Vissza a jövőbe, a régi Star Warsok és Star Trekek, Indiana Jones - ezeket soha nem is tervezem, sőt azt sem hiszem, hogy az nem írhat filmzenékről, aki ezeket nem hallotta. Nem bírom őket végighallgatni, inkább keresek az én ízlésemnek megfelelő darabokat, mintsem kötelességtudatból szenvedjek egy-egy órát. A legutóbbi zene, amit meg kellett volna hallgatnom a pontozáshoz, az Goldsmith A rajzáshoz írt score-ja, de pár tétel után feladtam. És sztem egy filmeket értékelő cikkírónak sem kell látnia mondjuk a Ponyvaregényt ahhoz, hogy tudjon filmeket értékelni. Jöhetnek a kövek.
Soha egy percet nem hallgattál a Vissza a jövőbe zenéjéből???
Akkor honnan is tudod, hogy az melyik? :D
Egyébként meg nemár, na!!!
Akkor gyere vissza, ha pótoltad a hiányosságaidat! :)
Ha nagy filmzene/nagy filmzeneszerző nem kedvelés, akkor nekem szerintem egyedül csak a Gyűrűk ura éra tartozik ide, illetve még talán az Alien zenék, amikbe csak bele-bele hallgattam, pedig ott van Goldsmith is, Horner is, meg aztán a filmet is sokan magasztalják.
Egyedül a Brian Tyler féle AVP-t ismerem, de azt sokszor hallgattam, míg Kloser szerzeményéről már jó előre le lettem beszélve, így azt szintén nem ismerem.
Mindkét példám esetében közrejátszik az, hogy a filmeket sem láttam (Alien), vagy csak egyszer, és az is elég volt (Gyűrűk ura)
Viszont arra nekem most sokkal inkább lenne példám, hogy kik azok a nagy nevek, akiknek egy-egy muzsikáját már nagyon régen hallgattam, de nem azért mert nem érdemelne több előszedést:
Hans Zimmer - A League of Their Own
www.youtube.com/watch?v=DwK3PhgJk64
Múltkor beleakadtam egy filmes portálon egy baromi érdekes közkérdésbe, gondoltam áttranszformálom ide, aztán meglátjuk :)
Az érdekelne, hogy a "nagy zeneszerzők", vagy "nagy filmzenék" közül vannak olyanok amiket még sose hallottatok, vagy nem szerettek egyáltalán?
Én például nem igazán szeretem John Williams, Jerry Goldsmith és John Barry zenéjét, valamint soha egy percet nem hallgattam a Vissza a jövőbe zenéjéből.
De, hogy ne akasszam meg a folyamatot, a lent említett Horner BD polcra kerül, köszi az infót! :)
A Varése blurayen kiadja a bécsi James Horner-koncertet. Az anyag júniusban jelenik meg és rajta lesz még a koncert előtti kerekasztal beszélgetés anyaga is.
Az egész a Pioneer-al kezdődött. Gondoltam a házimozim az, legyek márkahű. Amúgy kis rohadtul tetszik ahogy kinéz. Aztán ahogy nézelődtem és engedtem szabadjára a fantáziám anyagilag is, jött a Denon, ugyanis én anno a Denon cuccokba voltam szerelmes, olyan házimozierősítőt akartam, csak nem volt pénzem... :) Aztán ahogy nézelődtem tovább, a haverral azon tanakodtunk, hogy akkor már mi lenne ha valami réteg, audiofil cuccot vennék, még ha belépőszintet is... Így akadtam bele a Cambridge Audio-ba és a NAD-ba. Ráadásul ez utóbbi kettő azért kisebb, kompaktabb méret ami nagyon-nagyon tetszik. Kicsi a lakás, kicsi a nappali, egy hodály azért lehet hülyén mutatna... Szóval most nem tudom mi legyen, lehet végighallgatok mindenféle rendszert, ha valamelyik szalonban erre hajlandóak, hogy 4-5 cuccot is összerakjanak... ÉS akkor még a hangfalról egy szó se esett :) Viszont azt majd meghagyom a boltban a szakembereknek... Megmondom mi fér bele anyagilag meg mit hallgatok leginkább és ajánlanak párat remélem...
