KLIKK IDE A KUVASZ ADATBÁZIS ELÉRÉSÉHEZ
Ha
ide klikkelsz, a fórumunk felhasználási feltételeit olvashatod. Az el nem olvasása nem mentesít a betartása alól!
Kérünk mindenkit, aki tudja, támogassa a kuvasz fajtamentést adója 1%-val!
A Rex Alapítvány javára kitöltött Rendelkező nyilatkozat
Eromi
Tagság: 2006-03-13 14:16:23
Tagszám: #28354
Hozzászólások: 15017
|
2.  Elküldve: 2006-09-20 11:58:58, FCI Standard
|
[1.] |
<IMG src=" " border="0">
54/b sz. FCI standard
KUVASZ
Származása:
Magyarország
Felhasználása:
Házak, birtokok, telepek és haszonállatok, továbbá személyek őrzése-védése. Sport - és munkakutyának is alkalmas.
FCI besorolása:
I. fajtacsoport Juhász- és pásztorkutyák
Munkavizsgára nem kötelezett fajta.
Rövid történeti áttekintés:
Ősi magyar pásztorkutya. Elődei a honfoglaló magyarokkal kerültek a Kárpát-medencébe, akik nyájak őrzésére használták a ragadozó vadállatok és a rablók ellen. Az Árpád kortól a XX. század elejéig, fejlett vadászösztönét felismerve, előszeretettel alkalmazták vadászatra is. A pásztorkodás megszűntével eredeti alkalmazása is csökkent, bekerültek a falvakba és a városokba is.
Általános megjelenés:
Erős, hullámos szőrű, nagytestű fajta. Tetszetős külseje nemességet és erőt sugároz. Testtájai arányosak, nem megnyúltak, de nem is zömökek. Csontozata erős, de nem durva. Izomzata szikár, izületei szárazak. Oldalról a törzs és a végtagok a négyzethez közel eső téglalapot formálnak. Jól izmolt; szilárd szervezetű, élénk vérmérsékletű, könnyed mozgású. Külleme fáradhatatlan munkabírásról tanúskodik.
Fontos méretarányok:
A marmagasság százalékában:
Törzshosszúság: 104%
Mellkasmélység: 48%
Dongásság: 27%
Övméret: 120%
Fejhossz: 45%
Az orrhossz a fejhossz: 42%-a
A fülhossz a fejhossz: 50%a
Viselkedés és jellem:
Bátor, félelmet nem ismerő fajta. A gondjára bízott személyeket, vagy vagyontárgyakat élete árán is megvédi. Önérzetes, rossz bánásmód esetén eldurvul. Hűséges, megbízható, gazdáját és környezetét szerető. Térigénye nagy. Igénytelen, ápolása egyszerű, a legzordabb időjárást is elviseli. A szeretet és törődést meghálálja.
TESTFELÉPÍTÉS
1. Fej
A kuvasz feje jellegzetes ék alakú, a testtel harmonizáló, tetszetős és nemes. Kifejezett erő sugárzik róla. Megnyúlt, de sohasem hegyesedő. Rokon fajtáitól leginkább a feje különbözteti meg. Jellemzően szikár - száraz. A kanoké valamivel vaskosabb.
Agykoponya:
Koponya: A fejtető széles, homloka enyhén domborodó. A homlok közepén kifejezett hosszanti árok húzódik.
Stop: A stopvonal enyhe lejtésű, tágan ívelt.
Arckoponya:
Az arcorri rész széles, hosszú, és igen erőteljesen izmolt.
Orrtükör: Az orrhát egyenes, az orr egyenletesen keskenyedik, de sohasem hegyesedik el. Orrtükre tompa metszésű, fekete.
Ajkak: Feketék, feszesek, a szájzugban csipkézett szélűek.
Állkapocs/Fogak: Fogazata erőteljes, szabályos és teljes, ollósan záródó.
Szem: Ferde vágású, mandula alakú, sötétbarna. A szemhéjszél fekete, feszesen simul a szemhez.
Fül: A fejtető egyenes folytatásából vízszintesen ered, tőben megtört, felső harmaduk a fejtől kissé eláll, majd teljesen hozzásimul. Tompa V-alakot formáz. Figyelő helyzetben füle meglebben, de sohasem áll fel, és nem csavarodik.
