Már bocs, de pasit sem "vettem" addig, amíg nem találtam meg a tökéletes egyedet.
Pedig 2 évtizedig hallgattam mindenkitől, hogy "olyan nincs, amilyet te akarsz" és "egyedül fogsz maradni" stb. Inkább egyedül, minthogy egy olyat nézzek otthon hátralévő életemben 24 órában, akiről mindig csak az jön elő, hogy miért nem ilyen vagy olyan.
A párkapcsolat, családi kapcsolatok, barátságok, kutyatartás kötöttségekkel, kötelezettségekkel, lemondásokkal is jár, így én mindig erősen mérlegelek még "beleugrás előtt", hogy ad-e annyi pluszt az a konkrét, adott kapcsolat, amiért érdemes ezt bevállalni.
Ha a kiállítások a győzelmek miatt érdekelnének, akkor nem lenne ekkora probléma az adott célra alkalmas kölyök (tenyészet) kiválasztása... a jelenlegi, kapható doggal is egyébként pont az a gondom, ami a többi fajtánál is előjön kizáró okként: vagy nem elegáns számomra (=nem tetszik), vagy jellembeli hiányosságok vannak, illetve a legföbb fájdalmam a különféle egészségügyi gondok tömege (pl. szemproblémák, amik régebben csak ritkán fordultak elő az állományban), illetve a terhelhetetlenség.
Úgyhogy ezért írtam, hogy jelen választási lehetőségek alapján a dog is kizárva.
Igazad van, a dog még bennem él és soha nem távozik a szívemből.
Ha kertes házam lenne, tutira lenne dogom is - de csak kizárólag mantelos merle vagy sárga foltos, fülvágottan, hogy még véletlenül se jusson eszembe kiállításra menni. De mindig is imádtam a "szőrös" kutyákat is és ezért van olyanom.
A dog a te kutyád, mondja egyik a másiknak. ST, te sem véletlenül lógsz ezen a fórumon. Csak el kéne engedni végre a fejetekből a tökéletes eszményképet. Úgyis azért kell szeretni, mert dog, nem azért, mert szögmérővel mérve is jó számok jönnek ki.
Ha jó helyről veszik a goldent, akkor boldogok lesznek vele. Szép kutya, jó természetű (bár hallottam már igen agresszív példányokról is, de nem ez a jellemző a fajtára).
Az agarakat nem ismerem, bár magyar agaras ismerőseim voltak tüneményes kutyákkal.
Ahogy a logódat nézem, ír farkasos lehetsz. Nem ismerem a fajtát, de azt hallani róluk, hogy még dogoknál is rövidebb életűek általánosságban. Bár soha nem lehet kiszámítani, hogy mennyi időt tölt velünk szeretett kutyánk, hiszen az élet rácáfol a könyvekben írottakra.
Ahogy az "elvárásaidat" olvasom, maradj a dognál!!! Hiába olvasod a kutyás könyveket, magát a fajtát csak akkor ismerheted meg, ha őt választod és tartod. Anno Chico mellé azért választottam a német vizsit, mert kimeríthetetlen mozgásigényű, játékos, emberszerető, nem agresszív. Ez idéig minden oksa votl, csak arra nem számítottam, hogy mindene az apportírozás ... nincs játék, csak dobjak neki bármit és én előbb dőlök ki, mint a kutya. Royallal játszott, de igazándiból "öregségére" Bellel hajlandó hatalmas játékokra. Szóval könyvből nem tudsz választani igazán. Ami Neked kell, az a DOG ... csak nagyon-nagyon körbe kell nézni, hogy honnan legyen és persze függ a színtől is. Sárga-csíkos és kék dogok esetében én tudnék választani, ami nem mondható el a foltos-fekete tenyészetekre sajnos. Bár ott is lenne tippem, de semmiképp sem a "neves" tenyésztők alomjaiből ... bár ha győzni akarsz ..... no comment.
Pedig egy rövid szőrű agárral (sőt, akármilyen szőrű agárral) tényleg jól járnál! legutóbb egyik kolléganőm kérdezte, milyen fajtát ajánlanék, mert most költöztek kertes házba és életük első kutyája lenne. Nemhogy nem "kuytások", de egyáltalán semmilyen tapasztalatuk nincs, mivel jár egy kutya tartása. Viszont értelmes, normális, jószívű emberek, szóval jó helye lesz náluk egy kutyának, csak tanácsra van szükségük. De milyen fajtát ajánljak egy teljesen laikusnak?? A kb. négyszáz fajtából csak a tacskót, a spánielt, a "farkaskutyát", a beaglet és a golden retrievert ismerik. Hiába ajánlanék nekik bármi mást, nem ismerik.
