| Találatok száma: 31855 üzenet |
|
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
25016.  Elküldve:
2010-01-23 07:44:23 |
[18826.] |
Ezt írod:
"A szülés után a kölykök egy része veszíthet is egy kicsit a súlyából. Kérdés, h milyen hamar tud elkezdeni szopni.
Ha hosszú ideig tart a szülés, akkor néha sokat kell várnia."
Ha születés után ahogy az anyja felnyalta cicire teszed elkezd szopni.
A tejleadáshoz és a méh összehúzódáshoz ugyanarra a hormonra van szükség.
Tehát ha a már született kölykök szopnak nemcsak hamarabb jutnak tejhez, hanem a még méhben lévő testvéreiknek is segítenek, mert gyorsítják a szülést a méh összehúzódásának fokozásával a tejleadás miatt.
|
| |
|
[válaszok erre: #25017]
|
[előzmény: (25015) Baliházi, 2010-01-23 07:05:25]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 4317. Elküldve:
2010-01-22 21:16:38 |
[18827.] |
 Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
|
[előzmény: (4316) Koga, 2010-01-22 20:56:25]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 6693. Elküldve:
2010-01-22 21:12:30 |
[18828.] |
A németjuhászosok mindig kicsit különcnek számítottak - ez nemcsak Magyarországon van így, hanem külföldön is -, akik unos-untalan valami bonyolult dologgal hozakodnak elő, azaz kilógnak a sorból. A német juhászkutya ugyanis nem illeszthető be a divatkutyák közé. Tenyésztése alapvetően eltér az öncélú divathullámok hóbortjainak kitett fajták tenyésztésétől. A németjuhászosok mindig is tiltakoztak - sokszor csak ösztönösen, ezért kevesebb sikerrel, de mindig a fajta védelmében - az egyoldalú, csak küllem szerinti kiválogatás ellen. Mert az a tenyésztés, amely tenyésztésszervezési gyakorlatába integráltan nem ellenőrzi le napról napra a képességeket (mind testi, mind a pszichés képességeket) az előbb-utóbb el is veszíti ezeket!
/Kisbán Kázmér - 1999/
|
| |
|
[válaszok erre: #6695]
|
[előzmény: (6687) Kisbán, 2010-01-22 18:39:55]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 6692. Elküldve:
2010-01-22 21:03:45 |
[18829.] |
Az ember - a "homo ludens" (a "játékos ember") - a természet törvényeinek megismerésével egyre bátrabban és egyre sikeresebben avatkozott be a kutyafaj mára már hihetetlenül gazdag fajtaskálájának kialakításába. A múlt században kezdődő, de leginkább az e század második felében kibontakozó, úgynevezett sporttenyésztés (hobbitenyésztés) megfordította az évezredes értékrendet: A kutyatenyésztés a legtöbb fajta vonatkozásában csupán öncélú játékká vált. Úgy avatkozott be az ember a természet rendjébe, hogy sokszor bizony tragikus, néhol visszafordíthatatlannak tűnő elváltozásokat okozott. Ez a folyamat - amennyiben nem sikerül gátját vetni - beláthatatlan következményekkel fenyeget! Erre a "játékra" felépült immár egy világszervezet. Emberek tízezrei részesülnek csalóka sikerélményben, másoknak pedig (mondjuk ki!) bőséges erkölcsi és anyagi forrást jelent, és bizony sokszor érdemtelenül. A jól megfogalmazható és mérhető használati értékek helyett kiváltságos kevesek szeszélyesen váltakozó divatmanipulációi vezérlik az úgynevezett hobbitenyésztést szorgalmazó szervezeteket..."
/Kisbán Kázmér 1999/
|
| |
|
[válaszok erre: #6694]
|
[előzmény: (6687) Kisbán, 2010-01-22 18:39:55]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 628. Elküldve:
2010-01-22 20:45:05 |
[18830.] |
Ott lesztek a Championon?
|
| |
|
[válaszok erre: #629]
|
[előzmény: (627) tomahawk, 2010-01-22 18:52:30]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 4315. Elküldve:
2010-01-22 20:14:20 |
[18831.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére! |
| |
|
|
[előzmény: (4314) Viol, 2010-01-22 18:14:57]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 2104. Elküldve:
2010-01-22 18:48:58 |
[18832.] |
Win media Player társítsd hozzá mert DivX-ben van!
|
| |
|
|
[előzmény: (2103) Viol, 2010-01-22 18:07:27]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 565. Elküldve:
2010-01-22 18:48:02 |
[18833.] |
Február második felében!
