Leó idáig ideiglenes befogadónál volt, de sajnos megváltozott a helyzet, nem tudja tovább vállalni (nem a kutya miatt), így muszáj Őt kennelben tartanunk, amit elég nehezen visel, hozzászokott az emberekhez, a sétához.
Kérek mindenkit, aki teheti, hogy próbálja Őt hirdetni.
Köszönöm a segítséget:
Lett még egy új kutyusunk, akit télvíz idején bedobtak egy lakatlan ház udvarába (üdülőtelkek esetén ez nem ritka mifelénk) és szerencsére időben észrevették a szomszédok, mert ott fagyott volna meg:
Ebben csak az a rossz, hogy biztos, hogy nem egyedül volt az alomban. Mi lett a többiek sorsa? Mama kutya fél év múlva újra szül, ahelyett, hogy a segítségünket kérték volna.
Lett még egy új kutyusunk, akit télvíz idején bedobtak egy lakatlan ház udvarába (üdülőtelkek esetén ez nem ritka mifelénk) és szerencsére időben észrevették a szomszédok, mert ott fagyott volna meg:
Ebben csak az a rossz, hogy biztos, hogy nem egyedül volt az alomban. Mi lett a többiek sorsa? Mama kutya fél év múlva újra szül, ahelyett, hogy a segítségünket kérték volna.
Őt mi nyertük meg, miután nem tolongtak sokan érte. Nagy vágott sebbel a nyakán, csont soványan, bolhásan, némi félelmi agresszióval.
Bízunk benne, hogyha biztonságba érzi magát, szerető környezetben, megnyugszik és kihasználva jó adottságait, kitűnő kutya lesz belőle:
Őt mi nyertük meg, miután nem tolongtak sokan érte. Nagy vágott sebbel a nyakán, csont soványan, bolhásan, némi félelmi agresszióval.
Bízunk benne, hogyha biztonságba érzi magát, szerető környezetben, megnyugszik és kihasználva jó adottságait, kitűnő kutya lesz belőle:
A legtöbb, ami megadathatott Bobynak, az idős kutyusnak, hogy betegen is szerető kezek gondoskodtak róla és utolsó hosszú útjára készülődve is ezek a kezek ölelték.
És szinte ugyanez nyújthat némi vigaszt a gazdáknak is. Mellette lenni egy megmentett kutya utolsó napjaiban, fáradságot nem kímélve szeretettel gondozni Őt.
Igazán nemes szívre vall, ha valaki árva, idősebb állatot vesz magához, mert az tényleg az állatról szól. (persze kicsit rólunk is, hiszen rengeteg szépen kapunk tőlük)
Sajnos egyre kevesebb a szép és a jó. Nagyon szomorú vagyok az utóbbi idők történése/nem történése miatt. Napi szinten van az ember kitéve a lelki terrornak. Persze lehet azt mondani, hogy ne izgasson, nem tudunk minden kutyát megmenteni, de ezt csak mondani lehet. Érezni másképp érez az ember egy-egy rászorultnál és a lehetőségek bezáródtak. Igen, nem egyre kevesebbek, hanem kész, nem tudunk befogadni, elhelyezni újabb és újabb kutyákat, amit napi szinten kellene megtennünk.
Tudod, ebben az a borzalmas, hogy már lassan összejön az "utánpótlás" csapata is és ezt nem lehet feldolgozni, elfogadni. Persze bizakodóak vagyunk, de csodának kellene történnie, hogy az a 6-8 érettebb korú, nagyobb testű kutyus ne erre a sorsra jusson. Hát bízzunk a csodába!
Azt én sem tudom, csak azt, hogy a címe: Az öreg kutya verse. Valaki küldte nekem, még évekkel ezelőtt, engem is megérintett akkor, de még nem gondoltam, hogy ennyire "gyakorlatban" is érintett leszek általa. Akkor még ezeket a kutyáinkat esélyes középkorúnak láttam és nem gondoltam, hogy értük is szól majd ez a vers.
És pár handicap-es, idős kutya a sok nálunk élőből, akik még reménykednek, hogy hátralévő hosszabb-rövidebb életüket nem sok kutya között, hanem gazdi mellett tölthetik, igaz szinte mindegyik 10 év feletti, de ugyanúgy éreznek a szívükkel, testükkel, mint egy kölyökkutya.