Azt hiszem, marad a golden. Nekik tetszik.
Nem próbálom dogosítani, mert tudom, hogy nem is menne.
Viszont azért elemzem a tulajdonságokat, mert keresem a számomra ideális fajtát, ami megfelel az elvárásaimnak. Mivel elsődlegesen kiállítani és tenyészteni akarok vele, ezért alaphelyzet a fajtatisztaság - különben már rég szereztem volna valami keveréket a menhelyről. (bár azért, hogy pusztán csak tarthassak egy kutyát, biztosan nem veszünk kertes házat - kínlódik vele a fene)
Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy több mint 400 féle választást kínáló listából nem találja meg azt, amit szeretne, akkor kiröhögöm. Na most "A világ kutyái" c. könyvet áttanulmányozva éppen ide jutottam el. Vagy nem elegáns, vagy hosszú szőrű, vagy kicsi számomra, vagy munkavizsgára kötelezett, vagy a jelleme nem megfelelő. Tán még a rövid szőrű agarak jöhetnének számításba (akiket ismerek, azok igen higgadt kutyák), de azt meg a kedvesem vétózta meg: neki nagyon nem tetszenek.
Ne hasonlítsad össze a doggal. A dog az DOG! Lehetséges, hogy a felnevelése a gyors növekedés miatt nehezebb (én nem vettem észre, azaz Ron után Chiconál tanultam a hibámból), viszont egy hihetetlenül könnyen képezhető kutya. Jóformán nem is kell tanítani, ahogy elérte azt a kort, hogy meg is értse, hogy mit kívánunk tőle, már tudja. A nyálassága - háááát - a pireneusi masztiffom több "cipőfűzőt" eresztett, de aki ezt nem bírja, ne tartson ilyen fajtát. Válasszon zártabb ajkú kutyafajtát magának.
Nálam minden szempontból a DOG viszi a pálmát. A vizsimmel nem volt egyszerű, vadászkutya révén, de kb. 6 éves korára benőtt a feje lágya. Sajna a pireneusi masztiffnál nem adatott meg az idő, tünemény fajta, de nagyon önálló. Most "küzdök" a gyerkőccel, a pireneusi hegyikutyámmal. Nagyon okos, imád mindenkit, semmi agresszivitás nincs benne. DE! Amit ő gondol az úgy is lesz. Ha a pimaszra azt írtam, hogy önfejű, akkor ráduplázom a pihénél. Csak játékosan lehet tanítani, egyébként hiába tudja, nem hajlandó megcsinálni amit kérsz tőle. Sokszor nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek ... ez utóbbi győz általában. Hatalmas öntudata van, eszméletlenül őrködik, jelez mindenre és nem fél semmitől. De a dog egészen más és nem is várom el Belltől, hogy olyan legyen mint a dog, hiszen soha nem lesz olyan. Más a karaktere, más minden és másra tenyésztették őket. Úgyhogy úgy szeresd Donnát ahogy van és ne akard dogosítani.
Szia Emő! Igyekszünk Donnáért. Folyamatosan vonom az összehasonlításokat a doggal.
Eddig a következő megállapításokra jutottam.
1. Amivel mindenki ijesztgetett, és magam is rettegtem tőle, nevezetesen a kefélés - az egyáltalán nem olyan rémes (legalábbis nálunk, így rövidebb szőrrel). 2 naponta 15 perc.
2. amire nem számítottam: még 1-2 naposan frissen fürdetve is büdös!
Férjem szerint egyáltalán nem, de én egyszerűen érzem a szagát: teljesen más, mint egy dognak a szaga. Mondjuk kint nem érződik, de nálunk természetesen "a szobában lakik itt benn" - így ragaszkodok a sarkig nyitott ablakhoz.
3. A dog nyálassága miatti törölgetés még egész "light-os" kötelesség: azt csak letörlöd, és kész. Na itt nem. Kaja-víz-ásás után mocskos a pofája (mancsai) és MOSHATOD! Nem csak úgy nedves szivaccsal, dogmódra... ááá... VÖDÖRREL!
4. Ami jó: nem ver le a farkával semmit. Ami rossz: gyakran fogalmam sincs, mikor mit gondol - nagyon hiányzik a farok jelzőszerepe :( Jó, amikor nagyon örül, akkor rázza az egész hátsó részét, de nincs pl. a farok legvégének rezegtetése, vagy az állásból tudni, h mennyire bátran viszonyul a másik kutyához.
