HP-t nemigen ismerem, olyan értelemben, hogy egyik könyvet sem olvastam. A filmeket nagyjából egyszer láttam az első rész kivételével (amit kb. 4-5-ször) és a 7/1 kivételével (amit 1-szer sem).
Ahogy visszaemlékszem, az első rész bereklámozásakor akkoriban hatalmas felhajtás volt. Sátrakat állítottak, ahol részleteket vetítettek a filmből, meg mit tudom én, hogy miket lehetett megnézni/venni(?), mindenesetre egy külön világot tudtak teremteni nemcsak a filmben, hanem az azt körüllengő hangulatában is. Ezt a világot misztikussága mellett játékosnak ismertem meg, így a továbbiakban is leginkább ezt vártam. De nem ezt kaptam.
Mélyebben belegondolva, a szereplőkkel együtt felnövő mai fiatalság (most nem rossz értelemben használom ezt a kifejezést) nagyvonalakban ugyanezekkel jellemezhető, és úgy tűnik, hogy mindehhez a filmek képi világa is igazodik amellett, hogy nyilván a cselekmény is megkívánja.
Az első három rész az általuk kialakított koncepcióval egységes, bár a harmadik nekem már minimálisan ugyan, de átmenetinek hat a további részek jellege felé. A negyedik rész volt számomra a legrosszabb, viszont a harmadik rész meg a legfeleslegesebb cselekményű, amit mondjuk csak az utolsó harmadának köszönhet, de akkoris... (nem akarom leírni, mert ez aztán nagyon spoileres, de később leírhatom). A hatodik rész viszont valamiért tetszett, mozgalmatlan volt, mégis lekötött. Lehet, hogy csak ugyanolyan hangulatban talált, mint maga a film, igaz az egészet már nemis ugyanolyanként kezeltem, ahogy azt a kezdeteknél megszoktam.
Zeneileg: Egyet értek, az első és a harmadik a legjobb, ehhez nem is tudok mit hozzáfűzni, leírtátok.
Doyle szerintem az adott részhez szintén kreatív zenét készített. Williamstől különbözik, de egyáltalán nem idegen a HP világától.
Hooper-től nagyon tartottam, de végül szerintem viszonylag ő is jól teljesített, nálam nincs nagy különbség a két zenéje között, eléggé egy szinten van.
Desplat-tól nem féltem, sőt, előzetesen tetszett is az ötlet, hogy majd ő lesz. Az ő zenéjéhez tartozó filmet még nem láttam, mivel a HP téma (mint film) egyre kevésbé érdekel (de majd egyszer úgyis sor kerül rá). A zenéje viszont nekem nem volt rossz, írom ezt úgy, hogy a zenét inkább hallgattam Desplat-ként, mint HP részként. Ha az utóbbit figyelembe veszem, márpedig igazándiból kellene :), akkor nem kétséges, hogy az úgynevezett témagazdagság nem különösebben tartozik a jellemzői közé.
Lehet, hogy csak a képi világ, és a jellemábrázolásból adódó változások tendenciáját látva és így elképzelve a 7/1-et: Nem tűnik a témától idegennek ez a zene, de mondom, még nem láttam magát a filmet. Ha a film cselekménye jobban megkívánja a zeneiséget, akkor majd utólagosan elnézést fogok kérni :))))
Mindent összevetve: A részekben látható tendencia jellemző a zenékre. Ez a tendencia Hooper-nél a legszembetűnőbb. Desplat-t meg csak azért nem sorolom (még/?/) ide, mert az ő zenéjét saját magához és nem a filmhez mértem, saját zenéi között én meg egyáltalán nem érzem gyenge pontnak, bár "fene nagy" erősségnek sem, mivel ahogy írtátok, hogy most éppen elfáradt, ezt kissé felém is éreztette, de én így írnám: nem elfáradt, hanem elfáradásban van.
