Dimitri Tiomkin volt még az, akitől korábbról is több főtémát ismertem, de a Rawhide-ot egyáltalán nem. Ezt csak az emlegetett 4 CD egyikén hallottam először. Erősen bejövős, viszont valahogy mégis ismerősnek tűnt a műfaji sajátosságokon túl is, de csak rákeresés után jöttem rá, hogy a Happy Feet II. miatt (amit kettőnél többször biztos, hogy nem tettem lejátszóba, hiába hogy John Powell-é)
www.youtube.com/watch?v=BbW2X9gXbtE Az eredeti viszont sokkal jobb :)
www.youtube.com/watch?v=Y-mr_eGji3g
Egyszóval a témából, a vadnyugat hőskorából...
www.youtube.com/watch?v=uwPI80EALPU ...Morriconén túl jöhetnek meghallgatandó tippek Bernstein-től, Tiomkin-től, vagy akárkitől is, vevő vagyok rá :)
A westernnel kapcsolatban érdekes Elmer Bernstein említése, mivel az ő munkáit nem igazán ismerem (persze A hét mesterlövész kivétel ebből a műfajból). Javarészt Ennio Morricone ide sorolható műveit hallgattam, vagy épp egy-egy tételt egyéb szerzőktől a hangulat miatt (mivel elsősorban a műfaj és filmek végett hallgattam ilyen válogatásokat, Bernstein-t is az egyéb szerzők közé soroltam).
Viszont mégis pont Bernstein vett rá, hogy szert tegyek az ide is linkelt 4 korongos western-válogatásra :) valamint ismerkedésül ugyancsak tőle egy "best of" szintű két lemezes kiadványra: http://www1.screenarchives.com/title_detail.cfm?ID=4247
És ez a The Hallelujah Trail-nek volt köszönhető (ennek a tételnek a második fele meg az énekkel egyenesen frenetikus) :)
www.youtube.com/watch?v=TLGmosM1vkE
Félreértetted (vagy rosszul fogalmaztam). Nem én mondom, hogy jó az olyan zene amit , nem veszel észre film alatt, az az illető mondta akivel beszéltem erről a témáról. A Cápa zenéje jó. És Morricone is megnyugodhat:)
Oké, értem én. De hogy az lenne a jó, amit nem veszel észre a film alatt...
Morricone infarktust kapna, ha ezt hallaná. :D Ezt a vélekedést sosem értettem (leginkább filmkritikusok véleménye ez különben), mert persze vannak ilyen "észrevehetetlen" filmzenék is, de azokat én speciel jellegtelennek hívom, és az nem a Cápáé. :)
1. pontod:
Mark Mancina (tőle már van néhány zene véletlenszerűen) és Rachel Portman, és még az általatok készített zeneszerzői listán végig megyek előbb vagy utóbb:) David Arnold-tól persze J.B.-k is jók, nem mentem el mellettük, benne vannak a gyűjteményemben (sőt az egész J.B. kollekció, ami jó, kivéve a Spectre, azt még nem hallottam). Egy kicsit lehet félrevezető, hogy leírtam néhány kedvencet a szerzőktől, de az nem azt jelenti csak azokat hallgatom. Zimmertől ezek nagyon jó példák, ezek is ott lapulnak nálam. Szerencsétlenül jött ki, hogy egy kalap alá veszem Zimmert vagy Morriconét, Trevor Rabinnel vagy Steven Jablonskyval, elismerésre méltó amit eddig véghezvittek, mehetnének a 2. csoportba is, nem szentírás még nálam sem, ez a fajta csoportosítás. De egyébként, ha már western, akkor inkább Elmer Bernstein, legalább is amit eddig hallottam tőle.
2. pontod:
Jókat írsz, ez is egy nézőpont persze mindenki másképp látja, éli meg, viszonyul a
filmzenéhez. Én például jobban el tudok vonatkoztatni attól, hogy filmzenét hallgatok-e vagy nem, én alapjáraton szimfonikusért rajongok, ugyanúgy tudok élvezni egy random szimfonikus művet, ha van benne spiritusz. Így hirtelen egy példa, John Willliamstől a 96-os olimpia indulója. Nagyon sok olyan filmzeném van ahol a filmet nem láttam, mégis ugyanúgy tudom élvezni, mint az olyan zenéket ahol már láttam a filmet. Persze nálam is vannak kivételek, egy Star Warsnál vagy Gyűrűk uránál, ha hallgatom őket, ugyanúgy ott lebegnek a képsorok a lelki szemeim előtt, itt számít azért, hogy láttam :) Filmzenerajongónak tartom magam ennek ellenére is, mert valamiért mégis csak jobb szeretem ezeket a muzsikákat hallgatni, más szimfonikusokhoz képest.
Itt reagálok B. Zsolt mondandójára:
Az észrevételem arról, hogyan állnak az emberek a filmzenéhez (itt most főleg azokra gondolok akik nem filmzenerajongók), hogy csak az egyszerű dúdolható/fütyülhető zenék maradnak meg bennük, azokat tartják jó filmzenének, de beszéltem olyannal is akinek az a jó filmzene amit nem vesz észre a film alatt(???), itt a Cápa főcímére utalt, ami persze nem rossz, ezzel nem azt akarom mondani. Nagyjából erre akartam kilyukadni az egész dúdolós/visszafütyülős dologgal.
3. pontod:
Nem kell halál komolyan venni amit írtam, azért raktam oda egy smiley-t, csak próbáltam ironizálni :) Igen tudom most a modernizáció a trend, meg Zimmer, nem lep meg a dolog. Rám nem hat (annyira).
4. pontod:
Birdman, haggyukmá :) Először is azért nem említettem meg mert még nem volt dolgom Antonio Sanchezzel (lehet nem is lesz). Másodszor amikor megnéztem a filmet, nem éreztem késztetést, hogy még véletlenül is elővegyem az albumját. Harmadrészt nálam ez az izé nem súrolja a zene fogalmát :) Negyedrészt nem is vártam eget rengető filmzenét, így nem is csalódtam semmilyen
szinten. Ha lenne olyan kategória, hogy az év 'mi akar ez lenni?", akkor azt a Birdman nyerné. Nem tudom van-e ennél is lejjebb, bár ezt nehéz lenne überelni.
5. pontod:
Ehhez csak annyit, hogy ezért jó, hogy nem kell a kettő között választani, mind a kettőnek megvan a maga varázsa. Ha már történések, akkor én A Sithek bosszújával vagyok így, ha némafilm lenne és csak a zene szólna alatta, nekem az ugyanolyan beszédes lenne. Nagyon el lett találva szerintem, remekül közvetíti az eseményeket.
Ezt a visszafütyülhetős dolgot szerintem kicsit túlgondolta Chris kolléga. :)
Nem úgy kell ezt érteni, hogy a Híd a Kwai folyón füttydallama visszaidézhetőségének szintjén gondolkodunk.
Teljesen egyetértek a kettes ponttal, mindent leírtál.
Konkrét példának a Hobbit 2. zenéjét írnám. A Hobbit 1. nálam 10 pont (ehhez figyelmen kívül hagyva az előző trilógiát persze), de a Hobbit 2. kavargó, visszaidézhetetlen stílusával nem bírtam mit kezdeni, sokszor idegesített is.
Negatív példa meg mondjuk a már így is túl sokat emlegetett Greenwod életműve. Feltehetően improvizáción alapul az egész, és a karakter nélküli művei többségéhez hasonlót bárki képes kitalálni-előadni, ha tud hegedülni. Jablonsky Transformers-főtémájánál is egyszerűbb tracket nehéz lenne írni, az emiatt szintén nem tetszik.
Nálam valószínűleg a Jupiter lesz az év legjobbja, és azt aztán pláne nem "egyujjas" zene. De ha már egyujjas, attól még a Carpenter-életmű sem a Greenwood-féle szintjén kezelendő. :)
Attól még, hogy az aktivitásnak nem volt jele nekem egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a fórum leült volna, sokkal inkább, hogy a felhasználók ültek le meditálni a saját listájukon :)
És van, hogy erre van szükség, mert ebből is tudható, ebből is látszik, hogy ismét teljes és részletgazdag listák születésére van kilátás :)
1. A zeneszerzői összeállításodhoz:
Nagyban hasonlít ahhoz, amit magam készítenék, azzal a különbséggel és egyúttal a figyelmed felhívásával :) hogy így elsőre Mark Mancina és Rachel Portman nagyon kimaradt. Valamint a David Arnold-hoz megjelölt kedvenceidhez, ha lesz időd, és kedved, szuszakold be a James Bond zenéket, szerintem a 007-es muzsikák közül az övéi a legjobbak. Zimmert meg esetleg a Szilaj, Muppet Kincses Sziget, Oroszlánkirály dallamaival átértékelheted ;) Illetve Ennio Morricone számomra is olyan, mint azt oly találóan ecsetelte Zsolti, hogy album szinten nem jó hallgatni, viszont nálam ő is az első kategóriában lenne, és főleg a western zenékkel, amikkel meg úgy vagyok, hogy akármennyit tudnék belőlük fogyasztani, a hangulatuk nagyon bejön. Van is külön western zene gyűjteményem :)
http://www1.screenarchives.com/title_detail.cfm/ID/5007/THE-MAGNIFICENT-WESTERNS-4CD/
2. Dúdoláshoz:
"...sokaknak azok a filmzenék jönnek be, amiket el lehet dúdolni bármikor. Én nem így vagyok vele, szeretem, ha minél összetettebb egy zene, minél gazdagabb a hangszerhasználat..."
