Hát én igazából szinte mindent meghallgatok és szeretek ambienttől rockon át retrós szintipopig, még Marilyn Manson- és Smashing Pumpkins-albumom is van. De például szeretem Patrick Cassidy dolgait is, ami meg leginkább opera - holott operákat amúgy nem hallgatok, bár igaz, ő nem a klasszikus operában nyomul. A rapet nem szeretem, és magyar zenéket sem sokat hallgatok.
Ha életműveket nézünk, akkor a legteljesebb nálam Peter Gabriel, a The American Dollar, a Coldplay, a Zagar, Robin Guthrie, David Helpling & Jon Jenkins, a Garbage, a Placebo, a Thievery Corporation, a Front Line Assembly (és a különféle side projektjeik) diszkográfiája. Nem minden van meg vagy tetszik tőlük persze, a legutóbbi Coldplayről talán két szám, ha tetszett, de ezekre mindig kíváncsi vagyok. Valamint Jean Michel Jarre-tól és Mike Oldfieldtől is sok minden van meg, bár őket ma már gyakorlatilag értékelhetetlennek tartom, a régi, klasszikus zenéik többségét meg unom.
Az Októberit be is toltam az IMDB-n a watchlistembe, csak pozitív visszajelzést láttam róla, köszi a tippet. Űrcowboyokat bírtam anno.
A CSŰ-ről tervben van írás, most is felmerült a hasonló téma miatt, hogy mindkét film zeneszerzője mennyire eltűnt. Stewart Matthewmantől a Northfork zenéje nagyon különleges, főleg az End Titlest ajánlom, igen szép darab.
Egy kicsit más téma mint a topik címe, de mit csináljak ha ez pörög, max kivágtok :) Van valaki az otthon van a hifikben? Szeretnék év vége felé venni egyet itthonra. Sokat olvasgattam már, meg vacilláltam, aztán végül két márka maradt, a Cambridge Audio és a NAD. Az erősítőre és a lejátszóra összesen olyan 200e lenne a nagyon-nagyon max.
Amiket kinéztem:
NAD C316 és C516
Cambridge Audio Topaz SR 20 és CD10
Szóval jól jönne bármilyen jó tanács ha valaki utazik ilyen dologban.. Ha nem hát nem :)
Debney Jungle Bookja is egész kellemes, viszont ugyanaz a bajom vele, mint ami filmmel, hogy képtelen igazán önálló karaktert növeszteni magának. Mert az eredeti dallamainak a felhasználása még dicséretes, de a dalbetétek nagyon nem kellettek volna, a többinél pedig inkább rutint éreztem a szerző részéről. Ennek ellenére egész jó, a The Red Flowerrel kezdődő finálé pedig - összhangban a filmmel - remek. Nálam 7/10
1. Egész jó párhuzamot, vagy inkább összevetést lehet vonni, alkalmazni purple rain által felvetett téma és az Edmund Choi interjú egyes gondolatai között: Vajon a filmzeneszerzőnek milyen lehet, hogy olyan zenét kell eljátszania, ami még nem létezik? Vajon mennyire igaz, hogy tényleg a film hívja ki belőle a dallamokat? Vajon hogyan hallgatja az, aki először hallgatja, és még nem is kifejezetten a jelenettel együtt látva? Pláne, amikor a rendező már a film előtt felkeresi a komponistát, felvázol valamit, de nem látványt, csupán hangulatot, és a szerző így látatlanban rukkol elő valamivel stb.
