Elveszett
http://kepfeltoltes.hu/091017/8519430_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
Két gyermek várja vissza aranyos 4 hónapos pincsiét!
Kókusz névre hallgat.Aki tud róla kérem jelezzen a csmikister@gmail.com címen.Nyékládházáról vitte el valaki.Gyermekeimnek nagyon hiányzik!!!!
Előre is köszönöm.
Jessica, staffordshire jellegű szuka kutya. A kölykök első tüzelésből
születtek, tehát a mama 10-12
hónapos lehet, mivel mikor a tüzelése előtt utoljára láttam már
ledobta az összes tejfogát, szerintem
7-9 hónap kötül tüzelhetett. Kedves kutyus, pénzt gyűjtöttünk az
ivartalanítására, de még azon a hé-
ten eltűnt. Lemondtunk róla, de néhány hónappal később megjelent, vemhesen.
Rá 2-3 héttel ellett, 10 kölyköt. Ebből kettőt halva hozott elő, egyet
nekünk kellett elaltatni, mert be-
köpték a legyek és a az orrában is kikeltek a lárvák. Hét maradt, hat
fiú és egy lány! Most kb.15-16
naposak lehetnek. Szerintem nagyok lesznek.
Eteti az egész utca, de most nagyon aggódom, mert az egyik szomszéd
mesélte, hogy a múlt héten
két cigány gyerek megkötözte egy ronggyal és elvitte, azt kiabálva,
hogy a kölyköket is meg fogják
keresni.Jessi visszajött, de sebekkel tele. Nem vádaskodom, mert nem
tudni, hogy szökés közben
szerezte vagy bántották, mert a bizalma nem csökkent irányunkba.
Sürgősen gazdit vagy befogadót
keres, mert a cigányok is visszajöhetnek, a szomszédok is egyre
nehezebben viselik a jelenlétét és
a fészek, mert ahova ellett közel van egy közúthoz, félek, ha
elkezdenek "felfedezni" bajuk esik.
Sajnos a lakók az etetésen kívül nem akarnak pénzt áldozni rá, ezért
nem tudom egyedül megfele-
lően ellátatni a kicsiket.Helyileg a 18. kerület Kalász utca - Saláta
utca környékén van egy temetö
és ott a fák közt vannak pillanatnyilag.

Keresem a Kardos Mihálynét és kérem jelentkezzen akinek augusztus elején a lányom odaadta tudtom, és engedélyem nélkül, Balatonszentgyörgy határában a zöldségesnél fekete- fehér foltos, 8 éves kan amerikai kokker spániel kutyámat aki FOLTOS névre hallgat A kutya szőre,és farka rövidre vágva,csak a feje tetején van kis bubi frizurája. Az ingyenes kutyák között sokat talál, de nekem FOLTOS nagyon kedves volt . Aki bárhol látja valakinél, kérem értesitsen , 06-20 -463-7614.
10 gyönyörű magyar vizsla keverék kiskutya várja szerető gazdáját. A kiskutyák várhatóan közepes méretűek lesznek. Oltva, féregtelenítve ajándékozom őket.
Szeptember közepétől elvihetők ( 2 hónapos korban ).
A szomszédom rosszul lett, elveszett a kutyája. Fehér, apró temetű, szép hosszú szörű, lánykutyus, Hógólyó a neve. A Kodály Körönd környékén tünhetett el. A gazdi telefonja: 06-20-365-3156
augusztus 7-én elveszett egy amerikai bulldog szuka (2007-es) Miskolcon ,szőri névre hallgat.aki látja valahol kérem jelentkezzen az alábbi telefonszámon 06-30-480-3755 radicspisti@hotmail.com RADICS ISTVÁN
Árpásról július31-én eltünt egy közepes testméretű fehér foxi keverék és egy németjuhász szuka kutya, akik a Rorka és a Luca névre halgatnak. Kérjük azokat, akik látták őket vagy tudnak róluk, legyenszíves jelentkezzenek! Nagyon hiányoznak és várjuk őket haza!
2009.07.16.án este 20 óra körül elvesztettük
Esti sétáltatás közben elszaladt és nemtaláljuk a Városliget környékén elszökött Bokszi nevű kutyusunkat!Nagyon hiányzik minden családtagnak.
