Nem baj.
Nem egy szedett-vedett blognak tűnik (idővel biztos rálelsz a megoldásra is, hogy inkább ne legyen ovális fejű emberes a kép, ha nem tölti ki a szélességet :)), így kitettem a FB-oldalunkra.
Látom ti is megemlékeztek a Mester születésnapjáról, és habár nem szokásom a saját írásaimat reklámozni, a blogon, ahova írok én is igyekeztem végig venni a Maestro életének fontosabb eseményeit, és a "cikkhez" felhasználtam a Filmzene.net néhány kapcsolódó írását is, (remélem nem baj):
Ui: ha valami pontatlanságot fedeztek fel a cikkben jelezzétek és javítva lesz.
A Mesternek pedig innen messziről Kívánok Boldog Születésnapot, és köszönöm az eddigi (és elkövetkező) munkáit, amiért személy szerint mérhetetlenül hálás vagyok, hiszen nélküle nem fedeztem volna fel a filmzenében rejlő csodákat.
Az év első várt zenéje Terence Blanchard "Red Tails"-e volt nálam. Meghallgattam a zenét és bár nem rossz, mégis hiányolom belőle a hősiességet, amely a pilótákat megilletné. Most nem az MV-s háromhangos harmóniákra gondolok. :) Második hallgatásra azért 10/7 lett
Ja! Már kiszámolni sem lehet, nagyjából mikor lesz itt premier. Lassan olyan lesz, mint É-Korea. Ha olyan filmet nézel, mely a rezsim számára nem kívánatos, rajtakapnak ---> 2 hónap átnevelő tábor. Lehet a zenéinek hallgatásáért meg 3 hét.
[előzmény: (19400) Thomas Powell, 2012-01-27 16:24:00]
Ami azt illeti a Titánok harca nekem nem igazán emlékezetes film, viszont Ramin Djawadi művéből 4 track is a kedvenc listámban trónol. Kíváncsi leszek a folytatásra én is. Mind zeneileg, mind filmileg.
Mikorra várható az USA premier?
Most olvasom az IMDb-n, hogy a Titánok Haragja zeneszerzője Javier Navarrete (A Faun Labirintusa, Tintaszív) lesz. Na erre kíváncsi leszek, mert nekem Djawadi első részhez készített muzsikája - minden hibájával együtt - tetszett. Filmzenei szempontból érdekes évnek nézünk elébe.
hadd találjam ki, hogy kik a kedvenc zeneszerzőid :) 10 éve ez a még vonal ritkaságszámba ment. Folytasd, keresd meg magad. Kezdő rugásnak kiváló. Köszi!
Az Artist szerintem nagyon jó zene, nem lennék meglepve ha a golden globe után az oscart is megkapná.
A jelöltek közül a Tintin lógott ki egyedül, de gondolom azért tették be, mert animációs filmként nem jelölték és ezzel akarták valahogy kárpótolni.
Újév óta még nem is írtam ide, így aztán Boldog Új Évet Mindenkinek! :)
Sokminden mást kellett tenni az utóbbi hónapokban a filmzenehallgatáson kívül, így év végére kicsit lelassultam ebben, de azért nagyon várva az éves összefoglalókat, magam is szerkesztettem egyet. A listán kívül megemlítendő események között John Barry sajnálatos távozása volt a legszomorúbb, bosszankodásra pedig az Oscar díj odaítélése adhatott okot, a szórakoztatásunkról pedig elég sűrűn gondoskodtak a filmzenei repertoárokkal előrukkoló hazai zenekarok Gyula-Békéscsabától Szolnok, Budapest, Balatonfüred-en át Szombathelyig.
Idén aszerint osztályoztam, hogy mi volt az a track (egyes esetben album), amit a legtöbbet a lejátszóba kényszerültem (90-95%-ban jó értelemben) tenni. Valamint külön hozzávettem minden olyan muzsikát is, amit 2011-ben ismertem meg. És ez utóbbi kategória elég nagy jelentőségű nálam, mert eme szerzemények között ismertem meg a visszamenőlegesen is egyik nagy kedvencemmé vált 1982-es Conan, The Barbarian filmzenét.
2011:
10. Pirates of the Caribbean - On Stranger Tides (Hans Zimmer)
Egy olyan album, ami említésre sem igen lenne méltó, de a „05 – Mermaids” tétel rajta van, és ezt azért párszor hallgattam. A film sokkal jobb a 2. és 3. résznél, ennek okán rendesebb zenét is megérdemelt volna. Ha meg az volt a készítők kérése Zimmer felé, hogy az előző részek zenéi legyenek szinte egy az egyben használva, akkor hát nem nyert, de ez van... (az album összeállításának a második feléről meg nem is beszélve...)
