| Találatok száma: 2904 üzenet |
|
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
4632. Elküldve:
2010-04-19 12:09:56 |
[2251.] |
Gondolom ezt most csak a rózsaszín csekk miatt címezted nekem.
S.tarjánra is csak úgy tudtam nevezni, 980 ft plusz költség, illetve ha nagyon szőrszálhasogató akarok lenni, akkor benzinpénz, amivel kizárólag emiatt el kellett mennem a postára. De őszintén szólva, ezen nem fogom felhúzni magam, az biztos.
Tudtommal más kiállításokra is nevezett kutyánként 1 fő mehet be belépődíj fizetése nélkül, tehát ebben sem különbözött a Kalocsa CAC a többitől. Mi a Miskolc CACIB első napjára 3-an mentünk az egy bulldogommal és kifizettük a 2 db 600 ft-os belépőt, ha már egyszer ez a szabály. Majd egyszer eljön az is, hogy 3 kutyát viszek és akkor senki nem fizet belépőt.
Én mindenképp kiemelném még a csodálatos helyszínt, mert bár sokszor jártam Kalocsán, de itt az Érsekkertben még nem voltam és mondhatom, hogy nagyon kellemes környezet. Pláne nyáron lehet jó, a sok sok árnyékot adó fa alatt tanyázni, illetve kiállítani. Az időjárásért legfeljebb Szent Péternek mondhatunk köszönetet.
A ringek némelyike valóban elég kicsi volt, de úgy gondolom, hogy ez a helyszín adottságaiból fakadt részben, azért az ember feltalálja magát, ha szükséges.
Mi majdnem végig ott maradtunk és nagyon jól éreztük magunkat.
|
| |
|
|
[előzmény: (4629) PAttila1, 2010-04-19 11:27:11]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
4610. Elküldve:
2010-04-18 09:27:35 |
[2252.] |
Köszi! Valamennyire képben vagyok Kalocsából, dolgoztam ott.
Hétvégén Baján vagyunk, szóval ellenkező irányból megyünk, már csak parkolóhelyért kell imádkoznom.
|
| |
|
|
[előzmény: (4606) kata70, 2010-04-17 20:58:52]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
4604. Elküldve:
2010-04-17 20:09:08 |
[2253.] |
Legalább tudom, hogy mit kell kérdezni a helyiektől. Köszi!
|
| |
|
|
[előzmény: (4603) almáskerti-vadász, 2010-04-17 20:05:03]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
4602. Elküldve:
2010-04-17 19:52:03 |
[2254.] |
Én csak nézőnek mennék, de azt sem tudom, hogy Kalocsán belül hol lesz a kiállítás. Erről hol van infó, nem tudjátok véletlenül? Köszi!
|
| |
|
[válaszok erre: #4603 #4606]
|
[előzmény: (4601) almáskerti-vadász, 2010-04-17 19:46:38]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
4600. Elküldve:
2010-04-17 19:33:00 |
[2255.] |
Nincs kiírva sehová, én is csekken adtam fel a nevezést, pedig utalás-párti vagyok.
|
| |
|
[válaszok erre: #4629]
|
[előzmény: (4595) Cikkcakk, 2010-04-17 12:48:40]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2086. Elküldve:
2010-04-15 00:53:36 |
[2256.] |
Kíváncsi vagyok fognak-e foglalkozni a témával. Remélem igen.
|
| |
|
|
[előzmény: (2084) degumentes, 2010-04-13 19:33:40]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2085. Elküldve:
2010-04-15 00:42:15 |
[2257.] |
Mi aznap sajnos salgótarjáni CAC-ra megyünk, de biztos szuperjó lesz!
|
| |
|
|
[előzmény: (2083) Tkata, 2010-04-13 14:34:08]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2082. Elküldve:
2010-04-13 12:19:57 |
[2258.] |
[email protected] az emailcímük, ide írhatsz bátran.
|
| |
|
[válaszok erre: #2084]
|
[előzmény: (2081) degumentes, 2010-04-13 12:15:05]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2698. Elküldve:
2010-04-12 10:04:26 |
[2259.] |
A korlátoltság nem ismer határokat sajnos...
|
| |
|
|
[előzmény: (2694) J.Zsuzsa, 2010-04-11 22:56:03]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2693. Elküldve:
2010-04-11 22:50:22 |
[2260.] |
Erre a feladatra is alkalmatlan lennék, 8 napon túl gyógyuló beszélgetéseimért tuti rövid úton Kalocsán kötnék ki.
Kár, hogy ennyire hirtelen vagyok, de ez van.
