Üdvözletünket küldjük Pilisvörösvárról. Nagyon jól telt a tél, Alfi imádja a havat, rengeteget mentünk hóban-fagyban is. :-)
Imádja a lyukakat, sokszor mást sem csinál csak beássa magát én pedig várok rá fél órát, majd megunom, és nagy nehezen elvonszolom. :-)
De végre itt a tavasz, lehet heverni a napon, és elkezdtünk kocogni az erdőben, mert a nagy szeretetben Alfira is felkúszott pár kiló.
Szép tavaszt és sok örökbefogadót kívánunk! Ili, Zoli, Alfi
Ma van 2 hónapja, hogy örökbekaptuk Alfit. Köszönjük szépen újra és újra, nem is tudom hogy tudtunk eddig élni nélküle. Továbbra is, és örökké imádjuk, és ő is minket.
Rendszeresen kiruccanunk, sokat megyünk vele nagyobb távolságokra is. Újabban rászoktunk a szántóföldre, azon belül is van kedvenc helye, ahol nádas és patak is van, és messzire ellátni, de főleg száguldozni lehet. Van ott egy agár haver is, már barátkoznak.
Úgy néz ki éjszakára beszokott a garázsba most, hogy hidegebb van, és megtanítottuk neki a kutyabejáró használatát is, ami a műhelyen,kazánházon keresztül út a garázsba. Az eltelt hetek alatt megtanult pakolászni is a motorépítéses régióban. Előszeretettel elássa a játékait is. Nem sikerül őket megtalálnom, pedig látom hogy homokos az egész pofija, de a gödröket nem találom. Úgyhogy a játék fogyóeszköz. Még mindig nagyon meg akar nekünk felelni, és nagyon ragaszkodik hozzánk. Sajnos a nyalogatásról nem tudjuk leszoktatni.
Röviden és tömören ennyi Alfiról. Üdvözlet Mindenkinek!
Jó estét, gondoltam bejelentkezek most, hogy Alfi úgy 95 % -ban beilleszkedett. Már elfoglalta a helyét a garázsban is, ahol talált magának egy szivacsot és azóta oda jár éjszakánként aludni. Bár meg kell mondjam, akárhol megyünk ki a házból, ő éppen akkor ott van. Nagyon figyel ám. :-)
Ragaszkodik hozzánk már eléggé, ha az erdőben szem elől téveszt minket egy kanyarban, akkor rohan vissza és úúgy búújik. A hangja végre megjött, de igencsak szolídan. A múlt héten kiderült hogy fagyizni is tud. , szépen komótosan elnyalogatja a gombócot, sikerült is elkapnunk a "pillanatot".
Motorépítésben sajnos még nem annyira jeleskedik, mert a műhelybe nem hajlandó hosszú időre bemenni. Gyorsan körbenéz benn, majd kispurizik. Pedig látszik hogy szívesen maradna, szimatol össze-vissza de a félelme erősebb. Fél a zárt terektől amit remélem sikerül legyőznie idővel.
Ma megkaptuk Alfika iratait, papírjait. Köszönjük szépen!
Kis beszámoló:
Ma "reggelire" kapott egy fél kiflit, amivel elviharzott rögtön. Percekig futkározott ide-oda, látszott hogy "nagy gondban" van.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy a féltve óvott díszfüvem őrületesen mozog, mikoris megláttam a közepén Alfit, aki a növényemet letaposva éppen egy lyukat ásott majd elföldelte a kiflit rosszabb napokra gondolván.
Természetesen neki szabad a kertben kárt tenni.
Tegnap rájöttem hogy sokkal okosabb mint azt eddig gondoltam. Pl. eljátssza az átlagkutyát, de ahogy bemegyek a házba, felkapaszkodik az asztal szélére és végigmustrálja hogy van-e ott valami neki való.
Amikor hazajövünk rögtön hozza a szájában a papucsomat, és nyűszít és úgy csóválja a farkát hogy majd felbrul.
Az evés rendeződni látszik, 2-3 napja nem habzsol, hanem normális ütemben eszik. Talán már érzi hogy itt ő a főnök a kertben és nem veszi el tőle senki az ételt.
Röviden ennyi 2,5 hét után. Nagyon megszerettük Alfit, mondtam is neki ma délután hogy örökké itt marad.
A Szentendrei Árvácska fórumán feltöltöttem egy hatalmas képet, ami teljesen széthúzza a topicot. Mire utánajártam hogy hogyan tudom ezt szerkeszteni addig lejárt a 30 perc. Ön nem tudná valahogyan törölni ezt a bejegyzésemet, hogy újra feltegyem kisebb méretben?
http://www.netboard.hu/viewtopic.php?topic=18827
A Szentendrei Árvácska fórumán feltöltöttem egy hatalmas képet, ami teljesen széthúzza a topicot. Mire utánajártam hogy hogyan tudom ezt szerkeszteni addig lejárt a 30 perc. Ön nem tudná valahogyan törölni ezt a bejegyzésemet, hogy újra feltegyem kisebb méretben?
http://www.netboard.hu/viewtopic.php?topic=18827
A férjként most már hozzá kell szólnom:
És ha még tudná Alfi micsoda média figyelem vár rá. (reményeim szerint -- hisz a motorépítős blogot a magyar motoros médiának felhasználásra ajánlva írom...)
www.dieselbike.blog.hu Robi színészi produkciója: http://dieselbike.blog.hu/2011/04/28/cimsor_1#more2847389 Amennyire Robi, az előd, a kamerák, az írott anyag szereplőjévé lett, annyira Alfi is minden bizonnyal ott lesz.
A Szentendrei Árvácska fórumán feltöltöttem egy hatalmas képet, ami teljesen széthúzza a topicot. Mire utánajártam hogy hogyan tudom ezt szerkeszteni addig lejárt a 30 perc. Ön nem tudná valahogyan törölni ezt a bejegyzésemet, hogy újra feltegyem kisebb méretben?
http://www.netboard.hu/viewtopic.php?topic=18827