Sőt, rekonstrukció nélküli nyarakon is alkalmazták már korábban.
De arról beszélek:
ennek a szabadságolásnak már nincs meg a fedezete.
Külön forrást kell bevonni.
Aztán eldöntheti a munkáltató:
1. szabadságot fizet belőle.
2. állásidőt fizet ebből (ez ugye kevesebb mint a szabadságra jutó összeg). 3. soron kívüli tréninget finanszíroz.
4. vagy egyéb célt tűz ki magának.
Külön forrás nélkül prolongálva lesz a két vonal egymásnak ugrasztása.
Jól látod, az erkölcsi megbecsülés területén hiányok vannak.
Pedig ezt nem lehet a pénzhiányra fogni.
Varázsszer nem létezik a lehetőségek ellen visszélő kollégák ellen.
Ezzel egész pontosan azt akartam mondani, hogy nem a pénzosztás az, ami végleges gyógyírt tud adni a problémára.
Nem rosszak az üzemorvossal kapcsolatos gondolataid, de ne feledjük:
ezeket a kérdéseket a munkáltatónak kell megoldani.
Lehet, hogy most sokakat kiábrándítok, de munkavédelmi szempontból a védőital a csapvíz.
Kánikulában bejöhet más is, de most ettől tekintsünk el.
A szódavíz is extrának számít!
A citromlevet a területek gazdálkodták ki saját keretükből.
Sok helyütt volt, akadt, ahol nem.
Mivel a források nem voltak központosítva, így a beszerzés helyi ügy volt.
Mennyire számít az ár akkor, ha van olyan terület, amely áldoz citromlére, és van olyan amely nem.
Itt csak annyit kellett volna tenni, hogy hirdetnek egy versenytárgyalást, majd a győztessel éves kondíciós szerződést köt a BKV. Abban meghatározzák a keretfeltételeket.
Aztán ez alapján a területek rendelésük esetén konkretizálhatják a mennyiséget, a szállítási helyet és időt stb.
Mindenesetre össze lehetne hozni egy elektronikus adatbázist adott helyen.
Körkérdést kellene intézni:
kinek mije van, és be tudja-e dobni a közösbe.
Ez azért is jó lenne, mert ha a dolgozónak egy konkrét ügyben kellene idéznie KSz-ből, ilyen-olyan szabályzatból stb.;
akkor gépelés helyett a másol-beilleszt játék mehetne.
Nem menne el a kedve az igényérvényesítéstől már az első lépéseknél.
Üzemóra kiesés:
azt gondolom, alapvetően tévesen van kezelve a helyzet.
Ha korábban, mondjuk öt százalékkal csökkent az éves üzemóra terv, akkor nyilvánvaló volt, hogy ez a tervlétszámot is csökkenti.
Elbocsátani azért nem kellett, szépen ki lehett koptatni a létszámot.
Most másról van szó:
egy gazdálkodási éven belül több alkalommal hullámzik a tárgyhavi üzemórák száma a korábbi ciklusokhoz képest.
Nyáron a szokottnál is kevesebb dolgozó kell, majd szeptemberben a semmiből teremjenek utazóforgalmi dolgozók a feladatok elvégzéséhez.
Aztán lehet, hogy megint kevesebb kell.
Ilyen helyzetek kezelésére vannak technikák az állásidő fizetésétől kezdve a soron kívüli tréningekig sok minden.
De forrást nem akarnak adni, mert nem ismerik el ennek a helyzetnek a különbözőségét.
Vezényelt járművezetők elfelejtése:
emlékezetem szerint ez a lap már ki lett játszva a jutalmazási megállapodásnál, és figyelembe is lett véve.
Én nem értek egyet a két vonal utazóforgalmi dolgozóinak szembeállításával.
Biztos nem vetted észre: mindig arról írtam, hogy elirányították az észak-déli vonal pénzét.
Sose arról beszéltem, hova érkezett meg az összeg.
Ez nem volt véletlen!
Az sem volt félreütés, hogy fellépést sürgettem a kelet-nyugati vonal finanszírozási problémáinak tárgykörében, méghozzá közöset az észak-déllel.
Csak a munkáltató érdeke szembeállítani a két vonalat.
Úgy gondolom, az érdekképviseleteknek kerülniük kell az ilyesfajta retorikát.
Magasabb szintű együttműködésre mintha lehetne mostanában jó példákat találni . . .
"Nem tudok róla, hogy üzemi szintű gazdálkodás lenne a BKV-nál"
Ismerős érv, de idáig mintha csak a munkáltatói oldal emlegette volna . . .