2. Nyak
Tarkója rövid. Nyaka a vízszintessel 25-30 fokos szöget zár be. Erőteljes izomzatú, inkább rövid, mint középhosszú, nincs rajta lebernyeg. Kanokon a szőrnyakörv és a mellsörény kifejezett.
3. Törzs
A törzs, és a végtagok oldalról nézve a négyzettől csak kis mértékben eltérő, fekvő téglalapot alkotnak.
Mar: Hosszú, és határozottan a hát síkja fölé emelkedik.
Hát: Középhosszú, egyenes, széles, jól izmolt és feszes.
Ágyék: Rövid, feszes folytatása a hátnak.
Far: Enyhén csapott, gazdagon izmolt, széles, rajta a szőrzet dús, ami a túlnőttség látszatát keltheti.
Szügy: Síkja közepén előredomborodó a szegycsont gazdag izomzata miatt. Közepesen széles.
Mellkas: Mély, hosszú, és enyhén dongás.
Alsó keresztmetszeti vonal és has: A has alsó vonala a mellkas alsó vonalának folytatása. Hátrafelé kissé felhúzott.
4. Farok
Alacsonyan tűzött, az enyhén csapott far egyenes folytatása, határozottan lefelé irányul. A vége enyhén felfelé hajlik, de nem kunkorodik, kiegyenesítve a csánkig ér. Izgalmi - figyelő állapotban legfeljebb az ágyék szintjéig emelheti.
5. Végtagok
Elülső rész:
Lapocka: Hosszú, dőlt, feszesen fűződik a mellkashoz, mozgékony.
Váll: A vállbúbok a szügy síkjába esnek, feszesek, jól izmoltak. Hosszú, dőlt, feszesen fűződik a mellkashoz, mozgékony.
Felkar: Középhosszú, jól izmolt, eleje és vége a törzs hosszanti síkjától egyenlő távolságra van. A felkar a lapockával 90 fokos szöget zár be.
Könyök: Száraz, szorosan a mellkashoz záródik. Az alá nem húzódik, de el sem tőle. A felkar az alkarral 120-130 fokos szöget alkot.
Alkar: Arányosan hosszú, egyenes, tömör, szikár izomzatú, mely a lábtő felé erős inakban folytatódik.
Elülső lábtőizület: Jólfejlett, feszes, száraz, inai acélosak.
Elülső lábközép: Arányosan rövid, szikár, az alkar és a lábközép által bezárt szög 165-170 fok.
Elülső mancsok: A mancsok kerekek, vagy kissé oválisak, feszesek. Az ujjak rövidek, lefelé íveltek, magasak (középen nem érintik a talajt), rugalmasak, szorosan zártak. A talppárna és az ujjpárnák rugalmasak, feketék. A karmok kemények, erősek, feketék, vagy palaszürkék.
Elülső végtagok állása: Elölről nézve szabályos, ha a vállszöglet közepétől a talajra húzott merőleges vonalak egybeesnek a végtagok tengelyével és a mancsot a 3., 4. ujja között felezik. Oldalról szabályos, ha a könyökizület közepétől a talajra húzott merőleges a végtagok középvonalában halad a lábtőig.
Hátulsó rész:
Comb:.Hosszú, széles, tömeges izomzattal feszesen fűződik a medencéhez. A medence és a combcsont 90 fokos szöget alkot.
Térd: Terjedelmes, izmolt. A térdizületben a fel- és az alcombcsont 110-120 fokos szögben találkozik.
Alcomb: Hosszú, tömeges izomzata feszes inakban folytatódik a csánkig.
Hátulsó lábtő: Hosszú, széles, terjedelmes, száraz, inas. A csánkizület hajlása 130-140 fokos.
Hátulsó lábközép: Rövid, vékony, szikár. Oldalról, és hátulról nézve is merőleges.
Hátulsó mancsok: A mancsok oválisak, az ujjak rövidek, szorosan zártak, feszesek. A talppárna és az ujjpárna rugalmas, fekete. A karmok feketék, vagy palaszürkék.
Végtagok állása: Oldalról szabályos, ha a térdizület a csípőszöglet alatt, a mancs a csípőizület alatt helyezkedik el. Az ülőgumóról a sík talajra bocsátott merőleges érinti a sarok-gumót. Hátulról szabályos, ha az ülőgumó közepéről a talajra bocsátott merőleges a végtagok tengelyével halad, a végtagok párhuzamos lefutásúak és a talajon közepes távolságra helyezkednek el egymástól.
