Az állatvédők nem arra kapják az 1%-ot, hogy állatorvosi ellátást kerítsenek, állatmentőt üzemeltessenek.
Megbocsáss, de az a felnőtt ember, aki tud telefonálgatni mindenhova, az tud telefonálni egy állatorvosnak is. Az állatvédők is csak ugyanezt tudják tenni: telefonálgatnak, a saját zsebükbe nyúlnak, lehet, hogy a család zabálnivalójára eltett pénzhez, és próbálnak segíteni.
Elfelejted, hogy az állatvédők is csak civilek, egyik sem alkalmazottja állambácsinak és egyiket sem dotálja egy garassal sem állambácsi, ők is a saját pénzükön kutyáznak.
Nem mellesleg, akik folyton az odaadott 1%-kal dobálóznak, számolják már ki egyszer, hogy cca. hány forint fejében várják el az állatvédőktől, hogy minden alkalommal ugorjanak a többi ember helyett?
Elárulom, ha 100 ezer forint adót fizet, abból pont 1 ezer forint a juttatott támogatás.
Nem tudom, ki mekkora fizetésű körhöz tartozik, (nem is érdekel), de azért azt gondolom, hogy kevés egymilliót adózó van közöttünk, és ők is csak tízezer forint/évvel járulnak hozzá a támogatott költségeihez.
Cserébe viszont elvárás, hogy az állatvédők költsék el kutyánként azt a 60-70 ezret ami a minimum egy balesetes kutya esetén.
Természetesen ismerem a közmondásokat, hogy "sok kicsi...", meg "aki a kicsit..." csakhogy, abból még nem látnak el a törött állatkát.
Akkor is tudott volna egy állatorvost keríteni, aki ellátja a kutyát, vagy keresni egy ismerőst, akinek van kocsija.
Vagy, mivel egy max. 8 kg-os kutyáról van szó, visszamanni hozzá egy takaróval, és kézben elvinni orvoshoz.
Nem hiszem, hogy az orvos elutasította volna a kutya sürgősségi ellátását.
Nekem a pénztelenség nem ok, hogy ő is elnézze. Ha más nem, szája van, tud kérni, követelőzni ott a környezetében legalább egy tál vízért a kutyának, vagy legalább egy altatóért.
Jó hírem van: a prériről a préris banya és az egész kompániája eltakarodott. Csak a fabudi maradt utánuk, így nagyjából megszűnt a préris-borzaskák utánpótlása.
Ami nem annyira jó hír, hogy valahol biztosan föl fog bukkanni előbb-utóbb, csak még nem tudni, hogy hol.
Amikor a pilisbudások találtak egy kazal hasonló gyereket, akkor még ők bőven ott hédereztek a prérin, tehát nem ők voltak, most viszont már 3 hete egyre fogyott a bodega, mára csak a budi maradt, se homlessz se kutya egy darab se.
Én nem vagyok szégyellős, nyugodtan megírhatod, hogy milyen bejárat közelében szenvedett ellátás, segítség nélkül a kutya.
Nem mellesleg az egyetlen embernek sem titeket kellett volna hívnia, hanem kocsiba rakom és elvágtatok vele orvoshoz azonnal.
És most ne mondja senki, hogy legalább ezt megtette, mert ezzel nem tett semmit, csak átdelegálta a feladatot másnak.
Engem leginkább az érdekelne, hogy ki kérte a törlést, kinek csíphette ennyire az itt leírtak a szemét?
Akire én gondolok, annak csak azt kívánom, hogy mindig ilyen korrekten találkozzon az igazságal, mint itt.
A világon nem volt s topiccal semmi gond. Sőt.
Az összes korábbi óbégatós topichoz képest szinte kávéházi hangulatban folyt a szájtépés.
Azt gondolom, ha ez a topic folyvást törölgetve lesz, mert épp nem tetszik egy-két embernek a kimondott/leírt vélemény, akkor elveszti az értelmét, ráadásul az emberek megint a többi topicot fogják szétoffolni.