Na, de, hogy a Williams elfogultságom megmaradjon! :))) Az övéi a favoritok! :) [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2011-02-17 20:54:19]
Én az első HP film óta a történet és a zene nagy kedvelője vagyok, egyből tudtam, hogy fontos helyet foglalnak el majd az általam megítélt legjobbak között, azonban érthető jó néhány felvetésed és kritikád, melyek egy részével magam is egyetértek.
Én úgy látom, hogy a HP filmek zenei minősége hol kiemelkedő, hol gyengébb, de az elején, kb a 4. részig egységes atmoszférát tudtak teremteni és családon belül is mondták, a filmzenét csak film alatt hallgatók, hogy az 5,6,7 részek zenéi szépek de nem Harry Potteresek. Vagyis amit Williams megkreált, még a filmzenét távolról ismerőknek is egyediséget és stílust jelent, ami az 1 film alatt nagyon jól működött.
A főtéma zseniális, el nem tudnék más HP főtémát képzelni. Maga az 1 rész zenéje nagyon erős, nem olyan üres járatos mint a 2. mert ott pl az átváltozó főzetes hülyéskedés trackjei belassították az albumot. Az 1 rész zenéje messze a legjobb és legegyedibb, ehhez egyetlen hasonló lett , a 3. vagyis Williams csak önmaga ellenfele lehetett ebben a kérdésben. A Colombusnál kényszerű játékosság Cuarónnál sötét, drámai játékossággá alakult, kb ott kezdtek rájönni a szereplők is, hogy a varázs világ sem csak játszótér. Kezdtek idősödni a karakterek, rájöttek van hivatal, miniszter, halálbüntetés és bűnösnek kikiáltott ártatlanok. Filmben én az 1-2 nagyon nem is választanám szét, zeneileg viszont igen, bár a 2. rész szerintem annál jobb, mint aminek azt sokan tartják.
Nem tudom megítélni Ross és Williams munkamegosztását, ahogy azt se Beethoven mennyit tanulhatott Mozarttól. A 2. rész erőssége a kamra és a főnix téma, de idesorolhatjuk még Gilderoy és Dobby hasonlóan játékos témáját, valamint a pókok előli menekülés és a kamrában vívott harc is elég jól sikerült.
A 3. rész mint már azt itt írtam, filmben, könyvben és zenében a legjobb lett. Ebben a zenei és képi formában kellett volna az egész sorozatot csinálni, de ez személyes vélemény. A 3. rész zenei zsenialitását kár is részletezni, minden egyes trackjéből kilehetne egy önálló filmzenét vezetni. Aztán megdöbbenve láttam, hogy Doyle a negyedik rész szerzője, de kellemesen csalódtam. Itt is sikerült kreatív zenét készíteni, az atmoszféra itt is kialakult. Doyle-nál általában ilyen a drámaiság, a sötétség, persze ez nem a legerősebb zenéje, ez tény, de itt még azt mondtam, ez HP-s.
Hooper volt az, aki tényleg egy átlag tv-film zene szintjére vitte a dolgot, egyszerűen ő az a szerző aki rátud érezni, de arra nem jó, hogy sajátos, a film szabályait követő zenei légkört teremtsen. Erre mondták nekem, hogy filmzene, nem Hp zene.
A lényeg itt van. A 6. rész zenéjét valamivel erősebbnek tartom az 5.-nél, pl a kezdés, aztán az általad írt Ginny-harry csók + a vége, a gyászolás stb, ott jobban működött Hooper, mint azelőtt. Desplatról leírtam a véleményem. A szerzőt kedvelem, de akárhogy is került ő ennek a filmnek a közelébe, akármennyire is felnőtt, sötét és gyászos már a befejezés, ennek a filmes lehetőségnek ötletgazdagabb, kreatívabb és színesebb zenei kíséretet kellett volna adni. Arra, hogy erre egy zeneszerző képes e, jó rendező kell, de Yates ha már megbízta Hoopert, onnantól kezdve nem kérdés, mennyire ért ő a filmzenéhez. Persze, elkíséri a filmet, de nem önálló HP zene, hanem csak jelenet, érzelem és cselekmény kísérő és kifejező elem, akár az effekt. Természetesen ezzel senkit sem akarok megsérteni, aki mást gondol, de el kell, hogy mondjam a 7/1 zenéjét én is sokadszorra bírtam csak végighallgatni.