Más... nagyon más. A szürke macskánkban sokkal több dogos tulajdonság van, az ugyanis nyáladzik és (nem vicc!) éberen őrzi a házat.
--------------------------------------------------------------------------------
Nagyon látványosak a kutyák akiket feltettél, a hibáikkal együtt (bár tökéletes nem létezik - én leginkább az előmellt hiányolom, a többi "gyengébb pont" nem érdekel).
Döbbenetes volt Merlin halála és nagy kár érte. Egyébként egyszer régen a kék kanomat is egy lámpaoszlopnál megcsapta az áram, csak szerencsére nem volt olyan erősségű, hogy a kutya halálát okozza. Mindez másokkal is megtörténhetett, mert pár nap múltán javították a lámpaoszlopot.
Reni! Örülök, hogy jól van a kutyusod és nagyon drukkolok a következő hatalmas műtétjéhez. Úgy gondolom, hogy a lehető legszuperebb helyre került a kutya és végre tökéletes harmóniában és boldogságban élhet.
Ezek a kiállítási képek egyébként most kerültek fel az orosz dogos oldalra. Olyan jó lenne őket élőben látni...
Bosfor Daniel
***********************************************************
A következő 3 eb Merlin v Hollenstein kölykei (őt csapta agyon az áram a villanyoszlopnál pisilés közben, ha még rémlik az ominózus videó)
Teljesen igazad van.
De azért 30 évvel ezelőtt még nem volt ennyire durva minden. A kiállításook is a felszínen jó hangulatban mentek. Hogy mi volt a háttérben, azt csak páran tudhatták igazán, a többség nem .... és amiről nem tudsz az nem fáj.
Nem tudom, hogy mitől fajult el a dogozás, több mint valószínű, hogy igazad van ... a pénz! Ha visszagondolunk lényegében a kínai felvásárlással kezdődött ennyire nyíltan a gyűlölködés, utálat. Egyebekben addig a fehér (vagy pár icipici folttal rendelkező dogokat -Kincses Bandi Azurro v.d. Nürburgja kivételével) nem lehetett látni kiállításokon, ugyanúgy szelektálták, mint a merléket, vagy pedig csak a tenyésztésbe fogták őket. De nem volt akkortájt a "fehér" és foltos őrület. Ugyanúgy el lehetett adni a fekete kölyköket és fedeztettek fekete kanokkal. Mostmár ..... tök mindegy hogyan néz ki a kutya, ha világos foltos és ráadásul esetlegesen magas is, az már nyerő.
Egyébként a ferdeszeműek nemcsak kajaként vitték a kutyákat, hiszen sokak milliós összegeket kaptak a dogjaikért. Konkrétumokat tudok, de nem publikus. Na innen jött a harc és kezdődött a fehérek tenyésztése. Érdekes módon a sárga és a fehér vagy pár foltú foltos volt a favorit náluk, ráadásként pedig a nagytermetű dogok. Kevés olyan tenyésztő van, aki nem adott el a kínaiaknak kutyát, láttam a Strázsa kutyasuliban hátul a kennelsoron lévő Kínába szánt ée eladott kutyákat és döbbenettel tudtam meg hogy kiktől származnak.
Még annyit fűznék hozzá a gondolatmenethez, hogy (véleményem szerint) a harcok során tömegesen "kiszelektálódott" 1-2 kutyás, agyonimádó családikutyatenyésztők (hirtelen nem tudok rá jobb kifejezést, mert a hobbitenyésztő nem fedi) által produkált "nem kiállítási egyed" minőségű kutya aránya ugyanakkora maradt az állományban, sőt, talán még nőtt is.
A különbség annyi, hogy most már a tömegszaporítók termelik meg őket.
El kell keserítselek: internet nélkül pontosan ugyan ez ment - csak akkor csupán az a 2-3 ember szerzett tudomást a közlő véleményéről, aki abban a pillanatban, személyesen hallotta.
...és nem fajtaspecifikusan. (sőt! emlékszek olyan esetekre, amikor a hasonló felhasználású fajták tenyésztői is konkurensként kezelték egymást)
Most azért tűnik többnek, mert egyszerre 100 ember is olvashatja, és akár 10 éven keresztül is.
Sajnos nagyon-nagyon kevés a megbízható, igazi sporttárs, ill. igazi kutyabarát ember. Igaz, vannak mindig újak, de a régebbiek belefásultak, kiállításra egyáltalán nem járnak, nem tenyésztenek. Jó esetben otthon van még 1-2 öreg dogjuk, de sokaknak már az sem.
"Sic transit gloria mundi"