| Találatok száma: 39344 üzenet |
|
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193175. Elküldve:
2010-07-24 23:05:18 |
[35526.] |
volt egy cimborám, annak valami brit kék cicája vagy mi volt. Bécikének hívták. az a macska olyan volt, hogy attól féltem. nem lehetett simogatni, mert ha hozzá akartak érni, megtámadott. de még a gazdáit is. mindig azzal szórakozott, ha átmentem hozzájuk, hogy felmászott a szekrény tetejére és ahogy jöttünk-mentünk a lakásban, ha elmentünk a szekrény mellett, mindig fújt egyet, de valami félelmetesen. és mindig halálra rémültem, mert nem számítottam rá, hogy ott van. a kedvenc játéka az volt Bécikének, hogy leültünk beszélgetni az asztalhoz, Bécike elbújt, aztán a semmiből egyszer csak hirtelen előrohant mint a villám és beleharapott vagy belekarmolt egyet a lábamba, majd már el is illant a szekrény mögé és ezt képes volt órákon át csinálni a végén már úgy féltem tőle, hogy csak török ülésben mertem a széken ülni és nem mertem a lakásban közlekedni, mert féltem, hogy a fejemre ugrik és szétkarmol fura egy szerzet volt, mondta a gazdája, hogy mióta nálunk van, már jó pár éve, még sosem simogatta
|
| |
|
[válaszok erre: #193177]
|
[előzmény: (193170) faaa, 2010-07-24 22:51:44]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193173. Elküldve:
2010-07-24 23:00:07 |
[35527.] |
hát nem tudom, lehet ez a két macska volt ilyen egyedi eset, de nekem ezek nevelhetetlennek tűntek minden esetre meghatározó élmény maradt egész életemre, nekem ezek után a macska együttélés szinten nem. meg egy picit tartok is tőlük, nem tudom miért. meg nem értem, ha simizem, miért kell örömében karmolni
|
| |
|
[válaszok erre: #193174]
|
[előzmény: (193170) faaa, 2010-07-24 22:51:44]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4726. Elküldve:
2010-07-24 22:57:06 |
[35528.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
[válaszok erre: #4727]
|
[előzmény: (4724) Móni73, 2010-07-24 22:53:28]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4725. Elküldve:
2010-07-24 22:55:00 |
[35529.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
|
[előzmény: (4723) Móni73, 2010-07-24 22:53:02]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
56. Elküldve:
2010-07-24 22:54:26 |
[35530.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
|
[előzmény: (55) Móni73, 2010-07-24 22:31:35]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
109. Elküldve:
2010-07-24 22:53:24 |
[35531.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
|
[előzmény: (108) Móni73, 2010-07-24 22:51:35]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4722. Elküldve:
2010-07-24 22:52:49 |
[35532.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
[válaszok erre: #4724]
|
[előzmény: (4720) Móni73, 2010-07-24 22:34:21]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4721. Elküldve:
2010-07-24 22:51:47 |
[35533.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
[válaszok erre: #4723]
|
[előzmény: (4719) Móni73, 2010-07-24 22:32:39]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193169. Elküldve:
2010-07-24 22:49:08 |
[35534.] |
ja és a sokkok sokja az volt, mikor megtudtam, hogy a nőstény macska vemhes lett a kandúrtól bár végül elvetélt. én meg elköltöztem onnan
|
| |
|
|
[előzmény: (193165) H.Anna, 2010-07-24 22:46:59]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193165. Elküldve:
2010-07-24 22:46:59 |
[35535.] |
laktam egy albérletbe két nem teljesen komplett csajjal. egyszer megkérdezték, szeretem-e a cicákat. mondtam, hogy persze, erre másnap beállítottak két macskával. az egyiket otthonról hozták haza, az lány macska volt, a másik egy kandúr, akit az utcán találtak és megsajnálták, hazahozták. hát a kandúr nem igazán volt szobatiszta, de a lány macsek is csak akkor ment az alomba, ha nem volt benne semmi, ha már egyszer bele csinált, akkor addig nem, míg ki nem cserélték. persze a két csaj kb. 3 naponta vette rá, hogy almot cseréljenek. a kandúr meg feszt jelölt. aztán a vége az lett, hogy már a konyhaszekrény tetején is macskaszar volt, meg mindig arra mentem haza, hogy tiszta macska pisi meg kaki a lakás minden szeglete és a cicák állandóan a kenyérpirítóban, a csurgatóban meg a konyhaasztalon fekszenek. nekem ez olyan rossz élmény volt, hogy azóta úgy vagyok vele, macskát lakásba sosem. talán ha kertes ház lesz, de akkor meg inkább még több kutya
|
| |
|
[válaszok erre: #193169 #193170 #193171]
|
[előzmény: (193161) faaa, 2010-07-24 22:42:29]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193162. Elküldve:
2010-07-24 22:42:42 |
[35536.] |
|
| |
|
[válaszok erre: #193168]
|
[előzmény: (193159) faaa, 2010-07-24 22:41:57]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193160. Elküldve:
2010-07-24 22:42:24 |
[35537.] |
erről mindig egy ismerősöm jut eszembe, akinek az a mondása, hogy inkább szülne faluba gyereket és beszéljen tájszólással, mint hogy ilyen lakótelepi narkós utcagyerek legyen belőle. hát én is úgy vagyok vele, ha majd jön a gyerek egyszer, az biztos, hogy ide, a VIII. kerületbe nem
|
| |
|
[válaszok erre: #193167]
|
[előzmény: (193156) brandybuck, 2010-07-24 22:33:38]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193158. Elküldve:
2010-07-24 22:40:59 |
[35538.] |
hát ugye én azt hittem, hogy szorong a Vanda ha nem vagyok otthon és azért szedi szét az ajtót meg azért pisál be, de az okát nem értettem ennek a szeparációs stressznek, mert a rangsor rendben van.
