Marianellitől viszont elég jól lett a Hummingbird. Nem igazán néztem volna ki belőle, hogy egy ilyen szolidan mozgalmas akciózenét is tud írni, persze a nagy része így is inkább dráma, de az is kifejezetten erős. Jól szólnak a szimfonikus és az elektronikus részek is, a tőle megszokott egzotikus hangszerek pedig egyediséget is visznek a zenébe. Néhány laposabb tétel ugyan akad, de például a záró track vagy a Crazy Patch olyan, mintha egy 15 évvel ezelőtti Thomas Newman írt volna akció muzsikát. Ez egy olyan nyolc pontos zenécske, a Wolverine nyöszörgése után tökéletes hallgatnivaló volt.
Hát ez az új Wolverine zene egy jó nagy semmi. Nagyjából ugyanaz megy, mint a World War Z-ben, és hát az se tetszett, így nem csoda, hogy ez a sehová sem tartó jellegtelenség most sem jött be. Amennyire a MOS nem volt Supermanhez illő zene, annyira nem illik Beltrami próbálkozása sem egy szuperhőshöz. Lehet, hogy a film még dob rajta, vagy egy második hallgatás helyreteszi a dolgokat, de addig ez is megy az idei csalódások közé, aminek listája már nem éppen szűkös. Olyan 5 pont, kicsivel jobb, mint HGW próbálkozása volt. [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2013-07-21 19:03:38]
Az a bajom a The Lone Rangerrel (ami amúgy 8 pontos azért), hogy kevés dolog utal benne arra, hogy westernnel van dolgunk, amit mondjuk a klisék elkerüléseként is felfoghatunk, emiatt viszont akár a sokadik karibi kalózos kaland is lehetne.
Köszi. Hát igen, ilyet kritikának nem írnék. Ha 2012 novemberéig visszamész, ott van egy hasonló a Skyfallról is. Nem lehet eltéveszteni, van ott is illusztráció hozzá. :)
Az meg most tűnt fel, hogy abban is kékosztrigázok.
Az elmúlt 10 év listája? Olyan idő intervallum ez, hogy nem fér bele minden, mert azért sok jó album volt. Illetve sok olyan is akadt, amikor egy-egy track kifejezetten élvezetesre sikerült, és sokszor meg is lett hallgatva.
Ha viszont kifejezetten csak album szinten maradunk, akkor részemről aszerint veszem, hogy melyeket hallgattam meg legtöbbször úgy, hogy bele is tudtam feledkezni. Sorrendiség nélkül
- Bolondok aranya
- A majmok bolygója
- Van Helsing
- Star Trek
- Kung Fu Panda I.-II.
- Horton
- Tron: Örökség
- A forrás
- Így neveld a sárkányodat
- Karib tenger kalózai I.-II.-III. (IV.)
(Azért bőven maradt ki, holott pl. az Angyalok és démonok első tétele még mindig sokszor előkerül, talán az ilyenekkel az a baj, hogy nem tudok túllépni rajtuk)
A magányos lovas:
Baráti társaságban lett megnézve. Film előtt említettem, hogy zenéje alapján jónak kell majd lennie. A történetet ugyan nem ismertem, a korábbi feldolgozásokról csak annyit tudtam, hogy léteznek. Így a film végén még a többiek világosítottak fel, hogy pl a Tell Vilmos zenei választás nyilvánvaló, mivel ez szerves része a régi változatoknak. Na mondom, akkor ez sok mindent megmagyaráz. Azaz a filmzenei album közel 10 perces Finale tétele olyan, ami maximálisan visszaadja Gore Verbinski-ék filmjét és annak magyarázatát:
Rossini zenéje a film (pontosabban a történet) végén csendül fel. Így tehát a magányos lovas magányos lovassá válását láthatjuk. Továbbá egyértelművé teszi, hogy ezt valóban egyfajta első résznek szánták.
