Hasonlóképpen voltam anno az Interstellar zenéjével. Bár nem egészen az volt, hogy nem tetszett. Inkább csak az, hogy egyáltalán nem tudtam hova tenni Zimmer korábbi, megszokott muzsikái ismeretében. Errefel (viszont a filmnek is köszönhetően) szinte az egyik kedvencem lett.
A First Man a linkek alapján nekem még biztosabban lett tuti moziban nézős :) Az 5 perces tétel szerintem kifejezetten magával ragadó. Érdekes, hogy nincs igazán űrzene (planetáriumi) jellege, talán ezzel a bensőséges megközelítéssel meg a filmmel is több tisztelgést kap az emberi teljesítmény, mint a galaxis ereje és végtelen csodáinak sora. Már várom :)
Engem John Barry-re épp nem emlékeztet, de kifejezetten tetszik, főleg, hogy egy egyszerű, ismétlődő dallamot közel hat percen át érdekessé és izgalmassá tud tenni. Remélem, a teljes album ezen a színvonalon lesz!
1. A First Man zenéje már ezzel a trackkel megnyert magának, ami olyan, mintha John Barry valamelyik James Bond zenéjét hallgatnám.
2. Göransson Venomja az év egyik legrosszabbja. Kezdem sejteni, hogy ez a csávó csak Ryan Coogler keze alatt képes érdemi teljesítményre (de akkor milyenre!). Még nem filmzene kedvelő ismerősöm is megjegyezte, hogy a zene mekkora katyvasz és mennyire leugrott a képről, tegnap meghallgatva ez pedig csak még inkább bizonyossá vált.
A Hell Fest albumába még csak belepörgettem, nem tűnik úgy, hogy nekem készült volna, viszont a 11. trackre ez egyáltalán nem igaz, és egészében is meg lett hallgatva, sőt folyton visszatekerem az elejére :)
www.youtube.com/watch?v=q0b0wGNk4ro
Nem kell az idézőjel a vitához. Addig jó, amíg vitázunk, és ez most egy elég jó vita volt, vagy ha úgy jobban hangzik, eszmecsere. Nekem legalábbis tetszett :)
Azon elgondolkodtam én is, hogy az Erővel Han-nak csak később akad dolga, de említi az Új reményben is, hogy már túl sok mindent látott, nem hiszem tehát, hogy éppen ezzel ne találkozott volna. Szóval nekem furcsa, hogy ez pont abba az időintervallumba nem fért bele, amelyikről szól a mostani film. Szerintem elfért volna benne, hogy Darth Maul-lal valamilyen szinten összetűzésbe kerüljön ő is, ne csak a Qi'ra.
A körítés tekintetében végülis igazad van, attól hogy nem olvastam a könyveket (stb.) hozzá, attól még én is a filmen kívül értesültem egynéhány dologról.
"Han a régi filmekben is szemfényvesztő humbugnak tartotta az Erő jelenlétét. E misztifikummal való kapcsolatát igazán beemelhették volna a Solo-ba is. "
De nem úgy volt, hogy ott találkozott vele először? :D Amúgy meg kinek mi a mélyítés... Itt is kiderül, hogy Han egy szerelmes valaki, hiszen meg akarja menteni a szerelmét, plusz örül neki mikor évek múlva találkoznak... Ráadásul akármennyire is zsivány, valahogy mindig a jók felé sodródnak a tettei... Szóval kinek mi az ingerküszöb a karaktergazdagításban :) A világ magyarázásáról pedig nekem az a véleményem, hogy (mint régi motoros SW-os), sosem a filmek magyarázták a világot, hanem az (akkoriban még nem annyira ismert) merchandising, illetve a körítés... Albumok, könyvek, kártyák, miegymás... Tudtunk bármit is Jabbáról, a birodalmi cirkálókról, az X-szárnyúakról, a tauntaunokról a filmekből? Nem sokat, annyit, hogy vannak és kész... Obi Van is már kész jedi az EP. I során, max azt az utat látjuk ami az EP. IV-hez visz... Az övé egyelőre kétségtelen, hogy izgalmasabb mint Hané :) De én például úgy álltam fel a film után, hogy, hogy ezek a maszkos martalócok totál mintha a lázadók előőrse lenne, mintha belőlük fejlődne majd ki... Volt is azt hiszem valami elszólás a filmben amivel erre utalhattak.
