Éppen nem voltál itt :), amikor megbeszéltük, hogy vége és Daft Punk(tum)
Egyébként Shap... Shap... Shap...
Na ki vagyok én?
Hát Shapíró :)
Még valami: hallottátok a legújabb hírt?
A csokigyilkos: Kill Bounty
Zenéjét szerzi Bill Conti.
Osz' kár, hogy ilyen volt a felhozatal, de azért viszonylag jó helyen van Desplat kezében az aranyember. Bár szerintem John Williamset a Pentagonért kellett volna jelölni, és akkor mindenképpen lehetne nála az idei díj.
Jajj, értettem én, csak próbáltam ráerősíteni a viccre egy korhatárossal :)
Annak idején ezt a névlavinát azt hiszem a szintén 18-as karikás Dudamellel indítottad el, "akitől" (az idézőjel azért, mivel itt "csak" - szintén idézőjelben :) - karmesterként emlegethetjük) ezt nagyon bírom:
https://www.youtube.com/watch?v=ZXeWiixwEz4
Azt amúgy tudtad, hogy a Burkhard dal vicc (Dallwitz)? :D
(a Truman Show zeneszerzője, amiből az ünnepekkor linkeltél egy találó filmjelenetet. A zeneszerzőtől egyébként csak ezt az egy aláfestést ismerem, és mondjuk nekem ez annak idején nagyon tetszett)
Egyébként van bárkiben is Interstellar utóíz ezt hallgatva?
www.youtube.com/watch?v=JOL9psY7uzI
Shap... Shap... Shap...
Na ki vagyok én? :P
[előzmény: (25129) Bíró Zsolt, 2018-03-03 10:04:41]
nagyon érdekes, cseppet sem könnyed és azonnal értelmezhető underscore lett, de nem tudom azt mondani rá, hogy rossz. a fúvósokat hiányolom, és a keverés sem tetszik annyira, de ebben a latyakos, hófúvásos estében egyáltalán nem tájidegen. és néha azért odamar egyet-egyet, ami pedig kifejezetten tetszik. egyelőre én 7nél állok, bár még hátravan nyolc track. plusz olykor olyan érzésem van, mintha Goldsmitht hallgatnék a tapogatózós fajtából.
Húúú, de fájdalmasan jellegtelen James Newton Howard Red Sparrowja! Mondjuk ahogy hallom pompásan illik a filmhez és csodát ő sem tud művelni. Pedig az előző két kémes kiruccanását (Salt, Bourne) én még kedveltem is, de ez nagyon semmilyen. Idejét se tudom, mikor hallottam tőle ilyen gyenge munkát utoljára. Év végén majd azért javíthat a Fantastic Beasts-szel és a Diótörővel, amúgy is a fantasy és a dráma az ő igazi terepe. 5/10
Úgy tűnik, hogy akkor szerencsére nem ismerem a szerző munkásságát.
Igaz, a rákeresés alapján nem értem, hogy mi a gondotok vele, hiszen a filmzene.net találatai közül három albuma értékeléseit összesítve(adva) 10 pontos komponistáról beszélhetünk :D
Johnny Marr milyen rohadt jó alapot írt ehhez a számához. Elférne a Badalamenti-féle Booth and the Bad Angel albumon is. Még a spoken word is egész idepasszol ezzel a súlyos brit akcentussal (nem a lány szövegel).
Én nem állítottam fel sorrendet, egyiket sem hallgattam meg még elégszer ehhez (hülye filmzenedömping :D), de a legviccesebb, hogy úgy általában a legtöbbször meghallgatott filmzenei téma a részemről - meg senki által - nem igazán kedvelt Jackmantől a "Captain America" című track, és a Djawadi-féle Driving with the Top Down is elég erős az első Vasemberből.
Én mondjuk az egyediségük okán helyeztem az említetteket a mezőny élére. Ha nem így tettem volna, akkor az Avengers nálam is előkelőbb helyen szerepelhetne.
