Találatok száma: 7574 üzenet |
|
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
7037. Elküldve:
2012-01-18 14:59:17 |
[1601.] |
Zsolt !!
Hihetetlenül olvasom írásod több okból is.
Nem elég, hogy az ember próbál segíteni a ti eseteteken és még segget is csinálok a számból, erre ezt olvasom ma tőled.
Addig igaz, hogy édesanyád felhívott és részletesen tájékoztattam őt, hogy milyen helyre, milyen falkába kerülne a kutyátok, az a kutya amit Ti nem tudtatok rendesen megnevelni.
(nem beszélve beniona segítségét is, ő is rendesen közbenjárt az ügyben)
A telefonos beszélgetésből azt hittem, hogy legalább édesanyád megértette, de ezek szerint mégsem, vagy te szeretsz ferdíteni, de rendesen.
Azt mondtam el többek között, hogy falkába kerülne, eleinte futóláncon lenne, míg letesztelődik, hogy viselkedik a haszonállatokkal, idegen kutyákkal, ha ezen átmegy, akkor akár be is válhat, ha a falka is befogadja.
Azt is elmondtam neki, hogy mik az esélyei arra, hogy beváljon, tudunk olyant, hogy felnőtt korban került nyáj mellé és elsőrangú pásztorkutya lett belőle.
Szombat este itt a fórumon megadtam a juhász srác elérhetőségét, mivel azt ígértem édesanyádnak, hogy megadom a számát, hívjátok fel, hátha segít titeket a döntésben.
(hétfőn írtál Pü-t, hogy a kutyád Nógrádba kerül, ezzel el voltam intézve)
Csak a tisztán látás végett, én azt mondtam édesanyádnak, hogy semmi értelmét nem látom annak, hogy a kutya újból vissza kerüljön hozzátok, ha már egyszer ide kikerült
(azaz mások jóvoltából /beniona/ ide került volna – 700 km.), mert akkor ugyan ott lennénk mint a jelenlegi helyzetben, azaz a kutya nálatok, ti meg terrorban éltek miatta. Azt is mondtam, azt ne várjátok el, hogy a juhász fiú vissza viszi a kutyát.
Egy szóval nem mondtam azt, h a kutyát nem kapnátok vissza, csak annyit, hogy ÉN nem látom annak semmi értelmét, hogy vissza kerüljön újból.
Erre anyud azt mondta, hogy Ti meg akartok szabadulni tőle, relatív jót akartok Niconak.
Azt is elmondtam, hogy kezeskedek a juhász felől, jó szándékú, megbízható rendes fiú aki mellesleg ért a kutyákhoz is, nagy eséllyel átnevelte volna a rosszul felnevelt kutyátokat.
Édesanyád kérdezte, hogy mi lesz, ha Nico nem válik be ?
Erre azt is mondtam neki, HA a kutya nem válik be, akkor minden bizonnyal eladja a juhász és a pénzt nektek kijuttatjuk, nem altatja le, nem akasztja fel stb., vagy a saját udvarán tartja, mint fedezőkan.
.
.
.
Erre Te mit írsz: „Édesanyám beszélt telefonon madboti-val és elmondta, hogy amint kilépett a kutya a kapun lemondhatunk róla, onnan mi többet vissza nem hozhatjuk vissza ha nem válik be, a juhász tulajdona onnantól és eladhatja bármit csinálhat vele.”
Mit képzelsz te magadról kisbarátom?
Próbáltam segíteni, hogy szerencsétlent ne altassák le, erre meg így kifordítod az általam elmondottakat. Kérdezd már meg jobban édesanyádat, hogy mit is mondtam neki és ne keltsd itt a hangulatot légy szíves.
Na részemről a máltai szeretet szolgálat itt befejeződött
Ennyi rólad !
