Szerintem ez kommunikációs kacsa, a sztrájk sokba kerül a bkv-nak ( pl törökbálint már felmondja a szerződését)és nem csak neki, államgazdasági szinten is nagy a kár!
A másik ajánlat a szakszervezetek részéről pénteken az volt, hogy az év végi 45 ezer forintos utalvány ne csak melegétel-utalvány lehessen, hanem a dolgozó kérésétől függően internet-hozzájárulás is. Ez azért jó a munkáltatónak, mert adómentes - mondta az [origo]-nak Földényi. Emellett továbbra is elfogadják, hogy idén ne havi 8000, hanem a tavalyival megegyező, havi 6000 forint étkezési utalványt kapjanak. Földényi szerint pénteken azért is tettek új ajánlatot, mert érzékelik, hogy milyen "áldatlan állapotok" vannak Budapesten.
Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese azt mondta: az év végi ajándékutalvány átváltását a cég valószínűleg elfogadja majd. A BKV azonban továbbra sem fogadta el az új szakszervezeti ajánlat egészét. Bolla közölte: kezdeményezték, hogy vegyenek igénybe munkaügyi közvetítő bírói szolgálatot, amely közvetítene a felek között.
Mindkét félnek gratulálok. Rájöttek, hogy az Internet utalvány az egyetlen, ami nulla százalékos adó szempontból. Simán adhatnák havi szinten is a melegkajás cetli helyett. Annak aki kéri persze. Mondjuk médmfsz a többiek fejébe sulykolhatná ott bent az Akácfában.
Alvóügynök és perry meg pihenjen, mert nyakas lesz.
N E M !!!
Ha gondod bajod van itt bárkivel,akár velem,(én leiskolázlak),szólítsd meg,de ne általánosítts,ne bújj el ,írd le a frankót!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Komám!
Reagáltam rá,mert én itt őszintén leírtam a frankót! Igenis sztrájkolni kellett volna,de az é-d.-i állomány nem akar űtőképesen Te visszaélsz a bizalmammal,összeköttetéseimmel,jóindulatommal. F O T E L H Ő S V A GY No comment !!!!!!!!
Komám!
Ezek az én olvasatomban vádak! Te is a langyos vízben halászol,nem mered a pacekba bemondani a frankót!!!
Én letettem a névjegyem,1 munkanap,1 szabadnap felállással sztrájkoltam,tehát valamilyen szinten 100 százalékos!!!!!!!!
Ha osztani akarod itt az észt,akkor kérlek nicknévre szólóan,hogy az érintettek,akár én is reagálni tudjak rá.
"Miközben azt látom én is - itt a fórumon is többek között - hogy vannak, akiket oly könnyen lehet irányítani, vagy inkább megvezetni, mert nincs önálló véleményük, de még csak önálló gondolatuk se - s ha azt mondja a Führerük, nem jó sztrájkolni, menjünk bele inkább kompromisszumokba - ami a Cégnek nyilvánvalóan előnyös, mert lefarag a juttatásainkból - és ha két hét múlva ugyanő azt üzeni nekik, most a bértárgyalások miatt sztrájkolj, akkor birka módjára azt teszi, ami parancsba jő... "
Komám!
Rébuszokba beszélsz,ködösítesz,többet ártasz az ügynek,mint használsz,az ilyen hozzászólásaiddal.
Van vér a pucádban vagy nincs? Írd le a frankót!
"Ez sértő,légyszi tartózkodj az ilyen kijelentéseidtől,vagy pedig szólítsd meg az illető nicknevét"
Nem teszem. Amúgy mindenki maga eldöntheti, igaz-e rá amit írtam, vagy sem.
Ha nem, akkor neki nem kell ezzel törődni, de ha sért, bánt vagy zavar valamely kijelentésem, azzal érdemes foglalkozni.
Így igaz!
Tegnap este,sőt ma délelőtt is,amikor nem voltam jelen közvéleménykutatás volt a sztrájkról.
Tegnap este,amikor ott voltam és tevékenyen részt vettem 8-10 kolléga magánvéleménye megkérdezésében,a válaszok döcögősen in dultak,kifogásokkal,magyarázatféleségekkel.
Ezeknek az ideje lejárt,majd a szakszervezet és a munkáltató a miérteket,ha akarja kiértékeli,most az igen vagy a nem számít
Retró!
É-D.-en is volt 1-2 nagy arc, a Titkár Úr személyesen biztosította őket,hogy személyes garanciát vállal a védelműkért és Ő személyesen jelenti be a Gy.-nak a sztrájkot,egyből beszari módon,többek előtt a KÖKI tartiban visszakoztak a szájhősök,illetve az egyik szájhősnő volt.
Nem rosszra gondolni