Nem szeretem azt érezni egy score-nál, hogy ezt én is meg tudnám írni és elő bírnám adni, de Alex Ebert szerzeményei esetében nem csak egy túlzó szófordulat ez. És itt is dünnyög egyet, bár ne tenné! Egyébként ez az a kategória, amit a rosszak közé nem biztos, hogy beraknék, csak nagyon-nagyon szimpla darab, és ez azért elég zavaró. Kicsit ambientes, ami hiába nem bonyolult műfaj, sokan mégis marha hatásos dolgokat tudnak letenni benne az asztalra, de ez az ambient kategórián belül is idejétmúlt megközelítés.
10/5
Ez a fickó szerintem egy éven belül el fog tűnni a filmek környékéről. Ennek a rendezője amúgy ugyanaz, mint a redfordos filmnél, más meg nincs kilátásban már most sem nála.
Utánuk jött a sorban két X Ray Dog-album. Na, ezt a kettőt összesen úgy másfél perc alatt letudtam. Borzasztó volt, bárhol is füleltem beléjük. Egy tavalyi meg egy régi.
Még csak részben hallgattam meg őket, de szerintem két idei Two Steps from Hell-albumról is ki fogom jelenteni a végén, hogy nagyon jók. A Crime Lab egy elég érdekes, érzelemmentes elektronikus album, míg a Miracle épp az ellentéte, és kifejezetten kellemes meg jóleső hallgatni.
Kiemelném, hogy a méltatáshoz az kellett, hogy elhagyják végre azt a röhejes "EPIC" transzparenst, ami előttük lebegett eddig szinte minden számuknál, és hogy ne erőltessék már annyira a zizegős hangzással nagyzenekart imitálást.
Gondoltam felhozok egy témát, ami már egy jó ideje zavar, de most jött el az idő (Still Alice - Ilan Eshkeri), hogy írjak róla.
Nagyon utálom azt a gyakorlatot, hogy bizonyos filmzenék ilyen 15-20 perces játékidővel bírnak. Elhiszem, hogy ezek drámai filmek inkább, független forgalmazásban stb., de nem hiszem le, hogyha már kiadják az albumot (akár elektronikusan, akár lemezen) nem fér rá több zene. Nekem nincs bajom a rövidebb albumokkal, de konkrétan a fenti példa is (18 perc), azt mutatja, hogy ez nagyon kevés.
Sokszor többet hallgatná az ember és gondolom lenne is mit,. Szerintem az alsó határnak olyan 35-40 percnek kellene lennie. Ami ennél rövidebb és zseniális zene, csak egy jut eszembe: Zbigniew Preisner - The Secret Garden.
A közelmúltból is ott volt a Flight - Alan Silvestritől vagy Danny Elfman zenéje a Silver Linings Playbook. Mind-mind többet érdemeltek volna.
tegnap olvastam el én is, de én már nem is csodálkozom az ipsén. a furcsa az, hogy mintha elkezdett volna kicsit félni a közvéleménytől, amit már évek óta gerjeszt az elvakult zimmer utálatával. a kritika fele tulajdonképpen magyarázkodás, de annak is kurva gyenge.
végül az utolsó hasábjával egyet lehet érteni, sőt kell is, mert igaza van. féregség 80 millió verziót kiadni egy zenéből, de hát kapitalizmus van, megszoktuk. de konkrétan egy scoret ezért lepontozni, vagyis magyarázatként felhozni, hogy ez csillag levonással jár...
a másik kritika amit még tegnap feldobott a hunger games. az meg 4*. jnh-t imádja, de ki nem. csak amíg zimmer bármit csinálhat az nem lesz jobb 2*-nél, addig howard leül trónolni a budira és a placcsanás hang is minimum 4*.
[előzmény: (22052) Bíró Zsolt, 2015-01-27 09:38:44]
Ez tényleg egy barom, már nem is lát a Zimmer-gyűlölettől. Mondjuk legalább következetes, ami Zimmer, az csak szar lehet.