Mivel ez egy spinoff film, gondolom abból indultak ki, hogy a karakter már be van vezetve, mindenki tudja amit tudni kell. Az igazság az, hogy nekem már amúgy is elegem van az eredetfilmekből, már a Fekete párduc reggeli sz*rása kis kap egy eredetfilmet, aztán 10-15 év múlva rebootolják azt is... :) Ízlésről ugye kár vitázni, kinek ez kinek az, én csupán azért kezdtem bele a "vitába" mert engem meglepően jól szórakoztatott a film az internet népéhez képest (plusz, pörögjön már a fórum is egy kicsit :D ).
Indyt azért nem kell agyonmagyarázni, mert végeredményben a mi valóságunkban játszódik, a fiktív elemek pedig csak eszközként vannak jelen, nem pedig egy külön világot meghatározó összetevőként. Neki tehát csak kalandoznia kell a környezetében :)
A csillagok háborúzói viszont egy sajátos univerzumot alkotnak, amit nem elég felszínesen bemutatni, szerintem igenis minden kicsit is fontos karakter érdemes lenne a sorsának miértjeit taglaló jelenetekre, vagy részekre (Anakin hármat is kapott). Han a régi filmekben is szemfényvesztő humbugnak tartotta az Erő jelenlétét. E misztifikummal való kapcsolatát igazán beemelhették volna a Solo-ba is.
Mostanában a Bosszúálló filmek nagyon jó példák rá, hogy hogyan kell több karakterrel bánni, ráadásul ezekben minden szuperhős mondhatni főszereplő, tehát még az sem járja, hogy valakivel kevesebbet foglalkozzanak (egy-két kivétel azért akad, de erősítik a szabályt :D).
Indy-re visszatérve: A karakter gazdagításának kevés példái között éppen a negyedik részben van a kedvencem, amikor a teherautón pont akció közben vált pár szót Marionnal, arról, hogy volt ugyan dolga több nővel is, ám mindegyikkel ugyanaz volt a baja... Hogy egyik sem Marion volt :)
Ha-ha, pont a kedvenc jelenetem az a kettős holdas az első részből :) Ott azért értelemet nyer az EP. I-III. ahogy felnéz és elgondolkodik, hogy honnan jött... Az Indy példa illetve a vizuális kielégítéssel arra céloztam, hogy az Indy filmekben sincs szerintem elmélyítve a karakter, nem megy át fejlődésen, nincs íve a négy résznek, végig ugyanazt hozza... Persze a kalandok minőségét meg lehet kérdőjelezni, de az más tészta.
Amúgy a régi-új SW filmeknél lehet a legjobban lemérni, hogy mit jelent az, hogy van a filmnek (vagy a készítőknek) LELKE. Én nem nagyon hittem ebben a baromságban régebben, de az az érdekes, hogy még a Lucas féle sequelben is látok valamit amitől azt érzem, hogy ez szívügye volt, ellenben az új filmekkel, amiken érződik, hogy steril műanyag az egész....
Szóval összegezve én nagyon kellemeset csalódtam a Solo filmben, egy izgalmas, kalandos történet, nyilván gyerekbetegségekkel teli (kitalálható csavarok pl) de szórakoztat és érezni rajta a SW világát, ami nagyon fontos... :)
A SW karaktereit egyedül csak a mozifilmekből ismerem. A Soloról szóló (hülye poén tudom :D) könyveket nem ismerem. A zene korábbi filmekben betöltött szerepe miatt most viszont megnéztem az első (negyedik), ahogy tetszik, 1977-es részt :) később folytatom a többivel.