A filmekről pedig: a színészek valóban gyengék, ezt amikor elkezdték, még talán nehéz volt meglátni. Akkor gyerekként nem kellett sok, Harry megfelelően üres,szemlélődő volt, tipikus főszereplő aki bekerül egy új világba, eléggé lúzer, Hermione tudálékos, Ron csóró stb, de tényleg a végén színészileg többre lett volna szükség. Nem tudom igaz e, amit Radcliffe mondott, hogy Dumbledore halálakor Michael Gambon folyton hülyéskedett vele, felébredt meg beszélt hozzá és nem tudott koncentrálni, de azt se gondolnám, hogy a HP olyan iszonyatosan erős színészeket kíván. Ennek az is oka, hogy a film nagy részt gyerekeknek készül, akik nem bírnak hosszú filmeket nézni, emiatt a történet kifejezésre kevesebb idő jut és inkább azt adják a szereplők szájába, mintha narrátorok lennének az érthetőség miatt, mintsem saját lényegiségük kifejezéseit. A könyvben azért jobban átérezni a karakterek egészlegességét, a filmben eléggé nehéz ezt a sok karaktert élettel megtölteni. Ugye ugrálunk az évszakok között, a könyvben ezek ráérősebbek és a fiatal színészek, nehezen tudják érezni a jelenetek közötti érzelmi egyensúlyt, amúgy is csekély kelléktárral rendelkeznek, de nem lehet mindenki pl Dakota Fanning, aki születetten színész, akkor is ha interjút ad, másrészt a színész képességei a rendezőkön is múlnak. Ha azok úgy ítélik meg, ez egy tömegfilm, a történet és a látvány leköti a nézőt, nem kell itt oscarra hajtani stb, akkor nem is foglalkoznak vele. Hülyéskednek stb, félvállról veszik és akinek ez nem az életcélja, (megnézhetjük melyikük lesz 5 év múlva is színész) azoknak meg mindegy. Meg azért nehéz is 10 évig egy karakterbe rögzülni, pl Emma Watson is egyből levágatta a haját a forgatás végén.
A klasszikus zeneszerzés nekem is hiányzik és esély van rá, hogy 1-2 szerzőtől eltekintve, ettől a jövőben búcsút kell vennünk. A HP körüli felhajtás pedig sokat ront a film élvezhetőségén, de az is ront rajta, hogy a könyvben kialakított egyedi világot filmütemre átültetni még ma is iszonyatos kihívás. A hisztéria miatt többet várunk el valamitől, mint amennyit eredetileg adna, de ennek ellenére a Hp az utolsó könyvtől eltekintve egy igazi mese és néhol nagyon fontos üzeneteket hordoz. Sajnálom, hogy így ér véget, film, könyv és zenei szinten, egyikbe se vittek bele 100%-ig mindent, se az író, se a rendező se a zeneszerző
az első részbe csúfosan belealudtam négyszer is kábé három évvel ezelőtt, most tettem egy újabb kísérletet, mert ezt az őrült nagy hype-ot meg kellett nekem is tapasztalni valahogy. az újrázásnál elsősorban a nevek megismerése és megjegyzése volt a fő figyelmi fonal (hogy ne tegyek fel ismét olyan égő kérdést, mint első próbálkozásom utolsó, negyedik etapja végén, hogy "te, ki az a voldemort?"), de nem tudtam nem észrevenni williams folyamatosan gurgulázó zenekarát, amely azért néha jócskán többet vibrált, mint ami cselekményt le kellett kísérnie, de így is el kellett ismernem, hogy az elburjánzott zimmer-féle TAM-TAM-TAM-TAM után szó szerint zene füleimnek minden egyes hangjegy.