2. Témafelvetés (mivel mostanában sok jó kéréssel, körítéssel rukkol elő p.r.)
szeretném megkérdezni, hogy kinek mi a kedvenc nem filmzenéje? :D
Nekem voltaképpen mindig változik (néha markánsan), hogy mikor mi, mostanában pl. kb. egy-másfél éve az Oingo Boingo számai szólnak, annak előtte némi Nightwish mellett leginkább a Sonata Arctica, azt megelőzően (de inkább voltaképpen egy időben) 80as évek mentek. Ellenben (bár az utóbb említett zenei évjáratú vagyok) az 50-60-70-es évek zenéivel nőttem fel :) és azok között is inkább a Beatles megközelítésű oldalával. Az örök kedvenc számom viszont Beach Boys (I Get Around), ami azért köthető filmhez is. A Nicsak, ki beszél c. filmből ismerős lehet sokaknak:
www.youtube.com/watch?v=KnPL5OXSBNE A hangzásvilágnál maradva, nem csoda hát, hogy filmként és zeneként is bejön az oldalon is elemzett "That Thing You Do!"
De azért jöjjön néhány ide a végére az "Eye Of The Tiger" félékből is:
"You're The Best Around" (Karate kölyök)
www.youtube.com/watch?v=oomCIXGzsR0 vagy az emlegetett autóban hallgatós zenék közül a nem filmzene (főhősünk is így hallgatja) "No Easy Way Out" (Rocky IV.)
www.youtube.com/watch?v=MwPb7g_BlXQ ezt pedig még valaki linkelte itt régen, fergeteges "You Get The Run" (Shogun árnyéka)
www.youtube.com/watch?v=ACI4LG949AQ
Már nem igazán emlékszem a filmre, de tudom, hogy tetszett, lehet, hogy majd újranézem. Egyébként (ha már a Vörös kutya is emlegetve volt, mint kevésbé ismert film) van egy olyan, ami szinte teljesen ugyanilyen, főként a témája okán, mint a birkasztori (szintén igaz történet):
Októberi égbolt
Szerintem ezt is kevesen ismerik.
Igazából az interjúval és kritikával most szerencséd is volt (részemről). Nem vettem észre elsőre (vagy nem is egy időben került fel?), hogy a The Dish-ről van kritika, míg Edmund Choi neve semmit se mondott, viszont beleolvasva, meg főként a bevezető miatt, hogy részletes lesz az interjú :) és aztán a The Dish emlegetése okán kezdett el pont érdekelni az elemzés, viszont simán a zeneszerző neve nem adott különösebb okot az érdeklődésre, lényeg, hogy már teljes a kép, köszi :)
És még néhány (talán) kevésbé ismert film az űrkutatásnál maradva:
1. Családi űrutazás
Könnyed hangvételű film, ami voltaképpen az Armageddon fordítottja (igaz leginkább csak egyetlen jelenet és annak szereposztása miatt),
s aki nem szeretné, hogy a legjobb poén (legalábbis színészkedési szempontból) le legyen lőve, ne nézze meg ezt a jelenetet) :)
www.youtube.com/watch?v=vo9jMP9H6Ug#t=35m08s
2. Űrtábor (SpaceCamp)
Lea Thompson főszereplésével. Kissé gyermeteg szövegek vannak benne, de mégis jó gondolatok arról, hogy mit jelent felelős vezetőnek lenni. Nekem legalábbis tetszett.
Olyan gyűlölethullám vett erőt rajtam, miközben írom a mondanivalómat az új Snoopy-rajzfilmről (amúgy nem a zenéje a baj), hogy még magamat is megleptem vele.
Köszönöm szépen, jólesik, hogy ezt írtad, mert picit bizonytalan voltam, hogy egy ezeréves, senki által nem ismert film zenéjéről szóló írás, és egy tulajdonképpen visszavonult szerzővel készített interjú érdekel-e valakit, de a FB-on is jöttek mindkettőre lájkok, szóval ezek szerint mégsem annyira ismeretlen film, meg a szerző mondanivalója is érdekelt többeket. :)
Ha már lentebb szóba került James Newton Howard műve. A film előtt meghallgattam az első részt és egyszer ez is lepörgött, majd most utána is kétszer. A filmhez hasonlóan egy kicsit talán kevésbé markánsabb Howard műve elődjénél, de tényleg csak egy leheletnyivel. Rettentő szimpatikus, hogy a szerző csupán a hangszereléssel érzékelteti azt, hogy folytatásról van szó, nem a témák kényszerű ismételgetésével. Még Charlize Theron királynőjének a témája is éppenhogy csak visszaköszön, ellenben Howard néha Az éhezők viadala franchise egy-egy megoldását is belecsempészte. Nincsenek benne olyan gyöngyszemek, mint pl. az első rész White Hart-ja, de az új téma a szerző legjobbjai között foglal helyet, és a "The Children Arrive" hangyányi rockos betétjével máris kedvenc. A betétdal sem annyira emlékezetes, mint a Florence and the Machine nótája volt, de így is kellemes hallgatni való. Ha az előd egy 8,5, akkor ez egy erős 8/10-es album. Kicsit érződik rajta a rutin, de Howardnak még mindig nagyon jól áll a fantasy és ezek után még inkább kíváncsi vagyok, hogy a Harry Potter spin-offhoz mit alkot majd.
