A megjegyzés valójában nem annyira Sz. Annamáriának, sokkal inkább a hatóságnak (a kormánynak) szólt.
Számomra most úgy tűnik, hogy kivárnak. Az okát nem tudom, találgatásokba meg nem igazán szeretnék belemenni.
én ezt nagyon jól tudom sajnos nállam egyenlőre nem elérhető a Mindig tv de múltkor voltam bent Szlovákiában egy üzletben ahol Mindig tv Extra kártyákat árulnak még beltérivel együtt is volt egy 1 éves kártya akcióban még rá is kérdeztem hogy hivatalosan nem lehet mert csak 10 napig megy az üzletes mondta hogy már lehet még várta is hogy aktiválják neki a kártyát
a tartalom-védelem miatt nem adhatunk el külföldi címre Extra előfizetést. ettől persze még nem húztunk fel a magyar határon 200 méter magasságban alufóliát, aki követi a fórumot, az tudja, hogy milyen lehetőségek vannak.
Most nem biztos, hogy orulnek hogy kitetted ide a linket. 10 napig biztosan fog mukodni Legyszi kerdezz ra, hogy ki fogja regisztralni a kartyat.
@part_wish - lemaradtam valamirol ?
ma tervezzük élesíteni az új struktúrájú lekérdezést, remélem tetszeni fog. Egyelőre azonban csak a három új gerincadó lesz benne, a dec közepéig induló kicsik nem.
Ez nagyon jó, csak még a Lefedettség adatbázisba ahol kézzel kel beírni az adatokat ott meg nem frissült a térkép ez is megoldjátok.De egy kicsit sajnálom hogy Fehérgyarmat ról nem indul még a B multiplex ezért meg kár lenne előfizetnem a családi csomagra ,hisz a leg Jób adókat nem fognám ,mivel a határon túl lakok és ez a torony van a leg közelebb hozzám.
Elindult Miskolc, Aggtelek és Fehérgyarmat telephelyekről az üzemi DVB-T sugárzás, Ózd és Mór körzetekben elérhető a B Multiplex
Miskolc/Avas esetében mindhárom multiplex (A, B, C) elérhető, míg Aggtelek/Perkupa és Fehérgyarmat/Penyige telephelyekről az A és C jelű multiplex indult el.
Mindhárom nagy teljesítményű adó a hét elejétől a végleges beállításokkal üzemel. Ezen túlmenően a mai naptól Ózd és Mór kisteljesítményű telephelyeken elindult a B Multiplex sugárzása, ezáltal a MinDig TV Extra Családi csomagja is elérhetővé vált fenti városokban.
Válasz az NMHH-tól az analóg lekapcsolással kapcsolatban nekik írt levelemre:
2011. november 26-án hozzánk érkezett elektronikus levelével megkereste a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot (NMHH) az analóg műsorszórás leállításának menetrendje ügyében, levelére az alábbiakat válaszoljuk.
A levelében idézett, 2011-ben életbe lépett új szabályozás szerint a digitális földfelszíni műsorszórásra történő átállás dátuma 2012. december 31-e, az analóg földfelszíni műsorszóró adókat erre az időpontra kell lekapcsolni, ez a határidő jelenleg is érvényben van. Ha esetleg a digitális átállás összes peremfeltétele a módosított időpontig sem teljesülne, a törvény lehetőséget biztosít a határidő 2014. december 31-i időpontra történő módosítására is.
Az NMHH a jogszabályok által biztosított cselekvési kerettel összhangban arra törekszik, hogy a sikeres digitális átállás megvalósítása lakossági szempontból is biztonságos módon történjen meg, azaz lehetőleg senki ne legyen a folyamat vesztese, senki ne maradjon televízió nélkül. Az átállás előkészítésén jelenleg is kiemelt prioritással dolgozunk, és amint a feltételek adottak lesznek, úgy a digitális átállás részletesebb menetrendje is meg lesz található a honlapunkon.
Bízunk benne, hogy levelünkkel segítségére lehettünk.