Ezt én sem értékeltem sokra elsőre, meg másodszorra sem, meg sokadik hallgatásra sem fogom, de a szerző mentségére szóljon, hogy ezt még '86-ban írta, tehát inkább ezt másolta azóta az újabb műveiben. :)
Tényleg érdekes húzás volt Endelman szerződtetése ehhez a filmhez. A zene nálam is hetes, az általad is említett trackek tényleg figyelemre méltók, viszont sajnálatos, hogy nem egy ismertebb filmhez született, mert így a szerzőre megint nem figyel fel a kutya sem.
Ha valaki nem olvasta el a hírt, akkor a bemutató track simán komolynak vehető. ;) Az Ukulele Overdub nekem tetszett, még ha nem is eredeti, de az is lehet, hogy az, ezt nem tudom eldönteni. :) Egyébként ez az egész poén onnan ered, hogy az idióta McG először Santaollalát akarta zeneszerzőnek. :)
Hát az igaz, hogy nem tudhatjuk milyen zenét írt volna JMJ már befutott alkotóként, de ettől még a Les Granges Brulées nem lesz jobb. Százával vannak ehhez hasonló zenék, de ezek többségéről semmit sem tudunk, mert szerzőik nem lettek olyan közismertek, mint Jarre.
Az élők között minden bizonnyal Williams a rangidős, viszont azért ne feledkezzünk meg John Barryről, aki szintén nagy szerző, és szerencsére még köztünk van.
Nagyon szívesen. :))
Miramaxék (a Weintsein-testvérek) nagyon gusztustalan kampányt folytattak az ezredfordulón a filmjeikkel. A Gangs of New York esetében azonban kiütközött, hogy az akadémia tagjainak már elege lett belőlük és a film 11 jelölést bukott el. Warbeck is az a szerző, akinek megvan a tehetsége, de annyira bő a választék a zeneszerzők körében, hogy ő szerintem már nem fog tudni előrébb jutni a rangsorban.
Ez biztos így van, csak ha én zeneszerző lennék, akkor megpróbálnék azért a nagyobb filmek alá is minőséget írni, függetlenül, hogy egy műanyag izét várnak el. Tudom, hogy ez gyakorlatilag összeegyeztethetetlen, de van akinek azért sikerül.
A Monsters az tényleg gyenge, egy színtelen, szagtalan, erőtlen utánzat. Ilyenkor ütközik ki, hogy Powell mennyivel maradandóbbat tud alkotni a műfajban, viszont annak mondjuk örülök, hogy nem ő írta ezt a zenét.
Hát nagyjából májusban indul be a szezon ebben a sorrendben:
- X-Men Origins: Wolverine - HGW
- Star Trek - Giacchino
- Angels and Demons - Zimmer
- Terminator Salvation - Elfman
- Night at the Museum 2 - Silvestri
- Up - Giacchino
- Drag Me to Hell - Young
Ez csak a májusi felhozatal, kíváncsi vagyok melyik film fog bukni, mert általában mindig van egy olyan májusi blockbusternek szánt film, ami csúnyán megbukik. Én a Night at the Museum 2-re és az Angels and Demons-ra tippelek, hogy nem lesznek túl sikerese. Viszont zeneileg a tavasz vége nagyon nyálcsorgatósnak ígérkezik.
Marco Beltrami új munkája a 'Knowing' több szempontból is érdekes lett. Erőteljes utalások vannak benne Herrmann zord vonósmegoldásaira, amit én nagyon pozitívnak értékelek, mert bátor húzás volt ez a régies hangzás előbányászása. Viszont Goldsmith 'Alien'-jével több helyen is már-már plágium szintű a hasonlóság, ennek ellenére (vagy talán pont emiatt?) elsőre egy stabil hetes a zene.
Jó hír annak, aki érdeklődött a 'Lost' negyedik évad zenéje iránt (nem tudom már ki volt az), hogy május 12-én érkezik a Varése jóvoltából.
Illetve, ha már Giacchino, az új sorozatzenéje ('Fringe') elég karakteres lett, speciel ezt is kiadhatnák. az első részek alapján valószínűleg több eredetiség van benne, mint a 'Lost' negyedik évadában volt. Kicst, sőt nem is kicsit Shore zenéire emlékeztet, főleg 'A bárányok hallgatnak'-ra, de pont emiatt olyan különleges.
Tyler az a szerző, akin soha nem fogok eligazodni. Néha csinál kis semmi filmekhez nagyon emlékezetes zenét, a nagy blockbusterekhez (vagy annak szánt filmekhez) meg ilyen műanyag, jellegtelen, felejtős izéket.
A Fűrész már nagyon tágan értelmezett akciófilm. :D Én nem állítottam, hogy alapfeltétel lenne a főtéma nem léte, sőt én is azt várnám el, hogy ahol lehet legyenek témák egy zenében. A Watchmenben is található téma, nem olyan, amit állandóan ismétel Bates, de van. Viszont nemcsak főtémával működhet egy zene.
Azt pedig azért szeretném elkerülni, hogy Bates rajongójának tűnjek. A 300-at hallgathatónak vélem, de nem kerül a lejátszóba sűrűn. A Doomsday elsőre nekem sem tetszett, aztán láttam, hogy több helyen dicsérték, ezért lefutott még egyszer és találtam benne értékes részeket. Most a legújabb Bates mű után, pedig már a Doomsday-t is egy nyolcas zenének vélem. Viszont a szerző összes többi alkotását nem szeretem, tehát a franc se fogja megvédeni őt.
És ha nem a 'Watchmen' analógiáján keresztül jutottunk el az akciódús zenékig, akkor tudsz mondani olyan új akciófilmet (tágan értelmezve a műfajt), aminek meghatározó főtémára épül a zenéje? :)