Nem hülyeség, a hülyeséged. Mert ha belegondolok, én is, szerintem mindenki, úgy kezdett el beleszeretni a filmzenékbe, hogy elsőként mint filmnéző volt jelen, és hallgatta, hogy ez meg ez de jó :) vajon mi lehet.
Nekem is a legnagyobb százalékban azok a filmzenék a kedvenceim, amikbe beleszeretni tudtam, azaz, amikhez először ismertem a filmet, majd megismertem a zenét, azaz igényt tartottam a külön hallgatásra (Vissza a jövőbe, Jurassic Park, E.T., . Kevés az olyan zene, amit csak zeneként megismerve szerettem meg (mert pl. csak borítóról eldönteni a hallgatói igényemet nem kifizetődő módszer).
Ott van példaként a Streaming Soundtracks, amit hallgattam régen. Vannak rajta olyan kérések, amikről fogalmam sincs, de megtetszik, máris elkezdek utánajárni, vagy CD rendelő oldalakon belehallgatási lehetőség, ha van. Ezek jól jönnek.
És a fentiekhez nálam van még egy ellenpont is, ami az ismeretlen muzsikáknak kedvez. Mindig imádtam a dal nélküli zenéket, pl. komolyzene, de tömény módszerrel azt nem tudtam úgy hallgatni, mint a filmzenéket, való igaz, hogy felismerhető, hogy mikor mi szól (ha már példa volt a Klasszik rádió is). Így nem mindig szükséges nekem a film.
Pl. az utóbbi években megismert, azóta kedvencemmé vált Conan zene is ilyen. Belehallgattam, és úristen, mi jóság ez!!! Máris lecsaptam rá. Régi a film is, tudom, de egy-két évvel ezelőttig még azt sem láttam, és mikor végre igen, akkor is csak a zene után.
Elvileg valahol láttam tracklistát, hogy miket fognak játszani, abból lehet ki lehetne logikázni de úgy igazából nem nagyon foglalkoztat a dolog... Beülők a székbe, hátradőlök és megszűnik minden körülöttem, ennyi... :)
Valaki a júniusi Gyűrűk Ura koncertre menni fog? Nekem ez lesz az első tervezett filmzene koncertem, csak nagyon remélem lesz még elérhető jegy május elején is, most még nagyon sok hely van, de most még nem tudok lefoglalni. Kíváncsi vagyok a rendezői változatot, vagy a rövidített verziót fogják-e levetíteni, erről nincs információm, mondjuk én jobban örülnék a hosszabb verziónak :)
Nos, köszönöm a válaszokat, tanulságos volt olvasni őket, vagyis inkább érdekes :)
Ebben a kocsikázva zenét hallgatásban lehet valami, a haver kb napi három órát utazik így, ő is állandóan ott hallgatja a zenéit... Mindegy, én kitartok a magam hülyesége mellett (most már látom én vagyok a hülye ) aztán ennyi :)
Nálam a kérdéskör legegyértelműbb példája, amit már sokszor emlegettem itt, a The Fountain Clint Mansell-től. A zenét a film előtt ismertem meg, és nagyon megnyert magának, annyira nagyívű, mély mondanivalót éreztem benne. A filmet mikor megismertem, akkor kellett rájönnöm, hogy nagyon, de nagyon nem ilyenre számítottam. A film témája megfogott, a kivitelezés nem igazán. És ez a "nem igazán"-ság csupán a nyomasztó hangvétele miatt van. Ami ráadásként a zenét is totál magával "húzta", nem lett rosszabb a zene, nem kell félreérteni, de totál más lett a jelentése. Olyan tartalmat, olyan fájdalmat kapott, amit előtte nem gondoltam volna.
