Azért szerencsére Emily sem állandóan szórakozik ezzel a "süket vagyok" figurával. Mondjuk mikor ő jött, a Tódi már konkrétan földsüket volt, úgyhogy annak aztán beszélhettünk. Még szerencse volt, hogy értett a kézjelekből, úgyhogy azért lehetett vele boldogulni. Mondjuk sétánál szükség volt Emily közreműködésére, mert ha elindult valami szimaton és csak úgy ment a feje után, hiába kiabáltunk neki, ha nem felénk nézett, nem tudtuk hívni. Ilyenkor Emily lódult utána, és fordította vissza.
Ebből azt akartam kihozni, hogy talán Tóditól nem csak az intenzív házőrzést leste el, hanem az alkalmi süketséget is?
Emilyben van egy adag makranc, ha épp engem támad kedve froclizni, bár szerencsére otthoni használatra adja elő főképp. Ilyenkor ha szólok neki, hogy csináljon valamit (jöjjön, menjen, üljön, vagy bármi) akkor nem mozdul, néz a képembe:
- ÉÉÉN? Mo-ost? Biztos? Ilyenkor erélyesebben szólok (Juci már régen megcsinálta, amit pedig nem is neki mondtam) akkor egyet lép esetleg (vagy lejjebb ereszti a fenekét), de még mindig csak bámul a képembe. Már mérgesen szólok, na akkor nekiindul, de azzal a pofával, meg mozgással, hogy: Jóvanna, mit vagy olyan ideges, akkor megteszem, egye fene, de csak most, csak neked, és ezt azért nem vezetjük be!
Giuliból viszont hiányzik a dafke, ő az a tipikus, mondj bármit és azonnal megteszem, még mielőtt kimondod. Azt is szoktam mondogatni, hogy Juci lelke brüsszeli csipke.
Amikor észrevettem, hogy van nála valami, nem jutott eszembe a gépet levinni, főleg mert az ablakból nem láttam mi az, így csak lerobogtam. (Sanszos volt a férjem cuccai közül szerzett valamit)
Nekem is a mézes-tollas ugrott be róla, de akkor kevésbé jól szórakoztam, inkább csak utólag.
Nálunk ez úgy működik, ha van valami náluk és az éppen nem gyümölcs, mert mondjuk kora tavasz van, és elvileg nem kaptak semmit, de látom, hogy valami van valamelyiknél, akkor ugye elrikkantom magam, hogy fúúj, köpd ki. Ha az illető Juci, a cuccot már zsupsz ki is köpte. Ha viszont Emily, okosabb nem is rikkantani, hanem elkapni szó nélkül a grabancát, mert a fúj után megpróbál elinalni és dafke elfogyasztani a lopott papírzsepit, (ezt képes a zsebemből is kicsenni, volt már rá példa, a zsebesek is megirigyelhetik a technikáját). Fészekből kiesett fiókákat csak hurcoltak eddig, meg nem eszik, találtam már "hurcolászottat", aztán ráunnak, elhajítják.
A legutóbbi remek zsákmánya egy tekercs kétoldalas ragasztószalag volt, amit kb. 5-6 centis darabokra eltépegetett, aztán részint szétszórta a fűben (hogy nehéz legyen összeszedni), részint imitt-amott ráfeküdt a már ledarabolt csíkocskákra, amitől elég érdekesen nézett ki. Mint akit tollban hempergettek. Viszont mikor tépegettem le a bundájáról harsányan sikoltozott, még jó, hogy rám nem küldték az állatvédőket.
Legalább nem kell kell mosómedvét vennem. ("Unatkozik? Vegyen mosómedvét" - Hrabal)
A füstölt, szárított disznófülnek volt nálunk nagy sikere. A lafkafüles képeken, éppen azt rágicsált Emily.
Aztán egyszer, amikor éppen megint fület rágicsált és már befejezte, a férjem mondja, biztos jó ötlet-e, hogy a kutya éppen a szőnyegen eszegessen, mert nézzem meg, ott maradtak a darabkák. Mondom nagy ügy, és mentem, hogy összeszedem azt a pár fehér is darabkát. De nem fülmorzsa volt, hanem Emily tejfogai. Komolyan, a Tom és Jerryben peregnek így ki a fogaik. Hármat szedtem össze, meg utána már figyeltem, el vannak téve a tejfogaik a kutyiknak is (Jucinál már utaztam a fogváltáskori benti fülevésre), mint a lányaimnak.
Alulról felfelé: Léna lánya, Zoé
A két skótszoknyás képen tényleg deerhound van.
Aztán magamra ismerek, Giuli a junior best in showban harmadik lett.
Feljebb még egyszer vagyunk bírálat közben.
Fent pedig két kislányt ismerek, a kékruhás szőkét nem. Az egyik kislány megint Zoé, a másik pedig elli kislánya, Emese Alisonnal.
A kisfiú pedig Patrik Zuluval.
Tudom, a magyarázat nem is neked szól. Mások is olvasnak és szeretek pontosan fogalmazni. De azt tudom, hogy Te nem érted félre, és nem utolsó sorban van humorérzéked .