|
| |
|
[válaszok erre: #566]
|
[előzmény: (564) Viol, 2010-01-22 18:24:25]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 1207. Elküldve:
2010-01-22 17:27:52 |
[18834.] |
Apa: Vahur Fickó
Szerbia Champion, HD-A
/ Soma - Buksi : Csík Ördöge, Pécsdiósi, Dobsamenti ősökkel/
Anya: Csikasz Béke Kóci
Szerbia Champion, HD-A
/Csaholó-Borzas Cimbi Koppány - Rasztari-Duci Arany Kökény/
|
| |
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 2500. Elküldve:
2010-01-22 15:12:05 |
[18835.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére! |
| |
|
|
[előzmény: (2499) veterán, 2010-01-22 14:20:22]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 1771. Elküldve:
2010-01-22 13:07:53 |
[18836.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére! |
| |
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 515. Elküldve:
2010-01-22 12:47:56 |
[18837.] |
Biotónus...
|
| |
|
[válaszok erre: #516]
|
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 6685. Elküldve:
2010-01-22 05:32:58 |
[18839.] |
Eszem ágában sincs a kákán csomót!
Tökéletesen értem, amit mondani akartál...
Volt egy magyar patkányfogósod, aki annyira patkányfogós volt, hogy inkább kerestél egy külföldi patkányfogósat, aki már kevésbé patkányfogós.
Történt ez negyven éve, amikor azt mondtad ezekkel a magyar patkányfogósokkal az a baj, hogy nagyon patkányfogósok.
Azóta eltelt negyven év során mára meg az a baj, hogy a magyar patkányfogókat ösztönöznünk kell a patkányfogásra...
Már az elején azt mondtuk, hogy ne vonjunk párhuzamokat különböző fajták között. Nekünk is van egy németjuhászunk, meg van egy labradorunk mégsem mondom, hogy a Németjuhász fajtánál mi volna jó és mit kéne tenni.
A Németjuhász és a Labrador befutott egy olyan pályát, hogy tetszik nem tetszik több ezer születik belőle....itt Magyarországon.
Ez arra válaszom, aki azzal jött, hogy francia pásztorból nem születik csak évente 4-5 alom.
Kérdezem! Franciaországban?
És nem kedves Gertrúd!
Létezik egy egészen másfajta megközelítés, mint az, hogy mennyi kölyköt lehet eladni és mennyiért.
Ráadásul senki sem sírt, hanem nemzeti fajtánk megbecsüléséről, ismeretéről beszélt.
Nálunk igazán nem születik sok utód az otthonunkban.
Nyugodtan üsd fel bármelyik kutya újságot, hogy mikor hírdettem én konkrét almokat! Böngészd át az inetrenetes hírdető oldalakat, hogy találsz e olyat ahová én feltettem egy almot is.
Pedig élnek tőlünk származó utódok Kanadától Moszkváig, Bilbaotól Helsinkiig.
NEM EZ A GOND!
A gond ott kezdődik, hogy ha sétálok a Balaton parton a magyar fajta kutyámmal és szembe találkozok emberekkel, akkor a legtöbb magyar megkérdezi milyen fajta és szinte az összes külföldi felismeri!
Magyarország ezeknek a kutyáknak az őshazája, fajtaadó országa ha tetszenek, ha nem.
Ráadásul minden nemzet kinológiája olyan, ahogy saját nemzeti kutyafajtáival bánik.
Visszatérve a patkányfogásra ezeknek a kutyáknak az értékeit, hogy ma is itt vannak mellettünk annak köszönhetjük, hogy több száz éven át dolgoztak és a használatban bizonyítottak. Átélték, így vagy úgy túlélték a társadalom történelmi viharait. Amikor nem tetszett, hogy ugatósak kilőtték őket. Amikor nem tetszett, hogy magyarok, akkor kilőtték őket. Évszázadokig dolgoztak a jószág mellett, terelték és őrizték őket, míg a magyar ember kitalálta, hogy nincs erre szükség.
Nosza ezt is túlélték és más patkányfogós területeken bizonyítottak, bizonyítanak.
A bajuk, problémájuk mindössze annyi, hogy saját hazájukban (nem a kutyások) nem ismerik és nem becsülik őket eléggé.
Egyedszámuk, évente született utódaiknak száma lehetne több, de nem azért, hogy többet és többért lehessen őket eladni.
