Való igaz, tényleg nem olyan volt, bár ez nem gond. Ha az ilyen zavarna, akkor pl. a Forrest Gump sem tetszene a BTTF vagy a Predator után :D, mégsem így van.
Még tegnap este a Crysis II. után meghallgattam, igaz, lehet, hogy így az azonnali(!) stílusváltás is baj volt. Rossznak nem volt rossz, de az album első fele (vagy pedig, mert elfáradtam a végére) jobb volt. A Two track az különösen tetszett, szeretem az olyan zenéket, amikre, ha nem láttam a filmet, akkor el tudok képzelni valamit :) (utólag kiderülve szinte mindig mást, mint, ami a jelenetben van :D, de akkoris)
Az album második felében nekem, nem a hangzás, mint inkább a hatás miatt Thomas Newman jutott eszembe, akinek a zenéiről az ugrik be, hogy valamiféle gondolkodós csodához készültek. Olyanhoz, ahol amit magam előtt látva agyalni kell azon, hogy az elém táruló látvány tetszik-e vagy sem (nem a zene, mert azon nem kell gondolkodni). Itt a legilyenebb a Wedding Day volt, de Thomas Newman-nek jobban megy az ilyen, nyilván a még egyedibb hangzás miatt.
Két tételt meg nem értettem ezen az albumon: Tour Bus, Wonkers (nem voltak rosszak, de kissé kilógtak a sorból, míg a majdnem ugyanilyen jellegű Escape Resort viszont illet bele).
Armand Amar-tól is meghallgatásra került az AO Le Dernier Neandertal. Ez még fog menni párszor, meg voltam bolondulva a dobokért, ahol szóltak :)
A "jajjgatás" kicsit zavart, de amiről szól a film, abba biztos, hogy nagyon is beleillik.
Erre mindaz illik, amit az évértékelésben Deborah Lurie score-jára írtam. Ráadásul van itt Isham, TNewman, a countrys Chris Young, de mégis olyan kellemesen vegyítve, hogy ez többet ne is jusson eszembe. Főleg, hogy ez a hipnotikusabb melankólia nem köthető kifejezetten zeneszerzőhöz, Isham is például a trombitás részek miatt ugrott be.
10/7
Joseph Loduca – The messengers – the messengers, A family again – end titles, Ezek szerint te végigértél az albumon.
Potter-zenék engem nem különösebben foglalkoztatnak, de mivel mindet hallottam, egyet kell, hogy értsek. Hoopernél is voltak hörgések, de ez már tényleg kilóg. Viszont a film alatt nem tudom, mennyire áll helyt, el tudom képzelni, hogy ott erősebb.
Vannak olyan zenék, amik sokszor lepörögnek nálam is (a Prisoner ilyen volt), mire kitalálom, hogy mit lehetne egyáltalán megemlíteni vele kapcsolatban.
Lehet, hogy nem lenne szabad egy még nem végighallgatott zenét véleményezni, viszont már nincs sok szám hátra. Azért írok mégis, mert ez az album már nem lesz elrontva.
Olyan mű, amit egyben jó végighallgatni, mivel önmagához viszonyítva nincs benne jó-nem jó tétel, hanem végig egy nagy dinamikus hullám, ami percek alatt (ilyennek tűnik) végigvisz a közel másfél órán.
Inception. – A zene jó, de sokkal jobbra, vagy inkább másra vágytam, ha lehet így fogalmazni. Ez a helyzet a HTYD –vel is. Powell örök kedvenc, mindig valamit kitud hozni, ami maradandó, ezen zenéjének is vannak részei, de a zene túl sok irányba esett szét és kiváló pillér trackek között ugrál a lejátszás.
Így vagyok a Harry Potter and the deathly Hallows-al, és nem tartozok azok közé akik szerint a folytatás a finálé majd kiveri a biztosítékot. Desplattal nekem az a bajom, hogy az ember ne vállaljon be olyat, amit képtelen teljesíteni. Az ilyen típusú filmekhez különben sem tartom alkalmasnak, még akkor se ha megtudta győzni az illetékeseket, hogy a befejezés majdnem annyira komor, amihez már ő kell. Annyi tehetséges zeneszerző zseni van szerte nyugaton, hogy pillanatok alatt felráznák a filmzenei állóvizet, ha lenne lehetőségük. Ők olyan zenét készítettek volna ehhez a filmhez, hogy képtelenek lennénk kiverni a fejünkből. Ez esetben felidézni nem tudom a zenét. Desplat kifáradt, kimerült stb, nem tudom de, hogy az egyik legsikeresebb könyv filmadaptációjának fináléjához ilyen zene született, 1 iszonyatos „lehetőség” pazarlás, 2, a Desplatról alkotott véleményemet csak lejjebb húzta. Mindenki tudja milyen egy HP zene, hát nem ilyen. Kár érte. Desplat érdemeit, Girl with a pearl earring, Benjamin Button, The Queen, Twilight New moon stb, nem vitatom, de a HP az egy messze kreatívabb, téma gazdagabb, minőségi zenét igényelt volna. A király beszéde jobban tetszett tőle.