Számít tehát a film is, sőt, nyilvánvaló, hogy a film miatt készülnek a zenék is.
Mindig is filmmániás voltam :) A zene csak úgy jött képbe, kb. akkortól, amikor Spielberg filmjeit megismertem. Egy Indiana Jones után, a "zenéjével" mentünk ki Indy-set játszani stb. Így pl. egy IJ zene nem tud nem IJ-s lenni :D vagy hogy mondjam? :)
Ellenben később, amikor már más-más szerzők is meg lettek ismerve külön is a film után, majd már az ismert szerzőknél maradva film nélkül, akkor már képbe jött az, hogy én mit képzelek el a hallottakhoz. Pl. a western zenék nagyon ilyenek lettek, valamint számomra még a trailer zenék. Míg végül elkezdtem olyan szerzők műveit is hallgatni, akikről semmit nem tudtam, nem még a filmekről, amikhez komponáltak.
A lemez borítók emlegetéséhez meg annyit, hogy hasonlóan vagyok vele én is. Van, hogy látok egy borítót, és mondom, ez de jó zene lesz. Bár így bele lehet futni a Mr. Turner-ekbe is :) viszont a Ladyhawke félékbe szintúgy.
Autóban zenehallgatásra mekkora jó példa már a "Rush Hour" track! Nekem is van, hogy vezetéskor szól ez az amaz, és egy az egyben meghatározza a hangulatot, de olyan értelemben, mintha nem is az én hangulatomat változtatná meg, hanem a köröttem lévőket. Ezt sem tudom másképpen mondani :) És igen, ne hajtsatok a megengedettnél többel, mert nem ez a lényeg! Semmilyen zene sem szabad, hogy annyira hatása alá kerítsen vezetés közben, hogy annak rendeld alá a Kreszt (csak a hangulatot), akkor inkább kapcsold ki.
Másik zenei tipp: Mint a villám... ;)
Az utóbbi időben viszont egyre jobban megtetszett az a kategória, aminél láttam a filmet, jó is a film, hallottam a zenéjét, jó is a zene, de a zenét külön hallgatva valami sokkal fontosabb többletjelentést véltem felfedezni bennük. Amiknél a zene már nemhogy a filmet magyarázza, hanem mintha engem, saját magamat :) ezt sem tudom másképpen fogalmazni.
