Szerintem itt jön be az ami az én vesszőparipám, hogy mennyire működik a zene a film nélkül. Jelen zene esetében (is) én azt mondom, hogy a filmmel lesz 100%. Komolyan mondom, hogy ez a film a zenével együtt él lélegzik ha nem láttad a filmet akkor teljesen más a zene... Vagy elhiszed vagy nem :) És nem vagyok buzi se akármennyire tűnik úgy :) Szóval nézd meg azt ajánlom, már csak azért is mert én viszolygok a musicalaktől de itt azt kell mondjam az első dalt ha túléled akkor nincs benne sok tinglitangli...
szerintem csak egy óvatos kivárás van a történettel kapcsolatban. azt már Zsolti jelezte korábban fb-n, hogy valószínűleg az elmúlt évek legtökéletesebb dala született meg, és ezzel nagyjából egyet is tudok érteni. én a filmet még nem láttam, csak az albumot hallgattam meg külön, legalább háromszor. az igazság az, hogy a swinges-bigbandes vonalon kapásból három olyan albumot tudok mondani, amit 2016ban többet hallgattam, és többre is tartok (desplat: the secret life ot pets, murphy & jones: family guy - movement 1, botkin: the screenwriters), nekem filmtől függetlenül egy bájos, egyszerű, de semmiképp sem emlékezetes score a la la landé.
a környezetemben sok művész mozog, ott is teljes mértékben megoszlanak a vélemények: az egyik nem tudja abbahagyni a dícséretet, és teljességgel el van varázsolva, míg a másik a fejét vakargatja, hogy ez tulajdonképpen mitől akkora nagy durranás. szerintem valahol kettő között lesz az igazság, tervezem megnézni a filmet, majd utána okosabb leszek. az is lehet az oka, hogy nem rohantam azonnal moziba, mert eleve viszolygok a betétdaloktól (nem hiszem, hogy az elmúlt húsz évből fel tudnánk sorolni négy vagy öt olyan bitang erős dalt, amit végig lehet dúdolni, és nincs benne csak minimális izzadtságszag), plusz nekem például semmi szükségem nincs pillanatnyilag álomszerű cukormázas "de szép az élet"-mantrára, nem úgy amerikának, ahova tökéletes időzítéssel érkezett meg ez a film, és biztos ez sem véletlen.
Srácok, a La La Land zenéről senki semmit?? :) Én azt érzem, hogy itt valami klasszikus, valami történelmi dolog jött létre... Persze az idő dönti el, de nagyon-nagyon-nagyon ez mocorog bennem... :) A Golden Globe nyitány óriási volt, ott jöttem erre rá :)
mica levi 'under the skin'-jére öten összesen 11 pontot adtunk, ami azért meglehetősen egyhangú elutasítása volt annak a score-nak, viszont a legutóbbi 'jackie' című darabja nekem például kifejezetten tetszik. kicsit olyan, mint howard shore cronenberg-zenéi a 80as évekből. depresszív, és akkor is nyugtalanító, amikor esetleg oldottabb harmóniák fordulnak elő benne. szerintem érdemes tenni vele egy próbát.
Na ez pár percben szerintem hangulatos, de itt is ezt közel egy órán hallgatni kemény menet lehetett. :)
És a fickó arcára aztán tényleg rá van írva, hogy mekkora művésznek képzeli magát, letojja, hogy szivárog-e ki közben a közönség. De legalább azért hallgatható, amit csinál, nem az van, mint az ilyeneknél szokott lenni, hogy mondjuk kalapáccsal püföl egy sima csövet, és közben megfúj néha egy szilveszteri sípot. :D
Az lehet a helyzet, hogy JJ amolyan "művész" fazon, a csodabogár értelemben. Ugye inkább filmzeneszerzőként lett ismert, de a Sicario, az Arrival, a hawkingos film zenéje teljesen más jellegű, mint a szólókarrierje darabjai, amelyeket viszont kevesebben ismernek.