Kicsi 10 éves sarplaninac kan. Mikor az Illatos útra bekerült, akkor rákerült a bélyeg, hogy emberevő... Tény, hogy nem haverkodik akárkivel, és őrzi a területét is, de ettől még lelke van, ő is vágyik a simogatásra, szeretetre. Igazi méltóságteljes, megfontolt maci, akinek érteni kell a nyelvén, hogy kiérdemelje a bizalmát. Telepőrnek már öreg, kisgyerek mellé játék kutyának nem mernénk kiajánlani, de megfontolt, a fajtához értő gazdinak kellemes társa lenne. Kicsi első látásra eldönti, ki lehet alkalmas gazdinak. Szeret a jól belakott gödrében lakni, akkor van bajban, ha esik az eső, mert a vizet utálja. Ajtó fóbiája van, így ház helyett egy szélvédett, de nyitott fészert díjazna. Pórázt nem sikerült rátenni, nem is ajánlott ezzel próbálkozni, egyszerűbb jutalomfalattal vezetni.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/070326_kicsi/
Panel 5 éves németjuhász keverék, ivartalanított kan. Okos, játékos, kedves, nagy mozgásigényű kutya. Kiváló házőrző, jól nevelt kutya. Egyetlen hibája, hogyha mehetnékje van, akkor a 170-es kerítés nem állítja meg. Egy szuka társsal, sok foglalkozással, rendszeres sétákkal (villanypásztorral) otthon lehetne tartani. Megérné a fáradságot, mert egyébként egy főnyeremény kutya.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/061129_panel/
Liza 6 éves, németjuhász keverék, ivartalanított szuka. Az Illatos útról egy építkezésre vitték ki őrkutyának, majd a munka végeztével otthagyták egyedül, vemhesen. Őrkutyának teljesen alkalmatlan, mert bár jelez, de imád mindenkit aki kedvesen közeledik hozzá. Nyugodt, kiegyensúlyozott, kertes házban szeretne lakni és a lakásban aludni, sok időt a gazdival tölteni, és minél több kekszet, jutalom falatot bezsebelni. Jó lenne, ha társával, Tódorral költözhetne új gazdához.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/070318_liza/
Póker 4 éves közepes termetű ivartalanított kan. Imád az emberek közelében lenni, folyamatosan örül mindenkinek. Általában jól kijön a többi kutyával. Lakásban szeretne lakni, szimpla kerti kutyaként unatkozna. Sokat sétálós, kirándulós családban szeretne élni.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/070129_poker/
Tódor 4 éves labimix ivartalanított kan. Egy bozótosban lakott sokáig, az emberektől még kicsit tart ezért sok türelemmel, szeretettel rendelkező gazdit keresünk számára. Jelenleg egy kutyapanzióban él, ahol a személyre szabott foglalkozásokon próbálják megtanítani a bizalomra.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/071130_todor/
A kutyák a Lelenc Kutyamentő Egyesület gondozásában vannak: http://www.lelenc.hu Telefon: 30/500-0209
Email: lelenc@lelenc.hu
Fóliáról volt szó, de sajnos nem megy, mert egyik évről a másikra ugyan elteszik, elássák a földbe, hogy megőrizze a hajlékonyságát és ne törjön, szakadjon, de a következő évben már elégetik, mert rengeteg penészgomba meg egyebek megtelepszenek rajta, plusz két nyár alatt szétsüti a nap. Így most nincsen használt sem.
Amúgy lehet tudni, hogy hány méter fólia kellene?
Hozzávetőleg.
Együtt az állatokért állatvédő közhasznú egyesület
Misty 2 év körüli ivartalanított szuka kutyus. Más kutyákkal, emberekkel barátságos. Érd.: 20/402-4301
Lili 3 év körüliivartalanított közepes termetű, nagyon kedves, foglalkozást igénylő szuka kutyus Érd.: 20/402-4301
Fidó 2 éves kan, jó házőrző,kedves kutya. Érd.: 20/402-4301
Szonja 1 év körüli, fekete, keverék, szuka kutya. Debrecenből a Sámsoni útról került hozzánk, ahol hetekig egy kerítés tövében élt. Nagyon kedves természetű barátságos kutya. Érd.: 20/402-4301
Feró 1 év kan,barátságos,más kutyákkal jól kijön. Érd.: 20/402-4301
Elvis 2 év körüli kistermetű kan kutyus. Érd.: 20/402-4301
Borzas 2 éves kan, sérült lábbal került be. Hálás, kedves, barátságos kutyus. Érd.: 20/402-4301
Labrador 3 éves kan. Gazdija meghalt, a hozzátartozók nyilatkozata alapján, ha nem találunk neki gazdát kidobják az utcára. Lajkó Sándor Érd.: 70/241-1906, 30/431-2465
Azt hittem, szegényke ott végzi. Ahogyan kinézett, meg ugye ivartalanított, hát üzletelni sem lehet vele, meg ugye foxi. Nagyon féltettem csórót. Mostan már csak jó jöhet neki is.