9. Rango (Hans Zimmer)
Szokatlan, mert nem kellene, hogy pont e tétel miatt említsem meg a Rango-t, de van benne egyfajta vicces idiotizmus: „04 - It's A Metaphor”. Tulajdonképpen, ha valami (normális) miatt szerethető a zenéje, akkor az mind benne van a „02 - Rango Suite” és a mellé említendő „10 - We Ride, Really!” tételben, ha ezek nem jönnek be, akkor azt hiszem reménytelen.
8. The Adventures Of Tintin (John Williams)
„18 - The Adventure Continues”: Ha azt vesszük, akkor pár (később majd megemlített) filmzenével nagyon szemtelen voltam, ha azt mondom, hogy a számozásos listámba „ellenük” ezt a Williams témát beírtam. Az a helyzet ugyanis, hogy ezt a tételt többek között csak azért hallgattam olyan sokszor, hogy mivel JW-ről, mint egyik örök kedvencemről van szó, mégiscsak kedveljem már meg azt, amit összehozott, legalább a főtémát, amiben ő nagy mester. Különös, de (ugyan pár kényszerhallgatást követően) végülis sikerült. Az egész albumot megmenteni egyáltalán nem tudja, de a főtéma a filmmel párosítható, megjegyezhető a zene, a szerző stílusjegyeit magán hordja, a kalandok sorainak illusztrálása benne van, így, bár kettős érzéssel megmaradva bennem, tetszetős darab lett.
7. Rio (John Powell)
Előzetesen nagyon vártam Powell ezen művét, hiszen megintcsak animációs mese, valamint új történet új zenei lehetőségeket adhatnak. Idén nem lett megismételve a HTTYD méretű siker, viszont a score nyitó tétele („01 - Morning Routine”) teljesen olyan, amit a szerzőtől imádok, így itt a helye a listában. Amit viszont nagyon sajnálok, hogy a betétdalos lemez „01 - Real In Rio” számát nem tették a score összeállításhoz, mert akkor viszont tuti vétel lett volna a Rio CD. Ez a zene az év leghangulatosabb dala filmzenei tekintetben.
6. Super 8 (Michael Giacchino)
Nem egy csúcs filmzene, a „22 - The Evacuation Of Lillian” track sem különösebben emelkedik ki az album számai közül, de mégis ennek a zenének a hangulatával tudom a legjobban azonosítani a filmet, így itt a helye. Ez passzol hozzá a leginkább. Végig olyan ismeretlen fenyegetés érezhető benne, ami valahol közel van, de láthatatlan, és mindeközben cselekvésre ösztönzi a szereplőket (nem hiábavaló a címe sem). Ez a tétel tehát maximálisan el lett találva. A lemez egésze nem egy eget rengető muzsika, de azért hallgatható.
5. Winnie The Pooh (Henry Jackman)
A rövid score rész összessége elég Tom és Jerry hangzású, de a „15 - Hundred Acre Spy Game” track első másfél perce „johnpowelles”-ebb John Powell zenéinél is :) Ezt rengetegszer játszották a hangszóróim, már ezért megérte elővenni.
4. The Ides Of March (Alexandre Desplat)
Egy track („05 - The Candidate”), amit nagyon kevésszer élvezhettem tavaly, de csak azért, mert év végén ismertem meg, viszont 2011 kifejezett kedvencei közé sorolom. Az album is egész jó hallgatnivaló, de ettől függetlenül (vagy függően) az említett zeneszám és a „15 - The Campaign” abszolút csúcspontja a műnek.
3. Johnny English Reborn (Ilan Eshkeri)
Ez pont egy olyan szerzemény, amin nem nagyon tudok mit magyarázni. Valahogy az egész lekötött elejétől a végéig minden hallgatásakor. Más hangzása van, mint az első résznek, kevésbé hajaz a James Bond zenékre, mint elődje, így egyedibb. Olyan lemezek közé tartozik, amiről nem érdemes kiemelni egy számot se (hiába indít átütően), háromnegyed órára bele kell feledkezni English könnyed és játékosan akciós kémvilágába, és kész :)
2. Kung Fu Panda II. (Hans Zimmer, John Powell)
„15 - Zen Ball Master”: Itt egy újabb milliószor meghallgatható Powell/Zimmer track, amit a milliomodik után sem lehet megunni, és ezzel nincs letudva, mert mindez párosul azzal, hogy a teljes albumra ugyanez mondható el, úgy jó, ahogy van. Csak azt sajnálom, hogy Powell 2011-ben nem tornázta magát a dobogó legtetejére.