Egy-két track-példa ezekre:
Masada - Main Title (ezt mondjuk nem láttam)
www.youtube.com/watch?v=3Uzpzqw_8f4 Illusions - Ocean Princess (ez meg nem film, viszont egy trailer music albumot sem szeretek annyira, mint ezt, bár ez kicsivel túlmutat ezen a kategórián, említhettem volna még az Immortal, vagy a Rada tracket is)
www.youtube.com/watch?v=uvTDq9wjBn0 Inglorious Basterds - Rabbia E Tarantella
www.youtube.com/watch?v=ksIYKSlMwpI Angels And Demons - 160 BPM
www.youtube.com/watch?v=t7wAyMPPfw8 Interstellar - Day One Dark
www.youtube.com/watch?v=kdComTp7KsA Linkek nélkül:
Rush - Lost But Won
The Fountain - Death Is The Road To Awe
Star Wars III. - Anakin Vs. Obi-Wan
És van egy külön kategória, ami minden film-filmzene közül a legszétválaszthatatlanabb, és ahol ráadásul mind a kettő zseniális: Vissza a jövőbe :) Ha a zenéjét hallgatom, beugrik a film persze, de ha mást képzelek el esetleg, akkoris valami olyat, ami időutazásos, ám az a fajta, amihez DeLorean kell, tehát jöhetnek új kalandok, igen, de kell legalább egy olyan pont, ami teljesen változatlanul van jelen az eredeti filmből, vagy ha nem az autó, akkor adjatok egy mentőmellényt! :) vagy, ha az sincs, akkor nekem már csak egyetlen ember segíthet, jöjjön hát a Doki :)
Nálam - már csak a munkából adódóan is - jobbára elengedhetetlen a kép a zenéhez. Régebben sokkalta gyakrabban fordult elő, hogy egy film megtekintése előtt meghallgattam és megszerettem egy zenét és képes voltam a saját képzelőerőmre hagyatkozni. Manapság inkább várok a meghallgatásukkal, amíg nem látom a filmet, vagy egyszer lepörgetem max. és annyi. Persze vannak kivételek, hiszen a múltkori Pemberton maratonba a filmek, sorozatok megtekintése nélkül vágtam bele, azóta viszont egy részüket pótoltam, de nekem szükségem van a látottakra ahhoz, hogy helyére kerüljön a zene. Ott van például a Flash zenéje, ami nem kap tőlem annyit, amennyit, ha nem nézem hétről hétre a sorozatot és ásom bele magam, de jó példa erre a BvS is, amit pont ma valamiért megint meghallgattam. Én is elsőre csalódásomnak adtam hangot, és tartom, hogy érezhető Zimmer fásultsága a műfajba, amiért abszolút meg is értem, hogy otthagyta az egészet. Ugyanakkor a film megtekintése nálam egy 6/10-ről felhúzta egy 7/10-re, mert - függetlenül attól mennyire rossz vagy sem a film - a jelenetek érzelmi töltetét jelentősen felhúzza és képes visszaadni, amit a film nem feltétlen.
Egyébként személy szerint a zenét ezután eltudom választani már a látottaktól, mert bennem önálló életre kel (jajj, de ezoterikusra sikerült ez:)) és maximum csak bevillan egy-egy kép. De persze ez film és zene függő is, mert ha nincs kedvem/időm újranézni egy filmet, vagy az egyiknek a hangulatára van szükségem, egyszerűen benyomom a zenéjét.
És egy kicsit más. Nemrég végre megtudtam nézni SW 7-et, többször is :) , így a zenei anyagnak újra neki leselkedtem. Ezért sem tudom komolyan venni már az Oscar-díj osztást, a jelöltek közül simán Williamsnek kellett volna nyernie (persze kapott már SW-ért, de akkor is). Ma néztem meg Hateful 8-t, de a film nagy részében nem is szól a zene. Épp csak negyed órányi válogatásom van tőle, persze ami egyáltalán nem rossz, mint említettem az éves összesítésemnél, de ehhez képest meg SW 7-ből, meg több mint egy órányi anyagom van, amire egyáltalán nem tudom azt mondani, hogy sok benne az üresjárat. Egy élmény.
Ezek után merült fel bennem a kérdés, hogy: WHAT A HELL IS HAPPENED? Persze ez csak személyes vélemény, tudom nagyon sokak szerint kijárt már egy Morricone-nak is :)
Remek lett a jungle book, maximum csak annyi, hogy kicsit kevésnek tűnik a zenei anyag, de ez legyen a legnagyobb baj.
És megvolt a the huntsman: ww is. Van olyan jó mint az elődje, talán még egy kicsit jobb is. Jó volt ez a mai nap :)
egy markáns filmzene képes akár 1-2 pontot (10es skálán) is dobni egy filmen, azonban fordítva ez nem igaz. egy film sosem húzott még fel egy úgymond számomra nem befogadható zenét. ezért sem tartom iszonyatosan fontosnak a filmet ebből a szempontból. lacival ellentétben én a mai napig zabálom a filmeket és előnyt élveznek a filmzenével szemben is, de mind2 szerelem. persze nekem ott a világ összes ideje mert családom még nincs és jelenleg barátnő sincs :D
Nálam is másodlagos a film, bizonyos típusú zenékhez én saját magam kreálom történetet vagy illesztem be egy már meglévőbe. De sok esetben már egy szám címe is sokat elárul, így könnyebb azonosulnom vele. Nagyon jó példa erre a trailer zene.