Külföldi fajták esetében törzskönyv nélkül beszélgetnek abban a kategóriában, amiben a magyar fajtások szűrésekkel, eredményekkel, törszkönyvekkel minőségi kutyákkal az ősi sorokban.
Az okát is már leírtam. A 2 üveg bor!
Végezetül ismét Gertrúdnak!
Nem kedves Gertrúd! Nem kell eldönteni szerencsére, hogy kell e a népnek! Ezt már eldőlt.
Magam mögött néhány (nem sok) fajtanépszerűsítő programmal ki merem jelenteni, hogy kell!
Azt is ki merem jelenteni, hogy van a társadalom felől erre igény! Szomjasak, éhesek és kíváncsiak csak a civil lakossághoz ezt közelebb kell vinni!!!
No nem kölykökre szomjasak és nem azért, hogy többért lehessen őket eladni-venni!!!
Valami egészen más a dolognak a lényege.
Akár a terelésben, akár a használat más területein (kiképzés, terület őrzés stb) látom, tapasztalom, hogy felnőtt, vagy ha úgy tetszik kiesett egy olyan nemzedék, akik már nem ismerik, nem tudják és ami a legfőbb gond ESZÜKBE SEM JUT!
Miért?
Azért, mert eltelt negyven év patkányfogás nélkül!
Most, napjainkban, amikor újra látni a tanyák körül jószágot. Nadrágszíj parcellákon legelésző marha, birka csoportokat, vagy mondhatnám azt is, hogy a kiképző pályán a Németjuhász, Schnauzer, Dobermann stb. mellett más fajtákat van vagy lesz ennek jelentősége.
Nem azért a szemléletért, ami tapasztalható kiállításokon, hogy csak egy maradhat és ki legyen a jobb.
Mert lehet, hogy ha mondjuk, például Szegeden a Hungarikum Fesztiválon van egy fajtanépszerűsítő bemutató, akkor éppen Budapesten, vagy az ország másik végében fog valaki jelentkezni egy magyar fajta tenyésztőnél.
Ezt kéne megérteni!
A másik, amit megkéne érteni, hogy nem azért fog jelentkezni, nem azért érdeklődik, mert jó a farok tűzés vagy hátsó szögellés. Hanem azért, mert ezt vagy azt hallotta, olvasta.
Részemről befejeztem, mert már most is ismétlem magam....az meg nem tesz jót!
Kutyázom inkább!
|
| |
|
[válaszok erre: #6686 #6697]
|
[előzmény: (6681) Arkovári, 2010-01-21 21:52:08]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 6680. Elküldve:
2010-01-21 21:35:35 |
[18840.] |
Nem metafora!
Német patkányfogók mellett vannak magyar patkányfogók, akik több száz éve itt élnek velünk...
|
| |
|
[válaszok erre: #6681]
|
[előzmény: (6673) Arkovári, 2010-01-21 20:54:33]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 205. Elküldve:
2010-01-21 21:11:33 |
[18841.] |
Ül minden sora!
|
| |
|
|
[előzmény: (204) Fickocos, 2010-01-21 21:09:30]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 6672. Elküldve:
2010-01-21 20:42:53 |
[18842.] |
"- Hát te mit tudsz?
A hegedűmre mutattam, és újra dadogtam valamit a melódiáról, amit komponáltam. Nevetés futott végig a termen - az igazgató mérgesen ütött az asztalára.
- Még mindig azzal a hegedűvel bosszantasz! - mondta. - Micsoda ócskaság!
Azt akartam mondani, hogy a melódia, amit komponáltam, igen különös, és hogy én szeretném eljátszani, ha megengedik. De ő egy fiút hívott ki és elküldött vele, hogy mutassa meg nekem a hangszereket.
Egy másik szobába vittek. Itt óriási gépek és szerszámok álltak, mindegyik egy-egy hangszer. Voltak ott óriási trombiták, amiket fújtatók mozgattak - egy-egy nyomásra valóságos mennydörgés szakadt ki a torkukból. Aztán szobanagyságú triangelek, gőzkalapáccsal. Egy óriásdob tetején idomított elefántok jártak körbe és a lábukkal doboltak. Volt egy csodálatos orgona, ezt villamosgép hajtotta, ez egyszerre mozgatott harminc zongorát és ezer acélsípot - a legmagasabb síp olyan volt, mint egy gyárkémény. A karmester magas hídon állt; mikor szétvágta két karját, egyetlen akkord harsant fel és szélörvény lett - azt hittem, azonnal kiröpít a szabadba. A zenészek előtt olyan klaviatúra volt, mint amilyenen szedőgépeket hajtanak - pápaszemmel dolgoztak, egyre a kottákat nézve.