A Fordlandia mindenesetre az a szám, ami tíz percen keresztül is megunhatatlan, hiába kábé ugyanaz szól végig. Mint a hosszú című Moby-szám a Szemtől szemben stáblistája alatt.
Akkor kezdem azzal, hogy leszögezem, nagyon szeretem Jóhannsson zenéit, ebbe beleértve a szólóalbumjait is. De ez a koncert bizony rátermett
embert követelt :)
Már az eleje érdekes volt, mert nem szólt senki (még akkor sem, amikor a jegyeket vettem) csak a helyszínen, hogy biza Jóhannsson csak 9 után
kezd, mert van ám előzenekar! Ez annyit jelentett, hogy este 8-kor becsattogott egy Josef van Wissem nevű úriember (aki valószínű, hogy a maga
szakmájában nagyon elismert, de én szégyenszemre soha nem hallottam róla) majd 45 percen keresztül két akkordot ismételgetett a lantján.
Azt gondolná az ember, hogy ha két akkord van ismételve, azt legalább jól tudja, de sajna nem, bizony félrepengetett nem is egyszer.
A nézőközönség szépen lassan szivárgott kifele, mert nem nagyon bírta. Mi nagyon bátrak voltunk és maradtunk. Aztán az úriember nekiállt
énekelni... A srác mellettem röhögőgörcsöt kapott, ami aztán rám is ragadt, úgyhogy írtó kínos volt.
Nagy nehezen ennek vége lett, a maradék közönség nem tapsolta vissza ráadásra. Ezután 20 per szünet jött, ami eléggé kizökkentett mindekit
szerintem, mert nem úgy tűnt, hogy sok kedv maradt az "igazi" koncertre. Lengyel barátom majdnem nem is jött vissza.
Szóval elérkezett az este lényege. Bejött egy technikus srác, aki elindított egy szalagos magnót a színpadon (a number station volt rajta,
ami A Song of Europa alapja az új Orphée albumáról) Ahogy ez ment a háttérben, az előadók jöttek be a színpadra, először a kórus, aztán
a vonósnégyes, majd két úriember (az egyik basszusgitározott, a másik valami elektronikai zörejeket adott a zenéhez, de őt szinte sose láttam
mert egy hatalmas hangfal eltakarta) végül Jóhannsson is csatlakozott. A nyitány nagyon hatásos volt és a zenészek is összességében nagyon jók
voltak. Filmzenéiből szinte semmit nem játszottak, csak az Arrival-ból volt kb. két perc, a többi mind a szólóalbumairól volt. És sajnos ez
volt a probléma az estével. Először is az egészet egyben nyomták le, mindenféle szünet és minimális átmenet nélkül. Összesen kétszer tudott a
közönség tapsolni, két szám között meg a vonósnégyes tépte a húrokat megállás nélkül. Másodszor, ez az egész 105 percen keresztül ment
folyamatosan, úgyhogy egy idő után egy egybefüggő massza lett az egészből, ami úgy tűnt, hogy soha nem fog befejeződni.
A legkevesebbet a színpadon Jóhannsson csinálta, három szám alatt zongorázott, két szám alatt szintetizátorozott, egyébként csak úgy volt, meg
ácsorgott, meg nagyon intenzíven nézett. Ja, majdnem elfelejtettem, a legfontosabb dolga neki volt! Ő cserélte a szalagokat a szalagos magnón.