Pötike, a kis majszolós (foga nem sok), topogós öreglány, akinek apró teste örökre őrzi a bántások nyomát:
Dezsőke, egyike volt az első kutyáinknak, még 2004-ben adtuk örökbe. Tavaly meghalt az egyedül élő gazdája, bekerült az Illatos útra, onnan hoztuk ki ismét
Mazsikánk, aki a gyerekek céltáblája volt, kővel dobálták egy nagy mezőn és azóta is fél a gyerekektől, sajnos időközben inzulinos cukorbeteg is lett
Fruzsit még 2004-ben a Garádi telepről mentettük, kétszer örökbe adtuk, de visszaszökött. Félelmi agressziós kutya, ami sajnos megmaradt nála és szépségével sem hódít, pedig rengeteg szeretetet tud adni:
Pannika, akit 2004-ben három hónapos át cserkésztünk be a faluba, mert egész élete egy menekülés. A jelszava: ’Ha életben akarom maradni, mindig résen kell lennem, menekülnöm kell!” A mai napi is retteg, pedig még terapeuta is foglalkozott vele. Kedvenc helyén a szék, asztal alatt „láthatatlanul”. A szívünk szakad meg érte.
Kanga: legidősebb és ráadásul nagytestű, akit, bevallom már többször „temettünk”, azt hittük egy-egy időszakot nem él túl. Tavaly télen nagyon lerobbant
de hál’Isten most kissé jobban van. Saját támogatója is akadt az Ambrus házaspár személyében. Sajnos vizeletét nem tudja szabályozni és így szinte esélytelen, hogy valaki befogadja
Szuszu, aki szintén nem egy fotómodell-típus, viszont félelmében ugat és sajnos állandóan fél. Mi csúnyáságáért is tudjuk szeretni.
Bogár, talán a legsajnálatraméltóbb kutyusunk, akit fiatalon mentettünk egy 85 éves férfi Nagykőrös melletti tanyájáról többed magával úgy, hogy körülötte éhen halt kutyák, haszonállatok szerte-szét. Egyik szeme világát már nem lehetett megmenteni. Ennek ellenére alkalmazkodó, szuper kutya, csak sajnos tartása nem kis anyagi teher, nagy elkötelezettséget jelent, amit természetesen ezerszer meghálál(na) Katalin évek óta támogatja, hálásak vagyunk neki érte!
Yoda a nagy tyukász, imád velük megajándékozni. Rendkívül kedves kutyus, csupa szeretet árad belőle, ha viszont érzi.
Tapi a félelmetes házőrző, aki még öreg korában is foggal-körömmel védi a portát. A félelmetes külső nagy szívet takar, tele van szeretettel.
Tod, Dömsödről mentett rókácska, aki szintén egyik szemére megvakult. Sok mindenre nem tanították meg, ingerszegény környezetben nőtt fel, de egy idősebb embert nagyon boldoggá tudna tenni ragaszkodásával:
Negró, a nagy maci, aki bár csak 8 éves óriásschnauzer, immunbetegsége miatt került hozzánk és olyan játékos, pusziosztó, hogy felveszi a versenyt egy kölyökkel:
Mammy, aki pont a héten esett át egy komoly fülműtéten, csupa ragaszkodás, szeretet-bomba, igazán meg tudná szépíteni egy gazdi hétköznapjait:
„Nem kellettem senkinek,
Lemondtak rólam, nem kerestek,
Reménykedve hittem benne,
Hogy egyszer majd értem jönnek.
Nem jött senki, pedig vártam,
Ott, a rácsnál sorban álltam,
Figyeltem és nem aludtam,
Nem ettem és nem vinnyogtam.
Azt hittem, hogy majd egyszer
Rám is sor kerül, s egy ember
Kezében pórázzal, arcán örömmel
Kivezet, és magához vesz engem.
Aztán valaki rám mutatott:
Hát az, az az öreg, az mi az ott?
Kell-e még bárkinek a levetett gúnya,
Főleg ha annak még kopott is az ujja...
Rájöttem, értettem:
Nem kellek, vén lettem,
S az egyetlen, aki eljön értem,
Az végleg visz el majd engem.
Nézz a szemembe, ott az élet!
De puha mamuszban lassan tovalépked...
Meleg otthon, nyugodt, békés álom:
Én már csak erre, csak ennyire vágyom.
Fogadj örökbe, lehessek a társad!
Ránk együtt még sok kaland várhat,
Sok nevetés, csendes pillanatok.
S elmondhatnám végre:
ÉN IS GAZDIS VAGYOK.
És pár handicap-es, idős kutya a sok nálunk élőből, akik még reménykednek, hogy hátralévő hosszabb-rövidebb életüket nem sok kutya között, hanem gazdi mellett tölthetik, igaz szinte mindegyik 10 év feletti, de ugyanúgy éreznek a szívükkel, testükkel, mint egy kölyökkutya.
