Két magzat beszélget édesanyja hasában: -Te hiszel a születés utáni életben? -Természetesen. A születés után valaminek következnie kell.Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra ami következni fog. -Butaság ,semmiféle élet nem létezik a születés után, és egyébként is , hogyan nézne ki? -Azt pontosan nem tudom, de ott nagyobb fény lesz, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk. -Ez ostobaság. Járni nem lehet, szájjal enni pedig képtelenség., nevetséges.Hiszen mi a köldökzsinóron táplálkozunk. De mondok én valamit, a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most is túl rövid.-De, de valami biztosan lesz.Csak valószínűleg minden kicsit másképp, mint itt megszoktuk. De onnét még senki sem tért vissza.A születéssel az élet egyszerűen véget ér.Különben is az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk Mamát , és Ő majd gondoskodik rólunk.- A Mamát? Te hiszel a Mamában? És szerinted most ő hol van? -Mindenhol körülöttünk. Benne ,és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.- Ezt nem hiszem! Én soha semmiféle Mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló , hogy nincs.- No de néha ,mikor csendbe vagyunk, halljuk ahogy énekel, és azt is érezzük, hogy simogatja körülöttünk a világot.Tudod ,én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk!