A szériát érintve Silvestri zenéjén kívül még az AVP volt az, ami jól sikerült. Nem kell megijedni, nem Kloser-ére gondolok természetesen, hanem a folytatásra. Tylertől egyébként ez lett az első CD-m :)
Meghallgattam a The Nun-t. A rezesek Goldenthalt juttatják eszembe. 10/7, de semmi extrát nem hallottam benne, amire felkaptam volna a fejem.
És ugyan így voltam a Jack Ryan sorozat albumával is Djawaditól. Lepörgött, de többször nem fogom szerintem meghallgatni.
Ha Morriconéval szeretnél ismerkedni, nem kell szeretned a westernzenéket. Életműve elenyésző hányada westernzene csupán (bár szerintem azok szinte egytől egyik remekek), a többség dráma, de van ott vígjáték, krimi, horror, kalandfilm, romantikus mozi, sőt, még sci-fi is. Szóval van miből válogatni!
Nekem ő az abszolút kedvenc a filmzeneszerzők közt, akadnak olyan lemezei, ahol egyik fantasztikus téma követi a másikat vagy 10-12 tracken keresztül. Persze vannak monotematikus albumai is, és olyanok is, amik tényleg kihívást jelenthetnek a hallgató számára. De a legtöbb muzsikája szerintem zseniális, az meg külön csodálnivaló, hogy még a legfélresikerültebb filmekhez is elképesztő zenéket bírt alkotni (lásd: Vörös Szonja...)
A youtubeon van egy Wintergatan névre hallgató figura, akit pár éve ezzel az akkor friss videójával ismertem meg:
www.youtube.com/watch?v=IvUU8joBb1Q
Már elég régen néztem rá, hogy halad, és azóta szép számmal gyűlt össze nézni való. Videó alapján simán Brian Tyler :)
www.youtube.com/watch?v=QaW5K85UDR0
Erre az utóbbi zenére rá is kerestem, a Mario korából való. Ennek megfelelően az eredeti zene is olyan. Elég limitáltan, de szeretem az efféléket is, ez azonban kicsit sem fogott meg :)
www.youtube.com/watch?v=lDC4X8Dgxr4 Az viszont annál inkább lenyűgöző, hogy egy ilyen alapanyagból (bár a főtéma dallama kifejezetten ihletadó) kinek is jut eszébe, hogy nagyzenekarra kívánkozik? :) És mégis (hisz meglehet, hogy volt rá igény, nem tudom megítélni, sosem voltam nagy játékos)
www.youtube.com/watch?v=ESy_tQfGjaE#t=5m39s (érdemes az egészet is meghallgatni)
Ha horror, akkor hallgasd meg a Rosemary's Baby zenéjét, én képtelen voltam kikapcsolni, pedig még egy rajzfilm horrortól is 2 napig álmatlan éjszakáim tudnak lenni :D :D
A névsor nagyjából nekem is így néz ki, megnyugtatlak :D Én sajnos a Predator film zenéjétől semmi jót nem várok... Jackman Jumanji zenéje baromi jól működött a film alatt (ötletes volt az a törzsi dobolás mikor veszély közeledett), de külön hallgathatatlan volt sajnos, pedig baromi lelkesen álltam hozzá :D Ez a Predator zene is egy olyan örökség, amihez szerintem ego kell ha valaki hozzá mer nyúlni mert nekem például a 3 kedvenc akciózeném között van (a másik kettő a Rambo 2 és A szikla zenéje). Nem is nagyon értem, hogy hogy nem Silvestri, de ezeket én már nem is akarom inkább tudni... Biztos schedule problem, aztán vagy tényleg az vagy nem...