a második résznél már tudtam, ki kicsoda, és emma watson hihetetlen szemöldökmozgásán kívül elsősorban az foglalkoztatott, hogy williams zenéjét ross miképp építette be egy új filmbe. végülis sikerült neki, bár nagy katartikus élményeket nem hozott, de ismét élmény volt hallgatni, pláne úgy, hogy maga a harrypotter-láz egyáltalán nem kapott el (más kérdés, hogy pont ekkor lettem teljesen influenzás, tehát más jellegű lázam ettől még volt).
a harmadik rész volt a legérdekesebb, mert itt már értettem bizonyos motivációkat, kapcsolatokat, találkoztam rendes szituációkkal, a könyvek elolvasásának hiánya itt érződött először a legkevésbé. a gyermekies látványra eresztett sötét fátyol kifejezetten hangulatossá tette a néznivalót, emellé szerintem zseniálisan passzolt az ismét williams által felügyelt muzsika, ezt az albumot fogom elővenni legközelebb.
és akkor jött a negyedik rész, ahol tényleg érdekelt, doyle miképp követte williams útmutatásait. annyi bizonyos, hogy fül alapján (hiszen gyanítom, kottát nem kapott) nem sikerült reprodukálnia a főtémát, mert bár a hangok megvannak, a harmóniák nem, amit helyette komponált, az egyszerűbb, ráadásul nem is annyira méltó a korai doyle-erősségekhez. a film kifejezetten idegesített, semmi értelmét nem láttam annak, hogy egy egyébként teljesen céltalan, ám annál életveszélyesebb akadályversenynek tegyék ki a szabályok szerint eleve nem nevezhető varázslótanoncot, akiről így negyedik rész közepére már elég egyértelművé vált, hogy önmagában egy nímand kis faszkalap, és azt leszámítva, hogy elvileg a sötét nagyúrnak nem sikerült végeznie vele kiskorában, semmi magyarázatot nem találok arra, miért rajongják ennyire körül. ha nem lenne ennyi pártfogoltja, még talán éhen is bírna dögleni. totális rejtély, hogy egy negyedéves varázslótanonc miért nem képes relfexből használni a pálcáját, illetve ha mégis, bizonyos helyzetekben miért vár perceket, hogy megmozduljon. mindegy is, itt a negyedik résznél számomra eldőlni látszott, hogy nem leszek harrypotter-fan, a rosszabb viszont az, hogy rajta kívül sem nagyon találtam senkit, akivel szimpatizálnék, az igazi színészek szegények annyira keveset vannak jelen (rickman, thompson, smith), hogy kénytelen vagyok beérni a színitanodás bénázásokkal, és hermione kisasszony változatlan szemöldökkultúrájával. ilyen megítélések közepette vártam megmentést doyle zenéjétől, de a szerelmi téma olyan egyszerű, mint a faék (tud ő ennél ezerszer jobbat, szebbet), a mozgalmasabb pillanatok egyrészt alulkevertek, másrészt zeneileg sem nagyon mérvadók; ami williamsnél néha picit sok volt (értem ezalatt a zene állandó, konkrét fülközeli jelenlétét), az itt meglepően háttérbe szorul, és kevés is.
amitől féltem az ötödik rész kapcsán, minthogy tévéfilmzeneszerzővel lesz dolgunk, csak annyiban árnyalódott, hogy egy centivel sem maradt alul (szigorúan film alatt hallgatva értem!) doyle művétől, ettől független egyetlen katartikus pontra nem emlékszem, de még csak olyanra sem, hogy határozottabban felkaptam volna a fejem egy-egy apró zenei megoldáson. az persze megint zavart (tán még jobban is), hogy a főtémát csak hangokban vettük át, és sajnos nagybetűkkel írom, de LEHETETLEN ehhez a dallamsorhoz williams harmóniáinál tökéletesebb kíséretet komponálni. minden egyéb próbálkozás inkább szánalmas, mint előremutató törekvés. hopper zenéjéből még annyi sem maradt meg, mint doyle-éből, bár az ötödik rész (melynél egy újabb kedvenc színészemet vesztettük el) már filmként is borzasztóan untatott, pláne, hogy a címszereplők talán ha öt percig számítanak lényegesnek az egyébként hasonlóan céltalannak tűnő történetben.
