Nem tudom, segítek-e valamennyit, de úgy egy órája a buszról láttam két fajtatiszta beagle-t Pesterzsébeten, a Baross utcai buszmegálló közelében. Az SZTK felől futottak, átrohantak az úton és a benzinkút mellett rohantak el (azt hiszem, Topánka utca, de nem tuti).
A doki százra mondta hogy az, és igaz, ami igaz, eléggé meg van püffedve a hasa (bár nem tudom, hogy ettől függetlenül, lehet-e, hogy tényleg nincs benne).
Remélem, tud valaki tanácsot adni.
Nemrég került hozzám egy kiscica, kb. négy hetes lehet. Azonnal vittem orvoshoz, ahol kapott antibiotikumot (hasmenése volt) és féreghajtót. Azonban rá egy órára hányt, így a féreghajtó is kijött. Másnap beadtam neki egy másikat (nyolcad tablettát), akkor már nem hányt, de nincsenek férgek a székletében. Nem hatott volna a féreghajtó? Így merjem bemutatni a többi cicának, vagy inkább maradjon elzárva szerintetek?
Csöpike egy jó ideig agilityzett, aztán szünetet kellett tartanunk, de a drágában erősen benne maradt, hogy minden ami tömött anyagból készült, és pereme van, azt át lehet ugrani. Még márciusban hosszú hétvégén kirándulni indultunk, a Művészetek Palotája mögött sétáltunk a Duna-parton. Egyszer csak azt látom, hogy Csöpi már a korlát szélén áll, vissza már nem tud jönni, és úgy jó hat-hét métert zuhant a sziklára közvetlen a Duna mellé. Persze, én sokkot kaptam, először csak kicsit üvöltöztem segítségért aztán kiderült, hogy nem tudok hozzá lemenni. Ki kellett hívni a tűzoltókat, de hatalmas dicséret nekik, úgy öt perc alatt kijöttek és nagyon rendesek voltak.
Persze, a nehézségek csak ezután jöttek. Azonnal rohantunk vele a non-stop klinikára, ahol azonnal meg is röntgenezték. Csak annyi volt a gond, hogy a doktornő nem volt szakértő a témában, ezért csak annyit tudott mondani, hogy a jobb lábában teljesen elszakadtak a szalagok, a balban viszont nem tudja rendesen kivenni. A legszebb mondata viszont az volt, hogyha mind a kettőben elszakadtak, akkor nem fog működni a dolog - ezzel ijesztett halálra. Azóta sem értem, mire értette Igenis működött a dolog, a másik klinikán, ahova tovább küldtek, teljes sikerrel megműtötték. Nagyon csúnya fémekkel kitámasztották a lábát, és hat-nyolc hetet mondtak az eltávolító műtétre. Csöpike négy hét alatt teljesen felépült Úgyhogy nagyon büszkék vagyunk rá
köszönöm egyébként ha már Belfinél tartunk, szerintetek milyen keverék? sokan mondják rá, hogy van benne border, viszont a testvérei teljesen labradorra hajaztak. Hogy őszinte legyek, láttam már mind a két fajtából eleget, de nem értek egyikhez sem. vélemény?
minden tiszteletem a tiéd én eddig csak nézni mertem a fűnyírást
Én most aránylag jól vagyok, köszi és szerencsére mostanra már Csöpike is. kb. két hónapja történt, hogy a drága hat métert zuhant a Duna-partra, és elszakadtak az ínszalagok a mellső lábaiban. Először az orvosok nem voltak túl bíztatóak, de aztán szakemberek kezébe került, és mostmár (egy kis szépség hibával a lábain ugyan), de gyönyörűen futkározik a kertben