De nem ám akárhogy! Az esetek többségében két szám között cserélt, ugyebár azok adták meg a zenék alapjait. Szóval amikor kb. egy szám
véget ért (már ahogy említettem, vonósnégyes tovább zúzott) ő ráérősen odasétált a magnóhoz, levette a már használt anyagot, a közönség felé
fordult, majd az égbe emelte a fény felé. Majd megfordult, elsétált egy asztalhoz ahol dobozba tette a szalagot. Majd kinyitott egy másik dobozt,
kivette az új szalagot, a közönség felé fordult, majd az égbe emelte a fény felé. Aztán odasétált a magnóhoz és vagy öt percig nem tudta
befűzni a magnóba. Ezt a rituálét 7-8-szor csinálta végig. Ami még iszonyú zavaró volt, az a világítás. Én nem tudom, hogy a technikus hol tanulta a
szakmát, de telepakolta a színpadot nagyon erős reflektorokkal, ami mind a közönség felé volt fordítva. Emellé néhány számot teljes egészében villogással
kísérte, ami azért egy 8-10 perces darabnál igen megviseli még azokat is, akik nem epilepsziások. Bizony az ő előadása alatt is kiment a nép, bár elég
sokan maradtunk a végére. Megkapta a tapsot és aztán bemutatta egyenként a zenészeket.
A koncert után a teljes fanclub felvonult, (egészen pontosan öten, ami később háromra fogyott) hogy megvárjuk egy autogrammért, de úgy tűnt, hogy buliznak.
Én egy teljes órát vártam, aztán amikor már nekiálltak takarítani körülöttünk, inkább hazajöttem. Mondjuk jól elbeszélgettünk a biztonsági őrrel.
Összegezve, egy élmény volt az biztos, még ha nem is teljes egészében pozitív. Viszont három számért már megérte az egészet, a Flight From The City-t az Orphée-ről,
a Fordlandia-t és az IBM 1401-Processing Unit-ot az IBM 1401- A User's manual-ról élőben hallani és (nemigazán) látni eszméletlen volt. Megbántam, hogy elmentem? Nem.
Visszamennék még egyre? Nem hiszem. Talán ha lesz rá lehetőség pár év múlva, de addig elég volt. A lengyel barátom viszont soha többet nem jön velem koncertre...
Én ezzel az albumával ismertem meg. Akkor írta valaki, azóta viszont ezt az egy hibáját nem tudom elfelejteni, mint klasszikus példa arra, miként lehet a legrosszabb módon lezárni egy track-et. Ezt leszámítva viszont azért megtetszett annyira a műve, hogy utána más-más albumát is előhalásszam.
Viszonylag régóta van szerencsém követni Korzeniowski munkásságát, és rengeteg kevésbé ismert, de nagyszerű munkája van.
Személyes kedvenceim a Half life of Timofey Berezin (futott még PU-239 néven is),
a Copernicus' Star (ami egy lengyel rajzfilmhez készült, La-La-Land 1000 példányban adta ki) és a Battle for Terra (https://www.youtube.com/watch?v=iZmAQ7A1mgs)
Amúgy egy közvetlen embernek tűnik, hivatalos Facebook oldalát saját maga kezeli, így lehet vele chatelni. Májusban Krakkóban lesz koncertje a Film Music Festival-on.
Még jövök a Jóhann Jóhannsson koncert beszámolójával, hát eléggé vegyes érzésekkel éltük túl azt az estét...
Én is köszönöm a Korzeniowski ajánlásokat, akadnak szép számmal jó zenék tőle, lehet hogy elsiklottam volna felettük, ha nem jön szóba most, nemrégiben bele-bele hallgattam egy egy albumába, de akkor pont nem a legjobbak trackekbe trafáltam bele úgy tűnik. Pozitívan csalódtam szerencsére :)
nem fogja szerintem, egyszerűen megint egy olyan darálóban van, ahol ilyen totál ipari munkákat kell elvégeznie, takkra pontos, kimért programzene, slussz. movitálatlannak érzem a legtöbb zenéjét az elmúlt 5-6 évből. ez a 'ben hur' is valami gyötrelem volt, gőzöm nincs, miért mindig ő jut először a felesleges remake-ek készítőinek eszébe.
[előzmény: (24275) Kulics László, 2017-01-02 11:27:49]
Elküldve: 2017-01-12 17:24:25, 