Most nagyon rátapintottál a lényegemre :D Nekem is nagy-nagy vesszőparipám a főtéma, illetve, hogy manapság nem igazán írnak olyan főtémát amit ha meghallasz, simán beazonosítod a filmet, vagy úgy érzed, hogy igen, itt kell mennie a stáblistának a film elején, itt valami kezdődik... Manapság Main Title mindennek a címe és gyakorlatilag a CD közepén is felbukkanhatna a zene... Ez speciel még egy jó pont a Ready Player One mellett mert ott szerintem igazán jó a főtéma. Én Desplaton érzem még ezt, hogy ahol főtémát ír, ott azért lehet érezni, hogy az az (Imitation Game, Monuments Men, Shape of Water meg van egy pár még...). Morricone olyan amilyen, én annyira nem szeretem megmondom őszintén, de az biztos, hogy a Cinema Paradiso az majdhogynem TOP 1 zene most tőle, a másik óriási kedvenc pedig a Volt egyszer egy Amerika. Nyilván nála is hátrány hogy utálom a western zenéket :D :D
Nekem tőlük van a legtöbb CD-m: Alan Silvestri, Brian Tyler, Christopher Young, Hans Zimmer, James Horner, James Newton Howard, Jerry Goldsmith, de pl Williamstől csak öt van (a két Cápa- és két Jurassic Park mellett a Home Alone).
Szóba került az idei felhozatal és a vásárlási szokás is. Az elmúlt időszakban nálam is rég várt megjelenések, bővített kiadások vannak inkább előtérben, mintsem az aktualitások. Az idei felhozatalból eddig a Solo, a Jurassic World és a Ready Player One jött be. Viszont most igyekszem pótolni a lemaradást - ezt majd érkező kritikákban is látjátok, a most tapasztalható szünet után visszatérünk -, de eddig nagyon lenyűgöző újdonságot még nem hallottam. Ami pozitív csalódás volt, az Ramin Djawadi Hegyek közöttje: nemrég láttam a filmet és addig nem is hallottam a zenéjét, kellemes kis darab.
Amit szeptember-október vonatkozásában zeneileg nagyon várok, az a Predator és a Bohemian Rhapsody. Előbbivel kapcsolatban vannak előítéleteim, utóbbinál pedig kíváncsi vagyok, Ottman mennyire tudott érvényesülni a Queen-slágerek mellett. Nem mellesleg ezt a mozit nagyon várom. A filmzenéken túl egyedül a Queen az, akinek minden albumát ismerem, sokat hallgattuk az öcsémmel gyerekkorunkban őket. :))
Ha nem horror, de Young ,akkor ezeket ajánlom az általad belinkelt Creatino mellett:
Entrapment, Love Happens, a már említett Spider-Man 3 (de jó lenne, ha egyszer megjelenne), Something the Lord Made, Wonder Boys, In too Deep, Hard Rain, Murder at 1600, Murder in the First, Bat-21, U-Boats, Def-Con 4
"Korzeniowski viszont nem tudom, hogy miért jött szóba horrorfilmnél, talán ezt követően többet nem is fog."
Nem biztos. Én pl Junkie XL-t nem látnám filmek közelében, mégis ott van, nem is akár milyen költségvetésűeknél. Egy hete néztem meg a Tomb Raidert, de a zene megítélésén csak rontott, iszonyatosan idegesített. :))))))
Nálam Korzeniowski a Rómeó és Jólia, valamint az Éjszakai ragadozók révén került látómezőbe, meghallgatom majd ezt a horror-zenéjét a hétvégén, kíváncsi vagyok, mit hozott össze.
A horrorfilmeket szeretem, de iszonyatosan meg tudok ijedni rajtuk - erről a többiek tudnak mesélni :)))) Horrorzenébe nálam is Young a favorit, de szeretem Graeme Revell és Elliot Goldenthal világát is. Nekem pl ők hiányoznak a filmzenei világból.