Mivel anatómiailag rendben van, beállítás nélkül nélkül is látja, akinek szeme van hozzá, hogy jók a szögei, jó feje van, egyben van. Csinos legény, na.
A Duna sok helyen homokos, és a kipergő homok szépen kitisztítja a bundájukat. Szerencsére már fenol, olaj, egyéb durva szennyeződés sincs benne, sokat "visszajavult", a foxim imádott nyílt vízben úszni, de mikor egyszer boldogan berohant bokáig, majd szaglászta a vizet kicsit, aztán mégsem ment be, na akkor úgy döntöttünk, hogy a Dunában strandolást talán mi is hanyagoljuk.
Szóval a zömmel hófehér drótszőrű kutyán jól látszott, hogy milyen jól tisztít a dunai homok.
Emily akkor tutul ha öröme van, ha bánata van, meg ha úgy tutulhatnék. Juci meg csak csatlakozik, ő sose kezdi.
Hogy hall-e valamit, amit mi nem? A fene se tudja, mitől indul be néha, látszólag ok nélkül.
Tutulni nem szokott? Az se semmi, főleg éjnek évadján.
Emily régen, mikor Tódi az ő helyét foglalta el, akkor nem ment át Tódi helyére (tök egyformák voltak amúgy), hanem nekifogott zokogni.
Giulival viszont néha cserélnek, néha egy ágyon alszanak mindketten, ez a probléma nem létezik.
Igen, tényleg! Még egy külön cikk is, hogy mivel kell elkerülni, hogy a mesterségesen táplált kölykök kataraktásak legyenek! Meg hogy ennek a betegségnek létezik örökölt és táplálással előidézett válfaja is.
Köszi a segítséget. Végülis arra hoztam fel példának, hogy valaki nyíltan, sőt nagy nyilvánosság előtt vállalta fel, hogy beteg kölykök kerültek ki tőle. (Majd vissza.)
És azért tette, hogy mások el tudják kerülni azt a csapdát, amibe ők beleléptek. Mindenképpen szép dolog volt tőle.
Szerintem van ilyen ember ma Magyarországon, több is. De egy még dokumentáltan is létezik. Talán a legutóbbi, vagy az előtte levő kutyaújságban olvastam egy cikket - majd otthon megnézem pontosan, és akkor jobb lesz a hivatkozás, most csak így hevenyészve - amit egy tenyésztő írt (sajna most még a fajta sem ugrik be hirtelen) és arról szólt, hogy van egy "álomszukájuk" találtak hozzá egy tökéletes kant, az összes kölyökre tenyésztők vártak, és egy idő után kiderült, hogy örökölt az alom egy szembetegséget, nem továbbtenyészthető a vonal, vissza is szedték az összes kölyköt.
Jelentem, a felnövés megindult. Én optimista vagyok.
Több helyen van nekik nyáron napközben bekészítve víz, míg nem vagyunk otthon - az árnyék haladásának függvényében - de azzal együtt az első, hogy mennek a csaphoz, hogy nyissam meg nekik, mert a folyó vizet azért jobban szeretik.
Önitató...
Nálunk a kerti csap működött önitatóként Emilynek. Csak egy kar volt, amit el kellett tolni. Időről időre azt vettem észre, hogy zubog a kertben a csap. Aztán rájöttem, hogy nem véletlen meglöki, hanem odajár inni, de persze nem zárja el. Mivel egész napokat folyhatott volna, a férjem lecserélte egy tekerős csapra.
Mikor engedtem a táljába a vizet, vagy egyáltalán csapot nyitottam, Emily ott állt és figyelt. Két nap után - zubog a víz a kerti csapból. Azt a leborult!!..
Robogok le, hát a foga nyoma szépen rajta maradt a műanyag gombon. Kifigyelte, hogy mit kell vele csinálni.
Két évig vödör volt a csapra rakva, mire leszokott róla.
A végeredményt feltettem ide a fórumba is, azt lefotóztam, de sajnos magát az akciót nem láttam, de máig sajnálom, hogy lemaradtam a pillanatról, mikor széthasadt a párna és szétrepült.
Az se rossz, de várj, míg az íreket is bevonják a bányászati projektbe! Majd akkor megtudod, mi fán terem egy olyan igazi gödör.
Hogy érzékeltessem: a szomszéd kedvesen megérdeklődte, hogy a kutyákkal olajat kerestetek?
Nem kell úgy felfújni azt az egy-két apró csínytevést. Mer' azér', mer' Emily érthetetlen vonzódást érez a kötőfonalakhoz? És ha szerét ejtheti, akkor lop egyet az előszobából, vagy Tamás csomagtartójából? (A férjem árumintái közül.)
És aztán előttem ismeretlen módszerrel körülkötözi a kertet vele. De még csak 6 éves lesz augusztusban, még kinőheti.
Meg azé' mikor Giuli egyetlen alkalommal! (mert nem adtam helyette másikat) szétkapta az anyja tollpárnáját a garázsban?
Hát még ennyi mulatsága se legyen szegény ebnek?