A problémámra a legszemléletesebb példa az az ikonikus jelenet, amikor Luke figyeli a kettős naplementét. Minimális motoszkáló hang, ahogy előrébb lépked a sivatagi homokban, de semmi szöveg, semmi egyéb zörej, közben pedig az Erő főtémájának minden zenei elgondolása tisztán hallható, már a film közben is átjárja a közönségét. Ez egyébként sok más jelenetre is igaz, kevés mozgalmasság jól kivehető muzsikával. Hol vannak a Solo-ban az ilyenek? (De nem a zenében van a hiba. Lényeg, hogy nekem nem sikerült úgy nézni a filmet, az előzőekhez képest, mint ahogy a zenét tudom hallgatni a korábbiakhoz képest)
Erről jut eszembe, jön valaki az október 16-ai filmzenei vetítésre?
Na az Indy nekem is olyan, hogy bármennyi jöhet belőle :) Viszont simán a nézők vizuális kielégítése nem hiszem, hogy elegendő. Spielberg is erre volt leginkább kiakadva, amikor Lucas előállt a negyedik rész ötletével, hogy legyenek benne UFO-k, mire ő ellenkezett, hogy már van neki több ilyen témájú mozija is, jó és gonosz földönkívüliekkel egyaránt. Nem sokkal később Lucas vissza is hívta Spielberget, hogy rendben, ne legyenek űrutazók az idegenek, legyenek interdimenzionális lények :D és kész, minden ugyanaz maradt, csak másképpen lettek elnevezve. A Indy IV. Így készült-jében annyira magáért beszélő módon adja elő ezt az esetet Spielberg :)
Nem tudom, nekem ez a Solo film olyan volt mint egy Indy... A végtelenségig lehetne folytatni, egymástól független történetek, kalandozások a galaxisban... Nem gondolnám, hogy mélyíteni kellene a karaktert, egyszerűen csak vizuálisan kielégíthetnék a népet sok érdekes bolygóval meg fajjal :D Anno nagyon sok Solo könyv volt a Valhalla Páholy kiadásában, nem hiszem, hogy azok többet adtak a karakterhez :D A zene szerintem szenzációs volt a film alatt, nagyon jól megtámogatta az egészet... A főszereplő srácba se értem, hogy miért álltak bele, szerintem egy jóképű, sármos palit adott, akinek van humora meg 'töke' szerintem totál hozta a Ford által játszott szerepet.... Arról nem beszélve, hogy szerintem a kémia is megvolt maximálisan a csajszival...
Örülök, ha tévedek a zene átlag megítélésével kapcsolatban, és nemcsak itt kelünk páran a védelmére, és pláne örülök, hogy van, akit Powell tartott bent a film legvégéig :) Több helyen olvasható nézői véleményként (ez is számít), hogy jellegtelennek tartják a Solo zenéjét, holott egyetlen pillanatra sem az, és kicsit sem a Powell-fanatikusság beszél belőlem :) hisz az ő kínálatában is kimagasló. Azért nem semmi, hogy még mindig tud újat, frisset, kreatívat felmutatni, bár ez közel minden aktuális szerzeményére igaz szokott lenni :) Szóval nekem fáj belefutni itt-ott abba, hogy milyen sótlannak tartják az aláfestést, de film alapján megérthető. Az, hogy a kövek a földön maradnak, így a mindent átjáró Erő egy hangyányit sem képviselteti magát, nálam nem pozitívum, annak ellenére, hogy egyrészt épp az ilyen fantasy-jelleg miatt nem kedvelem az SW filmeket (ez aztán az ellentmondás) :D Szóval, ha már ez is része a réges-régi galaxisnak, akkor maradjon is meg valamilyen formában (pl a midikloriánok sem zavarnak annyira, mint az Erő teljes figyelmen kívül hagyása)
