Igen,tegnap délután a vonaton hazafelé olvastam ezt a cikket ....ahogy ott,az újságban néztem a lelőtt két kistestű kutyusról a fotót,hát,azok nem éppen úgy néztek ki,mint akiket csak úgy simán lelőttek....mintha meg is kínozták volna Őket ......
Istenem,szegény blökik....az sem lenne megbocsájtható,ha anyagi okok miatt néznének így ki,mert akkor is lehetne megoldást találni,dehogy nemtörődömség miatt .....
Erről a kedves kijelentésedről a Vuk c.rajzfilm egyik jelenete jutott eszembe....mikor a róka elviszi Mártont,a kakast és az egyik tyúk siratja,miszerint:Jaj,az én szegény Mártonkám.....mire a többi tyúk:a MI Mártonkánk,kedvesem,a MI Mártonkánk....
Köszönet azért Nektek és mindenkinek,akik megadják ezeknek a szerencsétlen,sokat megélt és sokat szenvedett árváknak azt,hogy legalább ne egyedül,magukra hagyatottan kelljen meghalniuk...
Ezt a verset ebédidőmben írtam...úgy vetettem papírra,ahogy jöttek a gondolatok...nem volt időm rímeket javítgatni,átfogalmazni,ezért előre is bocsánatot kérek,amiért annyira gyengére sikerült és nem egy remekmű...azokért a kutyusokért szól,akiknek még annyi sem adatik/adatott meg,mint Tysonnak...hogy csendben,békességben,érte könnyeket hullató emberek gyengéd ölelésétől kísérten induljanak el azon a bizonyos hosszú úton,amin túl a mindig is vágyott,boldog,örök élet vár rájuk...
Valamikor nekem is volt gazdám,szerettek is talán,
Mégis,egy szörnyű nap az élet az utcán talált.
Kóbor kutya lettem,pocsolyák vizét ittam,
S a tűző nap elöl a fák alá bújtam.
Nem volt mit ennem,nem volt hol laknom,
Nem volt kéz,mely gyengéden simogatott.
Nem volt senki,ki magához ölelt,
Kiért örök tűzzel éghetne hűséges szívem.
A magány volt a társam s vele az éhezés,
S testemen felélte a rengeteg nélkülözés.
Kóbor kutyák támadtak rám s téptek,ahol értek,
S nekem nem volt erőm ahhoz,hogy magamat megvédjem.
Azt hittem,meghalok,akkor talán vége mindennek,
S egy más világban végre egyszer boldog lehetek.
De nem így történt,mert kedves emberek,
Magukhoz vettek és értem mindent megtettek.
Sokáig vergődtem élet-és halál közt,
Visszatérő lázálmaimban a gazdi értem jött.
Elvitt magával s én boldog kutya lehettem,
S boldog,gazdis kutyaként éltem életem.
De a lázálmoknak vége szakadt s én megmaradtam,
Egy menhelyre kerültem,ahol odaadóan gyógyítgattak.
A testem rendbe jött,sebeim begyógyultak,
Csak a lelkem volt az,melyen örök heg maradt.
Örökké fájt,gyógyíthatatlan sebként,
Egy mindig is vágyott,szeretett gazdiért.
Pedig úgy igyekeztem,úgy örültem mindenkinek,
S egyre csak reméltem,egyszer értem jönnek.
Bizakodva néztem a látogatók sokaságát,
Ki lesz majd,ki meglátja bennem örökre hű társát?
De nem volt senki,ki észrevette volna,
Hűséges szívet rejt e sokat megélt bunda.
Nem akadt senki,ki elém guggolván,
A lelkemben élő fájdalmat meggyógyítaná.
Vágyakozva néztem a társaimat simogató kezeket,
De csak a hideg rács érintette sokat megélt testemet.
Elmentek mellettem,hiába reménykedtem,
Az évek meg oly gyorsan teltek s repültek.
A múló idővel bundám is megfakult.
Szememben az élet tüze lassanként kialudt.
Már nem reménykedtem,ha látogatók jöttek,
Már nem voltak álmaim egy kedves gazdi mellett.
Öreg lettem,fájt mindenem,
A látogatók hada elől házamba menekültem.
S csak a szememben megbúvó,fájdalommal teli könnyek,
Jelezték fájdalmam s valaha élt reményem.
Már csak a fényt vártam,a különöst, a megváltót,
Mely elhozza nekem a várva várt világot.
Egy másik világot,ahol örök a lét,
Ahol ezerszín virággal tarkított a rét.
Ahol tündöklő kék égről tekint le a Nap,
Aranysárga szálakkal bevonva bundámat.
Ahol madarak millió dalolnak önfeledten,
S a szellők szárnya fodrot vet a tó tükrében.
S egy szép napon a fény utat mutatott,
A végtelen hosszú út felett szivárvány ragyogott.
Nem volt senki mellettem,amikor útra kéltem,
Nem ontotta könnyeit senki sem értem.
Mégsem féltem,hisz eljött végre az,
Melyre egész életemben hiába vártam.
Síromon egy kedves virág életre kelt,
Emléket állítva szenvedéseimnek.
Illatát messzire repíti a feltámadó szél,
S egy valaha élt,gazdátlanul meghalt kutyusról mesél…
Lassan minden napra jut egy szívszorító,könnyeket fakasztó írás,mert megint itthagyott bennünket Valaki,akinek nem adatott meg a földi életben
az,hogy boldog,gazdis életet élhessen és ha majdjd eljön az idő,akkor a szerető gazdi ölelő karjai közül indulhasson el arra a bizonyos hosszú útra ....Drága Tyson....Most már teljesült az,amire mindig is vágytál...bár megismerhetted volna ezt az érzést idelenn a földön is....