a hatodik részt mindezen előzmények miatt már végigkomolytalankodtam, ez a pubertás szenvedés nekem már nem jön be, és tényleg a hat film alatt az égvilágon semmit nem láttam ettől a gyerektől, amiért egy picit is támogatnám, együttéreznék vele, vagy csodálnám. "nem, már eddig is sokat szenvedtetek, majd megoldom egyedül. - ne, harry, veled megyünk. - ne. - de. - ne." aztán elindul egyedül, majdnem odalesz, de az uccsó pillanatban jön valaki, azt jól segít. mindegy, nem én vagyok a célközönség (biztosan nem értem, amit láttam, azért), maradtam továbbra is a zenénél. ezt már más fórumon is említettem, hogy az album utolsó pár tétele már külön is tetszett, sőt, a ginnie és harry közti csók aláfestésére még emlékszem is - milyen kár, hogy ez a huszadik track, filmben pedig nagyjából a 90. perc környékén történik meg. minden további zene annyira alul van keverve, hogy semmilyen szerepet nem kap szinte, a látványhoz épp ezért számomra semmit nem is tett hozzá.
összefoglalva tehát: biztosan elfogult vagyok williamsszel szemben, biztosan egyre inkább hiányzik a klasszikus zeneszerzés, biztosan éretlen és értelmetlen vagyok, hogy a hp-mániát a filmek alapján ennyire nem tudom felfogni, de véleményemet így, hogy az összes filmet láttam, és az összes zenét külön is meghallgattam már, csak erősíteni tudom: a harmadik rész óta nem hallottam jó hp-zenét.
ui: desplat zenéje első próbálkozásra negyedúton bebukott, de egész biztosan kísérletet fogok még vele tenni.
Nem egészen így értettem, csak épp nem szeretek egy albumot sem pontozni. :)
Szóval eldönteni el tudom, hogy tetszik-e vagy sem. Nálam szerintem nincs 10/7, de a 6-ot azért eléri :) (Lehet, hogy az is az oka, hogy egyből a Crysis II. után hallgattam). Viszont a Two track az nagyon bejövős :)
A hangulatra értettem, amit kivált belőlem, ami alapján magam elé képzelek olyan látványt, amin gondolkodok, hogy az a látvány(!) tetszik-e vagy sem :D
Bocs, ha túl körülményes a megfogalmazás, de csak így tudom leírni. Thomas Newman-t azért említettem, mert őtőle az ilyen érzéseket kiváltó zenék a legjobbak közé tartoznak (szerintem).
Hogy nem az ő érdeme, azt értem és tudom. Ezt figyelmen kívül hagyva mondható, hogy a kész képek között van pár jó (a "jó" megítélése kicsit Picasso-s :D).
Figyelmen kívül hagyni meg pont azok tudják, akik amit írtál is, hogy több százezer körüli árakkal meg is veszik a képeket (gazdagságuk, vagy hozzá nem értésük okán). Nem tartozom, vagy fogok tartozni a vevők táborába, de azért egy kiállítás erejéig mindenképpen érdekeltek nagyban is.
Ellesni?
"Fogalmam sincs, hogy csinálhatja."...
"Vajon mi lehet az a pár kattintás?" :DDD
Az, hogy "A hatmilliomodik kép a Parlamentről" szép reklámszlogen lenne :)))
Én is bizonytalan voltam a Prisonernél, hogy ez most jó zene vagy sem, amiatt érdeklődtem. :)
Igen, azt a két tracket nem nagyon lehet így önmagában hová rakni.
Közben én is keresgéltem.
http://www.boroslajos.hu/webaruhaz/ Megcsinálja a hatmilliomodik Parlament-fotót, aztán vacakol vele egy keveset a gépen. Mondjuk megnyújtja és szellemképezi, majd meghirdeti százezerért. Ügyes.
