A főtitkár azt mondja , amit mondania kell. Kialakítottak egy álláspontot a mostani helyzetere, amit ha felteszik a kérdést, elmond. Olyan formában, hogy a döntéshozók megértsék.
Lehet közben azt gondolja, de nagy barmok ezek a magyar kutyások
Idézet:
Nem hiszem, hogy az FCI főtitkára visszavonná garanciák nélkül a kijelentését.
Én továbbra is ezt gondolom.
Mivel semmi nincs lezárva, számtalan variáció lehet. Nem vagyok döntési helyzetben hál' istennek. Csak írtam egy véleményt.
Azt amit gondolok.
Ezt annak ismeretében mondom, hogy felfogtam mit mondott az FCI főtitkára és milyen módosító indítvány kerül a parlament elé.
Nem vagyok ellendrukker és sértődött sem.
A hibát ( hibákat) nem én követtem el, így kéretik nem rajtam számon kérni az eseményeket. Nem fogom magam rosszul érezni, mert képes vagyok valamit megérteni és összefüggéseiben látni.
Azt mondta a főtitkár, hogy abban az esetben, ha nem az egy éves haladékot kapja meg a MEOE , kénytelenek lesznek más helyszínre vinni a Világkiállítást és a közgyűlést.
Márpedig a parlament csak arról fog szavazni , hogy 2012. december 31-ig legyen érvényben a törvény módosítás.
Nem hiszem, hogy az FCI főtitkára visszavonná garanciák nélkül a kijelentését.
A mai Magyarország megítélése, külföldről, nem bizalomerősítő , mint látjuk az élet minden területén Közöm sincs ahhoz se
Ha te tudnád, hogy én mennyit harcoltam, hogy normál és átlátható dolgok történjenek a klubomnál és az milyen eredménnyel zárult hova vezetett, nem tennél fel nekem ilyen kérdéseket.
Picit más összefüggésben látom a dolgokat, mint te, mert sokkal régebben csinálom, és már nem vagyok dühös és sértett. Ez nem öröm, de nevetés egy viccen. Hangos kacaj !
Azt írtad, hogy azért nem hallgatod meg a riportot , mert nem érdekel a K. B. Én azt írtam hallgasd a másik kettő hozzászóló miatt, mert ők a többség. Ez pici utalás az egész helyzetre, hogy a többség véleménye számít, ha eltudod dönteni reálisan magad is, hogy mi a helyes út. REÁLISAN. NEM DÜHBŐL ÉS SÉRTETTSÉGBŐL.
Azért kérdeztem, mert kb. így gondoltam. Az állatorvos valamilyen oknál fogva kihátrált a történetből.
Nem akart téged belevonni egy olyan háttérharcba , ami folyt a színfalak mögött. Pontosan mi nem tudom, de érdekesen alakult a dolog. Először senki nem kérdőjelezte meg a FDB munkáját. Mindenki lelkesedett és gyűltek az adatok.
Annó , mi is mentünk az elismert profihoz, aki szűrt és közösen megnéztük a felvételt, elmondta mit lát, örültünk közösen . Majd elhangzott a kérdés: küldjük a bizottsághoz ? Mondhat mást a bizottság doktor úr? Mondhat- volt a válasz. Legrosszabb eredmény az enyhe lehet, de én átmenetesnek látom .... ezért, meg ezért...vagy , legrosszabb eredmény az átmenetes lehet, de én mentest adnék...
Aztán több évvel később , ugyan ez a profi, feltette a kérdést: Küldjük a bizottsághoz? Dr küldjük? Küldhetjük, de akkor én most nem értékelem.
Egy érdekes arckifejezés volt , e mellé, amire a férjem azonnal rávágta. Tudja mit doktor úr, ne küldje! Én az ön szakértelmében bízom , mondja mit lát!
Elmondta . Szigorúan értékelt, de pontosan elmondta, miért, megmutatta, hogy mit kell látnunk.
Később , egy új bizottság alakult . Nem jártunk utána miért.
Most kezdem érteni Az állatorvosi szakma se egységes , csak nem látjuk nyíltan a harcaikat .
Hallgasd meg és ne más értelmezését használd a háborgáshoz. Legalább saját álláspontot alakíts ki Nem vagy te papagáj .
Csak abban az esetben látja biztosítottnak , hogy a MEOE megrendezheti a Világkiállítást, ha az eredeti egy éves halasztási időpontot tartják be. Ha nem így lesz, máshova viszik a rendezvényeket.
De nekem se kell hinni
Értem.
Én azt hittem, hogy egy rendelőben dolgoztak és csak lelki ismeretesen a szívén viselte a pumi tenyésztés sorsát.
Ez a megoldás, hogy telefonon hívja fel eszembe se jutott.
Most azt kérdezem, hogy mit mondott az állatorvos a csípők állapotáról ott neked, azonnal?
A közgyűlésen kiderül. Gondolom abból az értesítésből tudja, amit egy küldött kapott. Valamelyik szervezeti elnöktől , klub , helyi , iskola , egyéb elnöktől.