Én azért ragaszkodom a témaszerűséghez, mert filmzenéről beszélünk, nem csak simán szimfonikus muzsikáról. A filmben is karakterekkel találkozunk, eseményekkel, cselekménnyel, ezért nekem szükségem van a tematikusságra. De nem azért, mert nem hallgatok hangszergazdag szerzeményeket, sőt, épp ellenkezőleg, különben John Powell sem lenne kedvenc, hát még John Williams, viszont pont az a mesteri, amit ők művelnek, hiszen közben ikonikus szerzeményekkel rukkolnak elő, olyannal, ami megjegyezhető, azonosítható. Számomra legalábbis ezért kell a fütyülhetőség, a szimbólum jelleg miatt. Pl. egy Terminátor zenén nincs semmi fütyülnivaló :) mégis kapásból összetéveszthetetlen.
3. Star Wars - Ébredő erőhöz:
"Azt viszont nem gondoltam volna, hogy elszoktatok az ilyen zenéktől, mint írtátok korábban. Mit hallgattatok eddig, de most komolyan :) Nekem nincs ebben semmi nehezen emészthető."
Meg kell, hogy védjem a többieket, de magamat is :D Senki nem mondta, hogy elszoktunk az ilyen zenéktől. Azaz igen, én mondtam, de csak magamból kiindulva, továbbá egy nagy félreértés lett belőle :) mivel egyáltalán nem arra utaltam, hogy emészthetetlen. Nem hogy emészthető, de nagyon is jó lett. Én csupán a modern kori jelenséget próbáltam szemléltetni. Azaz régen megnéztem a SW filmeket, különösen nem jöttek be, de csak mert nem az én világom, viszont a zenéinek körülbelül a megszállottja lettem. A mostani zenét muszáj volt tehát meghallgatni attól függetlenül, hogy a moziba még nem jutottam el (azóta már pótolva ez is), így viszont ne csodálkozzunk (írtam), hogy a zene lassabban haladónak hat. Nem tudom másképp magyarázni na :) Az elszokás viszont annyiban fennáll, hogy a mai zenék között Zimmertől inkább tudok szemezgetni, mivel azokat kevésbé kell elemezni, simán csak be kell fogadni, és akkor a lelkünk mélyén működik is. Elég ezoterikusan fogalmaztam meg, de valami ilyesmi :D
4. A 2015-ös listádhoz:
Nincsen semmi csalódás tavalyról? És a Birdman??? XD
Egyébként igen, 2015-ről én sem tudtam a trailer music kategóriából érdemlegeset említeni.
(5). Star Wars - Indiana Jones:
Gondolkodtam azon, hogy miért tetszik jobban az Indy, mint az SW. És arra jutottam, hogy az SW zenei anyaga jobban követi a karaktereket, mint az eseményeket, míg az IJ esetében pont fordítva: inkább a történések vannak aláfestve, és az egyes karakterek zenei kivetülése a kevesebb. Így tehát a korongokat elővéve az SW-nél a szereplők lebegnek előttem, míg az IJ esetében a kalandokat élhetem át. Ez utóbbi tehát számomra tetszetősebb, átélhetőbb, színesebb.
Azért örülök az ilyesmiknek tőletek, mert ezek rajongói listák, és nem zenekritikusoké (magunkat sem sorolom ide), akik mondjuk a Greenwood-féle fejfájdításoktól meg egynyári "csoda" Mica Leviktől ájuldoznak.
Különben mi is javában hallgatjuk a tavalyi dolgokat. Én most október vége felé elkezdtem, de még így is késő volt. :D Februári kikerülés lesz ebből szerintem.
Sziasztok! Már régóta figyelem az oldalatokat, a fórumot kb. fél éve, de most már megtörtem a csendet és felregisztráltam. Na, kezdem az elején a regényemet, jó olvasást kívánok hozzá, már akinek van ideje rá :) Best of 2015 a hozzászólásom alján van.
Sokáig nem tudtam és kerestem azt a zenei műfajt, amit szívesen bármikor meghallgatok, amibe bele tudok borzongani, beleélem magam, inspirál, vagy éppen megkönnyezek tőle. Az éveim alatt lassan kialakult, majd rájöttem, hogy ez a szimfonikus zene, ezen belül a filmzene természetesen. Sokáig azért nem volt nagy gyűjteményem, néhány számítógépes játékzene - random filmzene tették ki azt, de igazán annak az egy két Star Wars és a James Horner féle Krull-nak köszönhető (a film gyerekkori kedvenceim között volt), hogy elkezdtem belemélyülni a filmzene világába.
Úgy kb. 4 éve eme kis gyűjteményemhez csatoltam egy nagyobb válogatást, éppen ami eszemben volt azokban az időkben, de úgy voltam vele, hogy ez még mindig nagyon kevés és persze rengeteg kedvenc filmzeném hiányzott a gyűjteményemből, ezért elhatároztam 2013 nyarán, hogy végighallgatom/válogatom a lehető legtöbb filmzeneszerző munkásságát, akit csak tudok. A mai napig bezárólag eddig több mint 30 zeneszerző munkásságát válogattam ki, plusz még néhány főleg videojátékban utazó zeneszerzők zenéit, valamint trailer zenéket, nagyrészt ezek is szimfonikusak persze.