Fogalmam sincs, hogy kinek lehetett volna adni Solo karakterét, de Alden Ehrenreich (csak kimondtam :D) választásával nekem sincs gondom, bár talán azért, mert teljesen ismeretlenként tudtam nézni, semmilyen korábbi filmjét nem láttam, így aztán hibákat nem is kerestem benne, annak meg szintén örültem, hogy nem Fordot utánozta (igaz újat nem adott a figurához, nem úgy mint a Lando-t alakító színész a sajátjához). Tehát nem vele volt bajom, inkább azzal, hogy Solot eddig láttam már élni, hallottam róla legendákat, láttam meghalni, mi olyat nézhetnék még róla, amit elképzelni sem tudnék? :)
A stáblista végigvárásának nálunk nagy hagyománya van (én pl itthon is végigülöm). Meglehet, hogy ezzel vannak mindig kiidegelve és hátráltatva a popcorn sepregetésében a takarítók, viszont nagyot nyertünk vele, amikor rájöttek a filmkészítők, hogy van néhány ilyen filmidióta :D és pl. a Karib-tenger kalózai, vagy épp a Marvel filmek lezárásait ajándék jelenetekkel toldották meg eleinte persze csak a mi kedvünkért, aztán pedig hogy levegyék a helyfoglalók válláról a bosszantás terhét :)
Szóval kitartást, és nézzetek, hallgassatok végig mindig minden filmet! :)
A kövek a földön maradnak, nekem is kifejezetten tetszett a film.
Számomra a régi Star Wars filmek hangulatát hozta vissza, az egyszerű, kalandos, helyenként humoros, helyenként enyhén drámai fordulatokkal. A kimondhatatlan nevű főszereplőt is nagyon jó választásnak tartom, remekül hozta a figurát, anélkül, hogy Harrison Ford próbált volna lenni.
ASlyB-vel ellentétben én előbb láttam a filmet, és csak utána hallgattam meg a filmzene albumot, így elmondhatom, hogy engem a film alatt hallott zene fogott meg, mégpedig olyannyira, hogy a stáblista legvégéig a moziban maradtam zenét hallgatni, pedig ilyesmi már nagyon rég fordult elő velem.
Szóval mind filmként, mind zeneileg határozottan élveztem a Solót.
Én is pár napja néztem meg többek között ugyanazon zárójeles okokból, mint te :), de a végeredményt tekintve szinte épp ellenkezőleg gondolom. Egyet tudok érteni azokkal, akiknek nem tetszett sem a film, sem pedig a film alapján a zene, holott úgy ültem neki, hogy a zenéje tutira nem fog nem tetszeni, sőt ha épp szükség lenne rá, talán még a film megítélését is emelheti, hisz önmagában hallgatva még mindig az év legjobbja, sőt megkockáztatom, hogy Powell öt legjobbjának egyike. Hol van hát a hiba? Valószínűleg bennem :D is...
Egyrészt a Solo film nem kifejezetten történetet mesél el, mint inkább a karaktert színesíti. Ellenben egy karaktert lehet gazdagítani elmesélések alapján is (mint ahogy eddig is volt), nem lenne fontos mozgóképekkel is illusztrálni. Sőt, az előbbi módszert alkalmazva bárkit könnyebb legendás alakként feltüntetni mások szemében. Olyan ez is, mint a Cápa c. film. Ha nem mutatsz semmit, csak hatásosan mesélsz róla, akkor máris jobban kiráz a hideg, mintha szimplán eléd tolnák a ragadozót. Az, hogy Solo karakteréhez mégis leforgatták az illusztrációt, a népszerűségének köszönhető. Ez a népszerűség viszont csupán a törvényenkívüliségén alapszik, ami viszont már kevés ahhoz, hogy olyan sok, nagy horderejű (és ezen van a hangsúly) történetet meséljen el, ami érdekfeszítő is egyben.
Ha azt vesszük, az előzménytrilógia is egyfajta karakterszínesítés, méghozzá Darth Vader-é, viszont ott azért volt mit mondani vele kapcsolatban a miértekről is. Három részen keresztül több-kevesebb sikerrel, de jól körüljárták az ő sorsát.