Szédülve és zúgó fülekkel kerültem vissza egy másik osztályba, ahol már várt az igazgató. Elmondtam, hogy láttam a hangszereket, de egyiket se ismerem és nem tudok ezeken játszani. Vállát vonogatta és azt mondta, hogy nagyon sajnálja, ez esetben gébic. Ekkor két függönyös ajtó előtt álltunk, mely a szabadba vezetett. A színészek ezerféle maszkban, sietve indultak be az egyiken, melynek hasadékán sokszínű villanyfény csapott ki egy-egy függönylebbenésre. Ide akartam bemenni, de az igazgató azt mondta, hogy ha nem tudok semmit, akkor talán jobb lesz előbb a hullakamrát megnézni.
A másik ajtón mentünk be - sötét folyosó vezetett lefelé a pincébe. Pislákoló gázfény sziszegett nagy távolságokban. Kétoldalt a ködös és sűrű homályban fülkék nyíltak - fehér köpenyeges, szennyesarcú szolgák jártak ki-be. Borzongás fogott el, és nem mertem benézni. A folyosó legvégén megállt az igazgató és valakivel beszélgetett. Lopva néztem körül - a fal hosszában meglapulva hosszú bádogasztalok húzódtak -, a bádogasztalokra sorba meztelen hullák voltak kirakva: aggok, gyerekek -, aztán régi, preparált testrészeket is láttam. Nehéz, fojtó formalinszag áradt a mélyből. Láttam, hogy még egy másik, sötét folyosó nyílik, lefelé. Az igazgató rólam beszélt - mintha beajánlott volna az orvosnak, hogy ott maradhassak. Az orvos a sötét folyosó felé nézett.
Ekkor könyörögni kezdtem, hogy ne kelljen itt maradnom - elmondtam, hogy inkább kitanulok valamit, amivel felléphetek, ha másképp nem megy. A fejüket rázták és az orvos megjegyezte, hogy csak akrobatizmussal mehetünk valamire, mert a közönség már türelmetlen.
Most aztán egy magas, padlásféle helyiségbe vittek - kis szelelőlyukakon keresztül mélyen alattam láttam a várost. A falak mentén sorban keskeny és magas létrák támaszkodtak. Kötelek, nyújtók és hálók hevertek szerteszét - a létrákon rózsaszíntrikós artistafiúk dolgoztak. Egy létrát tettek elém, hogy másszak fel rajta. Mikor a tetején voltam, alulról kihajlították a létrát az utca fölé - görcsösen megkapaszkodtam -, és mikor lenéztem, láttam az egész várost, akkora emberek szaladgáltak az utcákon, mint a hangyák. Ekkor halkan sikítottam, és elvesztettem eszméletemet.
De megint újra ott voltam és hosszan, heteken és hónapokon keresztül tanultam és gyakoroltam. Fel- és lemásztam a létrán - mikor ez már jól ment és valahogy meg is tudtam állani a létra tetején, akkor egy széket nyújtottak fel -, a széket óvatosan egyensúlyozva felállítottam és felálltam a székre. Később két és három székkel csináltuk ugyanezt. És hosszú, hosszú idők jöttek.
Aztán, sokára, végre-végre ott álltam a színpadon - de már ekkor az arcom keskeny és ráncos volt és be volt festve, mint azoké, akiket először láttam. Most már úgy volt, hogy sok-sok év óta vagyok itt, és a cirkusz minden zegét-zugát ismertem. Rózsaszínű trikó volt rajtam, és fáradtan ődöngtem a félhomályos oldalfüggönyök között, ahol izzadó szolgák futkostak, hordták a szőnyegeket. Nehéz állandó zúgás zizegett, és én fáradt voltam tudni, hogy mi az. Egyszerre éles, beteg világosság támadt - szemeim előtt szétcsapódtak a bársonyfüggönyök. Zsúfolt emberfejek szorongtak a függönyön túl - rövid taps zendült fel, aztán várakozó, suttogó csönd.
