Szia Zsuzsi!

Nem jelentkeztem eddig, nagyon gyorsan történt minden, kórházba is be kellett mennem. Hát az orvostudomány nincs éppen a helyzet magaslatán, nem tudnak magyarázatot adni arra, hogy hogyan tud két-három nap alatt egy daganat szerű valami (bazi nagy) kijönni és ugyan olyan hirtelen eltünni. A végén már engem kérdeztek, hogy a saját dokim miből látta, hogy az daganat, mert semmi sincs, csak az ultrahangos felvétel, amin szépen látszódik a 6x3 cm-es állítólagos daganat. Azóta nem találják.
Szóval volt ideglelésem éppen elég, jócskán feszült voltam, biztos a kis drágáim is megérezték, mert egyfolytában jöttek, nyüszköltek, dugták az orrocskákat és adták a puszikat, mind a hárman. Egy elkeseredett pillanatomban, ahogy ültem kint a nagy fa alatt, ahol szoktam és ők körbefogtak, teljesen bepánikoltam, majd a szívem szakadt meg, hogy mi lenne velük, ha én nem lennék. Persze Attila imádja őket és a fiam is, nem lenne gond, csak hát mégis megfordult a fejemben. Akkor megfogadtam, hogy soha-soha senki és semmi nem választhat el tőlük, küzdök, nem magamért, értük küzdök! Amit igértem Neked, sajna elmaradt, de közben megszületett - talán a baj hozta az ihletet - a gondolat arról, hogy az, amit tőlük kapok, kapunk sokkal-sokkal több, mint amit bárki adni tud nekik. Miközben néztem őket, úgy éreztem akkor, hogy mindannyiunkban egy lélek van, mintha össze lennén nőve. Csak néztem-néztem, potyogtak a könnyeim és ők mosolyogtak, MOSOLYOGTAK! Rájöttem, ez az, amiért érdemes küzdeni, amit látunk rajtuk, amikor belenézünk a szemükbe, ami összeköt embert és kutyukat - a szeretet táplálta LÉLEK MOSOLYA! Ezt láttam Trilluskán, Sóhajkán és látom most is Bogárkán! Igen, ha üzenni akarnék embertársaimnak, csak azt kívánnám, hogy legyen részük abban, tapasztalják meg milyen, amikor a lélek mosolya néz vissza rá.

Nagyon édes, ahogyan leírtad a történetet, olvastam a Minin. Bogárkám minden nap adja a puszit és csóvál. Reggel ez elmaradhatatlan. Nagyon jó házőrző, éber fiú, nagyon csapatban dolgoznak a csajokkal. Végtelenül jóindulatú kutyus mind a három. Bár Bogár szeret elkülönülni, de szólításra azonnal jön. Kicsit szeszélyes, van amikor nem akar közelebb jönni, de legtöbbször elfelejti, hogy neki távol kellene lennie. Sünivadászatban viszont kegyetlenek, jó hangosak. A süniknek mondtam, hogy addig ki kell bírniuk a kiképzést, amíg odaérek egy vödörrel, mert ellenkező esetben gáz lesz. Eddig kibírták!

Egy két kellemetlenséget nem számítva jól vagyunk, mi még épségben, bár volt már pár botlás miattuk. A hömpölygés miatt. Még a cicákat is letaposták, édes volt, ahogy valamelyik rálépett a Ciceró pattancsára, az meg reklamált fájdalmasan, aztán kapott egy bazi nagy nyalást a képére, ettől meg prüszkölt. Kész kiképzőtábor egyébként, ami nálunk van. Cél: túlélés!

Ó, most látom, hogy ide írtam a tudósítást. No mindegy! Már nincs erőm újra írni...

Millió puszi!