aztán most az lett a teóriám, hogy hiába csináltam úgy, hogy ébredéskor etetés és egy óra múlva séta, mégsem bírta így visszatartani. és valóban szorongott, de azért, mert nem akart becsinálni. és az ajtót azért szedte szét, mert ki szeretett volna menni vécézni, de mivel nem jutott ki, így mindig becsinált és mióta nincs reggeli, nincs becsinálás sem és nincs ajtó szétszedés sem és úgy összességében sokkal oldottabbnak és kiegyensúlyozottabbnak tűnik. olyan rossz ebbe belegondolni, úgy sajnálom szegényt. ugyanakkor olyan furcsa ez, hogy az éjszakákat már nagyon régóta mindig kibírta, pedig olykor több idő telt el a késő esti és a reggeli séta között, mint a reggeli és kora esti között
|
| |
|
[válaszok erre: #193163 #193209]
|
[előzmény: (193154) faaa, 2010-07-24 22:31:38]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193153. Elküldve:
2010-07-24 22:31:14 |
[35539.] |
mi? nem értem a kérdést
|
| |
|
[válaszok erre: #193155]
|
[előzmény: (193152) faaa, 2010-07-24 22:30:38]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193151. Elküldve:
2010-07-24 22:28:51 |
[35540.] |
na hát kutyából lehet beteges mennyiséget képes lennék felhalmozni, de a macskaveszély azt hiszem nem fenyeget távolról szeretem őket, de egy rossz tapasztalat után saját nem kéne viszont egy ilyet azért lehet elfogadnék
bengáli törpe macsek
|
| |
|
[válaszok erre: #193161]
|
[előzmény: (193150) brandybuck, 2010-07-24 22:25:52]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
347. Elküldve:
2010-07-24 22:25:46 |
[35541.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
|
[előzmény: (345) Anatita81, 2010-07-24 16:35:19]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193148. Elküldve:
2010-07-24 22:24:16 |
[35542.] |
úúúúúúúúú de irigy vagyok rád
|
| |
|
|
[előzmény: (193147) brandybuck, 2010-07-24 22:22:37]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4717. Elküldve:
2010-07-24 22:22:46 |
[35543.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
[válaszok erre: #4720]
|
[előzmény: (4715) Móni73, 2010-07-24 22:19:24]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4716. Elküldve:
2010-07-24 22:21:27 |
[35544.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
[válaszok erre: #4719]
|
[előzmény: (4715) Móni73, 2010-07-24 22:19:24]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193146. Elküldve:
2010-07-24 22:19:51 |
[35545.] |
de ha jól tudom, te is nagy kutyagyűjtő vagy ám, nem igaz?
|
| |
|
[válaszok erre: #193147]
|
[előzmény: (193143) brandybuck, 2010-07-24 22:16:51]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193144. Elküldve:
2010-07-24 22:18:11 |
[35546.] |
ne máááááááááá így is megkaptam már a családtól az ideiglenes miatt hogy kutyamenhely vagyok így is nagy a kísértés, hogy ne legyen még egy bodrim, úgyhogy be lehet fogni
|
| |
|
|
[előzmény: (193143) brandybuck, 2010-07-24 22:16:51]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193142. Elküldve:
2010-07-24 22:15:53 |
[35547.] |
hát míg pici volt a Vandi addig bontotta a konyha meg kutya biztossá van téve nagyon ritkán bent lehetnek, de nem szeretem, ha ott garázdálkodnak ha nem vagyok itthon főleg meg azért volt így, mert Fifi míg a Vandi nem volt, rágcsált ha egyedül volt (csak textiliákat ) Vanda meg most lett csak teljesen szobatiszta, hogy már nem kap reggelit aztán ha már ráálltunk erre a rendszere, akkor így maradt. viszont végre rájöttem, mi volt a bevécézéssel a baj és azóta a bejárati ajtó szétszedése is abbamaradt
|
| |
|
[válaszok erre: #193152]
|
[előzmény: (193141) faaa, 2010-07-24 22:12:53]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4714. Elküldve:
2010-07-24 22:13:09 |
[35548.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
[válaszok erre: #4715]
|
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
193139. Elküldve:
2010-07-24 22:11:28 |
[35549.] |
akkor már most meg lehetne büntetni, mert míg dolgozom, a két kutya a 8 nm-es konyha fogságára van ítélve
|
| |
|
[válaszok erre: #193141]
|
[előzmény: (193137) faaa, 2010-07-24 22:10:36]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|

H.Anna

Tagság: 2010-01-22 18:42:30 Tagszám: #81573 Hozzászólások: 39344
|
4713. Elküldve:
2010-07-24 22:10:39 |
[35550.] |
Nincs jogosultsága a hozzászólás megtekintésére!
|
| |
|
[válaszok erre: #4718]
|
[előzmény: (4712) umari, 2010-07-24 22:06:34]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|
|