Ha valaki befogadta jelezze,a papírjai nállunk van,minden oltást megkapott,játékos,csak ugat,nem harap.
Július elején Ráckeresztúron elveszett egy fekete törpe spicc kutyuska. A becsületes megtalálót, jutalom ellenében kérem jelentkezzen a 70/3 949-646 telefonszámon.
Július elején Ráckeresztúron elveszett egy fekete törpe spicc kutyuska. A becsületes megtalálót, jutalom ellenében kérem jelentkezzen a 70/3 949-646 telefonszámon.
Sziasztok!
Sürgősen gazdit keresek Buksinak!!!! Ő egy 1 éves németjuhász és talán malamut keverék. Nagyon barátságos, játékos kutyus. Sajnos a gazdája egy idős néni, aki már nem bír a kutyussal, többször fellökte, így félti a családja és nem tarthatja meg a kutyust. Mondtam nekik, hogy jól meg kellett volna gondolniuk, hogy egy idős néni mellé ekkora kutyust hoznak, de azt mondták nekik, hogy kistermetű lesz, azonban jó nagyra nőtt a kutya.
Buksi oltva, féregtelenítve van, Ráckeresztúron lehet megnézni.
Ha a napokban nem találok neki új gazdit sajnos elaltatják őt.
Kérem, aki bármilyen megoldást tud jelentkezzen, csak ne kelljen egy ilyen fiatal kutyusnak meghalnia!!!
Érdeklődni a néni rokonánál lehet a kutyus felöl: 20/9796135
Előre is köszönök minden segítséget!! Ha csak továbbkülditek lehet, hogy azzal is segítetek a kutyusnak!!!
Bátor egy csuda édes 4 hónapos, mentett kölyök fiúcska. Neve is mutatja, hogy tettre kész és játékos. Minden érdekli, mindent meg kell vizsgálni.
Labi keverék lévén közepes vagy annál valamivel nagyobb méretet ér majd el. Hallatlanul okos és tanulékony. Teljesen szobatiszta.
Álomgazdiját várja, akivel sokat kirándul, csavarog. Benti kutyusnak jelentkezik, aki a kertbe játszani főleg szalad ki. Telefon:
06 20 9 74 46 80
megkínzott,gazdájától elkobzott,de amúgy nagyon kedves,7 hetes,félnémetjuhász kislánykeresi szerető gazdáját.én megtartanám,de rajta kívül van még kettő...nagyon fontos lenne,hogy valaki elvigye,mert a főbérlőm 3 kutyát már nem enged megtartani...kérlek jelentkezzetek érte 06202238093 menhelyre nem szeretném adni...
Póker egy gyöngyörű, 3 hónap körüli kisfiú. Rövid fekete szőrű, fehér mancsokkal és csoda fülekkel megáldva Egészséges, nagyon játékos, igazi családtag akár gyerek mellé is.
Középtermetű lesz, ha egyszer nagy lesz. Tegnap este (2009.08.11.) dobták be a Gödörbe.... Egy éjszakára nálam volt, de saját 2 kutyám sanszos h megeszi ha nincs a wc-be zárva... Ha valaki szeretne egy ilyen szeretetgombocot, v el tudná helyezni ideiglenesen, a 06202949078 számon elér.
A képen látható talált kiskutyus S.O.S. szerető gazdit keres. Állatvédők találták egy elhagyott területen. Németjuhász keverék, 7-8 hetes lehet, szuka és már csak Ő maradt. A testvérkéi már mind szerető családban vannak. Ha valakinek megtetszik, és be tudná fogadni az jelentkezzen a 06-30-970-1880-as számon vagy a kangi1.1@freemail.hu e-mail címen. A kutyus ingyen elvihető.
TALÁLT VIZSLA!!! Martonvásáron aug.10.-én hétfőn este találtak egy ősz pofijú, de nagyon élénk és nagyon kedves, barátságos magyar vizsla kant. Farka nem vágott, nyakörv nem volt rajta, chip-leolvasást próbálják intézni. A megtaláló ma késő délután hazamegy Pestre és oda nem tudja magával vinni a vizslát, mert otthon van neki egy domináns kan kutyája, aki bántaná! Ezért SÜRGŐSEN elhelyezést keresünk a kutyának! Bármilyen segítség jól jön és NAGYON SÜRGŐS! Telefonszám: 06-20-292-7937