A film közel két és fél órás, a végére azt éreztem, hogy olyan aránytalanra sikerült. Amikor mondták a többiek ennek a "zenei induló"nak a jelentőségét, akkor jöttem rá, hogy emiatt van. Úgy értem, a magányos lovassá válásról nem kell ilyen hosszú film... Vagy legyen mégis ennyi, de akkor a felétől már magányos lovaskodjon. Az indulója pedig akkor legyen benne többször, legyen benne variáltan is a jelenet hangulatához igazítva.
A film előtt nem értettem a Tell Vilmos felhasználásának értelmét, szimplán csak tetszett. Most megtudva viszont jobban le tudom írni, hogy én olyan filmre számítottam, mint a fentebb írt második megoldás: hosszú film (hisz mégiscsak western), de több magányos lovasként cselekvő kalanddal.
Egyébként elég fura lesz, ha megint Johnny Depp-et fogják kihozni főszereplőnek, mert pl a Karib tenger kalózai folytatások is valamelyest ott buktak el, hogy nem Jack Sparrow tűnt alapvető főszereplőnek. Ennél a filmnél meg ráadásul eleve így kezdték: még csak nem is ő a címszereplő, ám mégis ő alakítja a történések legjavát...
Die Hard 5.:
Hajszálnyival jobb lett, mint a 4? Ez irónia akar lenni? :D A 4. részt annak idején lehúzták, nekem viszont bejött. Ez a mostani rész meg tönkre vágja a gyűjteményt. :(
most olvastam vissza az ökörséget amit írtam. szal természetesen nem lehetne bármelyik gyűrűk ura az első mert az már nem az elmúlt 10 év listája lenne:D
1. gyűrűk ura 3 (mondjuk kb bármelyik lehetne a 3 közül, de tényleg ez a legerősebb)
a maradék 9 sorrend nélkül:
king arthur
creation
sinbad - legend of the seven seas
how to train your dragon
the last samurai
children of dune
the village
harry potter and the goblet of fire
van helsing
Tíz az kevés, kicsit bővebb lenne a lista, mert szerintem azért az elmúlt tíz év összességében erős volt.
pl:
Passion of the Christ
Lady in the Water
Van Helsing
Batman Begins
Harry Potter and the Goblet of Fire
The X-Files: I Want to Believe
The Lazarus Project
Angels & Demons
Star Trek
Creation
The Artists
Paul
Life of Pi
Skyfall
persze nem mind 10 pontos, de olyanok, amiket azóta is kedvelek.
[előzmény: (20598) Thomas Powell, 2013-07-16 19:58:21]
Sajnos ritkán nézek rá a fórumra de erre muszáj reagálnom.
Nem néztem volna ki belőled kedves Zsolt hogy te valaha is képes lennél ilyen heves temperamentumú hozzászólás megalkotására de nagyon tetszett ! Én szívesen olvasnék még tőled ilyen szókimondó kritikákat mert teljesen beleéltem magamat (és persze majd leestem a székről a röhögéstől) és eldöntöttem hogy ezt a kotvány szart nem fogom megnézni ! Köszi, üdv !
Pedig most már szinte teljesen biztos. Így is be vagyok már sokallva a tömény RC-s hangzástól, függetlenül attól, hogy Zimmer mennyire profin dolgozik a paneljeiből, vagy hogy más zenészek - függetlenül attól, hogy az ő szárnyai alól kerültek ki, vagy sem - mennyire majmolják (hallod, Brian Tyler?). Pedig tavaly már elkezdtem bizakodni, hogy a Marvel filmjei zeneileg is egy más (magasabb?) szintet fognak képviselni, azzal, hogy olyan zenészeket szerződtetnek, mint Debney, Doyle, Silvestri vagy Horner. Erre föl Silvestri-t Jackman, Doyle-t pedig Tyler váltja, most meg ez. Habár anno, Horner megválasztásánál is ugyanennyire kiborultam (na jó, csak majdnem:)), aztán milyen kellemes pofára esés lett a vége, tehát nagyon remélem, hogy most is ez lesz. Ugyanakkor örülnék, ha az RC birodalom térhódítása már befejeződne végre.