3 képzeletbeli csoportban tudnám rangsorolni az eddig megismert szerzőket (ha kellene rangsorolni, amit azért nem annyira fontos, de azért mégiscsak ad egy képet) Íme, az eddig kialakult rangsorolásom, rövid leírással, abszolút kedvencekkel (nálam ez azt takarja, hogy melyik a legtöbb jó zene egy albumon).
Az 1. csoportban vannak azok a zeneszerzők, akik legközelebb állnak ahhoz a stílushoz, amit imádok, avagy a maestrok/félistenek :).
A 2. csoportban a még mindig kedvencek, de már kevesebb számomra fantasztikus zenével rendelkeznek.
A 3. csoport pedig a futottak még, „csinálnak jó zenéket, de azért nem esek hasra tőlük” kategória.
Tehát az 1. csoport, abc sorrendben:
Alan Silvestri: Az első háromban volt, akikkel kezdtem a válogatást. Régi nagy kedvencem, köszönhetően a Vissza a jövőbe főcímzenéjének és a Múmia visszatérnek. További kedvencek tőle az Egértanya, Forrest Gump (Run Forrest Run), Polar Expressz, Van Helsing, Kapitány/Bosszúállók kombó. Az abszolút kedvenc a Múmia visszatér.
Alexandre Desplat: Nála a HP a Halál ereklyéinél-nél figyeltem fel, eddig ez az abszolút kedvenc is tőle, főleg a 2. része. További kedvencek még Az arany íránytű, Az öt legenda, Godzilla (főtéma), Műkincsvadászok. Azért még nem döntöttem el hogy az 1. vagy 2. csoportba tartozik-e nálam, de ha nem erőlteti meg magát a továbbiakban, akkor lecsúszik a 2. csoportba.
Brian Tyler: Könnyebben emészthető műfajt képviseli általában, de azért tőle is szívesen hallgatok akciózenéket például AVP 2, Feláldozhatók, Csata LA és Thor 2., ami eddig az abszolút kedvenc is.
Danny Elfman: Ő nálam a legkiegyensúlyozottabb eddig, már ami a meglévő zenealbumokat számát tekinti, csak nagyon kevés, a tőle nem megszokott zenék nem nyerték el a tetszésemet. Kedvenceim a Batman, Ollókezű Edward, Támad a Mars! (főtéma), Pókember 1,2 , Alice Csodaországban (főtéma). Nincs abszolút kedvenc, nehéz lenne csak egyet kiemelni.
David Arnold: Bár nincsen sok filmzenéje a többiekhez képest, de ami van, az üt :D. Nagy kedvenc a Csillagkapu/Függetlenség napja/Godzilla trió. Kár, hogy az utóbbi években a háttérbe szorult.
Howard Shore: Nem lenne itt a helye, ha nem lett volna a Gyűrűk ura. A válogatás ¾-t a Gyűrűk ura/Hobbit teszi ki, de amit a Gyűrűk Urában művelt arra nincsenek szavak. Csak azért nincs a 2. csoportban, mert mind minőségileg mind mennyiségileg több filmmel felér a 3 Gyűrűk ura filmzene.
James Horner: A kezdő trióm második tagja. Egyértelműen az abszolút kedvencem tőle a Krull. Továbbiak Aliens, Willow, Drágám a kölykök…, Balto, Jumanji. 2000 után már nem sok kedvencem van tőle, de azért akadtak még, nagy kár hogy idő előtt elment :(
James Newton Howard: Pozitív meglepetés ért, amikor végighallgattam a munkásságát, nagyon kevés filmet láttam azokból, amikben zenét szerzett. Kedvenceim Waterworld, Dínó, Pán Péter, Hidalgo, Hófehér és a vadász, Demóna, meg az ezekhez hasonló művek van még egy pár :)
Jerry Goldsmith: Tőle van a legnagyobb mennyiségű válogatásom, nála még nem alakult ki igazán a kedvenc lista, de nagyon sok jó zenéje van, ami megragadt elsőre az Ómen filmek zenéje például. Kedvenc még a Star Trek főcím, és a legrégebbi zene, ami megvan tőle, a Múmia.
John Debney: A másik pozitív meglepetést adta nekem. Hasonló stílusa Alan Silvestri-hez, de azért mégis csak ad valami pluszt. Persze tőle is inkább a szimfonikusokat kedvelem. Például ti a Passiót imádtátok, számomra egy számot kivéve hallgathatatlan (legalább is nincs keresnivalója a gyűjteményemben). Kedvenceim még a korai munkásságaiból vannak pl. a kincses sziget kalózai. Későbbi zenéiből is van a Lair vagy az Evan, a minden6.
John Powell: Az új évezred egyik nagy felfedezettje nálam. Kedvenceim: Jégkorszak filmek, X-Men 3, Hancock. Az abszolút kedvenc az Így neveld a sárkányodat. Zseniális.