1. Rise Of The Planet Of The Apes (Patrick Doyle)
A tavalyi év szerintem legjobban összerakott, legegységesebb filmzenéje a majmoké :) Már ahogy a kezdést meghallottam, drukkoltam, hogy csak el ne rontsa Doyle. Akkora erőt vitt bele, ami simán tud jellemezni egy lázadást. A zene ugyanolyan kitörő erejű, mint amilyen a film jeleneteibe vitt érzelmekből adódó egyfajta forradalom. A zene nem forradalmi, de az ereje lesöpörte 2011 többi, erre a címre pályázó szerzőjét, és bármelyik albumát.
A listából kihagyott, de mindenképpen említésre érdemes művek (sorrend nélkül), amik egészben hallgatva is bőven ajánlhatók (amiket joggal lehet sajnálni a Tintin, meg azt hiszem más egyéb, a fenti listában helyet elfoglaló szerzemény miatt is, de mégis így jött ki a legelején említett szempontom okán):
Fast Five (Brian Tyler)
A szerző fura módon került ide, ebbe a kategóriába, mert egész éves munkáját hallgatva akár 2011 győztese is lehetne. És, hm, mégis... Tyler még mindig hiperaktívan kreatív, de egyre kevésbé egyediek a zenéi.
X-Men - First Class (Henry Jackman)
Talán csak az újdonság ereje, de ez az „Inception” hangzás továbbra is bejön nekem. Kiemelendő belőle a „05 - Frankenstein's Monster” track.
In Time (Craig Armstrong)
Az „X-Men - First Class”-hoz hasonlatos szempontú e filmzene. A „Tron - Legacy” világa köszön vissza ezen a korongon, amit megintcsak nem bánok, még mindig lenyűgöz. Kettőt kiemelve: „18 - Rooftop Chase”; „22 - Leaving The Zone”, de a teljes album sajnos ennyire azért nem dinamikus.
Filmzenei vonatkozású művek:
Bastion (Darren Korb)
Egészen egyedi hangzásvilág jellemzi ezt a játékzenét, ami kiemeli sok más játékzene közül. A „04 - Bynn The Breaker” magáért beszél.
Illusions (Thomas Bergersen)
Ezévben eléggé mellőztem a Trailer Music műfajt. Ez a zene is kimaradt volna, ha itt a fórumon nem olvasok róla említést, ami ha így lenne, rettenetesen bánnék, mert engem simán levett a lábamról. Ilyen „előzetes zene” összeállítással még nem találkoztam, amiben végig olyan érzésem van, hogy a zenék nem öncélúak, nem csak a saját felfokozásukat szárnyalgatják felül, hanem, ha csak kevésbé is kapcsolódnak egymáshoz, mint egy filmzene esetében, de azért mégis együvé tartozónak számítanak. Valahol félúton az eddig ismert trailer music és a score-ok között. Akadnak rajta azért állandósult hallgatnivalók: „05 - Ocean Princess”; „13 – Immortal”; „07 – Rada”; „02 – Starvation”.
Amik 2011 megemlítéseiből kimaradtak, de talán itt lenne a helyük, azokat még vagy nem hallgattam, vagy nem foglalkoztattak különösebben.
2011-ben megismert filmzenék:
10. WW II. In HD -2009-
Két track különösen megfogott: „15 - All The Way” (Lorne Balfe); „04 - Victory Quest” (John Powell).
9. Buried (Victor Reyes) -2010-
Bátor zenei megközelítés, amiről azt lehet gondolni, hogy egy ilyen film nem igényelne effélét. Többek között pont emiatt néztem meg a filmet is, amit szépen feldúsít.
8. Aleksandr Nevsky (Sergei Prokofiev) -1938-
Annak idején a filmzenéket részben a komolyzenék felületes ismerete után kezdtem hallgatni, megtalálva bennük azt, amit igazából „kerestem”. Így emlékezetes volt tavaly megismerve ezt a filmet, a zenéjét is külön sorra venni (a szerzőtől, akitől legalább a „Péter és a farkas”-t ismerheti mindenki). Kicsit harsány, szokatlan a mai fülemnek, de a legbelsőbb erőkig hatolóan lelkesítő, aminek egyértelmű képviselője az „Arise, Ye Russian People” szám.
7. Squanto - A Warrior's Tale (Joel McNeely) -1994-
Jobbára higgadt, de azért változatos kalandzene John Williams stílusában.
6. Heartbeeps (John Williams) -1981-
Egy kimaradt JW muzsika lett bepótolva. Nem, tudom, hogy minimum a főtémáját miért nem ismertem eddig. Hamar megkedveltem, igazán sajátos hangzású.
