aki végighallgatta han.. brian zim.. tyler 'callofduty3'-át, emelje már ki nekem azokat a tételeket, amelyek nem egy tíz évvel ezelőtti zimmer-zenéből valók. azokat szívesen meghallgatnám.
Nekem is van, és egyikkel sem volt, és nincs is probléma.
Tegnap este még más lemezt is hallgattam (hibátlan lejátszás), illetve újra beraktam a Speed-et, és az említett helyen nem volt semmilyen gond. Bele is tekertem, fel is másoltam a track-et, sehol sem akadt, valamint az album más számával sem volt semmi baj (mondjuk azokkal elsőre sem volt). Megnyugodtam hamar :), de a legelőször jelentkező problémát továbbra sem értettem (igaz már mindegy).
Elnézést, ha ráijesztettem valakire. (A hiba az én készülékemben volt.)
Azért ijedtem meg először, mert van olyan eredeti DVD-m, amire a film hibásan került fel (az összes példányra). Örülök, hogy ezzel a filmzenével végülis nem ez a helyzet.
Mark Mancina ezen szerzeménye nekem továbbra is bejön, számomra egyáltalán nem elavult, szerintem időtálló alkotás.
[előzmény: (19473) Kulics László, 2012-03-08 21:25:21]
Az Oscar-átadó környékén nem emlékeztünk meg Zimmer zenei produceri tevékenységéről, bár érdemes lett volna. Most kiadták a gálán elhangzó új szerzeményeket, és nem mintha égető hiányát éreztem volna a show-n is gyengécske muzsika újrahallgatásának, de meghallgattam ezt a Celebrate the Music - The 84th Academy Awards címre keresztelt valamit.
Írt Zimmer egy jellegtelen, elavult témát, és ezt variálgatták páran még tovább butítva az alapanyagot. Nem lett ez bűn rossz, de ugye mégiscsak a világ legnagyobb filmes eseménye az Oscar-gála, és nem feltétlen ilyen muzsikákkal képzeli el az ember. A pláne pedig az egészben az, hogy az idei show a régi filmek, a múlt mozijának szellemében született, ami a díszletekben és a körítésben tökéletesen átjött, de minderre Zimmer ráerőszakolt egy elektronikus zenei környezetet, ez pedig köszönőviszonyban sem volt a látvánnyal és a műsor témájával. Egy art deco díszlet és egy pörgős techno zene?
Már élőben is tökéletesen kaotikus volt, ráadásul a közönségnek mindezt a reklámszünetekben élőben el is nyomták, szegények.
Szóval már a tévén keresztül is gáz volt, de így külön albumon vállalhatatlan ez az egész. Giorgio Moroder, Junkie XL vagy Shelia E. mégis kinek jutott az eszébe? Nyilván Zimmernek, ha már ő volt a zenei producer. A.R. Rahman különösen borzasztó a kiabálós variációjával.
Egyedül a What a Wonderful World feldolgozása jó, mondjuk az nagyon, már a show-ban is megható volt.
Túl hamar kezdtem el örülni a Speed-nek :((((
Vásárolt még belőle másvalaki is?
Nálam hibás a 7. track (gépről hallgatom a lemezt -nincs hifi- és megáll a közepén, viszont nem karcos), ha felmásolom a gépre, akkor bár lejátssza, de ugyanezen a helyen akadozva hallgatható.
Ez vajon a lemez egyedi hibája, vagy mindegyik ilyen lehet?
Elkezdtem olvasgatni az évértékelőket, néhány zene iránt most is felkeltettétek az érdeklődésemet, de még időbe telik magán az írásokon is átrágni magam, nagyon tartalmasak, köszi mindet! :)
Közben meg megérkezett és pörög Mark Mancina Speed albuma, a mellékelt kis füzet olyan vastag, hogy attól reped szét a tokja, alig bírom becsukni :D
A Varése a Limited Edition szériája keretében két zenét jelentetett meg most:
Hostel, Part III - Frederik Wiedman (1000 db)
Columbus Circle - Brian Tyler (1000 db)
De szépen kezdődik az év John Powell Lorax zenéjével, kár, hogy ilyen rövid...
Egy kis hibát elkövettem a hallgatásával, mert ahogy láttam, hogy van "... Chase" című tétel, "bele"hallgattam :) Ne ilyen sorrendben tegye az, akit érdekel Powell új albuma! Hangulatos egy muzsika, szerintem megint egy beletekerhetetlen albummal lepett meg minket a szerző, és ez a lényeg.
A facebook-ot (és társait) mellőzni szoktam, viszont időközben szerencsésen nem maradtam le a Speed-ről :) Igaz, nem tudom, hogy mióta van kint a La-La Land oldalán, illetve még ma is kapható, de azért "tegnap" 1 óra után még ébren voltam és ránéztem, ment is a rendelés.
Az Intrada esetében a Young Guns II.-ről maradtam le, túl sokára döntöttem el, hogy mégis rendelnék belőle.
jobbkésőnmintsoha: én feliratkoztam hírlevelükre, illetve a facebookon általában napokkal korábban kikerülnek az új megjelenésről szóló infók. hogy mást ne mondjak: amíg az intrada be nem vezette, hogy a példányszám ne legyen publikus, addig a keddről szerdára virradó hajnalban, ottani idő szerint este hatkor elküldött emailt mire szerda reggel elolvastam, már volt, hogy bizonyos albumot el is kapkodtak.