Ezt kérdezd meg azoktól, akik azt mondják, hogy a 'Bors színvonalú' újságokban meghirdetett örökbefogadó napokon csak alkalmatlan emberek fogadnak örökbe kutyát.
Megnéztem.
Az első évben, 2007-ben gazdihoz juttattatok 55 kutyát, ennek 90%-a kisméretű öleb /pekingi-, tibeti spániel- tacsikeverék/, a maradék nagytestűek egyike csak csajozni volt, a többi fajtatiszta /kanadai juhász, husky, németjuhász/, egy kivételével.
Nem becsmérlem le ezt a teljesítményt, félreértés ne essék.
Csak érzékeltetném, hogy ti is elkezdtétek valahol, anyagi segítség nélkül.
Úgy tudom, eddig nem gyűjtöttek 1%-ot /szemben más állatvédő szervezetekkel/.
Ennek tudatában mégfurcsább számonkérni rajtuk a 7 kutyát.
/Hogy mellette hány kutyának találtak normális gazdit, az más kérdés, gondolom, mert arról nem beszéltek./
Idéntől gyűjthetnek, gondolom a lehetőségeik is bővülni fognak ezzel.
Nem. Rosszalkodás alatt az ízléstelen személyeskedés, a másik jószándékának kétségbe vonása, a másik erkölcsi lenullázására tett kísérlet, etc. értendő.
/Nem az ellenem irányulók miatt írom. Megvédem én magam, nem zavar a butázás,szarházizás./
Lehet, hogy buta és vak vagyok, nekem ez a más farkával verni a csalánt stílusú 'sport' nem jön be.
A kutyáimmal nem egy házkört megyünk3X egy nap, hanem 2x fél, este pedig másfél órán keresztül vagyunk lent.
Hétvégenként irány az erdő.
Télen-nyáron, nem csak akkor, mikor jó idő van.
Biztos én vagyok fordítva bekötve, de sosem értettem, miért jó, ha egy állatot eszközként kezelnek.
Ha sporteredményt akarok elérni, akkor magamat edzem, nem a kutyámat.
Nem azzal leszek faszagyerek, hogy a kutyám milyen erős.
Mellesleg semmit nem kedvelek, amihez kényszer kell.
És nekem ne mondja senki, hogy egy kutya vagy egy ló sír a hámért, vagy a zabláért.
Beütöttem a google-ba, hogy lankakore, és az első link a képgalériájára mutatott.
.html
Ez egy újabb szimpatikus kép tőle.
Felelős kigyúrt, kopasz, szimpatikus állattartók 3,3 tonna súlyt húzatnak egy max. 40 kilós kutyával, pusztán sportból.
Nem Önök, hanem ők.
Még nem vagyok VH-s.
Elárulok egy titkot: míg a kanom él, nem is leszek VH-s, ugyanis orrdaganata van, és szeretnék a hátralevő idejében annyit lenni vele, amennyit csak tudok.
Hogy mire gyűjtik az 1%-ot, az is fent van a honlapjukon.
Nemnem.
Nem szídtam a többi állatvédő egyesületet, hanem azt próbáltam megmutatni, hogy nem igazán elegáns a VH-t erkölcsi magaslatokból szídni olyankor, mikor nincs magaslat és leírtam a tényeket.
Pont olyan könnyen bele lehet kötni a többi szervezetbe, mint a VH-ba.
A VH nem menhely, mint már írtam, és ahogy a honlapjukon is olvasható.
Nem az a célja, hogy egy állatotthonnak hívott helyen tartson sok kutyát, hanem az, hogy az Illatos úti kutyáknak esélyt adjon gazdához jutni.
Úgyhogy mantraszerűen ismételgetni, hogy 20 fő gondoz 7 kutyát teljesen felesleges.
Az elején úgy indítottam, hogy megkérdeztem, miért marjátok egymást, hiszen a céljaitok azonosak.
Naiv voltam, belátom.
Nem azonosak a céljaitok.