John Williams: A kezdő trióm első tagja. Ő, izé… Nincs hozzáfűznivalóm. Ja, de. Awesome :D Kedvenceim: Star Wars, Indiana Jones, Reszkessetek betörők, Hook, Jurassic Park (főtéma), Harry Potter. Az abszolút kedvenc a Sithek bosszúja.
Michael Giacchino: Az új évezred másik nagy felfedezettje nálam. Az idei évtől kezdve már ő új zenéit várom a legjobban. Nem százas az ember, mármint jó értelemben :) Néha Goldsmithre, néha Williamsre emlékeztet. A kedvenceim tőle a Star trek, John Carter meg még jó néhány videojáték zenéje, amiket korai éveiben szerzett. Az abszolút kedvenc a Jupiter felemelkedése.
Patrick Doyle: Nagy kár, hogy nem kap több megbízást, mert van benne spiritusz bőven, tetszik az a stílus, amit képvisel. Kedvenceim a Thor, Majmok bolygója: Lázadás. Az abszolút kedvenc HP és a Tűz serlege.
A 2. csoport:
Christophe Beck: Még új a gyűjteményemben, de első hallásra is van egy jó pár jó zenéje, kiemelkedőek ezek közül a Villámtolvaj, Jégvarázs, a Hangya.
Christopher Young: Inkább a nem horror zenéiből vannak kedvenceim, bár még ő is új nekem, de a Pókember 3 zenéje már régóta megvan, így még mindig az az abszolút kedvencem.
Don Davis: Abból a nagyon kevés zenéjéből, ami van neki, nem nehéz válogatni, de azért a Jurassic 3. és a Mátrix filmek miatt itt a helye a 2. csoportban. Az abszolút kedvenc a Mátrix Forradalmak.
Elliot Goldenthal: Neki sincs túl sok zenéje, de nagyon bejön az irányzat, amit képviselt. Az abszolút kedvenc a Mindörökké Batman.
Harry Gregson-Williams: Még ő is új nálam. A kedvenceim Shrek filmek, Narnia.
Henry Jackman: Nálam nagyon megosztott szerző, ahogy sokan másoknál is szerintem. A szimfonikus muzsikái jók, én kifejezetten élvezem őket, de ez a hibrid valami, amit mostanában többször erőltetett pl. az A.Kapitány 2-ben az valami szörnyen semmilyen tud lenni.
Joel Goldsmith: Ismét egy kevés zenemennyiséggel rendelkező szerző, de a Csillagkapu sorozatok zenéit imádom, kár hogy sok ezek közül nem lett kiadva.
Marco Beltrami: Ő is új nálam, még nem tudok megnevezni kedvencet, de tőle is van egy jó pár jó zeneanyag.
És a 3. csoport:
Eric Serra: Van egy két jó szimfónikája, de nem kiemelkedő szerző nálam.
Ennio Morricone: A hollywoodi érájából tudtam nagyrészt megtartani zenét, de abból se sokat. Nincs igazán kiemelkedő műve nálam. A westernes éra nekem egyszerűen semmilyen. Hiába volt egy évben is huszon akárhány filmzenéje, mind egyforma volt számomra. Persze a filmekhez biztos jók voltak ezek a zenék azt aláírom, de csak úgy hallgatni ezeket, hát az kizárt. Viszont nem is csalódtam, mert körülbelül erre számítottam, amikor nekiálltam válogatni.
Hans Zimmer: Vannak jó zenéi, de ez az anti-szimfonikus, elektronikus zene nem igazán az én világom. Nagyrészt a kollaborációk töltik ki a válogatást, de van azért egy két jobb is tőle, amihez csak az ő neve (vagy nem?) fűződik, pl. Eredet, Csillagok között (ezt is csak második nekifutásra sikerült megemészteni).
Harald Kloser: Az a nagyon kis mennyiségű zene, amit kreált, nem rossz, de nem is elég hogy bekerüljön a 2. csoportba.
John Ottman: Az ő zenéi sem rosszak, de valami mégis hiányzik belőlük, legalább is első hallásra, lehet, hogy később megváltozik a véleményem róla, ő is viszonylag új nálam.
Nick Glennie-Smith: Ami megvan tőle, töltelék zenéknek jó lesz.
Ramin Djawadi: Zimmer tanítvány, a Titánok/Trónok harcából van egy-két jó zenéje, de ezen kívül ő sem nyűgözött le.
Steve Jablonsky: Hát ő sem azt az irányzatot képviseli nagyrészt, amit kedvelek, töltelék zenéi vannak tőle.
Trevor Rabin: Újabb Zimmer irányzat, egyedüli, amit ki tudok emelni tőle az a Varázslótanonc.
Most pillanatnyilag Michael Kamen-t nyúzom, de továbbiakban hamarosan sorra kerül még Randy Edelman, Elmer Bernstein és a többiek, vannak még egy jó páran. Olvastam még itt nálatok korábban, hogy sokaknak azok a filmzenék jönnek be, amiket el lehet dúdolni bármikor. Én nem így vagyok vele, szeretem, ha minél összetettebb egy zene, minél gazdagabb a hangszerhasználat, így is megtudom jegyezni vagy visszaidézni/lejátszani a fejemben. A dúdolás vagy az egy hangszeren visszajátszás nekem nem az igazi.