A legkevésbé se bánd, hogy messzire nyúltál a válaszhoz! Az utolsó bekezdésed nagyon is lelkesít, szinte ugyanígy vagyok az idei esztendővel. Azzal a többlettel, hogy (és ezzel az első bekezdésedre reagálva) engem például Powell a munkássága szintjén is lenyűgöz. Ellenben azzal a kevesebblettel, hogy a Ready Player One-t meg én gondolom sűrűnek :) Na persze nem annyira, mint te a Monkey King-et (a John Debney hasonlatból ítélve). Silvestri kicsit elveszik a részletekben (abban viszont kiváló, elismerem, sőt nekem is a kedvemre való), temérdek utalással, ami mind rendre jól van megoldva, csak az összetartó keret nem elég masszív számomra. Van főtéma is, amivel nincs gond, ám az nem úgy van alkalmazva, mint anno, a sokak által aranykornak nevezett 80-as, 90-es években, így kissé eltűnik a rengetegben. Ettől függetlenül azért előkelő helye van a polcomon lévő Silvestri zenék sorában :)
Nemrég linkelt LastAirbender egy igen összeszedett filmzenei rangsor videót, abból szintén kitűnik, hogy miért lehet jobbára a 80-as évek filmzenei termése alapján dicsőíteni azt az érát, még akár a szar filmek esetén is. Ez pedig a témahasználat, amit kicsit sem szabad elfeledni, mert ez nagyban megkülönbözteti az aláfestéseket a komolyzenétől, sőt egymástól is.
És még egy fontos dolog a témahasználatról: Használat! Ezen van a hangsúly, ebben pedig John Williams profi, részben (vagy talán egészében) nem is értem, hogy miért lehet úgy gondolni, hogy őt szeretni divat lenne. Ellenben Ennio Morricone már inkább tartozna ide. Egy egész életre való és életrevaló :) témát adott nekünk, a közönségének, de használni nem igazán használja egyiket sem. Meg vannak komponálva, készek, és csak minimális variációkon, továbbgondolásokon, felfejlesztésen esnek át. Olyan sok albuma nincs, amit egészében is szeretek hallgatni.
De ez utóbbi ne legyen vitatkozás, inkább csak vita tárgya :) mert az ő muzsikáit is imádom.
Erről nem találtam infót, de mivel Londonban az LSO-val, Bécsben a Wiener Philharmoniker-el lép fel, így szerintem nem ugyanaz lesz. Kötelező átfedések persze biztos lesznek :)
Az a helyzet, hogy sokáig gondolkodtam ezen én is, aztán végül megállapítottam, hogy nincs ilyen :) Mindenkitől van olyan ami jó, olyan is ami kevésbé... Goldsmith elég nagy falat, az ő zenéjével gyakran baromi nehezen barátkozom, hasonlóan Poledourishoz. Régen volt sok Zimmer zeném (a Hidden Figures az újak közül szerintem elképesztően hangulatos), aztán egy időben vettem sok Desplat CD-t, de ráuntam aztán, mert sok drámához írt, amihez nehéz kiemelkedően jó zenét csinálni. A Valerian például bombasztikus volt, nagyon ráfért már, hogy kilépjen a komfortzónából.
A helyzet az, hogy az elmúlt 2-3 évben rákaptam a limitált CD-kre (La-La Land Records, Intrada, FSM és társai), úgyhogy az újakkal nem nagyon foglalkoztam... Talán Goldsmith van a legtöbb, de nyilván amiatt, hogy ő írta talán a leghorrorabb mennyiségű zenét, illetve az Intrada nagyon tolja :) Akivel sokáig nem voltam kibékülve az Williams. Mindig úgy éreztem, hogy divat őt szeretni. Aztán kiadtak tőle ezt meg azt (4 lemezes Jurassic Park, dupla E.T.) és egyre jobban elkezdtem elmerülni a paliban :) De aki viszonylag új felfedezés és nagyon tetszik, az Elmer Bernstein. Igaz utálom a vígjáték/western/háborús filmekhez írt zenéket (ami az éleműve nagyja ugye :D :D) viszont a régebbi, drámai vagy történelmi zenét (Ne bántsátok a feketerigót, Tízparancsolat, Walk On The Wild Side) fantasztikusak, ahogy a deMille életéről szóló dokumentumfilmhez írt zenéje is.
A másik probléma a mai korok zenéjével, hogy így, hogy elmerültem a nagyon zenéiben (a limitált kiadók cuccainak hála), baromi nehéz egy Tyler/Bates/Ottman/Jackman zenére lelkesedni... Ami most kiemelkedik nekem az Powell Soloja (amit bármelyik SW zene mellé odateszek bátran) illetve a Ready Player One, ami gyerekkoromra emlékeztet (80-90es évek), amikor minden szar filmhez úgy érezte az ember, hogy kurva jó zenét írtak (Véres játék, Delta Force és társai :)) és ezzel nem bántom a filmet, láttam moziban jó volt, csupán azt mondom, hogy eszméletlen jó a zene ráadásul a filmzene aranykorára emlékeztet (számomra az, nyilván :)).