Lehet, hogy jól néznek ki ezek, csakhogy nem egészen az ő érdeme, leginkább a véletlen műve, hogy mivé alakul, ő csak összevissza húzogatja a csúszkákat a programban.
De hogy mennyire félti: bélyegnagyságban rakja ki, nehogy ellessék a mesterfogásokat a halandók.
Azt tudtam, hogy nemcsak filmzenével foglalkozik, de csak így említés szintjén, ahogy most tőled is olvastam. Nem tudtam, hogy ennyire ilyen szinten van megítélve a könnyűzenei területen (ott nem ismerem), mint a hasonlat, így már értem, köszi :)
1-2 éve volt marha röhejes, amikor körberajongták a rádiós Borost, aki lefotózott minden vackot az utcán, aztán még maximum két percet áldozott rá, amíg eltorzította kábé két kattintással a képet, aztán kiállították a "műveit".
Vazz, ezt a borítót ők ketten csinálták! :DDDDDDDDD
Az van rajta, hogy Francisci meg két ismeretlen fotói, de magát a borítót a két szerző gányolta össze.
Olyan lehet ez, mint Clint Eastwood filmzenéinél, hogy egyéb érdemei miatt hagyják játszani, de mondjuk az öreg azért messze tehetségesebb filmzeneszerző, mint Gerrardék Photoshop-mágusok. :)
Mondjuk elnéző vagyok, mert anno én is csináltam ilyen gagyi montázsokat, aztán én is azt hittem, hogy jók. :)
Ha meg Lisa Gerrard akarja csinálni a borítót, ki meri megmondani neki, hogy inkább csak zeneszerzésre használja a számítógépet? :)
Randy Newman kissé más megítélés alá esik az USA-ban, mint azon kívül. Kb. olyan szintű zenész ő, mint nálunk Hobo vagy Presser, a könnyűzenében is nagyon sokat letett az asztalra, a filmzeneszerzői munkássága csak hab a tortán. Borzasztóan régi iparos már és valahol a nemzet egyik kedvence. Tehát esetében nem feltétlen az aktuális zenének, hanem a személyének is szól a díj.
Más: Kíváncsi lennék egy meg- (vagy legalább ki-) magyarázásra, hogy a Grammy-t miért a Toy Story III. kaphatta. Animációs mesék rajongójaként (és pont a TS-Trilógia az egyik legjobb) ezt most mégsem értem. Igazából mindegy, mert a díjakat fontosnak és számon tartók között valahol az utolsók egyikének tartom magam, de azért eszembe jutott.
a harry potter-szériát (a hetedik részig) most néztem meg pár napja, vaskos véleményem van az egészről, ezért elöljáróban csak annyit: egészen kizártnak tartom, hogy desplat kopogtatott óraszám a filmkészítőknél, hogy léccilécci, én akarom, én akarom...
"de a HP az egy messze kreatívabb, téma gazdagabb, minőségi zenét igényelt volna" - a harmadik részt követően nem hallottam ilyen aláfestést a filmek alatt.
hans-zimmer.com-os hybrid soldier szerint zimmer és balfe majd' 1 éve dolgoztak ketten az albumon. de már az is valami hogy nem 80 ember neve van kiírva hanem csak 2.:)
brutálisan érződik rajta h zimmer nélkül ez csak egy síma rc-s zúzás lenne, tele van annyi finom megoldással, amire ez a balfe valószínűleg képtelen lenne.
láttam ennek az ironcladnek a trailerét és kíváncsi lettem ki szerezheti a zenét...balfe. hans zimmer rádióban megjelenés előtt 1 hónappal már játszanak belőle óránként egy medley-t. elég erős king arthur copy pastnak tűnik és mindeközben förtelmesen gyenge is, ami nagy szó ismerve zimmer munkáját:) [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2011-02-15 13:27:30]
Elküldve: 2011-02-17 20:36:02, 