Eleve már ez is:
Music as Written for the Film: ***
Music as Presented on Album: *
Overall: **
Az albumon lévő zene (amiről én is írtam) teljesen jól van összeállítva, hiányát csak a dokkolós jelenet alatt szólónak érezni, minden más fontos pont rajta van, nem volt hiányérzetem ezen kívül.
Kábé mintha a tényt pontozná le, hogy hiányzik zene az albumról, nem pedig azt értékeli, ami rajta van.
Erre elfelejtettem reagálni, elnézést.
Szóval: sajnos nem megoldható a régi műsorok weben vagy bármilyen más formában történő visszahallgatása. Csak az aktuális adás ismétlése van, és lesz, ahogy eddig is.
én mindig leszarom ki mekkora seggfej az életben, ha a vásznon elkápráztat. gibson is tőlem úgy öli a zsidókat ahogy kedve tartja, attól még imádom.
jaja, a lawlessben, meg a nimfóban is igen jó volt. a furyhez meg kihúzatta az egyik fogát, hogy "háborúképesebb" legyen. nyilván meg lehetett volna oldani spec effektel is, de ez is azt mutatja, hogy beteg az agya és az ilyet komálom.
A FB-on is rákérdezett erre egy olvasó. :)
Azt válaszoltam, hogy:
"Én is úgy 9-re emlékeztem, megvan eredetiben is, de újrahallgattam, és ma már valahogy rám sem hat annyira, mint régen."
Pedig ennél még nincs is olyan probléma, mint anno a The Rocknál, hogy ma már vállalhatatlan lenne a hangzása, de mégis csak 7 nálam is. Amúgy ha túl nagy lenne az eltérés pontszámban a közvélekedéshez képest (értsd: nem az ír az adott év legjobb zenéjéről, akinél 5 pont), vagy valakinek közülünk nagy kedvence az adott zene, akkor rendszerint lecsapjuk a kevesebb pontot adó kezéről az írás jogát. :) De itt most nem volt ilyen. Meg azért az is jó, ha nem mindig mindenki a kedvencéről ír, így legalább nem 9-10 pont minden. :) [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2015-01-23 19:21:33]
fury
tartottam tőle hogy nem lesz olyan jó, mint amilyet elvárok egy vh2 filmtől. de szerencsére telitalálat lett. nincs benne romantikázgatás, nincs giccs csak a kőkemény háború és horror. a jelenet a 2 német nővel zseniális. mint amikor kiérsz a sötét dzsungelből egy napsütötte tisztásra és jut 10 perc megnyugvás a borzalmak után. egyből utána jön a bombázás csak hogy tudd, a háború kurvára nem áll le egy percre sem és nem válogat. rendezői csillagos ötös.
a csatajelenetek jól koreografáltak, izgalmasak. az utolsó harc pedig hősies és szembefordulva a film addigi felfogásával, kap egy kis giccset, ami jót is tesz a lezárásnak.
a másik nagy dolog, vitviki kérem felnőtt. eddig is voltak jelei, hogy nem egy mezei fos a gyerek, de ebben a filmben nálam végre "átjött" :D
A filmből kb. ez volt az egyetlen szám, amire felkaptam a fejem. Mondjuk ez nem is feltétlenül az a mozi, ami alá igazán maradandó zenét lehetne csinálni.
[előzmény: (22037) Bíró Zsolt, 2015-01-23 10:26:14]
Törzstag
OST_Zoli
22038. Elküldve: 2015-01-23 13:04:48,
Filmzenék
[4497.]
Zimmer Black Hawk Dawn-a csak 6-ot kapott? (A többieknél is csak 7-et.)
Számomra az Zimmer legjobbja a 2000-es évek elejéről, egy évtizeted iszonyú sokat hallgattam. Nálam az egy majdnem 10 pontos zene. De majd elolvasom a kritikát is, most csak épp ránéztem a pontszámra.
Persze, ez nem gond, hiszen, nem vagyunk egyformák, csak azt hittem valamiért, hogy ezt a zenét velem együtt mindenki szereti.