Igeeeeeeeeen! Ha a többi utunk nem olyan örömteli lett volna, mint amilyen valójában volt, azt mondanám, Ő volt a jutalomjátékunk! Simán beugrott a kocsiba, de attól kezdve, hogy elindultunk, be nem állt a szája. Csipogott, nyüszögött végig, az otthona közelében még rá is tett egy lapáttal. Furcsa számozású az a környék, de nem kellett keresgélnem : kiszálltunk, mondtam neki, vigyél haza, de közben már repültünk ... A Gazdi nagyon várta, kb. tíz másodperc alatt ért le a másodikról!! Addig Kormi lent megmászta a kaput. Aztán....
A bácsi még zárta utánunk a kaput, amikor én már lobogtam a pórázon, fel a lakásba. Ajtó nyitva, mi ezerrel be, gyors szimat körbe, és már el is helyezkedett nagy boldogan az ágyán. Persze leültünk kicsit beszélgetni, közben Kormi hol körbesétált puszit osztani, hol visszaugrott a helyére, mint aki újra át akarja élni a megnyugtató érzést, hogy végre otthon van. A Gazdi nem győzött hálálkodni, hogy visszakapta a barátját, én meg zsákba raktam minden köszönetét, hogy most ideönthessem Nektek