Ott álltam, egyedül, a tágas és fehér fényben úszó színpad szőnyegén. Most nesztelen léptekkel középre futottam - a reflektor kúpja követett mindenütt. Kígyómozdulattal hajlongtam, kétoldalt a páholyok felé. Aztán megkaptam a létrát és sebesen, nesztelenül - oly könnyen hogy nem éreztem a testemet - felkúsztam a négyemeletes magasságba. Ott egyetlen vékony pálcán óvatosan felemelkedtem, s egyensúlyozva inogtam néhány pillanatig. Ekkor vaslábú asztalkát nyújtottak felém egy pózna végére állítva. Elkaptam az asztalt, és két lábbal könnyedén megtámasztottam a létra felső fokán. Aztán rákúsztam az asztalra és felállottam rá, folyton egyensúlyozva közben. Most három szék következett egymás tetején - elégedett zúgást hallottam, és felkúsztam az építményre. Az utolsó szék lábbal égnek állott; az egyik lábára, mely inogva csendben körbefogott, visszafojtott lélegzettel helyeztem el egy óriási kocka alsó sarkát. Az egész épület oly könnyen remegett alattam, hogy éreztem, a pulzusom lüktetése lüktetve végigfutott a létra legalsó fokáig. Végre a pózna következett: percekig tartott, míg egyenesen rá tudtam illeszteni a kocka felső sarkára. Aztán lassan kúsztam fel a póznán - a tetején voltam, megálltam és pihentem. A veríték forrón, lassan folyt le arcomon. Minden izmom megfeszült, mint az íj, és remegett. Vártam, míg az épület ingása eléri a holtpontot - ekkor halálos csöndben kiegyenesedtem, kibontottam trikómat és kihúztam a hegedűt... Remegő kézzel illesztettem rá a vonót... most egyik lábammal tapogatózva, lassan elengedtem a póznát - előredőltem... egyensúlyoztam néhány percig... s felhasználva a rémület csöndjét, mely odalent kitátotta a szájakat s marokra fogta a szíveket... lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben..."
/Karinty - A cirkusz/
|
| |
|
|
[előzmény: (6671) Arkovári, 2010-01-21 20:17:21]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 203. Elküldve:
2010-01-21 20:38:45 |
[18843.] |
Karinthy Frigyes
A CIRKUSZ
Nyilván úgy volt, hogy szívszakadva vágytam a cirkuszba, de talán éppen úgy vágytam a hegedűre is - aztán előbb kaptam meg a hegedűt, ellenben a cirkuszba nem vittek el, csak így lehetett, hogy szaggatott időközökben megújra álmodtam a cirkuszról -, egyszer messziről láttam dombok mögött, és mintha valaki vezetett volna a kezemnél fogva. Máskor idegen, nagy város közepén egyszerre ott álltam, de ugyanaz a cirkusz volt, ugyanaz a bejárat, kétfelé nyíló vesztibül. Már ekkor úgy volt, hogy jegyem is volna, be is mehetnék, és mégis összezavarodott az álom, és megint nem voltam bent.
Utoljára aztán végigálmodtam. Ott álltam a pénztár mögött, a bejáratnál, és egy izgatott, szakállas, sánta ember, az igazgató állt mellettem, a bejárat tarka függönyét félkézzel félrehúzta, és kiabálva hadart: "Erre tessék, erre tessék, tessék besétálni, mindjárt kezdődik, tessék, tessék." Az emberek pedig özönlöttek - rengeteg ember, tarka népség, cselédek, katonák, kalapos asszonyok és borotvált urak - lökdösték egymást, nevettek és hangosan beszélgettek. Tudtam, hogy rögtön meglát az igazgató, meg is látott és bosszankodva mondta, mialatt megfogta a karom, "Tessék, tessék, van jegy? Akkor tessék, ha nincs, akkor allómars!" Mire ijedten elszorult a szívem, makogni kezdtem, hogy nincs jegy, de én nem is a nézőtérre akarok, hanem a hegedűm... és kétségbeesetten mutattam a hegedűmet, amit, természetesen, hónom alatt szorongattam. Lehajolt a szájamhoz és dühösen kivárta, míg végighebegtem, hogy nincsen jegyem, de komponáltam egy éneket, saját magam, a hegedűmön, és ha beenged, bent eljátszom a közönség előtt. Erre olyan hangosan kezdett nevetni, hogy a torkába láttam, mint valami mély alagútba, aztán ridegen, szórul szóra ezt mondta: "Ifjú bajtárs, elmebeteg, a te szíved nagyon hemzseg." Én ezt roppant ötletes versnek találtam, és láttam, hogy az igazgatónak jól esett önkéntelen elismerésem, megveregette a vállam és azt mondta, várjak, talán lehet valamit csinálni, majd megbeszéljük.