Én is imádom!!! Olyan jót nevettem magamban,amikor fésültem a kutyukat és Ő is oda állt a rövidke kis szőrével,hogy ENGEM is!!!!...és azért is becsületesen,gyönyörűre fésültem...úúúúúgy élvezte....olyan éééédes ,annyira bújik mindenkihez...a látogatókhoz is.....
Nálunk is körbe van kerítve,de,ez sosem volt akadály....Imádom a labdamán kutyákat...és nagyon furcsa,h a mostani kis örökbefogadottamat egyáltalán nem érdekli a labda....dehát,mi sem vagyunk egyformák,a kutyák sem,hála az égnek....
Az én előző kutyusom is(aki,igaz bánatomra már nem él) is nagy labdamán volt....annak ellenére,hogy két labdát is vittünk magunkkal minden séta alkalmával,előfordult,h a focipálya mellett elhaladva úgy gondolta,hogy beszáll a játékba....persze,a vége az lett,hogy ki kellett fizetnem a labda árát.....
Én imádok régi,régebbi fényképeket nézegetni(gyakran teszem)....annyira jó egy kicsit nosztalgiázni....és micsoda képek kerülnek elő,ha az ember egy kicsit elkezd kutakodni......
Tudod,az jutott még eszembe,hogy az élet furcsa fintora,gonoszsága(vagy minek nevezzem) az,hogy amíg Hektort valaki kidobta,lemondott Róla,addig Katalinék életét Ő tette teljessé és Ők mindent megadtak volna azért,ha kicsiny korától kezdve Velük élhetett volna...
"Kesereghetnék azon,hogy csak öreg korában találkoztunk,de ezen változtani nem tudok,sajnos."...
talán ezt kompenzálta az élet azzal,amiről Katalin vall:
"249 napot töltöttünk együtt,ez legalább 20 millió boldog pillanat volt!Nemcsak remélem,de hiszem és tudom,Hogy Hektornak is vaz volt,nagyon sok örömet,szeretetet adott és kapott.Soha egyetlen tized pillnatra sem bántam meg,hogy elhoztam HAZA! Igen,azt hiszem,Neki ez volt a HAZA,amire lehet,hogy egész életében várt,megkapta és végül boldog lett."
Bocsánat,ha bárkit is untattam a gondolataimmal,csak hát,még mindig a tegnapi szomorú hír hatása alatt vagyok...
Igen,nekem is....tegnap többször újra olvastam a gazdijától érkező beszámolókat( )...nem baj,ha idézek két,a szívemnek legkedvesebb mondtatot ezekből?
"És bizony vigyázni kell rá,mert a szeretet utáni vágyában igenis túlerőltetheti magát a sok mászkálással.....
Úgy vettem észre,nagyon szereti,ha ölelgetjük,ez úgy történik,hogy elénk ül,mi pedig leguggolunk hozzá és átöleljük,erre Ő hozzán simul,fejét vagy a vállunkra hajtja vagy az ölünkbe és kész a boldogság..."
Este újra-és újra elolvastam Katalin Hektorról írt leveleit,az elsőtől egészen eddig,az utolsóig.....és csak folytak a könnyeim....arra gondoltam,megörökítem kettőjük szívet melengető kis történetét egy versben,megköszönve ezzel Katalinéknak azt,hogy mesebelivé tették Hektor élete utolsó,szűk egy évét...Aztán lemondtam a versírásról,mert közel-és távol sem tudnám olyan szépen megfogalmazni azt,ahogyan-és amennyire Ők szerették egymást,ahogyan megszépítették-és teljessé tették egymás életét....nem tudnám ezt úgy visszaadni,nem tudnék erről olyan egyszerűen,mégis csodálatosan "mesélni",ahogyan azt Hektor gazdija tette....az ember megannyi szörnyű dologgal találkozik nap mint nap,ezért egyre nehezebben hiszi:vannak még csodák az életben.....aztán jön Valaki,aki nem hangos szóval,önmagát sztárolva,hanem csendesen,szerényen,a tetteivel adja vissza az életben elvesztett hitünket és azt,hogy egy kicsit mindig hinni tudjunk abban:csodák és csodálatos emberek igenis léteznek....
Én sem tudom abbahagyni a bőgést ...olyan szörnyű...sorban mennek el szeretett öregeink...Jolánka,Bolhácska,Szmötyike,Ida néni,Bolus bácsi,Nanuk....most meg Hektor....tudom,hogy nem élhetnek örökké,de ezt egyszerűen nem lehet elfogadni,csak valahogy megpróbáljuk túlélni....szegény gazdik....Millió köszönet Nekik azért,hogy élete alkonyát olyan mesebelivé tették......
Reggel nem tudtam megnyitni a Noé honlapját(sajnos,itt,a vállalatnál ez gyakori),ezért nem tudtam....Édes Istenem,nem tudom elhinni ...Tudod,valamelyik nap rendezgettem a Noéról szóló mindenféle írásokat a készülő könyv számára(ki vannak nyomtatva) és pont a Hektorról szóló,gazditól jövő hírek akadtak elsőként a kezembe....olyan boldogan olvastam újra a Róla szóló híreket,még mutattam is az otthoniaknak,hogy lám,azért vannak még csodák az életben.....
Elküldve:
2010-07-02 08:39:59
....ahogy ott,az újságban néztem a lelőtt két kistestű kutyusról a fotót,hát,azok nem éppen úgy néztek ki,mint akiket csak úgy simán lelőttek....mintha meg is kínozták volna Őket 