6. Mozgás
Lépése hosszú, lassú. Ügetése gyakran oldalazó, vágtája tértölelő, lendületes, kitartó. A könyök a testhez simul, oldalirányú kitérés nélkül. A mozgás könnyed, ruganyos.
7. Bőr
Sok pigmentet tartalmaz, palaszürke, feszes. Az orrtükör, a szemhéjszél és az ajak fekete. A talppárna fekete, vagy palaszürke. Kívánatos a szájpadlás sötét színezete, de eltűrhető mély pigmentű tarkázottság.
8. Szőrzet
Szőrzete közepesen durva, hullámos, kissé merev és nem nemezesedik. A durva felszőrök aljában finomabb pehelyszőrök vannak. A fejet, a füleket, az elülső végtagok elülső, és oldalsó felületét, a hátulsó végtagok comb alatti tájait és a mancsokat rövid, 1-2 cm hosszúságú, egyenes lefutású, sűrű szőr fedi. Ugyancsak rövid, és sima lefutású az elülső szabad végtag elülső és oldalsó felületének, valamint a hátulsó végtag comb alatti tájainak szőrzete. A szabad végtagok hátulsó élén 5-8 cm hosszúságú szőrzászló van a csánkig. A nyakon szőrnyakörv van, amely a szügyre lehúzódva mellsörényt alkot, ez különösen a kanokon kifejezett. A törzs, a comb és a felkar szőrzete gazdagon hullámos, közepes hosszúságú (4-12 cm), sűrűn szőrtarajokat, forgókat alkot. A farok egész hosszában dús, hullámos szőrrel fedett, alsó felületének szőrzete a leghosszabb (10-15 cm).
Szín: Fehér, elefántcsontfehér megengedett.
9. Méret
Marmagasság:
Kanok: 71-76 cm
Szukák: 66-70 cm
Súly: Kanok: 48-62 kg
Szukák: 37-50 kg
10. Hibák
Az előbb említett pontoktól való minden eltérés hibának tekintendő, amely értékelésének pontos arányban kell állnia az eltérés fokával.
11. Kizáró hibák
- Felálló fül
- Előreharapás, illetve 2 mm-t meghaladó hátraharapás
- Kifelé, vagy befelé forduló szemhéjszélek
- Orrtükri, ajakszéli vagy szemhéjszéli pigmenthiány
- Fogak hiánya
- Kifejezetten erős stopvonal
- Gubancosodásra hajlamos, gyűrűs vagy egyenes, szálkás szőrzet
- Hosszú szőrrel fedett végtagok
- Nyugalmi állapotban is ágyéksíkja fölé emelt, és hátrakunkorodó farok
- Fentiektől eltérő szőrszín
Utólagos megjegyzés:
A kanoknak két, teljes egészében a herezacskóban elhelyezkedő, szemmel láthatóan normálisan fejlett herével kell rendelkezniük.
[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2011-12-10 22:42:41]
|
| |
|
Kiváló dolgozó 
|
|
Eromi
Tagság: 2006-03-13 14:16:23
Tagszám: #28354
Hozzászólások: 15017
|
1. Elküldve: 2006-09-20 09:43:22, FCI Standard
|
[2.] |
A KUVASZ - a fajta kialakulása és története
A kuvasz minden kétséget kizáróan az egyik legrégebbi magyar pásztorkutyafajta, amely a népvándorlás során került a Kárpát-medence területére, így hazánkban őshonosnak tekinthető.
A kuvasz nagytestű, 70 cm körüli marmagasságú, erős testfelépítésű fajta, amelyet őseink már a kezdetektől főként állatok őrzésére, másrészt vadászatra tartottak. Észak-Irak területéről már az időszámításunk előtti 7. évezredből származnak olyan csontleletek, amelyek erőteljes felépítésű, a kuvaszhoz hasonló pásztorkutyák akkori létezésére utalnak. A fajtával csaknem megegyező méretű őrzőkutyák az eurázsiai pusztákon több színváltozatban is léteztek, bár a legtöbb kutató a fehér színű változatot tekinti a legősibb formának. Az azonos közép-ázsiai környezeti hatások és a természetes szelekciós szempontok külső és belső tulajdonságaikban hasonló pásztorkutya típus kialakulását eredményezték. Az ázsiai sztyeppékről nyugat irányába különböző időpontokban megindult népvándorlási hullámok során természetesen a kutyák is együtt vonultak a törzsekkel. A kutyák életmódja a vándorló törzsekéhez hasonlóan rendkívül kemény volt, a sikeres túlélés szilárd szervezetet, keménységet és valószínűleg vadságot követelt.