Nagyon örülök, hogy jó helyre kerültek mindketten és nem lelketlen, mocsok szaporítók kezébe.
|
| |
|
[válaszok erre: #2694]
|
[előzmény: (2692) J.Zsuzsa, 2010-04-11 22:44:35]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2691. Elküldve:
2010-04-11 22:38:45 |
[2261.] |
A bunkó parasztja........
|
| |
|
[válaszok erre: #2692]
|
[előzmény: (2690) J.Zsuzsa, 2010-04-11 22:32:27]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2689. Elküldve:
2010-04-11 22:23:14 |
[2262.] |
Édibogyó!
|
| |
|
|
[előzmény: (2682) Tkata, 2010-04-11 22:03:01]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2688. Elküldve:
2010-04-11 22:22:37 |
[2263.] |
Szegénykém, hogy kerülhetett ilyen állapotba?
Milyen kis édes pofija van, gyönyörűséges lesz, ha rendbe jön.
|
| |
|
|
[előzmény: (2679) Tkata, 2010-04-11 21:51:23]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2687. Elküldve:
2010-04-11 22:21:31 |
[2264.] |
Igen, az is egy elkeserítő történet igazából és még hány ilyen van? Viszont ez nem maradhat örökre így, ebben biztos vagyok.
|
| |
|
|
[előzmény: (2685) J.Zsuzsa, 2010-04-11 22:09:07]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2684. Elküldve:
2010-04-11 22:06:03 |
[2265.] |
Igen, ezt tudom. De igazából az lenne a legjobb, ha végre normális büntetést kapnának az állatkínzók. Tudom, hogy nem rajtatok/rajtunk múlik, viszont talán efelé vezet ha bárhol is, minél több helyen, minél több szó esik róla.
|
| |
|
[válaszok erre: #2685]
|
[előzmény: (2678) J.Zsuzsa, 2010-04-11 21:49:18]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2675. Elküldve:
2010-04-11 21:26:54 |
[2267.] |
|
| |
|
[válaszok erre: #2676]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2076. Elküldve:
2010-04-09 14:35:22 |
[2269.] |
Persze, nem a kiállítási eredmény teszi a kutyát.
A megfelelő beállításról vannak videók a youtube-on, ha érdekel mutatok párat.
|
| |
|
[válaszok erre: #2077]
|
[előzmény: (2075) degumentes, 2010-04-09 13:38:39]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2074. Elküldve:
2010-04-09 13:16:17 |
[2270.] |
Mennyi idős most? Minél több kiállításra mentek, annál előbb megjön a rutinja. Mi a salgótarjáni CAC-ra megyünk legközelebb. Addig marad az itthoni gyakorlás, de szerencsére van elég zavaró tényező, mivel per moment 4 kutya van itthon.
|
| |
|
[válaszok erre: #2075]
|
[előzmény: (2072) degumentes, 2010-04-09 10:20:05]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2663. Elküldve:
2010-04-08 22:32:21 |
[2271.] |
Nagyon kis helyes pufika.
|
| |
|
|
[előzmény: (2660) Tkata, 2010-04-08 21:29:41]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2662. Elküldve:
2010-04-08 22:31:58 |
[2272.] |
Enélkül is dédelgetve van ám a kis rosszcsont segge. De már húzza a lóbőrt vagy másfél órája, lemerült a harci-nyúl duracell benne.
|
| |
|
|
[előzmény: (2658) Tkata, 2010-04-08 20:33:26]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2656. Elküldve:
2010-04-08 20:15:15 |
[2273.] |
Jól van, csak rossz, mint a bűn. Pedig nem gyerek már.
|
| |
|
[válaszok erre: #2658]
|
[előzmény: (2653) Csufieee, 2010-04-08 20:03:50]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2649. Elküldve:
2010-04-08 19:05:16 |
[2274.] |
Habár Csengőről is kopik a szőr, de csak azért, mert vannak itthon balhék és mivel ő az egyik legkisebb, nyilván őt kopasztják meg leginkább. Ennek ellenére ő provokál, ő szítja a viszályokat és persze ő az, aki képtelen abbahagyni. Egyszóval igazi kis francia. De imádjuk! Olyan szépen kigömbölyödött a kis drága.
Lehetséges, hogy kint volt tartva? Mert nagyon komoly tavaszi vedlést csap, nem győzöm kaparászni a furminatorral, de bokáig járunk a szőrében így is.
|
| |
|
[válaszok erre: #2653]
|
[előzmény: (2648) sztike, 2010-04-08 19:02:50]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

sztike

Tagság: 2003-11-03 02:22:02 Tagszám: #7212 Hozzászólások: 2904
|
2648. Elküldve:
2010-04-08 19:02:50 |
[2275.] |
Úristen, szegénykém
|
| |
|
[válaszok erre: #2649]
|
[előzmény: (2646) Irinci, 2010-04-08 18:15:17]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|
|