Az egyikőtök szóba sem állna a másikkal, ha nem lenne a VH meg az ebtelep a közös ellenségetek.
A közös ellenség legyőzése érdekében összefogtok, és alapvető nézeteltérések felett is szemet hunytok.
Mindenki barát, aki utálja a VH-t meg a közterületfelügyeletet, és mindenki ellenség, aki nem áll be a sorba, és nem szídja őket.
Olyan emberek szídják teljes vehemenciával a kullancsirtás miatt az ebtelepet, akik még azt is leírják, hogy soha nem jártak ott. Agyrém.
Velem is úgy vagytok: még abban sem értetek egyet, hogy azért szídjatok-e, mert 3 kutyát tartok egy panelben, vagy azért, mert nem tartottam meg a negyediket.
Mindegy, a lényeg, hogy belém lehessen rúgni, mert nem csaholok együtt veletek.
Ez a jelenség az Illatos úti topikban tökéletesen kikristályosodott formában látszik: nekimentek a MÁOSZ elnökének, aki pedig letett pár dolgot az asztalra állatvédelem terén, és akinek munkáját nagyra értékelem.
/Tudom, hogy őt meg ez nem érdekli./
Legalább őt ne bántsátok.
Rá aztán nem mondhatjátok, hogy outszájder, nem ért a kutyákhoz.
/Erről jut eszembe, ha belépek egy állatvédő szervezetbe, már érteni fogok hozzájuk? Ha 20-30-40 éve van kutyám/állatom, a magam módján segítek a bajbajutott állatoknak, de nem vagyok tagja egyik állatvédő szervezetnek, akkor külsős vagyok?/
Az 500nm-en tartott 5 kutya mindegyikének szüksége van kiadós sétára, hogy lásson mást is a kennelen, kerten kívül.
5 olyan kutyát, akiket nem lehet együtt sétáltatni, mennyi ideig tart kimozgatni?
Vagy úgy gondolod, elég nekik az 500nm?
"2 kan utálják egymást együttartás kizárva teljesen,1 tüzelő szuka,amit igen ,nem szerettem volna pároztatni tehát ő is külön helyet igényel méghozzá fixet,egy beteg kölyök(fertőző és immungyenge),és egy ideiglenesező szuka "
2 kan, egy tüzelő szuka.
Albérletben öt kutya??????
Ez nem bukta.
Ez kettős mérce, ha szerintetek rendben van.
Továbbra sem szándékozom mélyenszántó gondolatokat megfogalmazni.
Az összes hozzászólásom egyszerű és könnyen érthető mondatokból állt, egyszerű kérdéseket vetett fel, szándékosan.
Természetesen világos, hogy azt csinálsz, amit akarsz, természetesen mérhetsz kettős mércével is.
Természetesen az is világos, hogy én ezekből milyen következtetéseket vonok le.
Ha a szarházit sz@rházinak írod, nem leszel szalonképesebb.
Sajnos sok csúsztatást tartalmaz írásod, ki kell javítsalak.
Nem vittem be a saját kutyámat az Illatosra.
Egy talált kankutyát vittem be, mivel dolgoznom kellett menni, a párom is dolgozott, a gyerekek meg iskolában.
Az én saját - ugyan ivartalanított, de nagytestű és domináns - kanommal, meg a másik nagytestű kutyámmal nem hagyhattam fél napra felügyelet nélkül őket.
Az általam ismert menhelyek meg nem tudták/akarták átvenni.
Bizonyára bölcsebb lett volna a villamossínek között kóvályogni hagyni.
Vagy széttépetni a saját kutyáimmal.
Vagy kirúgatni magam a munkahelyemről, hogy otthon maradhassak.
Kizárólag a leszarházizás okán: mégis, hogy a bánatba fordul meg épeszű ember fejében, hogy öt kutyát tartson albérletben?
Ráadásul ivaros kutyákat???
Kedves Állatvédők!
Ez miért nem csípi a szemeteket?