A napokban lett három éve, hogy bejegyezték alapítványunkat!! Köszönet minden önkéntesünknek, támogatónknak és együttműködő partnereinknek, hogy céljainkat megvalósíthattuk!
· Folytatjuk!! Gyere, legyél Te is az önkéntesünk, ideiglenes befogadónk!
· Borsót december elején mentettük ki az Illatos útról, törött lábbal. Gyógyulása alatt alapítónkhoz került és folyamatosan kerestük ideiglenes, majd végleges befogadóját.
Most megtaláltuk! Klári és András, alapítóink a család harmadik kutyájaként végleg örökbe fogadták Borsót! Így most Maci az öreg keverék, Soma a 10 éves Németjuhász és ...Homér a macska együtt élnek kertes házukban.
Mivel lejárt a 14 nap várakozási idő az eredeti gazdára, a múlt héten ivartalaníttattuk. Megkapott minden szükséges oltást és mikrocsipet is. Reméljük, a hét vége felé örökbe adjuk majd: van két jelentkező is. Persze ez mindig akkor biztos, ha megismerjük egymást..
Igen csak a 16 kutyának is több mint a felét Állatvédö szervezet vitte ki.Igy sok értelme nincs mert azok ugyis ivartalanitják a kutyákat akiket kivisznek.Igy a magánszemély változatlanul ivarosan viszi ki a kutyát akit vagy ivartalanit vagy nem.A mi akcionkban legalább az az 52 kutya ivartalanul került magánszemélyhez.
2010-ben 52 kutyát ivartalaníttattunk az Ebtelepen!
Az Ebrendészeti Telep vezetése és a Vigyél Haza Alapítvány munkatársai kiemelkedően sikeresnek értékelték a 2010-ben közösen lebonyolított Születésszabályozási Programot.
A kutyák túlszaporodása ellen Születés Szabályozási Programot indított 2010. márciustól, több ütemben, összesen három hónap időtartamban a Fővárosi Ebrendészeti Telepen, a Vigyél Haza Alapítvány.
Napjainkban nem csupán az utcára dobott, vagy elkóborolt kutyák jelentenek súlyos problémát, hanem a felelőtlenül szaporított állatok évről-évre hatványozódó száma is.
Az Illatos úti Ebrendészeti Telepre évente több száz kölyökkutyát visznek be azok az emberek, akik nem ismerik fel időben annak fontosságát, hogy szuka kutyájuk nem kívánt vemhessége, a megszülető sok - felelős gazdához nehezen vagy egyáltalán nem juttatható – kölyök milyen drámai helyzetet idéz elő.
A tarthatatlan állapot legalább részleges megoldására az alapítvány március hónaptól, - összességében három hónapig- valamennyi szuka kutya ivartalaníttatását átvállalta, akiket magánszemély közvetlenül az Ebrendészeti Telepről fogadott örökbe.
A Program keretében minden örökbe fogadott szuka kutya új gazdája az ivartalanítás elvégeztetésére jogosító kupont kapott, mely tartalmazta az állatba ültetett mikrocsip adatait. Az ily módon egyértelműen azonosított kutya új tulajdonosa felvette a kapcsolatot az Alapítvány munkatársaival, akik időpontot egyeztettek szerződött állatorvosukkal.(Az átadott kuponok a kiállítástól számított 60 napig, kölyökkutya esetén az állat 8 hónapos koráig érvényesek.)
A sikeres, három hónapos akció során a Telep munkatársai 130 db térítésmentes ivartalaníttatási kupont adhattak át az alapítvány jóvoltából. Az elszámolásra visszaérkezett kuponok alapján megállapítható, hogy 52 magánszemély vette igénybe a felajánlott szolgáltatást, megelőzve ezzel a túlszaporodást.
Ez az akció, csupán első lépése a Vigyél Haza Alapítvány Születés Szabályozási Programjának, mely tájékoztató- és oktató kampánnyal egészül ki.
A Programot, a szervezők a jövőben megismételni, kiterjeszteni tervezik.

Sünit, a 11hónapos Belga Juhász keverék szuka kölyköt törött lábbal mentettük ki négy hónapja az Illatos útról. Doris, Németországból már az első napokban felvette velünk a kapcsolatot, hogy Sünit örökbe fogadná. Bár megírtuk, hogy mi kutyát, csak annak teljes gyógyulása után, ivartalanítva adjuk örökbe, Doris nem adta fel: szinte naponta írt, érdeklődve Süni állapota iránt. A fényképek cseréjét és egymás megismerését követően a helyi állatklinika felvette a kapcsolatot szerződött orvosunkkal és egyeztették a kutya későbbiekben szükséges rehabilitációját is. Január közepére Süni felépült és elvégeztettük ivartalanítását is. Mivel jeleztük Dorisnak, hogy számunkra fontos, hogy személyesen is ismerjük a leendő gazdát, és megismerjük a tartás körülményeit, önkéntesünk vállalta, hogy a kutyust kiszállítja Németországba, ahová a napokban rendben megérkezett. Már összebarátkozott a család másik kutyusával is és jövő héten kezdi a helyi orvos által is javasolt mozgásterápiát. Természetesen tartjuk a kapcsolatot az új gazdival.
Az egy év körüli Szibériai Husky kan Budapest XVII. kerületében, a Pesti úti Shell kút és Spar környékén kóborolt. Alapítványunk gazdit keres a szelíd, barátságos és gyönyörű kutyusnak! HÍVJATOK! 06 20 934 4826
Borisz 3 éves Kaukázusi keverék kan. Zuglóban, a Paskál Park környékén kóborolt egy hétig, míg az Illatos Útra került december 16.-án. Innen mentettük ki, hogy gazdit találjunk neki! Borisz nagyon barátságos: pacsit ad, és szeret labdázni is!
152K Még az illatoson.
Brúnót a kb. 7 éves németjuhász keverék kan kutyát áprilisban a XVII. kerületben találták törött lábbal és vitték be az Illatos útra. Alapítványunk kimentette, megműtette és ideiglenes befogadónknál már gyógyultan várta örökbefogadóját. Alapítványunk 2011-es naptárán, Pindroch Csaba színművész "partnere" volt. Itt figyelt fel rá egy kedves fiatal pár, akik Pest közelében, kertes házban élő édesanyjuknak szánták Brúnót, hiszen a kedves hölgy idős Németjuhász kutyája a közelmúltban elpusztult. A néni és Brúnó hamar egymásra találtak: Brúnó bent lakik a házban és hálásan figyeli új gazdája minden rezdülését
Bocsi,hogy beleszólok,de miköze a bent tartáshoz,hogy városba vagy faluba lakik valaki? Mi tanyán lakunk mégis bent vannak a macskák,söt még a kutyák is.