Nem akarom szidni itt Loknit, de az a helyzet, hogy nagyon félős. És semmivel nem javul, sőt... Még kiállításra sem lehet elvinni, annyira Amúgy világ legédesebb habos-babos cukkermukkere, csak ne menjünk el otthonról sehova...
Szerintem Dalti pont olyan típus, amilyen Zorka is volt kicsinek (még pofira is hasonlítanak ). Szóval én teljesen megértelek az ilyen altatásos és hasonló témákkal és mosolygok magamban, amikor látszik, hogy mások még sosem láttak ilyen babát Amúgy én mindig azt mondtam, hogy egy szavam sincs, mivel éjjel viszonylag nyugi és alvás volt
Sziasztok! Én sajnos kórházból írok. Múltkor elkaptam Zorka influenzáját, napokig beteg voltam, aztán elfajult és most súlyos tüdőgyulladással és tüdőembóliával fekszem itt hétfő óta Most szereztünk külön szobát, úgyhogy behozta férjem a gépet.
Tudnánk venni, de besokalltam. Így is van 4 kutyánk és egy nyakunkon maradt kicsi. Azt hiszem, kiégtem attól, hogy kiképzem a kutyát és a végén nem lesz belőle versenykutya vagy csak szerencsétlenkedés. Igazuk van azoknak, akik szerint maxi kutya kéne nekem, de már nem fér bele az életünkbe. Viszont társasági kutyából kifogni jót hatalmas mák kell, én meg nem a szerencsémről vagyok híres:-( Ráadásul kívülállók nem tudják a részleteket, csak azt látják, hogy megint új kutya és persze jönnek a beszólások...
Egy üveg cseppet biztosan vennék a helyedben, és ha már tudom, hogy az segít, akkor érdemes esetleg a költségkímélésen gondolkodni. Mert lehet, hogy neki az sem segítene, mert mondjuk egészen más problémája van.
Amúgy én el tudom képzelni, hogy azért gyártották a cseppet, mert a tabletta nem hat nekik. Tudtommal sokkal gyorsabban emészti a baba az anyatejet, mint a felnőtt a rendes ételt. Azért esznek olyan sűrűn is. Mert addigra már meg is emésztette. Míg ha eszel mondjuk egy cső főtt kukoricát, lehet látni, hogy mennyi idő múlva kerül ki belőlünk Simán lehet, hogy mire az a tabletta működésbe lép a baba gyomrában, már rég késő. Azt a feloldást, 20 perces várakozást, stb. megcsináltad a tablettával is?
És nem lehet, hogy ezt a tablettásat nem tudja úgy hasznosítani egy kisbaba, mint azokat a cseppeket? Lehet, hogy nem véletlenül van vele az a szarakodás. Lehet, hogy mire a tablettás működésbe lépne, már rég túl van a baba az emésztésen. A cseppeket nem próbáljátok ki?
Nem tudom, mert magamnak sem sikerül sajnos jó kutyát szereznem Eredetileg az volt a tervem, hogy ha elég idős lesz hozzá, megkapja az akkor éppen aktuális, már rutinos versenykutyámat, de ahogy most kinéz, ez felejtős...
Most már mindig csak ilyenek lesznek és egyre inkább! Akkora élmény, amikor a saját tulajdonságaidat kezded felfedezni a gyerekben. Olyan, mintha magadat látnád kicsiben. Zorka félelmetesen olyan, mint én. Igazi kutyás. Múltkor közölte, hogy nincs már teje Quellének (mint kiderült, megnyomkodta a cicijét, ahogy régebben tőlem látta, még jó, hogy nem harapta Quelle képen). Máskor szól, hogy nincs jól levágva Lokni szőre, mert kiáll valahol egy tincs. Ha meg teheti, jutalomfalatért dirigálja valamelyik kutyát.
Én örökbefogadni ezek miatt nem is tudnék, szerintem ezek a dolgok pótolhatatlanok.
Nem elég, ha kézzel belefejsz valami pici adagolókupakba egy-két kanálkányi tejet és abba teszed? Szerintem komolyabb fejést nem kell emiatt véghezvinni. Nem? És a kupakból egyenest itathatod is vele.
Azt a pózt Zorka is szerette, férjem hurcolta úgy sokat a karján A granulátumos teánál szerintem is jobb a házi, nem édesített. De mondjuk én annak a híve vagyok, hogy anyatejen kívül ne kapjon semmit a baba.
Nem tudom, de nekünk az Infacol semmit sem ért, az Espumisan meg valami minimálisat használt. De nem néztem meg a hatóanyagukat. Ami nekünk nagyon rossz volt, az a Gripe Water nevű cucc.
Tök jó, hogy ennyit alszik Iván
Azt honnan tudjuk, hogy a természeti népeknél nincs hasfájás? Végül a Normaflore-t nem próbáltátok ki? Nálunk még az Espumisan használt a legtöbbet, manapság is előfordul, hogy adunk Zorkának (úszás közben szokott benyelni levegőt). Egyébként nálunk az volt, hogy a szoptatás mindig fordulópont volt, ha előtte nem fájt a hasa, akkor kaja közben megfájdult, ha fájt előtte, akkor elmúlt szopi közben
Én meg titeket irigyellek, hogy ilyen picik a babáitok Mondjuk azért emlékszem még a sok tehetetlen kínlódásra is, de utólag ezek megszépülnek Nálunk olyan fél éves korától rohamosan javult minden, ahogy nyílt ki az értelme, úgy lett minden egyre könnyebb. Persze megvolt a későbbi időszakoknak is a nehézsége, a fogzás is egy rémálom, nálunk egyenesen váltotta a hasfájást és majdnem 2 évesen lett csak vége... De nálunk minden időszak összességében jobb volt az előzőnél és most már majdnem olyan Zorka, mint egy kis felnőtt.
Na, hát nálunk az egész alvás összes szakaszával együtt tartott pontosan 40 percig. Órát lehetett hozzá igazítani. Zorka arra felébredt, ha megpróbáltam felállni és reccsent a térdem... És én sem húztam le éjjeli pisiléskor a vécét.
Nekem 7,5 hónapos korában. Szerintem ennek az együttalvásnak nincs köze a házassághoz, szerintem az ilyen döntéseket eleve együtt hozza meg a család, hogy ki hol aludjon. Baj ebből akkor lehet, ha nem tudnak a szülők megegyezni egy ilyen kérdésben és nem mindenki megelégedésére intézik a dolgokat.