Üdv a sárhegyi fórum többi tagjának, úgy látom itt már nincs sok keresnivalóm ezek után.
|
|
[válaszok erre: #7039 #7041]
|
[előzmény: (7033) zsolt12224, 2012-01-18 13:08:11]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
30987. Elküldve:
2012-01-18 12:19:21 |
[1602.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #30988]
|
[előzmény: (30986) Berinok Kán, 2012-01-18 11:57:16]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
828. Elküldve:
2012-01-18 12:17:27 |
[1603.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
[előzmény: (825) zazholm, 2012-01-17 23:17:47]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
823. Elküldve:
2012-01-17 11:45:50 |
[1604.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
822. Elküldve:
2012-01-17 11:26:04 |
[1605.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
[előzmény: (821) PAttila1, 2012-01-17 10:52:26]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
820. Elküldve:
2012-01-17 10:27:23 |
[1606.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #821]
|
[előzmény: (819) PAttila1, 2012-01-17 09:59:48]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
817. Elküldve:
2012-01-17 09:01:30 |
[1607.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #819]
|
[előzmény: (816) PAttila1, 2012-01-17 08:53:17]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
30984. Elküldve:
2012-01-16 21:56:45 |
[1608.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
[előzmény: (30983) FEKETE BOJTÁR, 2012-01-16 21:53:53]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
30982. Elküldve:
2012-01-16 21:49:24 |
[1609.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #30983]
|
[előzmény: (30981) FEKETE BOJTÁR, 2012-01-16 21:38:59]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
812. Elküldve:
2012-01-16 21:34:37 |
[1610.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #816]
|
[előzmény: (811) PAttila1, 2012-01-16 21:19:49]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
810. Elküldve:
2012-01-16 21:09:43 |
[1611.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #811]
|
[előzmény: (809) PAttila1, 2012-01-16 20:44:44]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
6596. Elküldve:
2012-01-16 21:04:12 |
[1612.] |
Ez nem a zsemlesarga erdelyi kopo ?
Keprol szamomra is meretes.
(de nem akarok hulyeseget irni, lehet, hogy en tevedek, de ha jol tudom ez a zsemlesarga szin valamikor megtalalhato volt a hosszu labu erdelyi kopokban is !)
|
|
|
[előzmény: (6595) Zajos, 2012-01-16 20:44:57]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
30980. Elküldve:
2012-01-16 20:29:24 |
[1613.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #30981 #30986]
|
[előzmény: (30979) BeriAni, 2012-01-16 20:24:42]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
799. Elküldve:
2012-01-16 19:30:02 |
[1614.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #800]
|
[előzmény: (798) Eromi, 2012-01-16 19:27:02]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
797. Elküldve:
2012-01-16 19:21:04 |
[1615.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
[előzmény: (796) PAttila1, 2012-01-16 18:47:59]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
30977. Elküldve:
2012-01-16 18:43:43 |
[1616.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #30978]
|
[előzmény: (30975) Berinok Kán, 2012-01-16 15:13:14]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
795. Elküldve:
2012-01-16 18:41:16 |
[1617.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #796 #798]
|
[előzmény: (794) terepráró, 2012-01-16 18:29:57]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
2577. Elküldve:
2012-01-16 09:51:48 |
[1618.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #2578]
|
[előzmény: (2574) Lóri_69, 2012-01-15 19:32:30]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
12124. Elküldve:
2012-01-16 09:50:10 |
[1619.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
[előzmény: (12121) Zajos, 2012-01-16 08:49:33]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
12119. Elküldve:
2012-01-16 07:43:31 |
[1620.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #12121]
|
[előzmény: (12118) Zajos, 2012-01-15 22:11:04]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
399. Elküldve:
2012-01-15 20:52:30 |
[1621.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
[előzmény: (398) Lóri_69, 2012-01-15 20:44:07]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
12115. Elküldve:
2012-01-15 20:38:41 |
[1622.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
|
[előzmény: (12114) terepráró, 2012-01-15 20:28:06]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
397. Elküldve:
2012-01-15 20:37:27 |
[1623.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #398]
|
[előzmény: (396) Lóri_69, 2012-01-15 20:35:07]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
395. Elküldve:
2012-01-15 20:19:09 |
[1624.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #396 #400]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

madboti

Tagság: 2006-06-13 15:58:28 Tagszám: #31642 Hozzászólások: 7574
|
12113. Elküldve:
2012-01-15 20:17:01 |
[1625.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
|
[válaszok erre: #12114 #12116 #12118]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|
|