A Solo zenéje nagyon is igazodik a fentiekhez, és már az első hallgatáskor is szóvá tettem, amit most a film után is tartok:
"Amit esetleg kifogásolni lehetne, hogy nem igazán érzelemgazdag (ebben Giacchino sokkal közelebb járt). Színtiszta kaland az egész. Elképzelhető, hogy ez járja át majd a filmet is, nem az erő :) [...]
Szóval, aki a Star Wars univerzumon belül szeretne simán csak "céltalanul" kalandozni, s nem mindig annak mélységeit kutatni, abban nemhogy hiányérzetet nem fog kelteni a zene, de egyenesen plusszal szolgál."
Röviden tehát nekem úgy tűnik, ahogy John Williams megírta a kezdő tételt, mondván, hogy Han-nak még úgysem komponált témát, úgy láthatott a munkához Powell is. Azaz szerintem Solo karaktere és annak tudata, hogy mennyire kalandvágyó típus, esetleg annak ismerete, hogy a film során majd milyen helyeken fog járni, milyen történésekkel, sokkal jobban befolyásolhatta a dallamvezetést, mint a konkrét jelenetsorok. Így utólag ez az album kissé azt tükrözi, hogy Han Solo és az elgondolt kalandjai inspirálták, nem pedig maga a film.
Másrészt, ha már el is készült a film és el is készült hozzá a frenetikus muzsika, akkor nem ennyire súlytalanul kellett volna használni, keverni, vágni. Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, de rengeteg powelli zsenialitás egyszerűen nálam elveszett a film közben. Olyan zenei megoldásokkal találkoztam az albumon, amikre a filmben kellett volna, hogy felfigyeljek, azt kívánva, hogy ezt meg kell hallgatnom külön is, nem pedig fordítva. Nekem olyan volt, hogy állandóan szól valami zene a film közben, ami így elég töménnyé tette az amúgyis sűrűre sikeredett mozit.
Ezidáig nem értettem, hogy Giacchino munkáját miért nem kritizálták a Zsivány Egyesnél, de már kezdem érteni. Ő nem félt attól, hogy bele fog olvadni a környezetbe, sőt talán ez volt a célja, így az ember tudott koncentrálni az egyébként ismert sztori új karaktereire. Gondolom ezek miatt is jött be a legújabb négy SW film közül az az epizód :) Annyira azért nem kell megijedni, mert a Solo még így is a második/harmadik az Ébredő Erő-vel vetekedve. Továbbá azért nem kell megijedni, mert közel sem vagyok SW-fan :) sőt talán a Saga átlag célközönsége sem én volnék.
A Solo-t innentől kezdve inspirált zeneként fogom kezelni, és rettentően sajnálni fogom, hogy azok akik eddig a filmzene műfajával csupán a Star Wars-ok kapcsán futottak össze (sokan vannak ilyenek), közülük jó páran a bukdácsoló Solo miatt elveszítik érdeklődésüket (akár csak ezt a filmuniverzumot tekintve) az aláfestések világa iránt. A régi rajongótábor így csökken, vagy csak lassan elfogy a gyermeki énük, míg az utánpótlás aligha fog megérkezni a Solo, vagy méginkább az Utolsó Jedik révén. Pedig zeneileg jelenünk tendenciája közé lehet sorolni az előzetes zenék térnyerését, Hans Zimmer sablonmunkáinak túlértékelését, melyek mellett a Solo egy kivételesen élvezhető színfolt lenne a feltolt ingerküszöbbel nevelkedettek körében is.
Kövezzetek meg srácok de én most megnéztem a Solo filmet (a bombasztikus Powell zene miatt is, hogy film alatt milyen) és meg kell mondjam, hogy a Disney-éra legjobbja a film, nem tudom miért állt földbe anyagilag meg kritikailag... Más hogy volt vele? :)
Elküldve: 2018-10-10 14:35:30, 
