Az Éhezők Viadala: Futótűz (8/10) minden fronton jobb, mint elődje, és ebbe James Newton Howard zenéje is beletartozik, akinek most érezhetően több ideje volt a munkára. A régi témák markánsabban, de visszatérnek (a Rue's Farewell még mindig/már megint könnyfakasztóan szép), de az új szerzemények is tetszetősek. Egyelőre 8/10, de majd külön hallgatva mérettetik meg igazán.
Ez a The Counselor egész kellemes hallgatni való. A film (??/10) alatt a sok kinyilatkoztatás közepette üdítően hat ennek a Daniel Pembertonnak a zenéje. 7/10 simán.
Szóval akkor ez nem csak egy lejáratás akart lenni és olvastam én legalább is úgy, hogy ennek köszönhetően sem fogok tudni olyan óriási nagy hitelt adni ennek.
Ha ez így van,
Szerintem megérdemelt a "dicsőség", amit ő ilyen ismeretek nélkül kapott, illetve amit a megfelelő emberekkel el is tudott érni azért cserébe ő adott egy iskolát (lehet ők sem értenek a kottához):) és a többit nem is kell említeni szerintem. Egy üzenetet nyertem ebből emberileg ő ott lehet.
Jogos, hogy kiábrándíó, de ő ezt sosem titkolta. Legalábbis - és most nem védeni akarom őt teljes vállszélességgel - én annak idején egy kilencvenes évek vége felé készült interjút olvastam vele, amiben leírta, hogy hülye a kottához. Fura igen, hogy Zimmer esetében tulajdonképpen egy technikai embert nevezünk zeneszerzőnek, de pont ezért van szüksége ennyi emberre. Ha ez leplezve lenne, akkor lenne szerintem gáz, mert így lehet utálni, vagy kedvelni emiatt, de ha azt híresztelné, hogy multitalentum, akkor az iránta való rajongás ferdítés lenne.
Esetemben ott van pl Tyler is, akit én a top 3 kedvelt szerzők között tartok számon - Zimmer, Goldsmit, Tyler. De mostanában abszolút középszerű lett (kivéve a Thort), és az elmúlt időszak zenei terméseit ha nézzük, akkor gyakorlatilag majd' mindenhol van kiegészítő zeneszerzője, és már négy nevet is össze lehet szedni, tehát ő is építgeti a kis világát - oké, ő legalább játszik hangszereken, meg tud kottát írni, de most nem e téren akarom őket összehasonlítani. Tyler viszont totál túlvállalja magát, s ezért van szüksége ennyi emberre neki is.
Egyre érdekesebb ez a kieg-zeneszerzős, asszisztenses dolog. Kíváncsi lennék, ha nem lenne olyan versenyhelyzet Hollywoodban, meg olyan határidő-szűkítés, mint manapság, mi lenne.
teljesen jogos. a filmtracks fórumon egy bennfentes emberke osztott meg pár ismert nevet, pár ismert zenéjüket és hogy mekkora hadsereg szerezte a zenét. ott volt többek közt tyler is. a különbség zimmer és a többiek között hogy amíg a többiek szégyellik, addig ő egyenesen reklámozza és büszke hogy kikkel dolgozik együtt. ezt mindenki eldönti magában hogy helyes hozzáállás-e. én magam nem tudom.
az viszont brutálisan kiábrándító amikor olyanokot olvasol az általad istenített ZENESZERZŐRŐL hogy kottát olvasni nem tud, valamint középszerű zongorista és gitáros. viszont zseniális programozó. fantasztikus. az ilyen jellegű infókat véleményem szerint jobb ha inkább homály fedi. legalábbis nekem jobb lenne.
Egyébként akármennyire nagy rajongója vagyok - és olykor kicsit többet is várok el tőle emiatt, mint másoktól - én sem örülök hogy ennyi emberrel dolgozik együtt. Viszont pont a napokban beszéltük Zsoltival, hogy mennyi ember használ alkalmanként kiegészítő komponistát, csak nem annyit és nem úgy, ahogy Zimmer. De pl. Young, Kamen és Newton Howard is tett már ilyet, vagy ott van Beltrami, Tyler, akik szintén ilyen cipőben járnak. Szóval érdekes dolog ez, jól utána kéne koslatni, és akkor lehet, hogy ez az általános Zimmer-támadás lelappadna. Talán...