A kuvaszhoz hasonló, nagytestű pásztorkutyák sokoldalú használhatóságukból adódóan aztán Ázsia mellett a mai Európa vidékein is széles körben elterjedtek, leszármazottaik ma is megtalálhatók Észak-India, Afganisztán, Pakisztán, Irán, Észak-Afrika és a Magas-Tátra területén.
Az európai középkor kezdetén, az V. században az ősmagyarság az erdős övezetből a füves pusztákra húzódott. Az ott élő török pásztornépek állattenyésztési szokásai hatással voltak az ősmagyarok állattenyésztésére. Kialakult a félnomád jellegű pásztorkodás, és megkezdődött a törzsek vándorlása. A kuvasz kialakulása szempontjából tehát a honfoglaló magyarság mintegy tízmilliós állatállományát kísérő, nagytestű, minden bizonnyal jelentős egyedszámú őrző kutyáknak meghatározó szerepük lehetett. Később, a feudális társadalom kialakulása idején a vagyoni tagozódás folytán elszegényedő réteg is gyakorta dézsmálta a gazdagságot jelentő jószágállományt. A nagytestű pásztor ebeknek ekkor tehát jelentős szerep juthatott a tolvajok, rablók elleni védekezésben.
A kuvasz evolúciójának újabb kori megismerése szempontjából rendkívüli jelentőségű az 1978-ban Fenékpusztán megtalált kutyacsontváz. A csontozat morfológiai jellemzői a mai kuvaszéhoz hasonlóak. Matolcsy János, aki az ásatást irányította – elsősorban a koponyaméretek alapján – bizonyítottnak véli, hogy a megtalált csontváz valamikor a kuvasz őséé lehetett.
A mai kutatók álláspontja szerint a kuvasz őstörténeti alakulására hatással lehettek a keleti eredetű nomád népek kutyái is. A honfoglalást követően letelepedő besenyők, böszörmények és káliz népcsoportok szintén hoztak magukkal nagytestű őrző kutyákat, amelyek minden bizonnyal hatottak a már itt lévő populációra.
A tatárjárást követően (1241-1242), a XIII. század végén az állattenyésztés újra megerősödött. A lábasjószág ugyanis ekkor már a jobbágyság magántulajdonát képezte, a IV. Béla által betelepített kunok és jászok pedig az ország lakatlanná vált területein ismételten megkezdték a nagyarányú állattenyésztést. Ebben az időszakban a településrendszerében az egykori nomád törzsszövetség emlékét idéző Kis- és Nagykunság vált az állattartás központi területeivé. A letelepedő mintegy 40.000 kun család jelentős gazdasági és kulturális erőt képviselt, ezen kívül új állatfajtákat is meghonosított hazánk területén. A szürke marha őse és minden bizonnyal egy komondorszerű kutya is ekkor kerülhetett a Kárpát-medencébe, a Kaukázus északi részén élt, alánoktól származó jászoknak pedig biztosan voltak a kuvaszhoz hasonló kutyáik, amelyek keveredtek a már itt élőkkel. A kutatók szerint a jász-kun betelepülés lehetett az utolsó olyan nagy keleti vérfrissítés, amely hatott a kuvasz populációra.
A kun pásztorok önállósodó törekvése elvezetett a téli-nyári legelőváltós pásztorkodáshoz. A kuvasz az alföldi legelőkről így a hegyvidékre is eljutott, és hatással volt a lengyel, illetve szlovák pásztorkutya fajták kialakulására. A fajta a csapadékosabb, hegyi éghajlatot is jól tűrte, így a Kárpátok és a Tátra vidékén szintén gyorsan elterjedt.
Corvin Mátyás vélhetően felkarolta a fajta tenyésztését, a kuvaszt ebben az időszakban, a XV. században a pásztorkodás mellett hajtóvadászatokon is alkalmazták. A Mátyás uralkodása korában fellendülő marhakereskedelem ugyancsak kedvezett a kuvasz népszerűségének. A hajdúk a nagy állattenyésztő körzetekből, elsősorban az Alföldről széles hajcsárutakon terelték Buda felé a csordákat, napi 20-25 km-t tettek meg, Bécsig egy hónapig tartott az útjuk. Az állatok terelésére, őrzésére szintén a bátor és fáradhatatlan kuvaszokat használták. Egy-egy hajdú általában három kutyát vitt magával. A XVI-XVIII. században a csúcsidőszakot tekintve évente 150.000 vágómarha is elhagyta az országot. A marhahajtások során az eladott kuvaszok száma is jelentős volt, ezek az egyedek aztán szerepet játszottak a hasonló fajták megalkotásában.