Később be is jött a sötét folyosóra, ahol dideregve álltam, és leereszkedő jóindulattal mondta, hogy a hegedülés így magában egészbenvéve parallelepipedon. Én rögtön értettem, hogy ez azt jelenti, hogy nem nagyon bízik a sikeremben. Esküdözni kezdtem, mire elkomolyodott és tudtomra adta, hogy hát jó, megpróbáljuk, de előbb szólni kell a katonai fennhatóságnak, ahol bélyeget kapok, mint császári és királyi garmada. Addig, míg ez meglesz, megmutatja nekem az egész cirkuszt hátul, a színészeket, állatokat, mindent, hogy fogalmam legyen, miről van szó, mi kell a közönségnek.
Nekem dobogott a szívem boldog izgalmamban, hogy mégis bent vagyok, de amellett féltem. Görcsösen szorongattam hónom alatt a hegedűt, és erőlködtem, hogy ne felejtsem el a melódiát. Rengeteg függöny közt vezetett el, amiken mindenféle élő festmény volt. Fönt, a magasban, pirosruhás emberek dolgoztak. Vártam, hogy színészeket, vagy műlovarnőket is látunk majd, de nem, széles, sok lépcső következett. Alig tudtam követni, oly sebesen futott a lépcsőn. Aztán bársony tapétás szobákon mentünk keresztül: véletlenül kinyitottam egy ajtót, melyen rikító lárma, zajongás bukott be, és rengeteg emberfejet láttam nyüzsögni. Az igazgató rám kiabált, hogy csukjam be gyorsan, az a közönség, várja az előadást, és annak nem szabad ide benézni.
Aztán kis vasajtót nyitott ki: óriási, félkör alakú csarnok terült el mélyen. Ennek a pompás, szökőkutas és pálmaerdős csarnoknak a közepén egy széparcú férfi összeszorított szájjal és vad szemmel fojtogatott egy nőt. A nő nehéz, hörgő torokhangokat hallatott csak - borzasztó látvány volt, hangosan ordítani kezdtem és átkozódva követeltem, hogy szakítsák ki a kezéből. De az igazgató lefogta a kezem. Ostoba, mondta, hisz ezek a színészeim, az egész játék, különben pedig nem is igazi emberek, viaszból vannak, mint a panoptikumban. Mikor jobban odanéztem, láttam, hogy a nő arca igazán természetellenes és a szemei üvegből valók.
Szégyelltem magam és másról kezdtem beszélni, de a szívem még rendetlenül zakatolt. Most egy rendetlen, nagy szobába vezetett az igazgató, ahol tarkaruhás és kifestett fiúk és lányok ültek, padokban, mint ahogy iskolában szokás. Ez a bohóc-iskola volt, mint ahogy megtudtam. Engem is beültetett a padba, és az igazgató egymás után hívta ki a katedrához a felelőket. Az egyik kézenjárva jött ki és a fejét néha hozzáütögette a padlóhoz. Ennek meg kellett ismételnie a mutatványt. Aztán egy magas férfit hívtak ki, aki kést szedett elő, és felvágta a mellét. Vér és tüdő ömlött ki a sebből, a férfi hangosan nyöszörgött és a földre roskadt. Az igazgató helyeslően bólintott.
- Így jó lesz - mondta -, ez tetszeni fog.
Az öngyilkos helyrement, a padból tűt és cérnát szedett ki és összevarrta a mellét, sziszegve és fintorogva. Akkor láttam, hogy számtalan ilyen varrott heg szántotta végig a mellét.
Mások is jöttek, akik megint mást tudtak. Voltak hasbeszélők, akik oly csodálatos hűséggel utánozták emberek és állatok hangját, hogy alig hittem a fülemnek. Az egyik gyerekhangon beszélt oly tökéletesen, hogy könny szökött a szemembe, mert a haldokló gyermek hangját adta - de mikor arcába néztem, álmélkodva láttam, hogy a szeme és szája mozdulatlan. A másik síró és átkozódó asszonyi hangot ábrázolt - aztán más nőimitátorok is jöttek, rekedt, kacagó búgás hangzott fel, és a sötétben vészes szemek lobogtak.
Az igazgató ekkor benézett egy könyvbe, és a nevemet mondta. Felálltam a padban, végignézett, aztán gyorsan kérdezett:
- Hát te mit tudsz?
A hegedűmre mutattam, és újra dadogtam valamit a melódiáról, amit komponáltam. Nevetés futott végig a termen - az igazgató mérgesen ütött az asztalára.
- Még mindig azzal a hegedűvel bosszantasz! - mondta. - Micsoda ócskaság!