Nekem elsőre érdekes volt a Thor. És nem azért, mert rossz volt, amit hallottam, hanem azért, mert végre levetkőzte a Remote-os megoldásokat, és visszatért magához. Nekem jobban bejön, mint az Iron Man 3: míg az IM3-ban van 4-5 jó tétel, ami tetszik, addig a Thor 2-t egymás után háromszor meghallgattam.
menthetetlenül beteg lettem, de most is roque banos "evil dead"-je megy (immáron ki tudja, hanyadjára), és azt hiszem, hogy nálam ez az év albuma... :D
közben úgy fázom a mindenféle zimmer-klón akciózenéitől (beleértve tylert is), pedig tudom, hogy illendő lenne legalább megpróbálkozni velük.
Eh, a Two Steps from Hell Solarisa még egy albumkép berakását sem érdemli meg. Hogy valakik, akiknek megvannak az eszközeik, hangszereik, programjaik, lehetőségeik, idejük, azok csak ennyire egysíkú és kiszámítható zenékre képesek, ez sehogy nem fér a fejembe. Hogy például Start Again címen csináljanak egy transformerses indítású Inception-variánst, ami alá beúsztatják a Journey to the Line csúcspontjának feldolgozását ("érdemes" meghallgatni). Komolyan mondom, röhejes.
Eleve mi az, hogy trailerzene mint stílus? Vazze, csinálhatsz egy albumot, még esetleg megdobnak egy valódi kórussal is, erre csinálsz trailerzenét. Nem zavar, hogy ez a melód amúgy is, még akkor is ilyet készítesz, amikor nem is létezik hozzá film? Mintha a mozis jegyszedő otthon is tépné tovább a jegyvégeket.
A trackek nagy részének felépítése kábé a zenére felelgetős kórus szisztémát követi ezúttal is:
Nem hiszem el, hogy nem unják már akkor, miközben készítik ezeket. Hát komolyan, bazi nagy robbanásokat vizionálok majdnem mindegyik "kompozíció" alá. Ez milyen már? Bár ez ebben a műfajban biztos pozitívum, nem tudom. Vicces az is, hogy tulajdonképpen minden track szigorúan 3 perc alatti:
- Figyu, ne legyen ez most az egyszer hosszabb?
- Elment az eszed? Hát akkor már a Kámingszún feliraton is túllógna!
Ezek ráadásul nem tehetségtelen emberek, csak olyanok, mint az 59 éves Tsipovitsné Pudvás Aranka ügyintéző, aki nap mint nap bemegy a munkahelyére, megcsinálja, amit kell, de mellé mondjuk már nem mosolyog az ügyfélre, nehogy az jól érezze magát, mert az már plusz ügyintézői feladat lenne azon túl, amit úgyis kifizetnek neki. A gond az, hogy ezek a trailerzenés arcok még messze állnak a nyugdíjtól, mégis elvannak a saját kis komfortzónájukban, ahonnan dehogy lépnek ki. Inkább megcsinálják a 12 ezredik tök ugyanolyan számot is. (A majdani évértékelés miatt hallgattam meg, mert azt hittem, idei, amúgy kerülöm az ilyesmit.)
Hát, Tyler Thorja a film megtekintése után se lett jobb. A film 7/10, és a zene a képek alatt hasonló színvonalon van (Loki sejtelmes témája pl. a "The Trial of Loki"-ban, vagy a magasztosan szomorú "Into Eternity" viszont egész jók), de külön ez csak 6/10 továbbra is nálam. Egységesebb, mint a Vasember 3 zenéje, de semmitmondóbb is.
Jah, és valamilyen apró malőr kapcsán csak most osztottam meg az oldalatokat a Facebook oldalunkon.
Benjamin Wallfish felől itt hallottam tőletek először, eszméletlenül jó atmoszférát teremtett az "órák" alá írt muzsikájával, leginkább a bevezető percekben.
ma végeztem a call of duty ghosts-al, örömittasan nézem a stáblistát, amikor is felbukkan david buckley neve, alatta pedig a hungarian studio orchestra. eh.
noh, elmondhatjuk hogy közünk volt egy világsikerű játékhoz. ha nem is a legjobb zene(finoman szólva), de akkor is ez nem semmi:)
Csak én vagyok maximalista, hogy amennyiben kijön a Hobbit bővített film, amiben legalább két új dal van (plusz score nem tudom), akkor szeretnék egy olyan kiadást, amin az is szerepel?
Meg hát a 9 óra extrában is elfért volna mondjuk fél percnél több zenei említés...