5. Czas Honoru (Bartosz Chajdecki) -2008-
Ilyen hatással, mint a „09 – Pogon” track, nem volt rám az Angels And Demons „160 BPM” tétele óta egy szám sem. Sok idő nem telt el a kettő megismerése között, de így ezt hallgatva, olyan érzésem lett, mintha mindig is hiányzott volna. Az egész album gyönyörű, élvezetes hallgatnivaló. Ami kifejezetten ajánlható még: „16 - Czas Honoru”; „06 – Warszawa”.
4. Link (Jerry Goldsmith) -1986-
A Rango-nál megnevezett vicces idiotizmus ennél a filmzenénél is képviseli jelentéstartalmát, viszont másképpen jelenik meg, és főként sokkal igényesebben, ami ráadásul az egész lemezt érinti. Átszövi a Szörnyecskék életérzésének sötét tónusú játszadozása. A track-ek címeiért pedig különdíj jár.
3. Masada (Jerry Goldsmith) -1981-
„01 - Main Title”: Ettől a témától nem tudtam/tudok szabadulni, és az egész mű egyszerűen zseniálisan monumentális. Jól esett ilyet is megismerni a mai hangzások között, már csak azért is mert ennek hatására támadt kedvem több Goldsmith-t is előszedni tavaly.
2. The Fountain (Clint Mansell) -2006-
Mély érzelmi mondanivalóval megáldott remekmű, ami miatt a filmet is megnéztem. A legjobb az egészben, hogy eldönthetetlen, vajon ez készült a filmhez, vagy a film kíséri Mansell torokszorítóan fájdalmas dallamait. E kettő szerves egységet alkot ugyan, de a zeneszerzőnek a megmagyarázhatatlant sikerült kottává varázsolnia, így számomra önmagában is megállja a helyét. A „09 - Death Is The Road To Awe” tétel visszataszítóan magával ragadó, és éppen ettől válik lehengerlővé, abszolút tetőpontja ennek a kihagyhatatlan lemeznek.
1. Conan, The Barbarian (Basil Poledouris) -1982-
Eleve imádom azokat a zenéket, amik a filmnek olyan pluszt adnak, hogy talán többször is meg lehessen nézni akár csak emiatt. Erre a műre ez igaz, folytatva azzal, hogy többek között a kaland műfajt képviseli, ami nálam szintén nyerő. Amivel pedig abszolút tetőzte mindezt, az a kezdés. Nem volt még dolgom olyan albummal/összeállítással, amit a lejátszóba tettem, és az első egy-két számot követően ennyire gondolkodás nélkül vissza kelljen tekernem vagy ezerszer, hogy újra és újra átéljem, és nagy sokára juthassak el a mindehhez olyan szépen passzoló nyugisabb részekig. A filmzene-történelem szerves része, és ez nagy dolog. Kár, hogy nem tapasztaltam meg előbb.
Filmzenei tekintetben összegezve 2011 számomra emlékezetes marad. Csak sajnos emlékeznem jobbára a nem tavaly készültekre lesz igazán érdemes, míg magukat a filmeket tekintve bőven sikeres évnek tudható be: a „Vasököl” a maga nemében 100%-os lett, az ugyanide sorolható „Super 8”-nak pedig csak a hangulata (de azért az maximális). Ezenkívül „A majmok bolygója – Lázadás” tartott lázban megnézésekor és azt követően is, továbbá „A karib-tenger kalózai - Ismeretlen vizeken” idézte fel remekül az első rész minden erényét. A kalandfilmeken kívül pedig „A következő három nap” jött be. Illetve még a „Sorsügynökség” és a „Csúcshatás” volt olyan, aminek a mondanivalója, témája különösen tetszett, csak a kivitelezés nem nekem való. Végezetül a „Harry Potter VII./2.”-ről egy rövid gondolat: már ezért megérte mindet végignézni 2001-től, amiért ilyen hihetetlenül ötletes fordulat van benne, miszerint (talán spoiler): ez az egész história nem is a címszereplőről szólt, mint inkább... :)
legyen
én mondjuk kihagyom, mert tőlük már a műsor 90%-át hallottam és nem ilyen elszállt áron. A maradék 10%-ot meg úgyis játsszák majd később olcsóbb és közelibb helyen.
Nálam is simán megvan ez a pontszám. Ráadásul mindent amit hallunk a zenekar kivételével (elektromos gitár, akusztikus dob stb.) az ő keze munkája.
Nem kifejezetten ehhez zenéhez tartozik, de én külön azért is kedvelem Tylert mert nem válogatós. Neki mindegy hogy filmzene, játékzene vagy sorozat zene nem csapja össze. Vagy ha össze is csapja nekem az is minőségi munkának hangzik ! :)
[előzmény: (19378) Bíró Zsolt, 2012-01-19 12:11:36]
Elküldve: 2012-02-08 12:50:00, 