Én a kilencvenes évek közepe felé lettem „filmfaló”, s ekkor tűntek fel a zenéik is, mára viszont sokkal nagyobb figyelmet szentelek a zenéknek, mint a filmeknek - a kezdetekhez képest megfordultak az arányok. Persze igyekszem a filmeket is nézni, de mivel már dolgozok, kevesebb időm van, mint sulisként, és azt inkább a zenékre fordítom. Az, hogy nem ismerem a filmet, azért nem olyan nagy gond, mint ahogy te írtad, mert én úgy veszek CD-ket, ahogy egy rocker is, csak nem zenekarokra orientálódok, hanem komponistákra.
„Vagy ha egy film szar volt, akkor miért jó a zenéjét hallgatni?”
Azért, mert ha szar a film és jó a zene, akkor attól az még jó hallgatnivaló. Ha szar a zene és jó a film, akkor is újranézem a filmet, mert tetszik. Erre hozott jó példát Gabi a Cutthroat Islanddel.
„Nem a film ugrik be hallgatás közben?”
Nem feltétlenül. Akciófilmek esetében pl. vezetés közben gyakran jól jönnek ki a tételek. De ha már film és zene kapcsolata: a Féktelenül „Rush Hour” tétele bitang jó az autópályán (és itt most ne 160-as száguldásra gondolj, sima megengedett sebesség is jó, mert nem városi 50, nem vagyok állat sofőr).
A lényeg röviden: szerintem filmzenét hallgatni pont olyan, mint más egyéb műfajok előadóit, formációit, csak annyi, hogy ennél kép ihleti a szerzőt, az a múzsa.
kezdem a legdedósabbal: előfordul, hogy egyszerűen megtetszik a borítója és számomra vmi olyat sugall, hogy ez bizony lehet egy jó zene :D volt már hogy bejött, de többnyire negatív az élmény. aztán nyilvánvaló a szerző neve, mint hívószó. tippem szerint a fórumozók 90% így működik, miszerint a film maga másodlagos a zeneválogatás szempontjából. utóbb a film nyilván adhat plusz a hangokhoz, azonban ha ez nem történik meg én a következőképpen működöm: saját képeket, élményeket, esetleg más, korábbi filmek jelenteit idézem fel magamban a hallgatott zene közben. a cutthroat islandet említettem az imént. ott pl szuperhősként képzelem el magam, miközben repkedek és embereket mentek meg :D a stílusa nem is áll túl távol a klasszikus supermantől.
Persze, nekem is vannak kivételek, mint a Krull, vagy hasonlók. Én nagy általánosságban kérdeztem. Például miért hallgattok meg esetleg olyan filmzenét, aminek a filmje nem érdekel? Tehát azt se tudjátok milyen, nem hoz lázba de a zenéjére mégis kíváncsiak vagytok? Film nélkül milyen kapaszkodót találtok a hallgatáshoz?
Vagy ha egy film szar volt, akkor miért jó a zenéjét hallgatni? Nem a film ugrik be hallgatás közben? Most a Barry féle King Kong zenét kaptam meg hallgatásra, de egyelőre ezt se bírom végighallgatni, egyszerűen nem érdekel...
Vagy egyszerűen nem nekem való ez a hobbi, vagy kiégtem és ne fárasszam a fórumot? :)
és ha már debney, lepörgött a jungle book. érzem, hogy ez az a többszöri hallgatás utáni beérős zene lesz, bár már így is van 2 track, ami ripíten van. nagy kő esett le, mert nem kellett csalódjak, nagyszerű zene lett.
a 2 említett track a shere khan's war theme és az elephant waterfall.
Elküldve: 2016-04-18 22:09:06, 
) aztán ennyi :)