További kevés kategóriák: Shrek 4 Egyszerűen kevés, még akkor is ha a Rumpelstiltskin és a His day is up jól sikerült számok róla. Továbbá Wolfman, Last airbender, - bár ezen kategóriák albumai is 1-1 számmal benne vannak a legjobbak között, de mint zenék nem egységesek illetve maradandóak.
Legjobb számok:
James Horner - The Karate Kid – Final Contest
Danny Elfman – Alice in wonderland - Alice Theme
David Arnold – Narnia 3- High King And Queen Of Narnia
James Newton Howard – Last airbender – flow like a water
John Powell – HTYD – coming back around, the vikings have their tea,
Alexandre Desplat – Snape to Malfoy Manor – az egyetlen mely említésre méltó ebből a zenéből, elnézést azoktól akiknek tetszett. Harmadszorra tudtam egyáltalán végig hallgatni.
Marc Streitenfeld – Robin Hood, - Fate has smiled upon us, Preparing for Battel, Final Arrow,
Nem idei de idén felfedezett számok:
John Ottman – Hide and seek – Emily’s theme
Joseph Loduca – The messengers – the messengers, A family again – end titles,
John Morris Haunted Honeymoon – Main theme
Howard Shore – Eastern Promises – tatiana
2001 Space Odyssey – Gayane Balett suite. (Adagio)
Noriyuki asakura - ruroni kenshin II - departure
Végezetül az erősebb idegzetűeknek egy régi emlék:
A Crysis 2 úgy hat mint ha Zimmer fejéből egyszer csak kipattant volna valami féle ötlet, és azon semmilyen módon nem változtattak... valaki kinyitotta az ajtót és bejött ez rajta.:)
Falom minden egyes tételét!
Gábor szerintem nagyon jó lett! 10\8
Én is így kezdtem: "Játékzenéket csak ajánlás alapján veszek elő, vagy..."
Azaz nekem is mindegy, hogy ki szerzi, de alapból saját magamtól, hogy játékzenét elővettem kíváncsiságból, arra szerintem egyedül Giacchino a (nagyon is jó) példa.
Számítógépes játékokkal egyébként sem szoktam játszani, így aztán az is maximálisan ritka, hogy játékból hallva (haveroknál/tól) kedvelnék meg egy muzsikát, ezért maradt nekem az ajánlás mellett/helyett a nevesebb szerzőktől keresett VG albumok.
Én is elolvastam az évértékeléseket, melyekben mindig olyan zenékre hívják fel a figyelmemet az oldal készítői, melyeket hiba lenne kihagyni.
Ami jó volt:
Az év legjobb albumai:
1, James Horner – The Karate Kid – Eltekintek attól, hogy a mai világban teljesen mindegy, hogy a címben Karate szerepel, de végig kung-fuznak benne, ettől függetlenül szerintem az év legjobb zenéje lett. Ha nem hívja itt fel rá valaki a figyelmem, akkor mellőztem is volna, mivel nem gondoltam volna, hogy egy Horner szintű zeneszerzőnek bármiféle kihívást is jelenthet egy ilyen már a címében sem stimmelő film. Tudom, ismerem a régi filmet és tudom, hogy most nem Japán, hanem Kína az aktuális Amerikai rivális, de ez így azért mégis elég idiótán néz ki. Azt hittem valaki keleti sablon lesz, aztán csak hallgattam. Az év legjobbja szerintem.
2, David Arnold – Narnia – The Voyage of the Dawn Treader – David Arnold már a Csillagkapuval a kedvencek közé lett emelve, a szerintem keveset említett de igen csak jól sikerült Stepfordi feleségekkel együtt. A zenéi mindig olyan részletgazdagsággal vannak elkészítve, melyet kevés komponistánál látni. Arnold a James Bond zenékkel jót alkotott, de nem azt a világot hozta, ami szerintem neki messze jobban megy. A Narnia ezen része annyi negatívumot kap sajnos, hogy bizonyos témák tovább vezethetőek lettek volna, de ugye ez alkalmazott zeneszerzés, ebből a nézőpontból pedig sajnos nem a zeneszerző dönt, hanem a jelenet.
3, Michael Giacchino – Lost 6 – Giacchinotól nekem inkább ez a vonulat jön be, bár sok ember mondta már, hogy a Lost-ban bevezetett, szó szerint fizikai szinten riadalmat keltő zenei megoldások, olyan ütemek és hangfekvésű fúvósok, illetve a nagyon lassú zongora hangsorok melyeket a szerző alkalmazott, inkább taszítják az embert, én mégis azt mondom a Losthoz általában de a Final Seasonhoz végképp összeforrt egy különös, sajátos zenei atmoszféra. Az Up, bár gyönyörű film és nagyon fontos üzenetet közöl velünk, szerintem zeneileg a Lost mögött marad, de ezt nem provokációként írom, az akadémia oscar felfogásával már megbarátkoztam. Giacchinotól még nagyon jól sikerült a Medal of Honor- Airborne zenéje, amit csak idén fedeztem fel.