Best of 2015
No, lássuk kik az idei év legjobbjai nálam:
Az idei év legjobbja, és részben az év meglepetése:
Jupiter felemelkedése (Michael Giacchino): Te Atya Úr Isten :D Amit itt művelt az szavakkal leírhatatlan. Először a filmet láttam, első hallásra sem volt rossz, de azt nem gondoltam, hogy az albumot hallgatva ekkorát javul és lesz az eddigi Giacchino kedvenc. Idei év legjobb Star Wars zenéje, ahogy írták már előttem is.
Még kiemelkedőek idén:
További két Giacchino szerzeménynek a Holnapolisznak (Chris Tilton féle Simcity-re hajaz, de mégis imádom mind a kettőt, jöhetnek ilyenek végtelen mennyiségben), és a Jurassic World-nek is vannak fantasztikus trackjei. Egyértelműen ebben az évben Giacchino viszi nálam a pálmát, ritka egy évben ennyi jó szerzemény egy szerzőtől.
Bosszúállók: Ultron kora (Brian Tyler & Danny Elfman): Először az albumot hallgattam végig, de nem volt könnyen emészthető, de már többszöri hallásra lényegesen feljavult nálam, de azért összességében, szerintem jobb volt Alan Silvestri az előző részben.
A Hangya (Christophe Beck)
Libabőr (Danny Elfman): Klasszikus Danny Elfman
Wolf Totem (James Horner): Az utolsó kiemelkedő szerzemény tőle.
Pán (John Powell): Sárkányoshoz hasonló darab, jöhet.
Az ébredő Erő (john Williams): Eddig csak egyszer hallgattam végig, mert még nem láttam a filmet, de már elsőre is vannak benne kifejezetten jó trackek. Meg igazából nem is hallottam a teljes zenei anyagot, a hivatalos albumok, nekem hiányosak Star Wars-ból. Kiváncsi lennék arra a 3 órás mennyiségre, amit eredetileg felvettek. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy elszoktatok az ilyen zenéktől, mint írtátok korábban. Mit hallgattatok eddig, de most komolyan :) Nekem nincs ebben semmi nehezen emészthető. Viszont benne van a pakliban, hogy utoljára hallottuk a zenéjét.
Hamupipőke (Patrik Doyle): Még csak egyszer hallottam, de mindenképp a legjobbak között van idén.
Az év legjobb játékzenéje:
Civilization Beyond Earth: Rising Tide (Geoff Knorr & Grant Kirkhope): A korábbi aláfestéseik is tetszettek és 2015-ös játékzenével, ami jobb, még nem találkoztam. Bár nem erre fókuszáltam 2015-ben.
Az év slágerei:
Michael Giacchino összes. Fel nem sorolom azt a kb. 20 tracket, amiket a legtöbbször hallgattam :)
Brian Tyler: Sacrifice és Fighting Back (Ultron kora)
Az év meglepetései:
Pixel (Henry Jackman): Amikor megnéztem a filmet és láttam a stáblista végén ki szerezte, meglepődtem, nem gondoltam ilyet is tud, persze ekkor még nem hallottam a teljes munkásságát csak a hibridjeit.
A kis herceg (Hans Zimmer & Richard Harvey): Nem vártam sokat Zimmertől idén se, de egész kellemes lett a végeredmény.
Aljas nyolcas (Ennio Morricone): Kétség kívül az egyik legjobb tőle, nem számítottam már rá, hogy fog még alkotni.
Az év csalódása:
Nincs igazán, legalább is nem tudok visszaidézni. Ami nem jött be, nem szereztem be. Ja de tudok mondani talán, a trailer zenék felhozatala az utóbbi 1-2 évben eléggé semmilyenek voltak, elfogytak az ötletek?
Kíváncsian várom, mit hoz 2016. Az Oscar-díjtól meg nem várok sokat, az előző években is a slágerfilmek zenéi nyerték, hiába ér némelyik „zene” egy kalap ürüléket se. Visszanéztem már korábban az Oscar-jelölteket az utóbbi 10-20 évből és néha olyanokat jelöltek, hogy égnek áll a hajam. Ennyi botfülű embert :) Persze kinek, mi, mindenkinek más az ízlése. Azért annak örülök, hogy Williams megkapta idén legalább a jelölést.