A XVIII. századot gyakorta jellemzik a legeltető állattartás fénykoraként. Erre az időszakra esik a szilaj, a félszilaj és a kezes állattartás módszerének határozott elkülönülése. A szilaj tartásmód teljes évi kinntartást, a félszilaj általában Szent György-naptól Szent Mihály-napig tartó legeltetést, a kezes tartás pedig a háztól történő napi legelőre járást jelent. A legeltetés technikájának megváltozása a pásztorkutya fajták szerepét is módosította.
A sporttenyésztés kezdete
A századforduló időszakában a magyar kutyafajták tenyésztése iránt fokozódott az érdeklődés. A kuvasz első fajtaleírása 1905-ből származik, és Buzzi Géza nevéhez fűződik. Ebben az időben tisztázódott a kuvasz és a komondor közötti különbség heves indulatokat kiváltó vitája, és megindult a rendszeres tenyésztés. Erdély és Felvidék elcsatolásával azonban a legjobb minőségű kuvasz tenyészállomány Magyarország határain kívülre került, ekkor a mennyiségi szaporítás vált elsődleges céllá. A minőségi szelekció a húszas években, dr. Raitsits Emil munkájával kezdődött. A fajta standardját 1935-ben Abonyi Lajos, Anghi Csaba és Müller (Márki) Iván dolgozta át. A hazai állomány – felhasználva az Erdélyből visszahozott típusos egyedeket – a harmincas években már meglehetősen kiegyensúlyozott küllemű volt, s itthon a falvakban is beindult a szervezett tenyésztése. A kuvasz ekkor határainkon túl, Németországban, Svájcban, Hollandiában is kezdett népszerűvé válni. A fajta létszáma tehát rohamos növekedésnek indult, minősége azonban nem javult ezzel párhuzamosan, az állomány külleme változó maradt. A szakmailag hozzáértő körökben azonban szerencsére ekkorra már kialakult a kuvasz végleges változata, a szikár testfelépítésű, acélos, típusos, bátor kutyafajta.
A második világháború a magyar kutyafajták közül a kuvaszpopulációt tépázta meg leginkább. A bátor, rendíthetetlen fajta egyedei gyakran váltak a gyilkos golyók áldozatává.
A háború után kis létszámú, heterogén állománnyal indult a fajta regenerálása. Anghi Csaba a Fővárosi Állat - és Növénykert főigazgatójaként létrehozta az "állatkerti" tenyészetet. A fajta átütő nagy regenerálója azonban az 1953-ban Kovács Antal által létrehozott "Gyapjús" kennel volt. A hatvanas években több állami gazdaságban, így Hőgyészen, Agárdon, Lajtahanságban, Bábolnán alapítottak tenyészeteket, de ezek csak rövid ideig működtek. A kutya, különösen a kuvasz ugyanis képtelen elviselni a nagyüzemi tenyésztést.
A fajta különleges jellemzői és értékei
Nagytestű, bátor, kitűnő őrző-védő fajta. Idegenekkel szemben alapvetően bizalmatlan, általában egygazdás. Fiatal korában könnyen nevelhető, kétéves kor felett már nehezen idomul.
Feje rendkívül nemes, számos fajtabélyeget hordoz. Fehér színű, enyhén hullámos lefutású szőrzete szép és könynyen ápolható, különleges kezelést nem igényel. A komondorral ellentétben a kuvasz nyáron leváltja szőrtakaróját.
Népszerűsége az utóbbi húsz évben többször is változott. 1986-ban készült a legtöbb - 2386 - származási lap kuvasz kölykök részére, azóta az évente született kiskutyák száma sajnos a felére csökkent. A Magyarországon időközben teret nyert, külföldi fajtákat népszerűsítő kutyakultusz a kuvasznak nem kedvezett, és a fajta ennek során méltatlanul háttérbe szorult. A populáció újbóli megerősödése csak komoly szakmai összefogással képzelhető el.
Mészáros Mihály
[Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2006-09-20 12:09:24]
|
| | |
(TÉMANYITÓ) |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
email
|