na akkor viszont javasolnám még, hogy árkategóriában (90-110e) pillants rá egy-két pioneerre és onkyora. főleg utóbbinál vannak meglepően szép és okos dolgok, ráadásul én spec abszolút onkyo-fan vagyok, több barátom is abba ugrott bele, van, akinek már sok-sok éve ugyanaz a kis eszköze van, és makulátlan mind a mai napig megjelenésében, hangzásában egyaránt. a nad tesztjeit olvasva amit írtál, alapvető igazság, több helyen is olvastam, hogy a külső csak látszat, és lényegében a puritán megjelenést kárpótolja a kifogástalan hangélmény. a dac hasznos dolog, de csak akkor, ha a lejátszó eszközödnek van digitális kimenete (akár hangkártya, akár dvd-, vagy cd-játszó), mert sokkal jobb hangélményt lehet előállítani vele. egyszerűen visszafordítja a digitális jelet analóggá az erősítő számára. érdemes ezt a cikket elolvasni a témában, viszonylag emberi nyelven elmagyarázza, hogy miért jobb 44.1kHz és 16 bit helyett nagyobb frekvenciával és mintavétellel gondolkodni:
szóval ha úgy érzed, hogy alapvetően nincs olyan anyagod, aminél igazán fontos lenne, hogy akár 192kHz-es, 24 bites hangot kódoljon neked a dac vissza, akkor egyáltalán nem biztos, hogy szükséged van dekóderre. vagy ha mégis, utólag bármikor a rendszerhez tudod illeszteni ilyen 30-40ezer forintos összegért.
én - tekintve, hogy tizenöt éve hangosítóként dolgozom - rengeteg eszközzel vagyok napi kapcsolatban, és baromi hülyén fog hangzani, de állítom, hogy van lelkük. egyrészt a kiválasztásnál nyilván adódik egy bizonyos technikai paraméter, amit meg kell ugrani, de sokszor a küllem pl egyáltalán nem mérvadó. hiába vagyunk tele crown erősítőkkel, ha például egy-egy ágotát sokkal szívesen beüzemelek, pedig hát szegényem a pár évvel ezelőtti ráncfelvarrásuk óta sem lett sokkal szebb megjelenésű. amikor lecseréltük a nagy allen&heath analóg pultunkat kb tíz évvel ezelőtt digitális innova-sonra, a szívem megszakadt, annyira szerettem a régit. és ezt bizony a kis francia jószág meg is érezte, mert az első időszakban csak a baj volt vele. aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen az én fizetésem múlik azon, hogy minden rendben legyen, összebarátkoztunk, köszönök neki (tudom, faszság, de tényleg minden alkalommal köszönök a gépeknek, amikor belépek egy helységbe), sőt, amióta kiderült, hogy nem annyira lehet már javítani, mert kiélte a korát és a típusát, konkrétan meg is szoktam paskolni egy-egy fontosabb előadás után, hogy szép munka volt, és köszönöm, hogy fogtuk egymás kezét. és fordítva: a másik helységünk kisebb analóg pultja pár éve nagyon durván elkezdett ott hagyni, egyre jobban kezdtem érte utálni is, mert nem nagyon volt rá oka, viszont amit kinéztem helyette, azt szinte odatette elém az élet mind tudásban, mind ár/érték arányban. az új eszköz beüzemelésének pillanatában létrejött a szerelem, és csodálatos dolgokat tudok vele produkálni. ez hangozhat rettenetesen meg iszonyatosan gyerekesen, de állítom, hogy kell lennie valami ilyesfajta kapcsolatnak, úgyhogy a te választásodnál is az lesz, hogy szerintem meg fog szólítani az az eszköz, amire valóban szükséged van. és ha van időd, nyugodtan tágítsd vissza a keresési feltételeket, és ha úgyis van lehetőséged belehallgatni, nézegess meg közelebbről egy-két olyan márkát is, amitől elsőre nem várnál sokat, hátha ott rejlik majd az igazi meglepetés.
Áááááááááááá úgy látom megjött az emberem :) Kicsit bogoznám tovább a problémát ha nem gond :)
A helyzet az, hogy a minimalista design-al nekem sincs semmi gondom, sőt. Pont ezért maradt ez a két hifi márka. A gondom a következő. Láttam a NAD-ot élőben, a Mammut II. Media Marktban és hát azt kell mondjam, hogy a 100e forintos árhoz sajnos élőben iszonyatosan olcsó, műanyag hatást keltett legnagyobb sajnálatomra. Baromi szép, elegáns, visszafogott az egész cucc képeken, viszont hihetetlen olcsó bazári érzésem volt élőben...
A másik ami a Cambridge mellett szól az a tuner és a DAC. Én nagyon sokat rádiózom (Klasszik persze :)) és jó lenne ha a sztereo tudná. A másik ez a DAC. Fingom sincs egyelőre hogy mire jó, azt se tudom, hogy hallom-e a különbséget egy olyan erősítővel szemben amiben nincs, ezt egyelőre nyomozom :) AVX-en például valaki a Cambridge-ről írta (erről az SR-20-ról), hogy hallotta élőben, baromira tudja ajánlani, ráadásul szerinte 40-50W kevés, szerinte a 100W kifizetődöbb, ha egyszer nagyobb lakásba költözöm amúgy is és nem tervezek évente hifit venni... :) Ami még fontos lehet, hogy abszolút nem vagyok audiofil, valószínűleg pocsék a hallásom, tehát azért nagyon túlzásokba nem kell esni hangzás terén szerintem...