Számomra ez nem jelent automatikus belenyugvást az észak-déli pénzek átirányításába.
Többször mondtam már, hogy ezeknek együtt kell menni:
1.
A létszámhiány miatt erejükön felül teljesítő észak-déli kocsivezetők pénzét ne vigyék el.
2.
A kelet-nyugati rekonstrukció miatt adódó üzemóra-kiesések, és a többletterhekből származó munkaóra-finanszírozásra plusz forrásokat kell bevonni. A projekt megrendelőinek felelősségét ki kell mondani. A kelet-nyugati utazó személyzetek helytállása pedig sem anyagi, sem erkölcsi értelemben nincs elismerve.
Bértarifa:
Ha optimizmus alatt azt érted, hogy előre nem emelem fel a kezemet, akkor optimista vagyok.
Helyzet konzerválása:
Örülök, hogy sokan gyűjtik és rendszerezik az információkat. De a döntés előtt egy előzetes álláspont kifejtésére biztos itt is sokan kíváncsiak lennének.
A vonatüzemóráért kapott összeget sok minden befolyásolja, gondolj csak arra, hogy az észak-déli vonalon milyen kitörő örömmel fogadták az utolsó jutalmazásokat.
Megértem az álláspontodat (minek küzdjünk azért, amit már kialkudtunk magunknak), és tényleg jó lenne véget vetni annak az ötletbörzének, ami a pénzosztások előtt egyes munkavállalói csoportok rovására történnek.
Néhány dolgot azonban figyelembe kell venni:
harcos időszakot élünk anyagi értelemben, és többen tudni szeretnék, mit kell tenniük a magasabb jövedelemért (hitelfizetés, hitelfizetés, hitelfizetés);
a dolgozók nem fogadják el, hogy aki sokat köröz (és kockáztat), ugyanannyit kapjon, mint aki kevés fordulót teljesít;
meg kell akadályozni az időszakról-időszakra változó feltételek okozta kiszámíthatatlanságot, és azt, hogy ezek feleslegesen megosszák a dolgozókat.
A kétrészes éjszakát sem azért járják a dolgozók, mert annyira szeretik. Kiszámítható, az adott lehetőségek között a legmaximálisabb pénz. Semmi több.
Egy, előzetesen korrekt módon megvitatott minősítési rendszer sok fellángoló vitát végérvényesen lezárhatna. Gondolj a tervezett bértarifa rendszerre. Előbb-utóbb áttolják, és onnantól a béremelés egy automatizmus lesz.
A magam részéről ellenzek minden olyan javaslatot, amelyek kizárólag a rossz büntetésére épülnek. Tudok támogatni olyanokat, amelyek a valóban kiemelkedő teljesítményt ismerik el.
A betegállomány helyett kényszerből dolgozó kollégák ügye is megér egy misét.
Nem vesszük észre, hogy ez egy abnormális állapot. Erről is beszélni kellene.
Ha ezt a párbeszédet hergelésnek tekinted, tudomásul veszem.
Elfogadom, hogy Neked a jelenlegi helyzet konzerválása jobban megfelel.
Ezzel együtt tovább fogom gyűjteni a kollégák észrevételeit, gondolataimat pedig napirenden tartom.
Megállapításom nem konkrét személyre vonatkozott, és nem előlegeztem meg semmilyen vizsgálat eredményét.
Talán észrevetted, hogy az általánosítás ellen tettem észrevételt, és a diplomáciai megoldást szorgalmaztam.
A konfliktus-kezeléssel kapcsolatos nézeteimet továbbra is fenntartom.
Hogy vannak-e rossz emberek?
Ez többnyire konfliktushelyzetben derül ki. Most a vállalat átalakítás személyi változásokat is eredményezett különféle területeken. A nyugállományba vonulók, és a maradók is tudnának mesélni arról, hogy milyen hullámhosszon voltak bizonyos erőkkel.
Közös hang helyett állítottak-e bárkit is kész tények elé?
Keresték-e egyáltalán a közös érdekeken alapuló megoldásokat?
Mennyire akarták némely körök megérteni a korengedményes, és a korkedvezményes nyugdíjjogosultság összevonhatóságát?
Ha érdekel a dolog, szívesen mesélek részleteket. Arra is kitérek, hogy a rossz emberekből jó emberek lettek-e?
A próbatételek során bejárták-e azt a bizonyos katartikus utat?
Elküldve:
2007-06-21 02:53:04
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