4, Danny Elfman – Alice in wonderland. – A főtéma mindenképpen Elfman egyik legjobb témája, de összességében nézve a zene szétesik és ennek egy igazán fontos, Elfmanen kívül eső oka van. Burton ezzel a filmmel nem azt hozta amit mindenki várt tőle, szerintem a stúdiók kerekedtek felül a film irányvonalát tekintve, de úgy gondolták a neve már önmagában bevonz egy csomó embert a filmre. kb 100 véleményt láttam már ami az enyémmel megegyezett: Burton sötét groteszk világa helyett kaptunk egy gyerekek körében is forgalmazható cgi mesét, amit totál 0 3D-vel láthattunk. A történet iszonyatosan fontos társadalom kritikát jelenít meg, többre lett volna érdemes. Meggyőződésem már jó ideje, hogy általában a kevésbé jó filmekhez születnek rossz zenék.
Talán azért van ez, mert a főtéma mindig jó, de a komponista a forgatás menete közben látja, hogy mivé is fog alakulni a film, ha látja, hogy rossz lesz, takarékra kapcsol, a zenei témáit megőrzi jobb filmekhez és sablonos részekkel kitölti a már megírt főtémát. A főtémát ugyanis a rendezők előbb akarják hallani, a szerző azt csinálja meg először, ez így volt a halott menyasszonynál is, de ott a többi is működött.
5, Clint Mansell – The Black swan – Ez az a film amiért Aronofskynak oscart kellene kapnia, ezért nem is fog. A zene nagy része ugyan Csajkovszkij témáin és a Hattyúk tavából átvett részletekből áll, de Mansell elég jó atmoszférát teremtett. Már ez a kevés is több mint a szosöl netvork, de ez a személyes megjegyzésem.
6, Trevor Morris – Tudors – sokakkal együtt engem is megnyert ez a zene, várom a folytatást.
+ jó volt még a Tron legacy de egy kicsit tömörebb, rövidebb összeállításban erősebbnek tűnt volna.
The Prisoner: én ezt már hallottam, és tetszett is, csak baromira nem emlékszek semmire csak arra hogy volt egy track amit vagy ötször meghallgattam egymás után. Megmondom melyik az még ezen a héten.
"így jól jött, hogy említve lett Zimmer neve, köszi Gábor! " Tőlem aztán Jablonsky is lehet ha tényleg jó ! :D
Majd be fogom venni a sorba, mivel Rupert-től van, amit szeretek (Bee Movie), viszont épp nemrég hallgattam meg egy 15 perces filmzenét (vagy micsodát :D), a Click-et. Track hosszak (akarom mondani rövidek :D) alapján az meg pont olyan, mint az "50 vágás/perc" jelenség, így aztán semmi értelme sem volt, hátha majd a Prisoner... :)
Egyébként most a Crysis II. köt le :)
Játékzenéket csak ajánlás alapján veszek elő, vagy ha ismertebb szerző készíti, így jól jött, hogy említve lett Zimmer neve, köszi Gábor!
Michael Giacchino kivételével, akivel pont fordítva volt a helyzet: a játékzenéitől kezdve ismertem, és kedveltem meg a munkáit.
Aki hallotta, írjon már róla valamit lécci, kíváncsi lennék, másnak mi a véleménye, mert elég különleges album szerintem. Lehet, hogy egy track erejéig meg is kellett volna említenem az évértékelésben...
2009. december 21-i megjelenés, szóval 2010-es zene.
keresgéltem már korábban is h ki szerezheti a zenét, lévén h a kedvenc játékom, de eddig ilyen nóném emberkék nevei röppentek fel. aztán tegnap olvastam h nagy a valószínűsége h egy rc-s kapta meg. ma meg már azt olvasom h AZ rc-s keze munkája:D de h mi van a háttérben h ennyire titkova volt azt nem tudom. mindenesetre 5000-el bömböltetem, baromi nagy:D
Olyasmi, mint egy Tony Scott-os Harry Gregson-Williams-album, csak normálisan végigvitt trackek vannak rajta, nem 50 vágás/perchez készültek. Nagyon korrekt munka, a női neves trackek kimondottan kiemelkedőek róla. Az egész alapját egy elektromos csellónak tűnő hangszer adja, emiatt elég speciális hangulattal rendelkezik az album. Nekem HG-W mellett a Revell-féle Strange Days jutott eszembe.
10/7
Hehe, már több hónapja ismertem ezt a lemezt, de ebben a pillanatban jutott eszembe, hogy a tesója. :DDD
Elküldve: 2011-02-15 13:07:28, 