De egy szó mint száz, úgyis az lesz, hogy ezt a két kombót meghallgatom majd élőben is, mindenféle hangfallal, mert gondolom az is számít... Év végén tervezek venni, úgyhogy még baromira ráér, csak elkezdtem időben nézelődni, mert azt hittem, hogy erre rá kell készülni... De mivel az anyagi lehetőségeim plusz az igényeim behatároltak, ezért gyorsan leszűkölt Cambridge-re meg NAD-ra a lista :)
nálam ez szakaszokra bonthatóan történik. pl az évértékelőt megelőző hetekben folyamatosan filmzenéket hallgattam, azóta viszont szinte csak elvétve pörög le egy-egy goldsmith-tétel. lassan másfél hónapja kizárólag elektronikus zenéket, főleg progressive house-t hallgatok, és van olyan szám, amit napjában többször is (főleg a the blizzard nevű norvég csapattól - ők csináltak nemrég egy interstellar-remixet, ami másoknak valószínűleg szentségtörés lehet, én szerintem már nagyjából százszor meghallgattam már). ilyen a rainbow addict "timbo"-ja, volent "closer"-e, vagy a cressida "kibo"-jának mike shiver mixe. de megőrülök most épp schiller "let it rise"-ának szimfonikus változatától is.
aztán ezekből gyakorlatilag egyik napról a másikra át tudok váltani funkyba, hetvenes-nyolcvanas évek. állandó résztvevő a telefonomon rufus és chaka khan "ain't nobody"-ja, a the temptationstől a "power", earth wind & fire "getaway"-e, chicago "street player"-e vagy a the pointer sisters "dare me"-je.
ha gáz van, akkor egyértelműen depeche mode, ömlesztve (de leginkább a "stripped" és a "here is the house" egymás után). ilyenkor nyer a szintipop és a dark éra, jöhet the cure ("wish impossible things"), jöhet neo ("renard"), de bőven belefér közé egy-két populárisabb popzene (new order "true faith", pet shop boys "being boring", johnny hates jazz "shattered dreams").
és akkor még az elborult technopillanatokról nem is beszéltem... :) szóval rendesen fel van osztva az életem a zenékkel. talán ezért is lehet, hogy sokkal kevesebbet írok az oldalra az elmúlt években, mert nem tudom lekorlátozni a figyelmemet egyetlen darabra órákon keresztül.
ha én vásárolnék most, egész biztosan a nadot választanám. elsősorban ez a minimalista dizájn engem teljesen magával ragad, plusz pontosan tudom, hogy ár/érték arányban az egyik legjobb cucc otthonra, főleg, ha a zenei műfajok változatossága gyönyörködtet. a c316 bee egy nagyon jó vétel lehet.
a cambridge audio valahogy sosem fogott meg, hiába olvasok róluk jókat. egyetlen erősítőt hallottam tőlük (a típusára már egyáltalán nem emlékszem), és olyan érzésem volt, mint a yamahák esetében szokott. nekem a yahama mindig kicsit szárazabb, dinamikusabb, faragottabb hangzású, míg mondjuk kategóriájában az onkyo vagy a pioneer egy-egy darabja letisztultabb, elegánsabb, puhább, valahogy élettelibb végeredményt produkált. nyilván rengeteg minden múlik azon is, hogy mennyi ideje van használva az eszköz. egy új erősítőtől dőreség azt várni, hogy tökéletes lesz az első pillanattól fogva, kell neki két-három hét - egyesek szerint fél év -, hogy beleszokjon a helyzetébe.
egyébként pedig mindenképpen azt javaslom, hogy ha tudod, hallgasd meg őket valami kedvenc zenéddel. számos audiofil bemutatóterem van budapesten, ahol kifejezetten azokat az eszközöket kötik össze neked (időpontegyezetés után), amire kíváncsi vagy. és így azért sokkal könnyebb dönteni.
gondolom, bőven utánaolvasgattál már a témában, de az av-online elég jó cikkeket és teszteket produkál, ha még szeretnéd magad fül nélkül győzködni. én a nadot választanám, és arra is figyelnék, hogy ne gagyi kábellel kössem össze őket, erre a célra vannak nagyon stabil, kiváló minőségű (épp ezért egy hagyományos rca-kábelhez képest lényegesen drágább) darabok.
a pesterzsébeti audiophile szalonban ahogy látom, mindkét általad kiválasztott típus elérhető, szerintem vedd fel velük a kapcsolatot, és hallgasd meg mindkettőt. szerintem egyikkel sem fogsz mellélőni.
Gondolkoztam amúgy, hogy egy FB-poszt menjen-e róla legalább, de tényleg nagyon régen írt filmhez, ráadásul tudtommal azok is "csak" dalok voltak, végül úgy döntöttem, hogy a munkássága inkább popzenei, mintsem filmzenei vonatkozású. Meg egy nappal később tudtam meg eleve, addigra már mindenki letudta a megemlékezését.
Elküldve: 2016-05-01 07:53:05, 