Azt akartam mondani, hogy a melódia, amit komponáltam, igen különös, és hogy én szeretném eljátszani, ha megengedik. De ő egy fiút hívott ki és elküldött vele, hogy mutassa meg nekem a hangszereket.
Egy másik szobába vittek. Itt óriási gépek és szerszámok álltak, mindegyik egy-egy hangszer. Voltak ott óriási trombiták, amiket fújtatók mozgattak - egy-egy nyomásra valóságos mennydörgés szakadt ki a torkukból. Aztán szobanagyságú triangelek, gőzkalapáccsal. Egy óriásdob tetején idomított elefántok jártak körbe és a lábukkal doboltak. Volt egy csodálatos orgona, ezt villamosgép hajtotta, ez egyszerre mozgatott harminc zongorát és ezer acélsípot - a legmagasabb síp olyan volt, mint egy gyárkémény. A karmester magas hídon állt; mikor szétvágta két karját, egyetlen akkord harsant fel és szélörvény lett - azt hittem, azonnal kiröpít a szabadba. A zenészek előtt olyan klaviatúra volt, mint amilyenen szedőgépeket hajtanak - pápaszemmel dolgoztak, egyre a kottákat nézve.
Szédülve és zúgó fülekkel kerültem vissza egy másik osztályba, ahol már várt az igazgató. Elmondtam, hogy láttam a hangszereket, de egyiket se ismerem és nem tudok ezeken játszani. Vállát vonogatta és azt mondta, hogy nagyon sajnálja, ez esetben gébic. Ekkor két függönyös ajtó előtt álltunk, mely a szabadba vezetett. A színészek ezerféle maszkban, sietve indultak be az egyiken, melynek hasadékán sokszínű villanyfény csapott ki egy-egy függönylebbenésre. Ide akartam bemenni, de az igazgató azt mondta, hogy ha nem tudok semmit, akkor talán jobb lesz előbb a hullakamrát megnézni.
A másik ajtón mentünk be - sötét folyosó vezetett lefelé a pincébe. Pislákoló gázfény sziszegett nagy távolságokban. Kétoldalt a ködös és sűrű homályban fülkék nyíltak - fehér köpenyeges, szennyesarcú szolgák jártak ki-be. Borzongás fogott el, és nem mertem benézni. A folyosó legvégén megállt az igazgató és valakivel beszélgetett. Lopva néztem körül - a fal hosszában meglapulva hosszú bádogasztalok húzódtak -, a bádogasztalokra sorba meztelen hullák voltak kirakva: aggok, gyerekek -, aztán régi, preparált testrészeket is láttam. Nehéz, fojtó formalinszag áradt a mélyből. Láttam, hogy még egy másik, sötét folyosó nyílik, lefelé. Az igazgató rólam beszélt - mintha beajánlott volna az orvosnak, hogy ott maradhassak. Az orvos a sötét folyosó felé nézett.
Ekkor könyörögni kezdtem, hogy ne kelljen itt maradnom - elmondtam, hogy inkább kitanulok valamit, amivel felléphetek, ha másképp nem megy. A fejüket rázták és az orvos megjegyezte, hogy csak akrobatizmussal mehetünk valamire, mert a közönség már türelmetlen.
Most aztán egy magas, padlásféle helyiségbe vittek - kis szelelőlyukakon keresztül mélyen alattam láttam a várost. A falak mentén sorban keskeny és magas létrák támaszkodtak. Kötelek, nyújtók és hálók hevertek szerteszét - a létrákon rózsaszíntrikós artistafiúk dolgoztak. Egy létrát tettek elém, hogy másszak fel rajta. Mikor a tetején voltam, alulról kihajlították a létrát az utca fölé - görcsösen megkapaszkodtam -, és mikor lenéztem, láttam az egész várost, akkora emberek szaladgáltak az utcákon, mint a hangyák. Ekkor halkan sikítottam, és elvesztettem eszméletemet.
De megint újra ott voltam és hosszan, heteken és hónapokon keresztül tanultam és gyakoroltam. Fel- és lemásztam a létrán - mikor ez már jól ment és valahogy meg is tudtam állani a létra tetején, akkor egy széket nyújtottak fel -, a széket óvatosan egyensúlyozva felállítottam és felálltam a székre. Később két és három székkel csináltuk ugyanezt. És hosszú, hosszú idők jöttek.