Kicsi 10 éves sarplaninac kan. Mikor az Illatos útra bekerült, akkor rákerült a bélyeg, hogy emberevő... Tény, hogy nem haverkodik akárkivel, és őrzi a területét is, de ettől még lelke van, ő is vágyik a simogatásra, szeretetre. Igazi méltóságteljes, megfontolt maci, akinek érteni kell a nyelvén, hogy kiérdemelje a bizalmát. Telepőrnek már öreg, kisgyerek mellé játék kutyának nem mernénk kiajánlani, de megfontolt, a fajtához értő gazdinak kellemes társa lenne. Kicsi első látásra eldönti, ki lehet alkalmas gazdinak. Szeret a jól belakott gödrében lakni, akkor van bajban, ha esik az eső, mert a vizet utálja. Ajtó fóbiája van, így ház helyett egy szélvédett, de nyitott fészert díjazna. Pórázt nem sikerült rátenni, nem is ajánlott ezzel próbálkozni, egyszerűbb jutalomfalattal vezetni.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/070326_kicsi/
Panel 5 éves németjuhász keverék, ivartalanított kan. Okos, játékos, kedves, nagy mozgásigényű kutya. Kiváló házőrző, jól nevelt kutya. Egyetlen hibája, hogyha mehetnékje van, akkor a 170-es kerítés nem állítja meg. Egy szuka társsal, sok foglalkozással, rendszeres sétákkal (villanypásztorral) otthon lehetne tartani. Megérné a fáradságot, mert egyébként egy főnyeremény kutya.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/061129_panel/
Liza 6 éves, németjuhász keverék, ivartalanított szuka. Az Illatos útról egy építkezésre vitték ki őrkutyának, majd a munka végeztével otthagyták egyedül, vemhesen. Őrkutyának teljesen alkalmatlan, mert bár jelez, de imád mindenkit aki kedvesen közeledik hozzá. Nyugodt, kiegyensúlyozott, kertes házban szeretne lakni és a lakásban aludni, sok időt a gazdival tölteni, és minél több kekszet, jutalom falatot bezsebelni. Jó lenne, ha társával, Tódorral költözhetne új gazdához.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/070318_liza/
Póker 4 éves közepes termetű ivartalanított kan. Imád az emberek közelében lenni, folyamatosan örül mindenkinek. Általában jól kijön a többi kutyával. Lakásban szeretne lakni, szimpla kerti kutyaként unatkozna. Sokat sétálós, kirándulós családban szeretne élni.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/070129_poker/
Tódor 4 éves labimix ivartalanított kan. Egy bozótosban lakott sokáig, az emberektől még kicsit tart ezért sok türelemmel, szeretettel rendelkező gazdit keresünk számára. Jelenleg egy kutyapanzióban él, ahol a személyre szabott foglalkozásokon próbálják megtanítani a bizalomra.
Képei: http://gallery.site.hu/u/lelenc/gazdiravar/071130_todor/
A kutyák a Lelenc Kutyamentő Egyesület gondozásában vannak: http://www.lelenc.hu Telefon: 30/500-0209
Email: lelenc@lelenc.hu
Nyitottam egy topicot "Emberek az állatokért Állatvédelmi Közhesznú Egyesület" címen, de elfelejtettem, hogy már nem látszódik a második sor, így nem derül ki a címből, hogy ez a debreceni menhely topicja.
Megtennéd, hogy az cím után még beírod, hogy Debrecen.
Köszönöm szépen.
A besorolása mehet a többi hasonlóval megeggyezően a "SZERVEZETEK" közé.
Létrehoztam a pillanatnyilag bajban lévő (kifosztották a telepet, és minden mozdíthatót elloptak tőlük) debreceni menhelynek egy topicot "Együtt az állatokért Állatvédelmi Közhasznú Egyesület" címmel.
Kérlek benneteket, mint helybélieket, próbáljatok minél több ismerősön keresztül támogatást szerezni a kifosztott menhelynek, hogy ne kelljen még az élelmet is nélkülözni az állatoknak.