Jaja, most éppen én is évértékelő hangulatban vagyok, de először jönnek a filmek, aztán a zenék. Mivel nekem a zene maximális élvezetéhez elengedhetetlen a film is és pár alkotást csak most sikerült pótolnom, ezért a zenékkel lassabban tudok haladni. De tegnap végre sikerült megnéznem A The Walkot és Silvestri zenéje így a képekkel együtt már sokkalta jobban bejött, mint külön (kb. 7/10), de az elmúlt napokban felváltva pörög John Lunn Downton Abbey-ének az Ultimate Collection-je (a britek rendkívül nívós zenéket tudnak egyébként csinálni a sorozataikhoz, elég ha a Doctor Who-t és a Sherlockot veszem) és Morricone The Hateful Eightje. Utóbbi a Maestro filmográfiájából egy megkockáztatom kiemelkedő darab... lenne, viszont a majd egy órás játékidőből kb. fél óra a valóban említésre méltó és az is ugyanannak a motívumnak az ismételgetése, az viszont valami elképesztően parádésan.
Örülök, hogy valaki végre felbukkant, én is hiányoltam már az írásokat :) Számomra 2015 arra volt jó, hogy rájöjjek, egyrészt manapság már nem tudnak annyira kedvemre való zenéket írni (persze akad ez az), másrészről, hogy évente 5-10 zenénél többel egyszerűen nem érdemes foglalkozni, mert az embernek nincs ideje megfelelően elmerülni benne ha sok zenét hallgat, ráadásul nem éri meg. Jó példa erre a korábban itt emlegetett Truth zenéje, ami 8/10 de egyszerűen elmegy az ember mellett. Ha sose hallgatom meg, akkor se történik semmi, ha meghallgatom megy az élet tovább, az élmény volt, nincs... Persze filmzene rajongóként nem a legjobb hozzáállás ez, de sajnos ez az én egyéni tapasztalatom. A 2016-os év tehát ennek a jegyében fog telni...
Mi történt itt?
Így elbújt mindenki évértékelni? :)
Számomra a tavalyi évet az események, történések és azok súlya emeli ki a korábbi esztendők közül. Mindez persze annak is köszönhető, hogy egyrészt egyre kevesebb a régi időkből előbukkanó muzsika, s így sokkal inkább tudok az aktuális évre koncentrálni. Másrészt pedig 2015-ben egyébként is olyan dolgok történtek, amik rendkívüli módon meghatározóak, s leginkább épp a megismételhetetlenség érzetéből adódóan.
Az évértékelők során mindenki saját magáról, saját élményeiről ad számot. Nem az önzőség jele ez, hanem egész egyszerűen azért, mert így hiteles.
S hogy miért is éreztem ezt fontosnak elmondani?
Azért, mert nekem a Back To The Future éve volt 2015. Olyan év, amire már idestova 30 éve várok :) S most az évforduló kapcsán megjelent lemezek begyűjtésén túl a svájci Live In Concert-en is jelen lehettem, amit "direkt" a születésnapomon rendeztek meg :D S ahol kezet foghattam Silvestrivel, majd elköszönve tőle, hazahozhattam egy vele dedikáltatott CD-t. Így a BTTF számomra az év első számú eseménye.
Az eseményeket nem sorszámozási céllal kívánom említeni, hiszen az még a morbidságon is túlmutatna, csupán arra akartam rávilágítani, hogy a pozitív hangulatba jobban szeretek kapaszkodni, mint a negatívakba, mivel a másik el nem felejthető igen szomorú esemény James Horner-hez köthető. Május elején Glögi írt a James Horner-rel való találkozásának élményéről, melyet nem sokkal később a komponista halálhíre követett. A BTTF adta élményeket, mint közönség, magam élem át, viszont Horner maga a szerző, akinek köszönhetjük, hogy bármit is átélhetünk egyáltalán. Év közben sok régi munkája fel lett idézve, s most ismét rá emlékezve linkelem be az utolsó igazi horneri megmozdulást (Wolf Totem): www.youtube.com/watch?v=CXcucHUUzC4 Az év végi hajrá nagy eseménye pedig a jövőt vetítette elém. Szinte hadjáratként megélve tudtam jegyet szerezni a Hans Zimmer koncertre. S így már maga a jegy meglétének öröme is fontos momentum lett, pedig hol van még a koncert...
Az év legjobb zenéi (sorrend nélkül - de leginkább visszafelé :D):
Egy olyan kategória, amiben nálam mindig szerepel John Powell :) Elfogult vagyok, istenem! :) De itt kaptak helyet a színes, változatos, kreatív muzsikák mellett a magukért beszélő, kevésbé hivalkodó albumok is, amelyek a filmet a lehető legnagyobb alázattal szolgálják.
Trevor Rabin - Max
Bárki bármit mond :) a szerzőnek a G-Force alatt hallott egy-két motívumát is szerettem, olykor megfog az ő légiesen gépies zenei elképzelése, és hozzá mérten ez itt most végig jól sikerült. Ellenben ez az a zene, amit leginkább cserélni lehetne a következő kategória bármelyikére, valamiért mégis ezt vettem elő többször.
Patrick Doyle - Cinderella
Lassan felépülő, de a csodálat érzetével kítűnően bánó szerzemény.
John Powell - Pan
Szükségszerű, hogy itt legyen, viszont nem érdemtelenül, és tényleg nem csupán a rajongói hozzáállásom miatt, amiről jó pár teljes zenekart virtuóz módon megmozgató tétel tanúskodik (8-9-10-12-17-18)
Danny Elfman - Goosebump
Színes, harsány (s bár ez néha túlsúlyos), a szerző védjegyeinek tárháza.