Aztán, sokára, végre-végre ott álltam a színpadon - de már ekkor az arcom keskeny és ráncos volt és be volt festve, mint azoké, akiket először láttam. Most már úgy volt, hogy sok-sok év óta vagyok itt, és a cirkusz minden zegét-zugát ismertem. Rózsaszínű trikó volt rajtam, és fáradtan ődöngtem a félhomályos oldalfüggönyök között, ahol izzadó szolgák futkostak, hordták a szőnyegeket. Nehéz állandó zúgás zizegett, és én fáradt voltam tudni, hogy mi az. Egyszerre éles, beteg világosság támadt - szemeim előtt szétcsapódtak a bársonyfüggönyök. Zsúfolt emberfejek szorongtak a függönyön túl - rövid taps zendült fel, aztán várakozó, suttogó csönd.
Ott álltam, egyedül, a tágas és fehér fényben úszó színpad szőnyegén. Most nesztelen léptekkel középre futottam - a reflektor kúpja követett mindenütt. Kígyómozdulattal hajlongtam, kétoldalt a páholyok felé. Aztán megkaptam a létrát és sebesen, nesztelenül - oly könnyen hogy nem éreztem a testemet - felkúsztam a négyemeletes magasságba. Ott egyetlen vékony pálcán óvatosan felemelkedtem, s egyensúlyozva inogtam néhány pillanatig. Ekkor vaslábú asztalkát nyújtottak felém egy pózna végére állítva. Elkaptam az asztalt, és két lábbal könnyedén megtámasztottam a létra felső fokán. Aztán rákúsztam az asztalra és felállottam rá, folyton egyensúlyozva közben. Most három szék következett egymás tetején - elégedett zúgást hallottam, és felkúsztam az építményre. Az utolsó szék lábbal égnek állott; az egyik lábára, mely inogva csendben körbefogott, visszafojtott lélegzettel helyeztem el egy óriási kocka alsó sarkát. Az egész épület oly könnyen remegett alattam, hogy éreztem, a pulzusom lüktetése lüktetve végigfutott a létra legalsó fokáig. Végre a pózna következett: percekig tartott, míg egyenesen rá tudtam illeszteni a kocka felső sarkára. Aztán lassan kúsztam fel a póznán - a tetején voltam, megálltam és pihentem. A veríték forrón, lassan folyt le arcomon. Minden izmom megfeszült, mint az íj, és remegett. Vártam, míg az épület ingása eléri a holtpontot - ekkor halálos csöndben kiegyenesedtem, kibontottam trikómat és kihúztam a hegedűt... Remegő kézzel illesztettem rá a vonót... most egyik lábammal tapogatózva, lassan elengedtem a póznát - előredőltem... egyensúlyoztam néhány percig... s felhasználva a rémület csöndjét, mely odalent kitátotta a szájakat s marokra fogta a szíveket... lassan és remegve játszani kezdtem a melódiát, amit régen, régen, régen hallottam egyszer zengeni és zokogni a szívemben.
|
| |
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 514. Elküldve:
2010-01-21 19:49:36 |
[18844.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (513) Fickocos, 2010-01-21 19:27:12]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 1366. Elküldve:
2010-01-21 19:48:25 |
[18845.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére! |
| |
|
|
[előzmény: (1365) Viol, 2010-01-21 18:27:06]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 6504. Elküldve:
2010-01-21 15:42:51 |
[18846.] |
Én már a múltkor is mondtam, hogy hiába orosz topic akkor sem Vaszilij, hanem Vazelin!
Nem hallgattatok rám....most meg már ég...
Ha ég, akkor Canesten Kombi!
Ha az nem segít, akkor meg kell próbálni az pennáját!
|
| |
|
[válaszok erre: #6506 #6507 #6513]
|
[előzmény: (6503) novod, 2010-01-21 15:34:52]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 6502. Elküldve:
2010-01-21 15:27:55 |
[18847.] |
Én mondom erkölcsi fertő!
Egyébként tágítást má nem vállalok! 
|
| |
|
[válaszok erre: #6503]
|
[előzmény: (6501) novod, 2010-01-21 15:13:18]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 2101. Elküldve:
2010-01-21 13:31:57 |
[18848.] |
Rasztari Song... 
|
| |
|
|
[előzmény: (2100) Fickocos, 2010-01-20 21:37:46]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Duci
Tagság: 2003-05-30 07:38:46
Tagszám: #4770
Hozzászólások: 31855
|
| 16706. Elküldve:
2010-01-21 12:30:00 |
[18850.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (16704) Kondacsipkedő, 2010-01-21 10:05:48]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
|
