoé baba, 2007-05-06 19:13:17]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16261. Elküldve:
2007-05-06 19:08:50 |
[15658.] |
|
|
[válaszok erre: #16262]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16259. Elküldve:
2007-05-06 19:03:10 |
[15659.] |
Sziasztok, szép napot!
Felettünk az ég teljesen fekete és százágra süt közben a nap!
Látványos mondhatom!
|
|
[válaszok erre: #16260]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
182. Elküldve:
2007-05-06 11:49:49 |
[15660.] |
Moszkvai központot nyitott az IFAW
A Nemzetközi Állatvédelmi Alap (IFAW) állatvédelmi központot nyitott Moszkvában, mellyel a kóbor kutyáknak és macskáknak szeretne segítséget nyújtani. A moszkvai hatóságok finanszírozták az építkezés egy részét valamint az áram- és a víz bevezetését. Az építkezés nagyobbik részét és a központ napi működtetését az IFAW fedezi.
Moszkvában a becslések szerint 30-40 000 kóbor kutya él; sokan közülük az embert is megtámadják, ezért folyamatosan irtani próbálják őket
Az új központ, melyet a CLAW (Community Linked Animal Welfare) névre kereszteltek, egyúttal oktató szerepet is betölt majd, de fő tevékenysége a kóbor állatok vakcinázása és ivartalanítása lesz. A létesítményben a rászorulók állatainak ingyen állatorvosi ellátást is nyújtanak majd és egyben az orosz állatvédlemi jogszabályok szigorításáért lobbizó IFAW főhadiszállása is lesz.
A központhoz tartozik egy teljesen felszerelt mozgó klinika, ami az utcákat járva segít majd a rászoruló állatokon. A CLAW egyszerre 50 kutyát képes elhelyezni a műtét előtti előkészítésre és a lábadozási időszakra és egy felszerelt Ford állatszállítóval is rendelkezik.
Az IFAW együttműködése a moszkvai hatóságokkal 5 éve kezdődött; először egy mobil klinikát állítóttak üzembe, ami több, mint 12 000 állatot látott el azóta.
http://www.zoldmagazin.com/belso/ifawclaw2.html
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
188. Elküldve:
2007-05-06 11:45:50 |
[15661.] |
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16256. Elküldve:
2007-05-06 11:39:07 |
[15662.] |
Az Ivetteknek boldog névnapot kívánunk!
[blur]
|
|
[válaszok erre: #16257 #16258]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
6446. Elküldve:
2007-05-03 23:04:35 |
[15663.] |
Sziasztok
Ramóna és Viki nagyon jól sikerült Tibeti terrieres majálist szerveztek, mind a tibetkék, mind a gazdik szórakozására, örömére!
képek még:
Tibeti majális ákosvári képei
Balufáni fotói
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16214. Elküldve:
2007-05-03 22:57:38 |
[15664.] |
|
|
|
[előzmény: (16213) gingere, 2007-05-03 21:27:33]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
181. Elküldve:
2007-05-03 12:46:09 |
[15665.] |
Gyerekekért áldozta fel magát a terrier
Öt újzélandi gyereket mentett meg feldühödött pit bullok támadásától egy bátor Jack Russel terrier. Az életével fizetett érte. A George névre hallgató eb egy csapat, édességboltból hazafelé tartó sráccal játszott Manaia városában, amikor két ellenséges és szemmel láthatóan feldühödött kutya támadt rájuk.
- A kis terrier nagyon bátran viselkedett, egyből a pit bulloknak ugrott, hogy távolt tartsa őket a gyerekektől – nyilatkozta egy szemtanú. Ha nem teszi, nagy baj történhetett volna a srácokkal.
A csapatban volt egy négy esztendős kisfiú is, akinek bátyja szerint George a kis Darrylt félthette.
- Ugatott, vicsorgott, hogy megmentsen bennünket, így végül őt marcangolták, mindaddig, míg néhány felnőtt nem érkezett a segítségére – mesélte a 11 éves Richard Rosewarne, aki mint mondta sírva menekültek a vérengzés helyszínéről.
A segítség azonban már későn érkezett, mert a terrier olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni. A két agresszív pit bullt elfogták és az újzélandi törvények szerint elaltatják.
http://www.szinesbulvarlap.hu/news.php?op&hid=1488
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
332. Elküldve:
2007-05-03 12:14:53 |
[15666.] |
Gratulálok, nagyon szép!!!
|
|
|
[előzmény: (331) chevalido, 2007-05-02 22:27:31]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16203. Elküldve:
2007-05-03 10:50:48 |
[15667.] |
Szia, és egy ráadás még, Hupp:
|
|
[válaszok erre: #16204]
|
[előzmény: (16202) danaidana, 2007-05-03 09:08:28]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16201. Elküldve:
2007-05-03 08:24:31 |
[15668.] |
Jó reggelt!
Little Fig, alias Tóni:
|
|
[válaszok erre: #16202]
|
[előzmény: (16200) danaidana, 2007-05-02 21:08:34]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16188. Elküldve:
2007-05-01 21:19:54 |
[15669.] |
|
|
|
[előzmény: (16185) Dominik, 2007-05-01 21:07:55]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16187. Elküldve:
2007-05-01 21:18:36 |
[15670.] |
Szia!
Artur is nagyobb részt alvással töltötte az időt amióta hazérkeztünk!
De jó dolog is ez! Csend,béke nyugalom!
|
|
|
[előzmény: (16181) Zoé baba, 2007-05-01 20:16:31]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16180. Elküldve:
2007-05-01 19:37:37 |
[15671.] |
|
|
[válaszok erre: #16181]
|
[előzmény: (16179) ákosvári, 2007-05-01 18:59:41]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16179. Elküldve:
2007-05-01 18:59:41 |
[15672.] |
szép napot mindenkinek, legalább olyat mint nekünk volt!
némi izgalkmak után ma Zoé és Artur társaságában elindultunk a Tibeti terrier majálisra!
Hurrá! Csodásan éreztük magunkat, mi is és tibetkéink is, no meg a sok-sok jelenlevő gauzdi és tibetke is!
Ramona és Viki: Köszönjük a klassz szervezést!!!
Voltak játékos vetélkedők, nagy derültségek közepette!
mindenki lehetőségeihez mérten igyekezett a feladatokat teljesíteni!
Zoé visszafelé már az indulás pillanatában elaludt, Artur amióta hazaértünk alszik!
képek itt:
Tibeti terrier majális 2007
|
|
[válaszok erre: #16180 #16185]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
322. Elküldve:
2007-04-30 22:45:09 |
[15673.] |
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
321. Elküldve:
2007-04-30 22:37:24 |
[15674.] |
Gratula, ez gyönyörű!!!!
|
|
|
[előzmény: (320) flashedding, 2007-04-30 22:03:18]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

ákosvári

Tagság: 2006-05-19 10:27:38 Tagszám: #30721 Hozzászólások: 19394
|
16178. Elküldve:
2007-04-30 21:52:01 |
[15675.] |
Jó éjszakát, kicsit késve érkeztem úgy látom!
A holnapi viszontlátásra!
|
|
|
[előzmény: (16177) Zoé baba, 2007-04-30 20:56:12]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|
|