A Homecoming meg pont az az album lett, ami így a 4. helyre szorult. Szóval nagyjából még így is fedi egymást kettőnk ízlése :)
A Thor III. meg aztán tényleg hektikus, azaz nálam sem a csekély mértékben jellemző egységességének köszönheti ezt (az egyébként nemcsak saját szériájából való) kimagasló eredményt. De én jót szórakoztam rajta. Jót azon, ami filmzene jellegű, jót azon, ami buli jellegű, de leginkább azon (sokadszor ismételve magamat :D), hogy a bulihangulat megjelenésén elsőként értetlenkedtem, majd, mivel jó az, amit hallgatok, vágtam rá, hogy oké, legyen akkor ez is filmzene... És ez a jó hatású ambivalens érzet kifejezetten maradandó élményként ért.
3. Avengers
2. Black Panther
1. Spider-Man: Homecoming
A többi zenével, noha azok jó része is kedvelhető az a bajom, hogy kissé hektikusak, nem érzem annyira, hogy összeakarnának állni egésszé. Pontosabban nálam ez az állítás is igazán csak Giacchino Pókemberére érvényes, amelyben az elejétől a végéig eltudok veszni, mindegyik trackben találok valamilyen kis dallamfoszlányt, téma variációt, amely előre, vagy visszautal, mindamellett, hogy kifejező. A többinél nem érzem (annyira) azt a bizonyos egységet, ami nálam pedig fontos, hogy egy albumnak meglegyen az íve. Hozzáteszem, hogy ezt úgy általában is érzékelem a filmzenéknél, hogy régen a zene is egy történetet mesélt el, most viszont sokszor úgy érzem, mintha zenei novellásköteteket hallgatnék, amelyek között nincs/nem elég erős a kohézió.
Nekem annyira nem tűnik fel, hogy a korábbi Marvel filmzenék elgondolásaira legyintene.
A szuperhősöket gyerekkoromban nem kedveltem különösebben, így nem is igazán ismertem Batman, Superman, Pókember és Villám-on kívül senkit, meg aztán őket sem tudtam így ennyire besorolni sehova, mint amennyire most mindenkit igyekeznek a filmesek helyre rázni, hogy ki hova is tartozik, ki kivel emlegethető egy világon belül stb.
A Fekete Párduc most került terítékre, akiről aztán végképp nem tudtam semmit, és első hallásra még a mai felhozatalban sem értettem, hogy ővele miért kell foglalkozni. Az előzetesek viszont erre rácáfoltak, és így most egy újabb problémakörrel lehet foglalkozni a szuperhősök oldaláról megközelítve. A zenének meg erre rá kellett segítenie, akárki is szerzi, tehát a téma és hangulat is adott volt. Ettől függetlenül hatalmas teljesítményt nyújtott a számomra eddig szintén teljesen ismeretlen zeneszerző.
Szépen kidolgozott, részletgazdag albumról beszélhetünk, azonban nekem nem tűnt kifejezetten változatosnak. Ez alatt igazság szerint azt értem, hogy a lemez első felének hallgatása közben azt éreztem, hogy a Vasember óta tartó eddigi teljes Bosszúálló-széria legegyedibb muzsikái között lesz a helye, letaszítva az első helyen lévő Thor: Ragnarok korongját követő Doctor Strange aláfestést a harmadik helyre. A nagy versengés végeredménye viszont az lett, hogy 1. Thor III.; 2. DS; 3. BP :)
Ami ennek az egésznek a lényege (filmileg már a 2012-es Bosszúállókon érezhető), hogy a sorozat készítői egyre nagyobb buliként tekintik ezt a világot, amely buliban nagyon is jól érzik magukat. Zeneileg persze nem kell mindig olyan bulira gondolni, mint amit Mark Mothersbaugh hozott össze, de összhangulatként (vagy hogy mondjam) a mostani macsekzene :) hallgatása is egy nagy buli.
Egyébként ki milyen dobogós sorrendet tud felállítani a Bosszúállók filmekhez készült talpalávalók tekintetében?
Elküldve: 2018-03-05 10:59:31, 