Kicsit messzire mentem a kérdésedre adandó választól :)
Alapvetően melyik komponista stílusa, vagy épp teljes munkássága áll közel hozzád (nem a két említett zeneszerző, hanem mindenki közül)?
Youngtól azért még érdemes kísérletezned, mondjuk a drámai vonalon, ami a műfajból kifolyólag is letisztultabb.
Pl.: www.youtube.com/watch?v=O7mqTuRYQsI
Jogos a kérdés :D A Nunba hallgattam bele, de a feléig se jutottam. Igazából tényleg tucathorror a hangzás, semmi extra, amúgy is távol áll tőlem a dolog... :)
Younggal én is próbálkoztam, de ez a két Monkey King annyira de annyira sűrű volt nekem, hogy besokalltam :D Olyan mint a Cutthroat Island, az is lendületes, erős zene de annyira sűrű, hogy a fejem fáj tőle... Ennyit tudtam hozzáfűzni a mondandódhoz :)
XD
Elvagyok így is :D
Egyébként melyik is az, amelyiket meg akarod hallgatni? :)
Christopher Young-tól nagyjából csak a Pókember III.-at ismertem, illetve a Mag aláfestését, ami filmként is kedvenc. Az utóbbit sokáig vadásztam is, de végül főleg az ára miatt letettem róla, mígnem megjelentették újra :) Két éve viszont a Monkey King zenéi annyira megnyerőnek bizonyultak, hogy itt kértem a többiektől további ajánlásokat a zeneszerzőtől, mert horrorfilmeket egyáltalán nem nézek, róla pedig úgy hírlett, hogy javarészt abban mozog otthonosan, tehát volt lemaradásom. Egészen meglepett, de vannak neki más műfajokban is kiemelkedő alkotásai, de persze az is meglepett, hogy a horrorzenék is mennyire lekötöttek, holott tartottam tőlük :)
A filmekhez viszont nem jött meg a kedvem, míg a repertoárját végigolvasva rájöttem, hogy az akciómuzsikáit ha nem is tudatosan, de szinte mindet hallottam a filmek alatt.
Korzeniowski viszont nem tudom, hogy miért jött szóba horrorfilmnél, talán ezt követően többet nem is fog.
Nem hallgatok horror zenét ha nem muszáj (filmet meg még úgy nem nézek :D ) de ezt most meghallgatom, egyrészt mert szeretem a pali zenéjét, másrészt meg valaki reagáljon már neked :D
Hallgatta már valaki Abel Korzeniowski legújabb szerzeményét? A kisebb nevű (ha szabad így mondani) komponisták közül ő mindig tud meglepetéssel szolgálni. A The Nun viszont azért lepett meg, mert egy "bárki megcsinálja" aláfestést kreált hozzá. Ebben nemhogy semmi olyan nem volt, amitől azt éreztem volna, hogy többször is meg kell hallgatni, de még ráadásul az is megfordult a fejemben, hogy egyszer is sok.
Meglehet, hogy a horror filmeknek kicsit sem vagyok a célközönsége, viszont érdekes módon Christopher Young ide köthető munkásságában egészen mást tapasztaltam a zene terén, amikor pár éve megismertem néhányat közülük.
A műfajnál és az utóbbi zeneszerzőnél maradva a közelmúltból máris ott van példaként a Wilson's Heart játék. Igaz nekem sokszor hiányzik a dallam (tudom, horrornál a legtöbb esetben szükségtelen), de az ötletes megoldások képesek kárpótolni. A Wilson's Heart-ben azonban megvan mindkettőnek a maga helye. Már csak a vonósokra építő megjegyezhető főtémája miatt érdemes tenni vele egy kísérletet!
Elküldve: 2018-09-08 07:19:25, 