Thomas Newman - Bridge Of Spies
A filmet nézve érezni, hogy súlya van, tele a spielbergi hatásokkal, de a zene valahogy fel sem tűnt. Viszont külön hallgatva mégis újra éreztem azt a hangulatot és feszültséget, ráadásul úgy, hogy az átíveli, s meg is koronázza az egész albumot.
Az év legeslegjobb zenéje:
Szerintem eddig még nem volt rá példa, hogy az első helyezettet ennyivel többször rakjam lejátszóba, mint a többi kiváló lemezt, viszont Michael Giacchino most igencsak jól teljesített. Sokaknak bejött a Jupiter Ascending, nekem viszont kicsit sok volt, pláne a film után. Továbbá a Jurassic World kapcsán első ízben csalódtam, a filmhez nem fűztem semmi reményt, s utólag rájöttem (mint nemrég a Star Wars kapcsán), hogy nagyon nem helyén való a film-filmzene megismerésének rossz sorrendje, pláne az előítélet, hiszen a film nekem is bejött, a zenéjében pedig így már nemhogy kellemesen csalódtam, de közel pálfordulást vett bennem a megítélése. A Tomorrowland pedig valahogy nem tud kiteljesedni. Nos akkor miről is beszélek? :) Hát az Inside Out muzsikájáról. Korábban sem értettem, hogy mi fog meg benne annyira, talán mintha a zene is az agyamban történne :) Valamiért mégis ezt az albumot hallgattam meg nemhogy a legtöbbször, de jóval többször, mint az év többi remekét.
Amik még tetszettek:
Johann Johannsson - The Theory Of Everything
Tom Holkenborg - Mad Max
Christophe Beck - Ant-Man
Henry Jackman - Kingsman
Andrew Lockington - San Andreas
Hans Zimmer, Lorne Balfe - Sons Of Liberty
Gulya Róbert - Tom Sawyer And Huckleberry Finn
Az év legjobb borítója:
Mr. Turner - Egy olyan zene, aminek elég (de kell is) a borítóját ismerni, az valahogy mesteri, viszont a hozzá született muzsika nem így fest, elő ne szedjétek! :)
Az év legrosszabb nem is tudom mijei:
A Birdman egyetlen mesteri húzása az, hogy nem lehet track-ekkel alátámasztani az ebbe a kategóriába való besorolását. De most tényleg, melyik tételt válasszam ki, meg mi alapján??? :D Ja, hogy ez nem is zene? :)
Ezen kívül még a Chappie nem tetszett. Nemcsak én nem értettem a filmet, hogy mi akar lenni, hanem szerintem Zimmer sem. Úgy értem a film akart lenni valami, csak az a baj, hogy egyszerre több minden is, s így nem lett semmi, bár még így is fényévekkel jobb, mint az ezen kategóriába sorolt Birdman.
Amiket nem említettem, azokat vagy nem ismerem, vagy nem hallgattam még, vagy pedig a Star Wars :) Ez utóbbi ugyanis annyira az év határára került, hogy átcsúszott jövőre. A filmet megnéztem elsején, s beigazolódott az, ami korábban más SW filmek esetében: azaz nekem annyira nem jön be a film, viszont teljes mértékben el lehet ismerni, s ezek miatt is számomra a zene átütőbb erejűvé válik...
A régebbi művek aktuális évben történő megismerése:
Filmként a Heroés (Hősök) és a Bridge To Terabithia (Híd Terabithia földjére) nyűgözött le, valamint a Ladyhawke (Sólyomasszony).
Viszont ez utóbbi elsősorban a zenéje miatt érdekelt, amire csak úgy egész véletlenül bukkantam, s nagy szerencsémre egy új kedvencet kaptam, ráadásul egy teljesen ismeretlen szerzőtől (Alan Powell). A Hősök-ben a 80-as évek betétdalai értékelődtek fel, egészen jó színezetet kaptak, a Terabithia filmzenéje pedig a kalandokat tették egészen valóságossá.
A filmzene (vagyis igazából a komolyzene) létjogosultságának a legnagyobb 2015-ös bizonyítéka számomra a "No roxa áj" volt :) Van egy zene, aminek az Irigy Hónaljmirigy változatát meghallom, nem ismerem, de rákeresek, csak úgy, hogy mi is az eredeti, errefel találok egy instrumentális átiratot. Mi ez, ha nem bizonyíték (mármint a zene)? Mégpedig azért, mert valakinek még egy ilyen izé kapcsán is a szimfonikusok járnak az agyában: www.youtube.com/watch?v=q52ls2i5_DQ
2016 elején pedig magam is csatlakozom a BÚÉK-olókhoz :) Jó filmzenékben gazdag esztendőt! [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2016-01-09 11:02:30]
Elküldve: 2016-01-12 11:12:52, 
