Már én sem variálok, miután volt egy gyenge próbálkozásom a város másik felébe költözéskor, hogy majd a szomszéd utcába járunk. Hát tévedtem, és visszamentem a beválthoz.
Bent én sem voltam még műtétnél, a legtöbb az volt, hogy egyik cicámnál sérvműtét volt, és a borotválkozásig bent lehettem, de utána ki kellett mennem.
Az nem túl szerencsés, ha nem bízol a dokiban, az meg főleg nem, ha nincs jobb a környéken.
Mondjuk én amolyan drága pesti, illetve mégdrágább Budai rendelőbe járok. Nekem is volt próbálkozásom más dokikkal itt a környéken, akik megdöbbentően szörnyűek voltak, úgyhogy úgy döntöttem, kerül amibe kerül, olyanhoz megyünk akiben bízok. Ugyan ő sem tud mindent, de szerencsére nem fél ajánlani ilyen esetben a megfelelő kollégáját. Talán pont ez az egyik, amiért visszajárunk.
Izgalmas lehet egy ilyen keresés. Én is szívesen dolgoznék együtt a kutyámmal valami hasznos dolgon.
Persze mi nem tudunk keresni, azt se tudom hol kéne elkezdeni ilyesféle gyakorlatokat. Régebben próbáltam rávenni itthoni gyakorlatokkal, hogy használja az orrát, de nem jutottunk sokáig.
Kitartást Jeffynek, meg nektek is hozzá. Rááll már? Hogy bírja a nulla mozgást? Mesélj, hogy alakul a lába!
Bánfi doktor tőlünk is elkérte a normál díjat, ahogy valószínű a dokijaink is elkérik másoktól a teljes árat. De Bánfihoz nem is az olcsósága miatt vittem, hanem mert neki van annyi gyakorlat a kezében, hogy nem csak a teljesen nyilvánvaló dolgokat látja, hanem azt is diagnosztizálni tudja amit a szeretett dokink nem.
Meg amúgyis azt hiszem szeret minket (inkább a kutyát) a doki, mert pont néztem várakozásnál, hogy milyen rohadt drágára emelkedtek az árai (vizitdíj 4600), ehhez képest a vizsgálat, lidokain, fél kiló vatta, géz, leokoplaszt, magyarázás ellenére a vizitdíj felét sem kérte el tőlünk (2000 forintot hagytam ott).
Múltkor meg semmit nem kért.
Már törzsvendégek vagyunk a dokinál, aki persze megint tök jófej volt, és pontról pontra elmagyarázta, hogy hogyan kell szakszerűen nagy bucikötést varázsolni a Csülök csülkére.
Sziasztok!
Milyen volt a suli? Olyan szívesen mentem volna, de Tappancsot elvitték szüleim Balatonra, Csülöknek meg vissza kell növesztenie most a karmát.
Ha a Szentlélek térnél szállsz le az 1-esről, legegyszerűbb gyalog elindulni dél felé a Duna vonalán a gyalogos felüljáróig, azon átsétálsz, és már ott is vagy, csak meg kell kerülni a vizisporttelepet, mert onnan tudsz bemenni. Duna felől van a bejárat.
Sziasztok!
Úgy néz ki nem megyünk megint kicsit sulizni, mert reggel eltört a körme a kis szerencsétlennek. Voltunk este dokinál, levágta. Együtt sikítottunk Csülökkel, asszem én nagyobbat. Tiszta hős volt.
Szerintem is, bár ő másképp viszonyul a kutyához, mint mi. Neki nem természetes, hogy simogatni kell, meg kényeztetni egy állatot. Szerintem kicsit lehet, hogy tart, vagy tartott tőle, mert ugye ő gyenge, és nem tudja helyrerakni, ha kellene. Mostanra meg próbálja lekenyerezni, és sikerül is. Amúgy egész alap szinten hallgat is rá Tappancs, meg tiszteletben tartja.
Gyógytorna gyanánt az úszás nagyon jó lehetne neki, ha lesz rá módotok. Nálunk ez sajnos nem volt alternatíva,mert nem lehet belerángatni a vízbe, de helyette elvittem hidroterápiára, amiért ugyan nem lelkesedett, de túlélte.
Az más kérdés, hogy 20 percig bohóckodnom kellett előtte, hogy lelkesítsem a lépegetésre.
Elmesélem nektek, hogy tegnap szüleimnél jártam, és ismét rájöttem, hogy Tappancs kutyámnak nagyon is megvan a szerepe a falkában. Mindamellett, hogy én nem nézem jó szemmel, hogy ő ott a falkavezér, és iszonyúan el van kényezteve.
Szóval nagymamám már második gyerekkorát éli így a 90-et átlépve, és hát már sokszor pottyan le az étel, amit nem tud vagy nem igazán akar megenni. Tappancs simán megoldja, hogy ne kelljen takarítani. Nagyi (aki nem különösebben kutyás, bár volt egy fehér pulijuk gyerekkorában, aki a küszöbön alhatott) már nem bírt el a pogácsával, így "észrevétlenül" elhelyezte azt a széke alatt, és feltűnésmentesen próbált jelzéseket adni a kutyának, hogy ott keresgéljen. Majd meg is jegyezte, félrevezetésképp, hogy hát meg kell simogatnia a kutyát, azért van a szék mellett a keze. aranyos
Nagyi egyre sűrűbben esik el az éjszaka közepén, és Tappancs ilyenkor áll helyt igazán. Már többször előfordult, hogy ilyenkor szólt szüleimnek, hogy baj van. Igaz, egyszer úgy találták őket szüleim, hogy nagyi az előszobában feküdt, mert nem tud egyedül felállni, Tappancs meg melléfeküdt.
Szóval nem is olyan rosszaság ez a rosszcsont.