Pötike, a kis majszolós (foga nem sok), topogós öreglány, akinek apró teste örökre őrzi a bántások nyomát:
Dezsőke, egyike volt az első kutyáinknak, még 2004-ben adtuk örökbe. Tavaly meghalt az egyedül élő gazdája, bekerült az Illatos útra, onnan hoztuk ki ismét
Mazsikánk, aki a gyerekek céltáblája volt, kővel dobálták egy nagy mezőn és azóta is fél a gyerekektől, sajnos időközben inzulinos cukorbeteg is lett
Fruzsit még 2004-ben a Garádi telepről mentettük, kétszer örökbe adtuk, de visszaszökött. Félelmi agressziós kutya, ami sajnos megmaradt nála és szépségével sem hódít, pedig rengeteg szeretetet tud adni:
Pannika, akit 2004-ben három hónapos át cserkésztünk be a faluba, mert egész élete egy menekülés. A jelszava: ’Ha életben akarom maradni, mindig résen kell lennem, menekülnöm kell!” A mai napi is retteg, pedig még terapeuta is foglalkozott vele. Kedvenc helyén a szék, asztal alatt „láthatatlanul”. A szívünk szakad meg érte.
Kanga: legidősebb és ráadásul nagytestű, akit, bevallom már többször „temettünk”, azt hittük egy-egy időszakot nem él túl. Tavaly télen nagyon lerobbant
de hál’Isten most kissé jobban van. Saját támogatója is akadt az Ambrus házaspár személyében. Sajnos vizeletét nem tudja szabályozni és így szinte esélytelen, hogy valaki befogadja
Szuszu, aki szintén nem egy fotómodell-típus, viszont félelmében ugat és sajnos állandóan fél. Mi csúnyáságáért is tudjuk szeretni.
Bogár, talán a legsajnálatraméltóbb kutyusunk, akit fiatalon mentettünk egy 85 éves férfi Nagykőrös melletti tanyájáról többed magával úgy, hogy körülötte éhen halt kutyák, haszonállatok szerte-szét. Egyik szeme világát már nem lehetett megmenteni. Ennek ellenére alkalmazkodó, szuper kutya, csak sajnos tartása nem kis anyagi teher, nagy elkötelezettséget jelent, amit természetesen ezerszer meghálál(na) Katalin évek óta támogatja, hálásak vagyunk neki érte!
Yoda a nagy tyukász, imád velük megajándékozni. Rendkívül kedves kutyus, csupa szeretet árad belőle, ha viszont érzi.
Tapi a félelmetes házőrző, aki még öreg korában is foggal-körömmel védi a portát. A félelmetes külső nagy szívet takar, tele van szeretettel.
Tod, Dömsödről mentett rókácska, aki szintén egyik szemére megvakult. Sok mindenre nem tanították meg, ingerszegény környezetben nőtt fel, de egy idősebb embert nagyon boldoggá tudna tenni ragaszkodásával:
Negró, a nagy maci, aki bár csak 8 éves óriásschnauzer, immunbetegsége miatt került hozzánk és olyan játékos, pusziosztó, hogy felveszi a versenyt egy kölyökkel:
Mammy, aki pont a héten esett át egy komoly fülműtéten, csupa ragaszkodás, szeretet-bomba, igazán meg tudná szépíteni egy gazdi hétköznapjait:
„Nem kellettem senkinek,
Lemondtak rólam, nem kerestek,
Reménykedve hittem benne,
Hogy egyszer majd értem jönnek.
Nem jött senki, pedig vártam,
Ott, a rácsnál sorban álltam,
Figyeltem és nem aludtam,
Nem ettem és nem vinnyogtam.
Azt hittem, hogy majd egyszer
Rám is sor kerül, s egy ember
Kezében pórázzal, arcán örömmel
Kivezet, és magához vesz engem.
Aztán valaki rám mutatott:
Hát az, az az öreg, az mi az ott?
Kell-e még bárkinek a levetett gúnya,
Főleg ha annak még kopott is az ujja...
Rájöttem, értettem:
Nem kellek, vén lettem,
S az egyetlen, aki eljön értem,
Az végleg visz el majd engem.
Nézz a szemembe, ott az élet!
De puha mamuszban lassan tovalépked...
Meleg otthon, nyugodt, békés álom:
Én már csak erre, csak ennyire vágyom.
Fogadj örökbe, lehessek a társad!
Ránk együtt még sok kaland várhat,
Sok nevetés, csendes pillanatok.
S elmondhatnám végre:
ÉN IS GAZDIS VAGYOK.
Elküldve:
2013-01-24 19:02:33
